Keleti Ujság, 1931. február (14. évfolyam, 24-48. szám)

1931-02-23 / 44. szám

ÍO Ktemifesi^ XIV. ÉVF. ti. SZÁM. öZGAzmmsMG ki elhibázott gazdasági politika, a magas söradó válságba kergeti a sörgyárakat, az államkincstárt pedig megfosztja a stabil adóbevételtől Bsirger Albert nyilatkozata a romániai söripar helyzetéről (Kolozsvár, február 21. Saját tud.) Az Erdé­lyi és Bánáti Sörgyárosok Egyesülése február 18-án és 19-én bisztrai Farkas Imre egyesületi alelnök elnökletével közgyűlést tartott Kolozs­váron. A tanácskozások során a sörgyárak de­legátusai egyhangúlag és egyöntetűen leszögez­ték azt az álláspontjukat, hogy a sörfogyasztás emelése érdekében messzemenő anyagi áldoza­tokra is hajlandók és ezért azt a korábbi hatá­rozatot, hogy a poharas sör árát 8 lejre szállít­ják le, a folyó év márcins hó 1-től kezdve fel­tétlenül életbeléptetik, illetve végrehajtják. Munkatársunk a romániai söripar helyzetéről és várható kilátásairól kérdést intézett a köz­gyűlésen résztvett Bürger Alberthez, aki a kö­vetkező érdekes nyilatkozatban világította meg a helyzetet: — Az alól az általános gazdasági krízis alól, amely , ma már világjelenség, természetszerűleg nem vonhatta ki magát a romániai söripar sem, amelynek érdekképviseleti szerve és különböző faktorai évek óta hasztalanul sürgetik a kor­mánynál a söradó leszállítását. Az általános gazdasági és pénzügyi viszonyokon kivül a sör­re megállapított magas adók és különböző taxák idézték elő Romániában a sörfogyasztás óriási méretű visszaesését. Egy liter sör adója Romá­niában 4 lej 50 bani, a forgalmi adóval és a bé- lyegilletékekkel együtt összesen 5 lej 5 bani. Ilyen hatalmas és a sör értékével arányban nem álló állami taxával egyetlen állam sem sújtja Románián kivül a söripart. Természetes, hogy a közönség vásárló- és fogyasztóképességének fokozatos leromlásával arányosan csökkent te­hát Romániában a sörfogyasztás és csökkent az állam bevétele is a söradóból. — — Az 1929. és 1930. évek első tíz hónapját összehasonlítva, a kincstár söradóbevétele majd­nem negyvenmillió lejjel csökkent. Az értékkel és termelési költséggel arányban nem álló ma­gas adó már teljesen tönkretette a legális romá­niai szeszipart, a kormány elhibázott gazdasági politikájának most a sörgyárak lesznek az újabb áldozatai. — A magas adó miatt visszaesett fogyasz­tás természetesen a termelés redukálására kény- szeritette az erdélyi és bánáti sörgyárakat. A visszaesést az alábbi hivatalos statisztika il­lusztrálja: — Az erdélyi és bánáti sörgyárak termeltek az 1928. évben 302.000 hektoliter sört, az 1929. évben 212.000 hektoliter sört, az 1930. évben 140.000 hektoliter sört. — A sörtermelés és sörfogyasztás nagy­arányú visszaesését természetszerűleg súlyosan megérezték a romániai mezőgazdák is, akiknek terményei, különösen az árpa, még nyomott árak mellett is nagy mennyiségben eladatlanul maradtak. A sörgyárosok hasztalanul mutattak reá a söripar és a mezőgazdasági termelés szo­ros összefüggéseire, érdekeinek azonosságára, Misr Sodronyára- is (asHifgyfe Cluj- lolozsnip, Strada üimrsiíáíii Ho. 1. ÉtmW%&&& ■ Halsarkos és mindenféle Qégyszeg* letes keritésfonatot, sodronyszöve­teket, sodronyágybetéteket és minden fajta vas- és rézbutorokat, nemkülönben diszkeritéseket. Előnyős árak i Szükséglet beálltával szí­veskedjék árajánlatot bekérni: minden érvelés hiábavaló volt és a jelenlegi ma­gas söradó mellett a sörgyárak nem remélhetik a helyzet közeljövőben hekövetkező javulását. A szimptomák arra mutatnak, hogy az 1931. év­ben az erdélyi és bánáti sörgyárak összproduk- ciója alig lesz ötven százaléka az 1930. évi össz­termelésnek. — Egyik gazdasági szakminiszter azzal az indokolással ellenezte a sör adójának leszállítá­sát, hogy az idei enyhe tél kedvező volt a sör­Folttisztltáshoz hanem Mert: ne benzint, ,EXTROL“-t hmswnAI/on Nem tűzveszélyes! rf 1. 