Keleti Ujság, 1931. február (14. évfolyam, 24-48. szám)

1931-02-23 / 44. szám

XIV, »Ff. 44. SZÁM, fi 3 A KOLOZSVÁRI DR. MÁTYÁS-FÉLE PARK SZANATÓRIUM DR. TRAUB VILMOS v. berlini osztályvezető orvos, párisi sziv-Hlinikai aszisztens, bécsi kiinikai orvos vezetése alatt Legmodernebbül felszerelt diagnosztikus és therapiás szív« és ffidőosiMfyt létesített. Elektrocardiorapbia. Oxigén-szénsavas fürdők, átb. Hz összes modern t&dSsebászsti bsivatfeozdsofc (légmell, tüdőklomba, jacobeaus műtét, thorakoplastika). Közelebbi felvilágosításokat ad „PARK“ Szanatórium Igazgatósága Cluj-Kolozsvár. Hétfő, február 23. NMMtJMFtDAL A magyar dal ünnepe Szatmári A Szatmári Református Énekkar, a Polgári Tár­saskör helyiségeiben minden tekintetben jólsikerült mű­soros-estélyt tartott. Szatmáron ez volt az első alka­lom, hogy öreg dalosokat kitüntetésben részesítettek. Harminchárom évvel ezelőtt alakította Saja Sán­dor, országos karnagy ezt a dalárdát s vezeti azt ma is szép eredménnyel. Az akkori tagokból ma már csak nyolcán élnek, ezeket és még három idős tagot tünte­tett ki díszoklevéllel a Romániai Magyar Dalosszövet­ség központja. A kitüntetések ünnepélyes átadásával a központi elnökség Boros Jenő ref. lelkészt, a szatmári daloskerület elnökét bizta meg. Megható volt, amikor Boros Jenő református lelkész gyönyörű beszéd kísére­tében átnyújtotta a köpeci Sebestyén József világhírű heraldikus által tervezett, arany betűkkel nyomott dísz­oklevelet. Az énekkar nevében Sárközi Lajos, németii ref. lelkész elnök mondott köszönetét, hálával emlékez­vén meg az elődökről s köszönetét fejezte ki az Orszá­gos Dalosszövetségnek, valamint a daloskerület elnöké­nek szép és nemes adományaikért. A díszoklevél átvé­tele után az énekkar Saja Sándor, országos karnagy által átírt népdalokat adott elő nagy hatással. A kitüntetett dalosok: Saja Sándor karnagy, Sepsy Gedeon, Kiss Bálint, Soós András, Fazekas József, Taar István, Kávor József, Bottyán Lajos 33 éves, Fiié Fe­renc 26, Mészáros Imre 24 és Kondor József 24 éves tagok. Az ünnepség további programjában nagy hatást váltott ki Erdélyi Klárika zongorajátéka, aki Kéhler: Magyar vigjáték-nyitány cimü müvét adta elő. A kö­vetkező szám Nagy Annuska énekes- és táncosjelenete volt. Nagy Annuskában egy Izig-vérig kiforrott műked­velőt fedeztünk fel, aki úgy éneklésével, mint szép tán­cával lekötötte a közönség figyelmét. Kerekes Jolika és Szegedi Pityu Móricz Zsigmond: „Hány óra Zsuzsi" cimü komédiáját alakították élethűen. Majd Rákosi Ilike müdalokat énekelt Szakái Ferencné zongora- és Szakái József hegedü-kiséretével. Jóleső érzéssel kell megállapítanunk, hogy az utóbbi időben mindig több­ször élvezhetjük a jótékony estélyeken és hangverse­nyeken Szakái Ferencné és fia Istenadta tehetséggel el­látott zeneszámait. Az estély kiemelkedő pontja volt a „Boldogság“ című egyfelvonásos vígjáték előadása, amelyben Bartha Juliska, Kiss Árpád és Némethy Jó­zsef brillíroztak. Az ünnepséget az énekkar éneke zárta be Saja Sándor karnagy mesteri vezetésével. Előadták Delly Szabó Géza „Szegény asszony fia vagyok" cimü hangulatos darabját. Előadás után az öreg veterán da­losok asztalhoz ülve, elbeszélték: milyen is volt a nóta ezelőtt 33 évvel, a fiatalok pedig kivilágosvirradatig ropták a csárdást. (N. Gy.) A Kolozsvári Erzsébet Énekkar folyó hó 15-én a Szent Ferenc-rendl kolostor nagytermében farsangi yigestélyt rendezett a következő műsorral: 1. P. Já- nossy—Országh: Erdélyi szimfónia. Előadta az ének­kar. 2. Mael Ferenc: Farsangi csevegés. Felolvasta a szerző. 