Keleti Ujság, 1931. február (14. évfolyam, 24-48. szám)
1931-02-19 / 40. szám
D 2 XIV. ÉVF. 40. SZÁM. ............................ mnw un mmiwiii11m Katonatisztek a hivatalokban. A vihar eliiltével a szenátus áttért a napirendre, amelyen a katonatisztek helyzetéről szóló törvényjavaslatot tárgyalják. Az első szónok Petala tábornok, aki különösen a tiszteknek polgári foglalkozásban való alkalmazásáról beszélt. Helyesnek tartja az arra vonatkozó intézkedéseket, mert hiszen a katonatiszteknek, akik a vasúti, hajózási és repülési osztagokhoz tartoznak, békében nem igen volna meg a lehetőségük foglalkozásuk gyakorlására. Felemlíti Jonescu vasúti vezérigazgató esetét. Joneseu csak hosszú vonakodás után, felsőbb parancsra, mint diszciplínáit katona, fogadta eî a pozíciót. A törvény egyáltalában nem akar csatorna lenni arra, hogy a katonák beleavatkozzanak a politikába. Azonban kétségtelen, hogy azokban a polgári hivatalokban, ahol a rend és a szigorú fegyelem fontos, a katonák munkája igen jó hatással van. Hivatkozik a régi Bosznia és Hercegovina példájára. amely azt mutatja, hogy a katonatisztek az adminisztrációban kitűnő eredményeket tudnak elérni. A javaslat hiányának tartja azonban, hogy nem határozza meg azt az időt, amikor és ameddig a katonatisztek polgári foglalkozásban szerepelhetnek. A tábornok ezután a hadifogságban volt katonatisztek előléptetését tárgyalja. A törvényjavaslat ezek hadifogságának idejét egyszer sem kívánja beszámittatni szolgálati idejükbe. Méltánytalanságnak látja ezt az intézkedést azokban az esetekben, amikor az illető tisztek azért estek hadifogságba, mert a végletekig kitartottak ott, ahova őket a parancs állította. • A következő szónok Dintescu Bolinteneanu, akinek beszédét állandóan gúnyos megjegyzésekkel szakítják félbe. Dintescu Bolinteneanu ugyanis a fővárosban egy nemzeti parasztpárti felvonuláson fehér lóval jelent meg és azóta minden felszólalásánál hallania kell a gúnyos megjegyzéseket. — A jó hadseregnek szüksége van jó felszerelésre, rendre, fegyelemre, — mondja. — És fehér lovakra, — szól közbe valaki. A háborúban nagy nehézségeket okozott az, hogy nem volt meg a teljes megegyezés — folytatja, — a tüzérség, a gyalogság. Az előbbi hang: És a lovasság között. A beszéd ilyen hangnemben folytatódott. Bekormozott arcú rablók támadták meg Resica közelében Tizenhét egy özvegyasszony házát rendbeli betörésit ismert be a lefülelt rablóbanda — M unkatervet állítottak össze a rablótámadások keresztülvitelére (Resica, február 17.) Alig mult el olyan nap, hogy Resicán és környékén ne történt volna vakmerő lopás, vagy betörés. Ez a körülmény érthető izgalmat váltott ki a lakosság körében. Újabban megint rémregénybe illő rablótámadás történt, amelynek az áldozatai egy özvegyasz- szony és 14 éves hajadon leánya. A Resicához tartozó Triglovee határszélben lévő házak lakóit a leggyanusabb emberek látogatják. így az egyik elmúlt nap folyamán Baumann Juliannenak a lakását keresték fel, ahol lövésekkel akarták megfélemlíteni a lakókat. Az esetről Baumauné jelentést tett a rendőrségen, ahol az ügy kinyomozásával egy detektívet biztak meg. Eltelt egy pár nap s Baumanné egyszer csak arra lett figyelmes, hogy az udvarán ismeretlen személyek sétálnak. Még