Keleti Ujság, 1931. január (14. évfolyam, 1-23. szám)
1931-01-05 / 3. szám
4 XIII. ÉVF. 3. SZÁM. 71 marosvásáríjetyi vadzseni mint védőügyvéd Timikor Berzenczey Jstván fefőzte a kgkioálóöö jogtudósokat Megemlékeztem e helyen a marostordai közélet egy időben sokat emlegetett harcosáról: Berzenczey Istvánról, kit Eötvös Károly vadzseninek nevezett el. Meg is érdemelte ezt a nevet, mert elmés, szikrázó szellemű egyéniség volt, anélkül, hogy sokat tanult volna. Tehetségének legfényesebb bizonyítékát egy sajtóperben szolgáltatta, melyben mint védő szerepelt. A mai embernek az is felötlik, hogy a laikus Berzenczey István sajtóperben védő lehetett. Pedig az 1900. évben életbe lépett büntető perendtartást megelőzőleg ez lehetséges volt. így tehát nem eshetett kifogás alá, hogy Berzenczey István Pálffy Mihály marosvásárhelyi ügyvéd és lapszerkesztő sajtóperében védőül jelentkezett. A dolognak jelentékeny előzménye volt. Pálffy Mihály szerkesztő, mint ügyvéd súlyos ellentétbe keveredett Szentmarjai Dezső törvényszéki elnökkel. Pálffy Mihálynak valami bűnügye is akadt s a marosvásárhelyi törvényszék büntető' tanácsa, melynek Szentmarjay volt az elnöke, marasztaló Ítéletet hozott. A legfelső biróság azonban felmentette Pálffyt, kit a felmentő Ítélet nem engesztelt ki Szefefmarjay irányában, hanem támadásokra bátorította fel. „Közérdek“ volt a Pálffy lapjának a cime s ebben indultak meg Szentmarjay Dezső ellen a sorozatos támadások. Ezek a támadások három nevezetes panaszban csúcsosodtak ki. Az első pontban azt vetette szemére a törvényszéki elnöknek Pálffy Mihály, hogy alárendeltjeivel szemben kiméletlen és méltánytalan. Fölhozta ennek bizonyítására, hogy egyik telekkönyvi Írnokot, ki pedig a hivatali helyiség helytelen beosztása és az erején felül végzett munka miatt lett beteggé, erre való tekintet nélkül nyugállományba kívánta küldeni, noha a szolgálati idő csekély tartama miatt a nyugdij összege» igen kevés lett volna. A második vád az volt Szentmarjay ellen, hogy szolgáját gyönyörű íajtékpipájának ellopásával gyanusitva, alaptalanul letartóztatta. A harmadik vád akörül forgott, hogy az elnök társadalmi tevékenységgel foglalva el magát, hivatalos tennivalóit másokra háritgatja át s különösen elhanyagolja a főtárgyalások vezetését. A megindult sajtóper tárgyalására a kolozsvári törvényszéket delegálta a maros vásárhelyi ítélőtábla s így itt került az ügy főtárgyalásra. Mindkét oldalról erős felkészültséggel vonultak fel a felek. A közvádat Kozma Gyula királyi főügyész képviselte. Kiváló jogász és már külsejében tekintélyt parancsoló ember. De ott volt mellette a sértett Szentmarjay képviseletében Eádl Ödön nagyváradi ügyvéd, a magyar jogászvilág egyik elismert kitűnősége. Széles látókörű, nagytudásu ember s e mellett kitűnő szónok. Pálffy Mihályt dr. Tutsek Sándor kolozsvári ügyvéd védte, jóhirü büntetőjogász, kit mint gyakorlott szónokot Kolozsvár egész társadalma elismerésével tüntetett ki. A szellemi torna, mely a két napon át Tartó főtárgyaláson mind a bíráskodásra hivatott esküdteket, mind a nagyszámú közönséget gyönyörűséggel töltötte el, becsületére vált volna bármely nagyobb európai város jogászságának is. Hozzájárult a hatás fokozásához a főtár- gyalás mintaszerű vezetése, mely Mikó Imre törvényszéki biró körültekintését és