Keleti Ujság, 1931. február (14. évfolyam, 24-48. szám)
1931-02-02 / 25. szám
KIT, h*¥. IB. SZÁM. 13 üm4! Az Igazi önkormásiyzal JTBIíSj jelenség odavonj* figyelmünket a Belyi köi'fazgatás kérdésére. Egyik az, hogy nini törvényt két évvel ezelőtt hoztak a helyi közigazgatásról, a falak, városok és megyék dolgáról, az innen is, túl is már foltozásokra szorul. Legutóbb, az országos költségvetésnek karácsonynapja előtti villámgyors megszavazásakor, egyúttal szinte észrevétlenül megszavaztattak egy közigazgatási póttörvényt is a képviselőházban. Ez a í él törvény most van a szenátus előtt, s szól a faluk, városok, megyék önadóztatási jogáról, hogy t. i. bizonyos állami alapadók egyszeresének az összegéig a helyi közigazgatási testületek kisegitő pótadókat létesíthetnek. Másik feltűnő jelenség, hogy a városok bukaresti kongresszusán maga a főváros polgár- mestere emel szót a városok állami túlterhelése ellen. 0 mondja hogy az állam nem támogatja hanem kihasználja a városokat. További feltűnő jelenség ismét a városok kongresszusáról ered. Ez a kongresszus azt állapítja meg, hogy az agrárreform károsan cselekedett, mikor a városok mezőgazdasági birtokait elvette. A városgazdálkodás legszilárdabb és legállandóbb alapjait vonta ki ezáltal a városok alól. A kongresszus tehát megbízta vezetőségét, hogy az agrárreformnak a városokra vonatkozó visszacsinálásához keressen módokat és lehetőségeket. Mindezek a jelenségek azt mutatják, hogy a helyi közigazgatási alakulatokat utolérte az anyagi váiság. A két év előtti közigazgatási törvény valami általános pénzügyi törvényt ígért, hogy annak a keretében fognak a helyi önkormányzatok részére bizonyos állami adókat átengedni, s ezekben lesz meg a helyi közigazgatás vitelére az anyegi födözet. Egyébként közhasználatú intézmények és szolgálatok dijait, s egyes érdekeltségek hozzájárulásait jelölte meg az a törvény a helyi közigazgatás részére bevételekül. A kótévelőtfi közigazgatási törvény azonban kiváltképpen azzal akarta a közigazgatási helyi alakulatok önfenntartó képességét biztosítani, hogy kifejezett szavakkal mentesítette őket az állami természetű intézmények fenntartási költségeitől. Ez bizonyára lényeges könnyítés lett volna. Azonban még alkalmazásba vételéhez se kezdhettek, mindjárt jött az első póttörvény hogy debizony egyelőre még a faluk, városok és megyék viseljék az állami természetű intézmények fenntartási költségeit. Viszont az általános pénzügyi törvény, az anyagi megalapozásokat Ígérő nagy törvény elmaradt. így a helyi önkormányzati szervezetek a saját helyi szükségleteiken felül még állami természetű szükségletekkel is terhelve vannak. Nem csoda, ha igy elkövetkezett rájuk a gazdasági csőd állapota. Ami a szenátus előtti újabb póttörvényt illeti, az az önadóztatás nagyobb lehetőségével kíván a helyi önkormányzatokon segíteni. Az alapelv helyes, de enek az önadóztatási jognak van egy másik oldala is, hogy t. i. azt csak as illető önkormányzat helyi szükségleteire vegyék igénybe. Az uj póttörvény ezt a másik oldalát nem dolgozza ki határozottan. Van benne ugyan egy szakasz, mely szorint a községek beleegyezésük nélkül „újabb" állami természetű terhek elvállalására nem kötelezhetők. De mi lesz a „régibb“ ilyen természetű terhekkel* Azok nyomják a községeket! A városok kongresszusa, a fővárosi főpolgármester is ezek mi*- att fakadt ki panaszos felkiáltással. Egyáltalán ott van a baj, hogy Románia helyi közigazgatásának a rendszere a helyi közönség önrendelkezési jogát nem ismeri. A két- év előtti közigazgatási törvény körül is bármennyi volt a reklám, hogy abban decentralizáció lesz, s a helyi közönségek önkormányzata fog általa megvalósulni, mégis az önrendelkezésekre se személyi, se vagyoni tekintetekben lehetőségeket nem adott. Amit az állami és az önkormányzati természetű költségek szétválasztása tekintetében megkezdett, s