2. Csodás folttiszíitó hatású! 3. Teljesen ártalmatlan a tisztítandó anyaggal szemben! 4. Nem hagy maga után foltszegélyt (gyűrűt)! 5. Tisztit szövetet, selymet, bőrtl gyárakra, mert a sörfogyasztás az enyhe időjá­rás miatt nem csökkenhetett jelentős mértékben. Felvilágosítottuk a miniszter urat, hogy az eny­he tél semmivel sem járult hozzá a sörfogyasz­tás emeléséhez, ellenkezőleg újabb károkat oko­zott a sörgyáraknak, amelyek a termelt jeget csak nehezen, nyomott árak mellett, vagy egy­általán nem tudták értékesíteni. — A sörárak leszállítása a gyárak részé­ről az utolsó kísérlet a söripar megmentése és szanálása érdekében. Kénytelen vagyok az ed­digi tapasztalatok alapján pesszimistának lenni, nem hiszem, hogy a sörárak leszállítása, amely újabb súlyos anyagi áldozatokat jelent a sör­gyárakra, olyan mértékben emelné a fogyasz­tást, hogy a nagyobb forgalom hozama kárpót­lást nyújthatna részükre a hozott áldozatokért. n. 1. Manoilescu ipar- és kereskedelemügyi miniszter expozét tart Kolozsváron a gazdasági helyzetről és a. szindikalazálási törvénytervezetről Manoilescn Mihály ipar- és kereskedelem­ügyi miniszter 22-én, vasárnap a bukaresti déli gyorssal érkezik Kolozsvárra. A miniszter fo­gadtatására a vasúti állomáson megjelennek a kolozsvári kereskedelmi és iparkamara, az UGIR, a különböző gazdasági érdekképvisele­tek delegációi és a hatóságok fejei. Manoilescu miniszter február 23-án, hétfőn délután 4 órakor a kolozsvári kereskedelmi és iparkamara dísztermében a gazdasági élet rep­rezentánsai előtt expozét fog tartani a gazda­sági helyzetről és a gazdasági élet várható ki­bontakozásairól. Kívánatos volna, ha a miniszter expozéjá­ban részletesen kitérne annak a törvényterve­zetnek ismertetésére és indokolására is, amelyet a romániai ipari termelés szindikálizálására vonatkozólag elkészített és amelynek intézkedé­sei ellen élesen állást foglaltak a gazdasági élet, de különösen az ipari termelés különböző kate­góriái. * G. A. Ogilvie ur a Rom. Telefon rt. (Socie­tate An. Română de telefoane) vezérigazgatója egy pár nappal ezelőtt abban a nagy megtisz­teltetésben részesült, hogy őfelsége a román király audiencián fogadta. Ezen alkalommal Őfelségének egy arany és emailból készült te­lefonkészülék lett felajánlva, melyben az S. M. monogram aranyból volt bevésve. Máskülön­ben nagyon hasonló azon készülékekhez, ame­lyek S. S. XI. Pius pápának, S. M. Alfons spa­nyol királynak lettek felajánlva. Köztudomá­sú, hogy Spanyolország távbeszélő telepei az I. T. T. által lesznek kezeltetve, mely intézmény a Rom. Telefon rt. társasággal rokon intézet. A Háztulajdonosok Szövetségének közgyű­lése. A kolozsvári Háztulajdonosok Szövetsége, ma, vasárnap délelőtt 11 órakor tartja meg a városháza nagytermében évi rendes közgyűlé­sét, melynek tárgysorozatát lapunkban már kö­zöltük. A közgyűlés programruja minden ház- tulajdonost közelről érdekel, mert a közterhek csökkentése, a viz- és villanyáram dijak