Keleti Ujság, 1931. február (14. évfolyam, 24-48. szám)

1931-02-15 / 37. szám (36. szám)

£ EGYESÜLETI ÉLET Makkai püspök előadása a Székely Társaságban Dr, Makkai Sándor ref. püspök a Székely Társaság Ifjúsági Bizottságának szemináriumában csütörtök este nagyszámú egyetemi és főiskolai hallgató közönség előtt a keresztyénség és a szocializmus viszonyának problé- , máját boncolgatta nívós előadás keretében. Az ifjúsággal és annak problémáival mindig elősze- : rétettel foglalkozó püspök, ezúttal is oly kérdés tárgya­lásával lépett az ifjúság elé, amely ma egyike a leg­többet foglalkoztató kérdéseknek. A szocializmus, amely ma már az ifjúsági problémák homlokterébe került, uj, eddig ismeretlen megvilágításban tárult elő, a keresz- '■ tyén egyházi elvek s a keresztyén felfogás szemszögéből tekintve. A két részre beosztott előadásból ez alkalommal az elvi. kérdések megvitatása került sorra s elsősorban az emberszeretet s az emberi boldogság kérdésében fenn­álló két különböző felfogás, rámutatva, hogy mennyire igazabb a keresztyéni értelembe vett emberszeretet s lelki boldogság. Továbbá az anyag és szellem, az egyén és kollektivitás és az osztályharc keresztyéni és szocia­lista elgondolásának párhuzamba állítása által a ke­resztyéni felfogás fennsőbbségét domborította ki mind­ezekben is, hangoztatva a szellem anyagfeletti uralmát, az egyéniség kiemelését s az osztályharc áldatlan és eredményt nem hozható voltát. Leszögezve mindezek után, hogy az emberi boldogság egyetlen megalapozha­tja csak a keresztyén felfogás által kimélyltett kölcsö­nös megértés és méltányosság lehet, amely majd egy kö­zösségbe gyűjti az emberiséget, mindenféle külső osztá­lyok eltörlésével. Az előadás iránt óriási érdeklődés nyilvánult meg az ifjúság körében, amely őszinte s meleg ünnepléssel adózott a kiváló előadó iránt s értékes hozzászólások és termékeny megvitatások hangzottak «1 előadás végez­tével. Az előadás jövőheti folytatása a keresztyénség és a szocializmus kapcsolataival fog foglalkozni. Szombaton lesz a bukaresti magyar diákbál Soha még Bukarestnek nem volt olyan csendes, majdnem szomorú farsangja, mint az idén. Mig máskor a reklám minden elképzelhető eszközével szembeötlőn és harsogón hirdették egyesületek, testületek a szoká­sos évi bálokat és táncmulatságokat, ma csak egy-egy szerény falragasz s itt-ott egy eldugott újsághír emlé­kezteti a nehéz gondokkal küzdő fővárosi embert, hogy a jókedv és szórakozás évadját éljük. A bukaresti magyar egyesületek és társaságok se veszik ki a részüket a far­sang örömeiből oly mértékben, mint tavaly. Több egylet egyáltalában nem merte vállalni szerényebb ke­retek között mozgó táncmulatság rendezésének kocká­zatát sem. Elmaradt a református egyház tradicioná­lis bálja is, ami a bukaresti magyarság leglátogatottabb mulatságai közé tartozott. Annál nagyobb elégtételéül szolgál nemcsak a tánckedvelö fiatalságnak, hanem ar. egész bukaresti magyar társadalomnak, hogy a ma­gyar diákok az idén is megrendezik báljukat és pedig éppoly fényes külsőségek között, mint az elmúlt évek­ben. A diákbál, amely ezúttal is találkozója lesz Buka­rest magyarságának, szombaton, 14-én este lesz a „Lie­dertafel“ pompás termében s látogatottságának és er­kölcsi, valamint anyagi sikerének nemcsak az a biztosí­téka, hogy a diákság báli irodája széleskörű propagan­dát fejtett ki az eredmény érdekében, hanem kétség­kívül az a meggondolás is. hogy a mulatságnak nem pusztán társadalmi és vigalmi célja van. A jövedelmet ugyanis a magyar Diáksegély-akció alapjainak gyara­pítására fordítják, aminek nagy jelentőségét, úgy hisz- szük, nem kell külön kiemelni itt. * Az Iparos