Keleti Ujság, 1931. január (14. évfolyam, 1-23. szám)

1931-01-05 / 3. szám

£ XIII. XV F. 9. SZÁM. Uj adat Bethlen Gá­bor gyermekkorából Bethlen Gábor, Erdély kiváló fejedelmé­nek az élete mindössze csak 49 évre terjedt s ebből is 36-ot ismerünk, mivel az életére vonatkozó eddigi legrégibb, ismert adatunk 1593-ból, tizenhárom éves korából való. A most lezárult év tavaszán, a gyula- fehérvári róm. kath. főgimnázium történeté­nek, megalakulásának kezdetét kutatva, a XVI. századbeli jezsuiták levelezésében egy olyan adatra találtam, amely a hároméves kis Bethlen Gáborra vonatkozik. Így tehát Bethlen életének egyik teljesen ismeretlen szakaszába világit bele s épen egy évtizeddel viszi előbbre a nagy fejedelem életére vonat­kozó pozitiv ismereteinket. Ennek az adatnak forráskritikai ismer­tetését az Erdélyi Múzeumban adom. Ezúttal a nagyközönség számára csak a kérdés rö­vidre fogott lényegét ismertetem. Báthory István, a lengyel királyi trónra emelkedett nagy erdélyi fejedelem, a Maros- völgyét erődítésekkel és olasz telepesekkel akarta olyanformán megerősíteni, hogy alka­lomadtán Erdély szembeszállhasson a török­kel. Ennek a tervnek első láncszeme lett vol­na a török Erdélybe való benyomulási utjá­nak, a Marosvölgyének szép csendes utón és módon való megerősítése. Ebbe a kedvenc tervébe beavatta a lengyel udvarban is meg­fordult hires pápai diplomatát, a jezsuita Possevino Antalt is, akit arra is rávett, hogy 1583 tavaszán személyesen jöjjön el Erdély­be s tartson terepszemlét a Marosvölgyében. Possevino 1583 márciusában érkezett Gyula- fehérvárra s pár nap múlva az erdélyi.kan­cellár, a tudós Kovacsóczy Farkas kíséreté­ben meg is indult a terepszemle megejtésére. Két nap alatt Marosillyéig mentek, amely­nek e várában született 1580-ban Bethlen Gábor. Édesapja, Farkas, mint a Bánátban berendezkedett törökkel legközelebbi szom­szédos várur, akkor is épen vára erőditésén dolgoztatott. Nagy hálával és tisztelettel fo­gadta a pápa követét s ugyancsak buzgón kérte, hogy kövessen el mindent annak a tervnek a megvalósitására, amelynek az ér­dekében a Marosvölgyét egészen az ő maros- illyéi várkastélyáig személyesen bejárta. Neki ott a török torkában ugyancsak létér­deke volt, hogy a tervezett stratégiai munká­lat tényleg végbe is menjen. Possevino Ígérte is, hogy a lengyel királynál is, meg a pápá­nál is melegen fel fogja karolni ezt a tervet. Marosillyéről, mint a marosvölgyi szem- le-ut legnyugatibb pontjáról, Szászváros és Szászsebesen át Szebenbe ment a pápai kö­vet. Visszafelé Bethlen Farkas is jódarabig elkísérte a pápa követét. A pápai követ szemle-utjával kapcsolatban érdekes lesz 2!!uinnmniinimimnmitnmiinnmffliutQumn!imaminiiniinmmiiimc»iiiinmii(:n{iiinnii£]!i!ii^ I autútulojdonosob! 1 I megemlítenünk, hogy az aranyi hegyet arra szemelte volt ki, hogy a tetejébe egy erős vár építését javasolja s hogy erdélyi útja gyümölcseként. Transilvania cimen egy ter­jedelmes könyvre menő ismertetést irt ola­szul Erdélyről. Bethlen Farkassal beszélgetve Possevino kérte Bethlent, hogy ő meg viszont hasson oda, hogy az erdélyi nemes ifjak minél na­gyobb számmal keressék fel a jezsuiták ko­lozsvári intézetét. Bethlen Farkas válasza fiára, a hároméves kis Behlen Gáborra vonat­kozik: Milyen kár, hogy az én fiacskám csak hároméves. Milyen szívesen elküldeném én őt Kolozsvárra, az atyákhoz! Ha Bethlen Gábor akkor pár évvel idő­sebb lett volna, talán egész élete másképen A legjobb I hűtő-fagyvédő j a hűtővíz befagyása ellen a I „GLYSANTIN“ | S u I Biztos hatású! El nem gőzölög! | I Csak egy egyszeri kiadást jelent! | „Romanii“ S■ A. Timişoara l. Bánáti ház. I Automobillá S. A• Cluj-Kolozsvár. 