3. Földes Zoltán: Az 5 világrész megszemélye­sítése a kolozsvári székely bálon. Énekes bohózat. Elő­adták: Kovács Elek, Willing Olga, Nagy Károly, Papp László és Simkovlts Nusi. 4. Tánc-duett. Előadták: Ki- bics Rózsika és Szőke Lajos. Zongorán kisérte: Fazaka Sándor. 5. Az ügyvédbojtár. Vígjáték 1 felvonásban. Előadták: Kovács Elek, Pázsi Rózsika, Tamás János, Szentmiklósi Lajos, Kapusán László, Weidner Babuci és Vrábel Mária. 6. Tárcza B.: Petőfi-dalok. Vezényelt: Rezik Károly, országos karnagy. A Nagykárolyi Dalegyesület a Kát. Legényegylet dísztermében, tánccal egybekötött dalestélyt rendezett a következő műsorral: 1. Demény: Szerenád. Előadta a Nagykárolyi Dalegyestilet és a Kát. Leányklubból ala­kított vegyeskar. 2. Magyar nótákat zongorázott Matol- csy Zoltán. 3. Szavalt: Liteczky Mária. 4. Strauss Já­nos: Koncert a Denevér opera témáiból. Zongorán elő­adta: Csipkés Magda. 5. Magyar dalokat énekelt ci­gányzene kísérettel: Pólyák István. 6. Magyar tánco­kat lejtettek: Tóth Lenke és Leskó Péter. 7. Fráter— Tárcza: Fráter-nóták. Előadta a Nagy károlyi Dalegye­sület. Karnagy: Patz J. Mátyás. A dicsőszcntmártoni „Glória" Dalkör február hó 17-én, Hushagyókedden, a Rösler-féle kávéházban far­sangi tréfás estélyt rendezett a következő műsorral: Zenekari nyitány: Bámbó Sándor és zenekara. Vadnay László: Zsúfolt vonat, bohózat 1 felvonásban. Elöad- • ták: Komáromi András, Léb Móric, Negri Miei, Ber- zenczei Jenő, Méhész Giza és BelényéSsy IcU. Gabányi Árpád: Az öngyilkos. Monológ. Előadja: Mihályffy La­jos. Schubert: Induló. Énekelte zenekari kísérettel a dicső szén tmártoni „Glória" Dalkör. Karnagy: Simon László. Lörincz Miklós: Diszpenzáció. Bohózat 1 felvo­násban. Előadták: báró Bánffy Alexandrina, Mihályffy Lajos és Belényessy Icu. Fodor István: Az ószeres. Mo­nológ. Előadta: Papp László. Török Rezső: Forog, vagy nem forog. Paraszt komédia 1 felvonásban. Előadták: Lázár János, Varga Ilonka, Rozsos László és Negri Mici, Műsor után tánc és malacsorsoláa volt. BUDAPEST. 10.15: A rádió házikvartettjének hang­versenye. 13.05: Orosz balalajka zenekar. 17: Asszo­nyok tanácsadója. 18: Borsódy Béla dr. előadása: Pesti és budai mesterlegények élete 100 évvel ezelőtt. 18.30: Kamara hangverseny. 19.50: Tóth László előadása: Curwood. 20.25: Mandits szalonzenekar. 21.25: Odry Árpád előadói estje. 22.45: Cigányzenekar. 23.45: Hirek, majd katonazenekar. BECS. 12: Szórakoztató zene. 13: Operarészletek. 16.20: Sulving zenekar. 20.30: Bender Pál kamaraénekes dalestje. 22.50: Hummer zenekar. BUKAREST: 13: Gramofon. 17: Házi zenekar. 18.15: Szórakoztató zene. 20: Gramofon. 21: Kamarazene. 21.45: Énekszámok. 22.15: Luca zenekar. LIPCSE. 