Egylet Hölgy választmá­nya f. év február hó 15-én (vasárnap) d. u. 6 órai kezdettel tartja 3-ik műsoros teadélutánját az Egy­let székházában (P. Unirii 23.) Hölgy választmány. Unitárius sajtódélután. Vasárnap, f. hó 15-én dél­után 4 órakor a kolozsvári unitárius egyházközség, mű­sorral egybekötött teadélutánt rendez kebli lapja ki­adási költségeinek a javára. A műsoron Pálfi Márton tanár előadással, Jakab Géza iró novellával, Ürmösi Magda és Dsida Aladár énekkel, Deák Baba zongora- és Markos Albert hegedűszólóval. Sófalvi Lajos szava­lattal s három kis művésznő egy zongora-hatkezessel szerepelnek. Ezen műsor keretében mutatkozik be Dá­vid Ferenc Énekkar sextettje, mely a Zsidónöből fog előadni egy részletet. Bevezetőt Szent-Iványi Sándor lelkész tart. A sajtó-délután színhelye az unitárius kol­légium tornaterme. Beléptidij nincs, adományokat a sajtó-alap javára köszönettel vesznek. ­xiv. evF. 3?. szám. Kilencvenmillió lej népszámlálási adót vetnek ki az ország lakosságára Csak most derüli ki, hogy nem ÎOO, hanem kétszázmillió lejbe került a népszámlálási munkálatok elvégzése (Kolozsvár, február 13). Százhárom millió lejre volt szüksége a népjóléti minisztériumnak a népszámlálással járó kiadások fedezésére. Amikor a törvényhozói testület megszavazta a százhárom milliós összegről szóló hitelt, a kor­mány hangsúlyozta, hogy minden lehetőt elkö­vetett, csakhogy a kiadások csökkentését elő­idézze. Ilyen s ehhez hasonló miniszteri kijelen­tések után a parlament nem sokat habozott, ha­nem — a mai nehéz körülmények ellenére is, — a népszámlálási közegek rendelkezésére bocsá­totta a 103 milliós összeget. Mindebbe bele kellett nyugodnunk. A szo­kásos meglepetés ezúttal sem maradt el. Egy miniszteri rendelet egyszerűen tudomásunkra hozza, hogy az előirányzott 103 millió lej korántsem volt elegendő a kiadások fedezésére. A tartományi igazgatóság 3966—1931. számú körrendeleté részletesen foglalkozik ezzel a problémával. S elsősorban érvényteleníti egyik előző intézkedését, amelyben hét lejnyi összeget állapított meg fejenként, népszámlálási kiadás­ként, amelyet az ország minden egyes lakosának fi­zetnie kell. Az uj rendelet redukálta ezt az osz­szeget, amennyiben 6 lejt jelölt meg, mint fize­tendő taxát. Egy kis kalkuláció. Jelenleg állítólag az or­szágnak mintegy 15 millió lakosa van. Minden egyes lélékre hat lejt számitva ' kereken 90 millió lejt kell fizetnie a la­kosságnak. Kevés hijján tehát újabb 100 millió lejre van szükség, hogy a népszámlálással kapcsolatos ki­adásokat fedezni tudják. A jelzett kormányzósági rendelet hivatko­zik a közigazgatási törvény 456. és 457-ik parag­rafusaira, amelyek kategorikusan kimondják, hogy a helyi hatóságok, illetve községek költ­ségvetéseiben kötelesek élőirányzani bizonyos összeget erre a célra. A hat lejhyi kiadást négy év alatt, vagyis 1930., 1931., 1932. és 1933-ban kell az embereknek kifizetniök, évi 1 és fél lejes tétélekben. Az ilyen utón befolyt összegeket a községi elöljáróságok letétbe kell, hogy helyezzék. Hamár ijgy van, a szóban forgó hat lejt miért nem szedték be a kérdőivek kitöltése al­kalmával? Sokkal könnyebben lehetett volna ilyen utón behajtani ezt a kilencven milliót, mint ha mozgósítják az egész közigazgatási ap­parátust s hosszú négy éven keresztül 1 lej 50 banikért zaklatják a lakósságot. Percröl-percre veszedelmesebbé válik as Alduna áradása (Bukarest, február 13.) Ifjabb jelentések sze­rint ValcQvban dinamittal igyekeznek a jógtor- laszokat szétrobbantani. A városban csak a posta nehány tisztviselője maradt a helyén, akik életük kockáztatásával hősiesen teljesítik szolgálatúkat. A menekülők közül számos nsz­szony és gyermek megbetegedett. Valcovnál az utolsó Dunácsatorna is éltorlaszolódott . és ennek következtében tegnap délután 0 órakor a Tulcamegyei prefektus elrendelte a város ki­ürítését. A S ezer lakosú városba behatolt a víz és a lakosság kénytelen volt ingóságait szekérre rakni és elmenekülni. A katonaság megfeszített “vővel dolgozik a katasztrófa enyhítésén. Szombat, február 14. BUDAPEST. 