úgyszólván ideje sem volt segítségért kiáltani, amikor az ajtót feltörték s négy bekormozott arcú marcona alak jelent meg a lakásban, akik pénzt követeltek. Nagyon egyszerű okból egy fillér sem volt a háznál, — Baumanné nem tehetett eleget a rablók kérésének, akik mig egyik társuk az ajtóban őrt állt, alapos házkutatást, végeztek. Amikor azonban bebizonyosodott előttük, hogy bakot lőttek, erőszakoskodni kezdtek az özvegy asszony s 14 éves leányával. A hajadonnak valahogyan sikerült támadója kezéből kiszabadítania magát. A szomszédokat segítségül akarta hívni, de ekkor az őrtálló rabló baltával fejére sújtott s lábszárát meg is sebesitette. Végül is a rablók néhány tyúkot magukkal vive eltávoztak. Pár óra múlva a rendőrőrszem az utszélén egy alvó emberre lett figyelmes és gyanús viselkedése miatt őrizetbe is vette. A keresztkérdések aztán szenzációs eredménnyel jártak. Az őrizetbe vett ember beismerte, hogy Rózsa Sándor, Tomics György, Meriu Antal, Zamfir Va- silie, Vlad György, Eremia János és Sima Ras- codovici nevű társaival azonos a Baumannét megtámadó rablókkal. Azt is beismerték, hogy eddig 17 rendbeli betörést, lopást követtek el s valóságos munkaprogramot állítottak össze a további tevékenységükre nézve. Újabban négy, resicai szállító volt kiszemelve. Több vaggon sajáttermésü 1929 és 1930-beli fajborokat ajánl mérsékelt áron, esetleg előnyös fizetési feltételek mellett Fr. Caspari földbirtokos Medgyesen Mint a harcimén, ha fölnyerit, úgy kordáit jţţeg a jegyző gyomra is, mikor tizenegy óra lett, délelőtt. Erről az elnyúlt, mély és bus kor- gásról két dolgot tudott, meg a jegyző mindennap: először, hogy tizenegy óra van s másodszor, hogy indulni kell a kocsma felé. Mert a nótárius ilyenkor szokta bevenni a napi adagot Gebinél. A jegyző pontot csinált tehát, a tollat kirázta, óvatosan a tintatartó mellé helyezte, először kipillantott az iroda ketrecablakán s utána közömbösen az udvarra lépett. Azért közömbösen, hogyha véletlenül megpillantja a felesége, valahogy ne fogjon gyanút. Az asszony persze bolond lett volna, ha látta volna is, hogy pontosan a mai napon ne gondoljan semmi rosszat az ő hites uráról. Kilenc év alatt megszokta, a jegyzőné, hogy délelőtt kilenc órakor feláll asztalától a jegyző, hogy lábujjhegyen kisurran a kapun s meg se áll a kiskocsmáig, hol Gebi öt krajcárért vesztegeti a snapszocskát, mely ha reszelget is az ádámcsutka körül, de azért megcsiklandozza a fantáziát. Ettől jön aztán az án- dung, meg az okos gondolatok. Jól tudta mindezt a jegyzőné s először ha seprűvel fenyegette is a nótáriust, kilenc év óta annyira belefáradt az egyenlőtlen küzdelembe, hogy tavaly óta már nem törődött vele, ha a forgószél viszi is el a falu pennáját. A falu pennája azonban nem tudta ezt s ezért még mindig a bevált rendszer szerint járt el. Először tehát a virágoskert sövényéhez ol- dalgott, két kezét a nadrág zsebébe mélyesz-. tette és úgy tett, mintha a georginában gyönyörködnék, pedig közben annyira dolgozott a fülével, hogy. majd beleszakadt. S a fülével csakhamar kivette, hogy csend tanyáz a konyha körül, az asszony tehát alighanem a hátulsó kertben van elfoglalva. A jegyző erre sunyin és lopakodva még egyszer körülszagolt az udvaron s miután semmi