21: Szim­fonikus hangverseny. 24.30: Szórakoztató zene. MILANO. 18: Gramofon. 21.30: Könnyű zene. 22: Házi zenekar, majd kávéházi zene. MÓR. OSTRAVA. 12: Gramofon- Zene. 14.30: Déli zene. 16: Gramofon. 19.35: Fúvós zene. 20.15: Kamarahangverseny. 21: Szórakoztató zene. 23.20: Jazz-band. MÜNCHEN. 17.25: Hangverseny. 18.25: Könnyű zene. 20.30: Karének. 21: Mandolin­verseny. 22: Szimfonikus zenekar. PRÄG A. 12.15: Gra­mofon. 13.30: Déli zené. 20.20: Kamarahangverseny. 21: Szórakoztató zene. 22: Rádió zenekar. 23.20: Jazz-band. ROMA. 18.30:Szlgeti József hangversenye. 21.40: Köny- nyü zene. Kedd, február 24. BUDAPEST. 10.15: Szalonzenekar. 13.05: Gramo- fonhangverseny. 16.30: A Tündérvásár meseórája. 18: Pintér Ferenc humoros felolvasása. 18.30: Folyamőr­ség! zenekar. 19.50: Rádióamatőr posta. 20.30: A koro­názó templom ének és zenekarának hangversenye. 21.30: Másfélóra könnyű zene, utána hirek, majd cigányzene- kar. BECS. 12: Tarka gramofon. 13: Wolfsthal zene­kar. 16.20: Könnyű zene. 17: Hires éhekesek gramofo­non. 20.30: Kamarahangverseny. 23.45: Gaudriot jazz. BERLIN. 17.30: Tea-zene. 19.20: Dalok. 20.30: Szóra­koztató zene. 22.10: Oratórium közvetítés. BUKAREST. 13: Gramofon. 17: Lapos jazz. 18.15: Köhhytl zene. 20: Gramofon. 21: Házi zenekar. 21.45: Énekszámok. 22.15: Román népies zene. LIPCSE. 17.30: Mozart óta. 20.30: Hangjáték. 22.20: Hegedű és zongoraszonáta. 24.30: Tánczene. MILANO. 18: Gramofon. 20.30: Könnyű zene. 21.30: Operaátvltel. MÓR. OSTRAVA, 12: Gramofon. 19: Harmóniumjátélc. 20.20: Rádió zenekar. 22.30: Szó­rakoztató zehe. 23.20: Tánczené. PRÁGA. 12.15: Gramo­fon. 13.30: Déli zene. 17.30: Rádió zenekar. 20.20: Man­dolin és gitár hangverseny. 21: Kamarazene. 22,30: Zongoraverseny. 23.20: jazz-zenekar. ROMA. 18: Zene­kari hangverseny. 21.45 * Operaelőadás. Szerda, február 28. BUDAPEST. 10.15: Kamarahangverseny. 18.05: Mandits szalonzenekar. 17: Háztartási eiöadás. 18: A Nemzeti Muzeum ásvány és öslénytáta, Zsivnyi Viktor dr. előadása. 18.25: Gramofonhangverseny. 20: Cigány- zenekar. 21.20: Egyfelvbnásosök a Stúdióból, utána hí­rek, 23.35: A magyar külügyi társaság előadássorozata, Utána az Operaház zenekarának hangversenye. BECS. 12: Csóka zenekar. 14.10: Parasztzene. 13.25: Gerda Ze­nekar, 20.30: Bécsi dal és Schrammel-est. 21,30: Szim­fonikus zenekar. BERLIN. 17.30: Mozart ifjúsági mü­vei. 20: Balladák. 20.30: Állami zenekar. 23.30: Tánczene. BUKAREST. 13: Gramofon. 17: Házizenekar. 18.15: Szórakoztató zene. 20: Gramofon. 21: Hegedűszólók. 21.45: Zongoraszóló. LIPCSE. 17.30: Népies hangverseny. 20.3Ó: Lehár-óra. 22.10: Hangjáték. 23.10: Tánczene. 01.30: Éjjeli hangverseny. MILANO. 18: Gramofon. 20.30: Könnyű zene. 21.45: Kamarazene. 23: Operett­' részletek. 24: Kávéházi zene. MÓR. OSTRAVA. 12: / Gramofon. 16: Fúvós zene. 18.45: Harmonium játék. 20.30: Rádió tréfa. MÜNCHEN. 18.25: Operarészletek. 20.30: Népszínmű. 22.20: Szórakoztató zene. 23.45: Ká­véházi zene. PRÁGA, 12.15: Gramofon. 13.30: Déli zene. 20.30: Rádió tréfa. 21: Filharmonikus zenekar. ROMA. 18: Könnyű zene. 21.45: Operaátvitel. Csütörtök, február 26. BUDAPEST, 10.15: Katonazenekar. 