10.15: Fostászenekar, 13.05: Szalonze­nekar. 17: A gyermek játékai. Meister Ferenc előadása. 18: Kertész József felolvasása: Látomás a ködben. 18.30: Katonazenekar. 20: Kiss Menyhért novellái. 20.30: Mandits-szalonzenckar. 21.30: Vidám apróságok. 22.30: Hangverseny, majd cigányzenekar. BECS. 12: Gramo­fonzene, 13: Wacek-zenekar. 16.25: Áriák és dalok. 18.15: Hangverseny. 20.30: Énekkar. 22.20: Holtzer-ze- nekar. BERLIN. 17.20: Szórakoztatózene. 19.25: Zongo­raverseny. 20.20: Vendéglői zene. BUKAREST. 13: Gra­mofonzene. 17: Házi zenekar. 18.15: Szórakoztatózene. 20: Gramofonzene. 21: Kabaré. KATTOWITZ. 17,30: Délutáni zene. 18.40: Szórakoztatőzene. 22.30: Zenekari nangverseny. 24: Tánczene. LIPCSE. 17.30: Zenekari verseny. 20.30: Szimfónikushangverseny. 22.10: Vigrevü. 23.30: Tánczene. MILANO. 17.45: Gramofonzene. 20.30: Könnyűzene. MÜNCHEN. 17:Zenekari verseny. 18.55: Ifjúsági óra. 19.45: Kamarazene. 20.30: Házizenekar. 22.45: Keringők. 23.45: Tánczene. PRÁGA. 12.15: Gra­mofonzene. 13.30: Déli zene. 17.30: Délutáni zene. 22: Fúvós-együttes. 23.25: Schrámmelzene. 24: Tánczene. RÓMA. 18: Zenekari verseny. 21.45: Operaátvitel. STUTTGART. 17.30: Délutáni zene. 20.45: Harmónika- liangverfeeny. 22: Jazz-band. 23.30: Tánczene. Vasárnap, február 15. BUDAPEST. 11: Református istentisztelet. 12: Egy­házi népének, majd Mandits-szalonzenekar. 15: Gramo­fonhangverseny. 16: A Rádió Elet gyermekjátszó órája. 16.30; A földmivelésügyl minisztérium rádióelöadássoro- zata'. 17: Rádió Szabad Egyetem. 18.10: Fővárosi zene­kar. 20.15: Móricz Pál előadása: A nótaszerző Dóczi Jó­zsiról, cigányzenekar közreműködésével. 21: Gárdonyi Géza: Zéta c. színmüve, az egyfelvonásos után sport­eredmények, utána Fcucrmann Emánuel gordonkamű­vész hangversenye. Utána Fejes-szalonzenekar. BECS. zenekar. 14.05: Gramofonzene. 16.05: Délutáni hangver­seny. 18.30; Kamarazene. 20.40: Könnyűzene. 21.40: Szin- müközvetités. 23.30: .Grajpofonzené, BERLIN. 16.35: Könnyűzene. 18.55: Hangverseny. 20: Öperettelöadás. Utána, tánczenei BUKAREST. 13.45: Egyházi zenekar. 13: Házi zenekar. 18: Tánczene. 17: Vidám műsor. 19.30: Tánczene. 20: Rádió Szabad Egyetem. 21: Gramofon­zene. 22: Ciprián Holimbescu hangverseny. LIPCSE. 17: Hangverseny. 19.05: Férfi karénék. 20: Fúvószene­kar. 21: Strauss: Cigánybáró c. operettje. Utána tánc­zene. MILANO. 17.15: Könnyűzene. 20.30: Könnyűzene. 21: Operettzene. 22: Operaátvitel. MAR. OSTRAVA. 23.20: Könnyűzene. MÜNCHEN. 17.15: Zenekari verseny. 19.15: Hangverseny. 20.10: Házi zenekar. 22.15: Farsang. 22.50: Hangverseny. 23.45: Tánczene, PRÁGA. 9: Zene­kari. hangverseny. 11.30: Gramofon. 12: Modern cseh zene. 13.05: Déli zene. 20: Opera-est. 23.20: Szórakozta­tózene. RÓMA. 20.05: Zenekari hangverseny. 21.45: Ope­rett-est. STUTTGART. 17: Farsangi hangverseny. 20: Dalok és áriák. Több vaggon sajáttermésü 1929 és 1930-beli fajborokat ajánl mérsékelt áron, esetleg eló'nyös fizetési fel­tételek mellett Fr. Caspari földbirtokos Medgyesen azöílőoftványak, úgymint amerikai sima és gyökeres vesszők a leg- ke: esettebh fajokból, legiohb minőségben, garan­tált fajíf síién kaphatók CASPARI FR.-néI Med- gves-Mediaş, Juci. Tárnává. Mare. Árjegyzék ingyen. „Neuburgea“ különlegesség.

Next

/
Thumbnails
Contents