ahogyan az állami költségek alul az önkormányzatokat mentesíteni akarta: azt is — amint előbb mondottuk — hirtelen visszacsinálta, n- - i . így pedig a helyi ügyek vitelében igazi önkormány zetról egyáltalában szó nem lehet Csináltak ®gy sereg közbeékelődő hivatali rendszert, ellenőrző és felülvizsgálati gépezetet, s csak ez kattog és eszi a költséget, de a helyi közönség a maga életképességeit éppen azért kibontani sehogyse tudja. Az önkormányzat lehetőségét a központositó kormányzati rendszer belenyuiási, ráfekvései, uj és uj terheléseket jelentő ráutalásai valósággal megfojtják, s saját külön szükségletei ellátására is képtelenné teszik. Kár, hogy a román közigazgatási rendszer a falukat, városokat és megyéket csak az állami kormányzat alsóbb területi szerveiként ismeri, s nem ngy, hogy azoknak saját ügyeikben önrendelkezésre és önállóságra is megvan a természetes joguk. Ez a saját portán való uraság az, ami a helyi viszonyokat közvetlen megérzéssel és legcélszerűbben tudja intézni. Ahol ehelyett a falu, a város, a megye csak valami központi iroda és parancsoló vágy folytonos rán- gatásainak a végrehajtója, ott a helyi közéletet egészségesen berendezni, előre való számításokkal irányítani, s állandó nyugodt életfolyamatba szoktatni nem lehet. Ha még ezonfelül az a helyi közület sohase tudhatja azt, hogy mikor terhelnek rá újabb és újabb állami természetű kiadásokat, akkor természetesen minden alkotó kedve elmegy attól, hogy a maga beruházásait, közhasznú intézményeit, gazdasági fejlődését, vagy vagyonszerzését fokozza. Miért tegye ezt, ha untalan ki van téve annak, hogy amit a helyi közélet fejlődéséért tesz, azt az állam akármelyik uj minisztere egy-egy uj terve végrehajtásához váratlanul igénybe veheti? Ebben a bizonytalanságban van az oka annak, hogy a helyi közélet seholse bátorkodik fel alkotásokra, építésekre, nagyobbszabásu beruházásokra. Ebből lesz a társadalom munkahiánya, az általános idegesség és minden rossz, amiben ma olyan végzetesen vergődünk. Mindez amiatt vau, mert a helyi közönség* aek u helyi viszonyokra sincs igazi önkormány* zata. Nincs meg tehát a legkisebb falunak se a maga ügyeiben való nyugodtsága és biztos öntudatossága. Ha ez nincs meg a legkisebb helyen se, akkor hogyan lehessen meg aa egésa országban is? Az egész ország fölött csak föl* lengős nagyakaratuságok vannak, melyek miniszteri székekért és hatalomért csatáznak, s lefelé a kisebb hatalmi polcokat ellátják kisebb, de még kadonázóbb nagyképüekkel. Mindezeknek megvannak az ellenlábasaik, kik politikai pártoskodás cimén kötődnek egymással. Ezeknek a handabandája az úgynevezett „közéleti tevékenység“. S akik felülkerülnek, a maguk kis nagy, nagyobb és legnagyobb körében mind csak parancsolni akarnak. Az igazi önkormányzat a parancsolás és engedelmesség kölcsönös viszonyát hozza létre. Ez az, ami hiányzik nálunk. Pedig amig a helyi közéletnek ez a belső, önmagától való egyen* sulyozottsága elő nem áll, addig a helyi köz- igazgatást hiába toldozzák-foldozzák uj törvényekkel. Az önadóztatás jogát is csak a helyi társadalom adókepességének olyan kihasználására fordítják, ami távoláll a helyi szükségletektől. Sőt, ha valami módon nemcsak a városok, hanem a többi községek, faluk és közbirtokosságok vagyonát is az agrárreform elidegenítése alól vissza- lehetne szerezni, ez is nem a helyi közönség hasznára fordulna, hanem ki tudja miscoda rádiktált idegen célokra. Előbb tehát igazi önkormányzat kell. Olyan, amelyik igazán maga választja a vezetőit, maga állapítja meg a költségvetését, s maga szükségére fordítja minden bevételét. Ha ez megvan, akkor helyes a közigazgatási uj póttörvény ön- adóztatási joga. És helyes a városok kongresz- szusának az a kívánalma is, hogy adják vissza a városoknak azokat a javaikat, amiket az agrárreform olyan rövidlátóan elvett. Mi hozzátesszük még, hogy a többi községeknek