1 ^aiuuuiiiiiimiuiuiiuimiuiii)u:iiiuuuiuaiiiiiE3iiiuíiiiiiini]iiiiiiiuiaiiiiiiiiiiiic3iiiiiiiuiiiniuii[iiiiiTt alakul s Erdélyben Báthory István kora és szelleme az ő vezetése alatt uj erővel és fényy nyel ragyog fel. íme Bethlen Gábor életének egyik isme­retlen pontja, amelyen Erdély két legnagyobb fejedelmének, Báthory Istvánnak és Beth­len Gábornak az élete, ha csak pillanatnyilag is, de érintkezett. Az említett erőditési munkálatokból, amelyeket a pápa és a lengyel király közös költségén végeztek volna, nem lett semmi, A pápa (XIII. Gergely) és Báthory István! gyors egymásutánban (1585, 1586) bekövet­kezett halála s a kapcsolatos erdélyi esemé­nyek hamar eltemették őket. Dr. Bitay Árpád. Tftiaegmoi!gal«ni fejlődött ©gy jeFiKsálensi isiisaügyfeől A. nép tiltskofJk az ©Ulen, fiojyy a foiróságf elitélj© ast a fiatal leányt, aki nyolcvan éves vőlegényét megraérgezte (Jeruzsálem, január 3.) Körülbelül két hét­tel ezelőtt egy húszéves arab lány, akit szülei arra kényszeritettek, hogy egy nyolcvanéves arabhoz menjen feleségül, a menyegzői lako­mán fivérei és nővérei segítségével mérget csempészett a vőlegény ételébe. A nyolcvan­éves vőlegény röviddel azután rosszul lett és borzasztó kínok között meg is halt. Az ügy most a jeruzsálemi törvényszék előtt van, a bí­róság egyelőre azonban tanácstalan, mert Je­ruzsálem egész arab ifjúsága a vádlott mellé állott, és követelik annak szabadonbocsátását. Hangoztatják, hogy meg fogják ölni a bírákat, akik a leányt el merik ítélni és népgyüléseken tiltakoznak az ellen a szokás ellen, hogy a há­zasságokat a szülők intézzék. ismereten susmbetoislii miatt tizenötezer emfeér megvakult (Brüsszel, január 3.) Belga-Kongó ban egy különös járványos szembetegség folytán Pania- Mutombó kerületben, az ottani néger lakosság­nak körülbelül húsz százaléka, mintegy tizen­ötezer ember megvakult. Tekintettel arra, hogy ezeknek a néger törzseknek hagyományos szo­kása szerint vakember nem köthet házasságot, az illető területen több néger törzs a kihalásra van Ítélve. Ä mezőgazdasági kamaránál lezárták a Martinovici-ügy akíá? Martinovics tanári felmentették as elszámolási kötelezettség alól — Az rezsimet mast választják sas^ (Kolozsvár, január 3.) A Keleti Újság be­számolt a mult hónap elején arról, hogy a ko- lozsmegyei mezőgazdasági kamara pénzkezelé­sét Bukarestből leérkezett inspektorok vizsgál­ták felül és rendellenességeket találtak. Az igazgatóság tagjai közül Gherman alispán le­mondott azzal, hogy nem vállal felelősséget a kamaránál folyó gazdálkodással. A gazdálko­dásért és pénzkezelésért a kamara lemondott] elnökét, Martinovici gazdasági akadémiai ía-| nári személyében tették vagyonilag is fele­lőssé. Martinovici tanár, kamarai elnök a fel-} hívásnak eleget tett s az igazgatótanács elnök- jj ségének január 2-án tartott ülésében az elszá­molás megtörtént, amiről az elnökség a követ­kező Írást állitotta ki Martinovici tanár ré­szére, aki kéri ennek közlését: No. 1—1931. C. Martinovici mezőgazdasági akadémiai professzor nrnak Kolozsvár. Az 1931. évi január 2-án kelt és 2. szám alatt iktatott kérésre van szerencsénk közölni, hogy az igazgatótanács a folyó évi január 2-án meg­tartott ülésében, miután a mezőgazdasági ka­mara inspektorai és a számvizsgáló bizottság a pénzügyi kezelést megvizsgálták, azt állapítot­ták meg, hogy Ön, mint a mezőgazdasági ka­mara volt elnöke és pénzügyi kezelője semmi­féle anyagi kötelezettséggel nem tartozik a ka­marával szemben és ennél a kamaránál semmi­féle pénzhiány nem találtatott. Gh. Snciu, elnök. Dr S. Nemes, igazgató. Martinovici professzor annak közlésére is felkért, hogy a kolozsvári mezőgazdasági ka­mara elnöki tisztségéről felfüggesztve soha nem volt, hanem ő önként, saját elhatározásából mondott le az elnöki tisztségről, hogy akció­szabadságát visszanyerhesse a folyamatban le­vő mezőgazdasági kamarai választásokkal kap­csolatosan. A mezőgazdasági kamara régi, eddigi re- zsimjének ez az ügye ezzel elintézést nyert, az uj rezsim pedig most van kialakulóban, mert a választások a napokban fognak megtörténni. — Dohányzók íigyelwébe 5 Éredény- elmeszesedést, gégehuruto* <-em kap, dohA nyozhat bátran anélkül, hogy egészségének ártana, ha „1VIK0STDPÖT<S használ. — A nikotin 8(3 százalékát felfogja. Cigaretta készlet: 65 lei, szivar készlet: 100 lei. Kap­ható mindenütt. — Főlerakat : Gyalui gyógy­tár, Târgu-Mureş—Marosvásárhely. —

Next

/
Thumbnails
Contents