gyanúsat nem látott, gyors kaptatással lefelé indult a nagyuccán. Három perc múlva már befordult a kocsmaajtón. Üres volt az ivó: a kecskelábu asztalokon és az ablakok keskeny üveglapján legyek légiói zümmögtek, a küszöbön belül egy kutya bóbiskolt s a rácsozott pult mögött a Gebi felesége révedezett maga elé, mint egy szomorkodó öreg tyuk. Még a karját is keresztberakta a besüppedt mellén... — Jó napot asszonyság! — köszönt rá fürgén a jegyző. — Adjonisten, jegyző ur. — Hogy van, hogy van? — s a kezét dör- zsölgette hozzá. Mert a nótárius csak a porzószagu és nyirkos irodában unta magát és az egész keserves világot, de tánclépésre szedegette a lábát, mihelyt benyitott a butikajtón. Gebiné asszony egy nagyot sóhajtott: — Nem a legjobban, jegyző ur. — De a boltocska csak megy azért. Mi? Heheke. — Tudom is én... — és kibámult a nyitott ajtón, mintha valamin tűnődött volna. — Hát akkor adjék eggyel, a keserűből. Kis borsot is hintsen rá, úgy jobban kedvelem. A boltosné töltött neki, a jegyző nyelve alá hajtotta a poharat, a szemét lehunyta, igy tett hozzá: brrr, kicsit cuppangatott még s akkor megduplázta a porciót: • — Adjék még eggyel! Az óhajt tett követte. A jegyző erre kiállt az ajtóba s végignézett a falun. Csodálatos, nyiltegü kánikula ragyogott odakint. Halott volt a nagyucca, a szomszéd ház előtt két veréb fürdött a porban s messzebb, az alvégen, gyerekek játszottak karikával. Különben senkit sem látott. A nép a szerük között serénykedett, valahonnan, talán éppen a Halmy Tamásék kazalai mellől idáig búgott a cséplőgép egyhangú, altató dongása s aközben szikrázva tüzelt a déli nap. A nyurga jegenyék teljes csöndben álltak s a kerek mennybolt ibolyában tiindöklött és mosolygott el e nagy-nagy világ fölé. Nem volt rajta sehol egy szenny folt, mindössze az Ádám Ferkóék házatáján, mintha tenyérnyi kis felhő mendegélt volna a tarjáni erdőnek. De az is csak látszott talán. A jegyző, amikor már mindent végiggusz- tált, hátrafordult az ajtóból: — Asszonyság, talán még egy adagot! Az asszonyság, "ki még egyre a pult mögött gubbasztott, harmadszor is töltött neki s a jegyző ismét fölhajtóit. — Hát az ur hol van? — kérdezte most hirtelen. — Jaj kérem, ne is kérdezze a jegyző ur... — Csak nincs valami baja? —• Még annál is több, — s busán ingatta hozzá madárkaorru fejét. — Tessék csak gondolni, megint üzent neki az Omode méltóságos ... A jegyző kiváncsi lett: — Na, mit üzent? Ez érdekes. — Azt üzente, hogy ma ebéd után busz üveg pezsgőt akar meginni, hát küldjön neki az uram busz üveg pezsgőt. — Különös, különös. — Ugyan, ugyan, jegyző ur! Hát hol van nekünk húsz üveg pezsgő? Egy ilyen szegény zsidó nem is tudja, milyen az a pezsgő, mert nem is látott olyat életibe. Ugyan már, mit teccik szólni hozzá? — Az elébb jött le a hajdú, hogy azt mondja: az én méltóságos uram és parancsolom, név- szerint Omode, aki olyan nagy ur, hogy fölötte csak a király áll, azt üzeni neked, Gelb Jakab, hogy délután két órára a kastélyban legyen húsz üveg pezsgő, mert különben... ám lássad, mi véged lesz! így mondta szőrű 1-szóra s a szegény uram úgy megijedt erre, hogy egyszerre a hátulsó házba szaladt s még mindig csak töri az eszét, hogy mit üzenjen vissza a méltóságos urnák. (Folytatjuk.)