18.05: Déli hangverseny. 17: Rádió Szabad Egyetem. 18.10. Föld- mivelésügyi minisztérium rádióelőadássorozata. 18.45: Cigányzenekar. 19.45! Dr. Vida Vilmos előadása: Tán­coló magyarság. 20.30: Operaközvetítés (Hubay Jenő:; Álarc), utána hirek, majd jazz-zenekar. BECS. 12: Népszerű gramofon. 13: Geiger zenekar. 14.10: Déli zene. 17.20: Régi és uj tánczene. 21.46: Römisch zene­kar. BERLIN. 17.30: Hangverseny. 20: Szórakoztató zene. 23: Tánczene. BUKAREST. 13: Gramofon. 17: Si- biceanu zenekar. 18.15: Könnyű zene. 20: Gramofon. 21: Énekszámok. 21.30: Házi zenekar. LIPCSE. 17.30: Hang­verseny. 20.45: Kétzongorás hangverseny. 21.30: Hang­játék. MILANO. 18: Gramofon. 20.30: Könnyű zene. 21.30: Szimfonikus hangverseny. 24: Kávéházi zene. 24.05: Tánczene. Péntek, február 27. BUDAPEST. 1Ó.16: Gramöfonzene. 13.05: Az egye­temi énekkarok ázólókvartettje. 17: Manchen Mariska rádiódélutánja. 18.25: Erbock Hilda bécsi dalokat éne­kei. 19.15: Szép Ernő felolvasása, 19.45: Előadás a he­lyesírásról. 20.16: Moósányi-Lakos hangverseny. 21.15: Szatmári Tibor zóngorahangversenye. 22.30: Katona- zenekar. 12: Öperarészletek. 13: Könnyű zene. 16.25: Cerda zenekar. 20.30: Operaközvetítés. 23.15: Pauschér zenekar. BERLIN. 18.40: Fuvolajáték. 20: Szórakoztató zene. 21.40: Bach orgonaművei. BUKAREST. 13: Gra­mofon. 17: Házi zenekar. 18.15: Szórakoztató zene. 20.30: Gramofon. 21.40: Operettközvetités (Verdi: Aida). LIPCSE. 17.30: Rádió zenekar. 20.30: Gramofon. 22.15: Zenés játék. 24.30: Szórakoztató zene. MILANO. 18: Gramofon. 20.30: Könnyű zene. 22.30: Hangverseny. 24: Kávéházi zene. MÓR. OSTRAVA. 12: Déli zene. 16: Gramofon. 17.40: Rádió zenekar. 19: Harmóniumjáték. 19.40: Gramofon. 23.20: Jazz-band. MÜNCHEN. 17.25: Mintazongorázás, 20.30: Szórakoztató zene. 22: Opera­részletek. PRÁGA. 12.30: Gramofon. 17.30: Délutáni zene. 20.30: Színdarab közvetítés. 23.30: Modern zene. ROMA. 18.30: Harmónikajáték. 19: Gramofonzene. 20.45: Rádiózertekfer. 23: Szórakoztató zene. STUTT­GART. 20.45: Orosz népdal-est. 22.45: Modern zene. Szombat, február 28. BUDAPEST. 10.15: Rendőrzenekar. 13,05: A rádió házikvartettj ének hangversenye. 17.10 i Bozzai Margit felolvasása. 18: Piramisok, repülőgépek és tovább: Molnár György előadása. 18.25: Cigányzenekar. 19,10: Előadás a téli testápolásról. 19.35: A budapesti hang­verseny zenekar játéka. 22: Kuruc-est, utána hirek. 23.15: Az Operaház zenekarának hangversenye, majd Cigányzenekar. BECS. 12: Tarka gramofon. 13: Wacek zenekar. 18.15: Kamarazene. 21: Vasutas énekkar. 23.15: Szihdarabközvetités. BERLIN. 17.30: Rádiózenekar. 19.30: Szonáták. 20.35: Gramofon. 23,10: Tánczene. BUKAREST. 13: amofon. 13.50: Szórakoztató Zene. 17: Katonazene. 18,16: Katonazene. 20: Gramofon. 21: Mozart ünnepély. LIPCSE. 17,30: Délutáni Zene. 20: Jazz. 21: Szólisták hangversenye. MILANO. 17.451 Ká­véházi zene. 20.30: Könnyű zene. 21.30: Szórakoztató zene. 21.45: öperettelöadás. MÓR. OSTRAVA. 12: Gra­mofonzene. 10: Könnyű zene. 17.80: Jazz-band, 19: Harmóniumjáték. 19.20: Fuvószene. 28: Tánczéne.

Next

/
Thumbnails
Contents