leszál­lítása, az üzletbérek redukciójának ügye kerül többek közt tárgyalásra. A szövetség lapunk utján figyelmezteti a háztulajdonosokat, hogy a közgyűlésre külön meghívók nem adattak ki, annak megtartása hírlap utján lett közzétéve, továbbá, hogy a közgyűlés a tárgysorozat rend­kívül sok pontjáért pontosan 11 órakor fog meg­kezdődni, miért is a pontos megjelenésre ezúton is felhivatnak. Prochaska Lajos halála. Erdély és Bánság malomiparát mély gyász érte. Hosszas szenve­dés után meghalt Prochaska Lajos nagyszent- miklósi malomigazgató, a Prochaska E. és Fiai Rt. egyik tulajdonosa. A megboldogult Oszkár, Ede és Viktor fivéreivel együtt igazgatta az or­szág egyik legtekintélyesebb malomkonszernjét. Puritán, nagynevű szakemberek ismerték or­szágszerte, akinek tragikus halála pótolhatat­lan vesztesége a malomiparnak. A Bánság tár­sadalma pedig, amelynek életében és elsősorban humánitárius akcióiban mindig vezető részt vett, osztatlan részvéttel gyászolja halálával egy igaz ember elmúlását. Utolsó szavai is ezek voltak: Egyszerűen temessetek el, a temetési költség helyett a szegények között osszatok ki segélyt. Halálát kiterjedt rokonsága, gyerme­kei, felesége és fivérei gyászolják. • Közgyűlési meghívó. Az S. A. Transilva- neana pentru Comerţ cu Lemne de foc cluji cég ezennel meghivja a t. részvényeseit 1931. már­cius hó 8-án délelőtt 10 órakor Cluj, Str. Memo­randului 24. szám alatti irodahelyiségében tar­tandó XII. évi rendes közgyűlésére. Tárgysoro­zat: 1. Az igazgatóság és felügyelőbizottság je­lentése az elmúlt üzleti évről. 2. Az évi zárszá­madások és mérleg megállapítása. Az igazga­tóság és felügyelőbizottság részére a felment­vény megadása. 3. Felügyelőbizottsági tagok megválasztása. A részvények 8 nappal a köz­gyűlés határnapja előtt a társaság pénztáránál leteendők az alapszabályok 12. paragrafusa ér­telmében, a szavazati jog biztosítása végett. Az igazgatóság. A Consum uj száma. A kölcsöntárgyalások alatt kialakult optimista hangulat több na­gyobb állami és magángazdasági tranzakció ter­vét vetette fel, amelyek fokozatosan a megvaló­sulás stádiumába jutnak. így elsősorban az elektrifikálási tervek azok, amelyek az ország gazdasági életében nagy szerepet vannak hivat­va. betölteni. Ezekről a tervekről, az elektrifiká- lás készülő nagy tranzakcióiról számol be a Consum február 22-i legújabb száma. Manoiles­cu miniszter interpretálja szindikálizálási tör­vénytervezetét, a cukorkérdés még nem tisz­tázódott, megkezdték a CFR tarifa generális re­vízióját, törvény készül az italmérési engedé­lyek árlejtés utján való kiadására és számtalan olyan cikket talál az olvasó a Consumban, ame­lyek első forrásban csak itt találhatók. A Con­sum tőzsdei és pénzpiaci jelentése éppen úgy nélkülözhetetlenek a gazdasági körökben, mint- ahogy_ a fizetésképtelenségekről, közszállitások- ról és cégjegyzésekről szóló heti pontos kimuta­tásai. A Consum legújabb számában a legrész­letesebb tájékoztatót adja az idei adórendeletek­ről. Kérjen mutatványszámot a kiadóhivatal­tól: Cluj, Str. Iuliu Maniu 3. * Nemcsak a biztosítókat, vállalatokat és jogászo­kat, de minden embert érdekel az nj biztosítási tör­vény, amely magyar fordításban most jelent meg és teljes egészében közli az uj biztositási törvény eredeti szövegének magyar fordítását. Megrendelhető' a Keleti Újság könyvosztályában 50 lej és portó beküldése elle­nében.

Next

/
Thumbnails
Contents