is, a falvaknak is és a kisemberek sokszázados gazdasági közösségeinek, a közbirtokosságoknak is vissza kell adni az elagrárolt javait. (P.) Tilost Jöttem Szé ... Irta: őr. Szász Terenc Udvarhelyen túl a vidéknek különös képe van! Nem dombvidék, nem is hegység: a kettőnek harmonikus vegyüli te. Az ember a hullámos utakon, keskeny völgyeken felfelé, azzal az érzéssel halad, hogy háta megett vannak a széles folyóvölgyek, termékeny rétjeikkel s előtte a sziklás őshegység, amelyek alatt most is ott szunnyadnak a Föld-anya titokzatos őserői, küzdve az emberi munka ellen. A Székelyföld szive felé Udvarhelyről két fő útvonal vezet. Az egyik a szeiidebb jellegű iVyi/có-völgyébe visz. a másik Kadissfalva felé Zetelakát ás a Bosnyák patak völgyét köti ösz- sze Székelyudvarhellyel. Ez az útvonal a Hargita fenyőkoszoruzta bércei felé, ahogyan a székely mondja: a kavics felé visz. A Nyikó-völgyei Sebesi Samunak, a nem régen elhunyt székely Írónak van egy novellás kötete, cime: „Szép a Nyikó c a vidéke“. Találóbb cimet ennek a könyvnek nem is adhatott volna. A iVí/lfcó-volgyében csodálatos tájképeket alkottak a természet titokzatos erői. Ez a völgy „Madonna“ szépségű. Szolid hajtásokkal különösebb szenzációktól mentem itt is, ott is gyönyörű természeti képeket csodálhatunk. Mintha a Székelyföld manói gyermekeik játékszereit hordották volna össze ebben a kis völgyben. Itt egy egyedül álló szikla, amott egy kis patak, vagy sudár fa tarkítják a képet. Földje termékeny, lakossága szorgalmas és haladni vágyó. A Bosnyák patak völgye Tibold és Székély- szenkirály felé nem hason lit a Nyikó-völgyéhez. A Hargita fenséges ormainak szikla lábain fekszik az a kevés termőföld, amelyiken a derék székely nép mindennapi kenyerét termeli. Eddig az erdők jól fizettek. Az „erdölő“ székely a kitermelt fát megmunkálta, deszkát, gerendát faragott belőle és jó pénzért eladta. A viszonyok ma megváltoztak. A fát ma már nem lehet jól eladni s alig kapja a izékéig a fáért a régi ár egyharmadát. Most tehát hozzá kellflgM^látni komolyan a földműveléshez. De hogyan, miképen, hiszen eddig nem sokat bajlódtak ezzel. Vagy ha bajlódtak is, nem kellett arra különösen nagy gondot forditaniok. Ma azonban nem elég, ha a mindennapi kenyérre való kikerül aratáskor, ma a székely népnek is a Föld termékeiből kell élnie, tehát a termelést úgy kell szerveznie, hogy eladásra is jusson a termékekből. Erre a többtermelésre azonban meg kell tanítani a székelységet! Alkalmam volt meggyőződni Székelyszentkirályon arról, hogy a nép nagy jó akarattal hallgatja és alkalmazza a többtermelés tanításait, de apostolok kellenek, akik a többtermelésre biztassák és tanítsák őket. Eárhova mentem s Székelyföldön, mindig az jutott eszembe, mennyire kellene ennek a népnek egy gazdasági iskola, ahol mindazt megtanulhatná, amivel anyagi jólétét megalapozhatná. Eddig a fa tartotta a székelységet. Ma más viszonyok vannak! At kell térni az intenzív mezőgazdasági termelésre, fejleszteni kell a háziipart, hogy a nép szükséglete lehetőleg teljesen kikerüljön házilag, a föld termékeiből. Ez volna ma a legfontosabb teendő. Ennek az akciónak kell teljes erővel megindulnia. A háznpar kifejlődésének a természettől adott székely tehetség biztos záloga. A mezőgazdasági termelés fokozásának szükségességét pedig mindenfelé belátta a székelység, szeretné is esi- uálni, de vezetők és gazdasági iskola kell, hogy erre megtanítsák. A székely nép termelését egészen uj alapokra keli fektetni. Évszázados szabadságában és anyagi jólétben a székely nép nem is tanulhatta meg azt, hogy ilyen változott viszonyok között mit kell tennie, hogy a létért való küzdelemben helyét megállja, ügy érzem, a magyarság vezetőinek mindent el kell követniük, hogy a székely nép a maga ős erejének legyőzhetetlen kisugárzásával megmaradjon és erősödjék. Az erdélyi magyarságnak ma ez kell hogj;