jogi tudását tette erős, de a közelismerés szerint szépen megállóit próbára. Feszült várakozás kisérte a verdikt hozatalára a késő esti órákban visszavonult esküdteket, kik maguk is szemmel láthatólag élvezték a szónoki párbajt, moly a vád és védelem képviselői között lefolyt. A pálmát természetesen mindenki Eádl Ödönnek ítélte oda, ki ezúttal valóban elemében volt, de nem habozott elismerni, hogy Tutsek Sándorban méltó ellenfélre talált. Sokáig tanácskoztak az esküdtek az eléjük terjesztett kérdések felöl s már-már hajnalo- dott, mikor meghozták verdiktjüket. A vádpontok egyrésze alól fölmentették Pálffy Mihályt, de abban a három kérdésben, melyben a törvény- széki elnököt legsúlyosabban támadta, marasztaló határozatot hoztak. E határozat alapján a törvényszék Ítélete sajtó utján elkövetett rágalmazás vétsége miatt pár hónapi fogsággal sújtotta az ügyvéd szereksztőt. Semmiségi panasz következtében a Curiához került az ügy s megtörtént, mire alig számított valaki: a Curia megsemmisitette az ítéletet. Tette azon az alapon, hogy Mikó Imre elnök, akit a főtárgyalás kitűnő vezetéséért általános elismerés környezett, megvonta Pálffy Mihálytól az utolsó szót, melyre az elkésetten avégett jelentkezett, hogy egy mellék kérdésben „fölvilágositást adjon" Újból kellett tehát tárgyalni a nehéz ügyet. Az uj főtárgyalást ugyancsak a kolozsvári esküdtszék előtt tartották meg s arfa Pálffy Mihály a félreállitott Tutsek helyébe elhozta Berzenczey Istvánt. A „szak-jogászok“ mosolyogtak ezen a változáson. De a következmények megmutatták, hogy nem volt igazuk. Berzenczey megértette a helyzetet s minden erejét a vád három főpontjának megerőtlenitésére fordította. Jogászi szempontból kissé furcsa volt az alkalmazott módszer, de a laikusokat elragadta. A hivatali munka tulfeszitettsége miatt beteggé lett és nyugállományba küldött írnok ügyét például ilyenformán tárgyalta, persze jó marosszéki accentussal, az ó helyett mindenütt a-t mondva és a maga élvezetesen recsegő hangján bombardonozva: „Haliam főügyész ur Öméltósága kérdését, hogy mit tehetett volna a panaszas törvény- széki elnök az Ő szegény alárendeltje esetében. Nagyan meglep ez a kérdés. Hát ilyen kevésre taksálják a nagyságos elnök tekintélyét. Hát én nem vagyok nagyságos elnök, de meg vagyak gy-őződve arról, hogy ha egy ilyen esetben az esküdt urak között megindulok, a kala- pamba össze tudom gyűjteni azt az összeget, ami annak a szegény irnaknak arra kellett volna, hogy egészségét kissé helyrehozza s ezzel a nyugdíjazást bár ideig elkerülje. És ezt ne tudná egy nagyságos elnök!“ A pipa ügyében volt legnehezebb a helyzet. Itt ugyanis az volt a tényállás, hogy az elnök szolgája pár napi szabadságot kért és kapott, a szabadságidő leteltével azonban nem tért vissza s ez alatt vette észre Szentmarjay, hogy emlékbe kapott szép tajtékpipája, mit hivatali szobájában tartott, nincs a helyén. Szólt tehát a vizsgálóbírónak, ki aztán kiüzent abba a faluba, hova a szolga szabadságra ment s a csend- őrörsön megkérdeztette, hogy mit tudnak a szabadság idejét önkényesen meghosszabbító szolgáról, meg az eltűnt pipáról. A csendőrök nagyon komolyan vették a dolgot s nyomban bekísérték Vásárhelyre a rokonsága körében mulató Komáromi Józsefet (ez volt á szolga neve), ki aztán egy asztalfiókból csakhamar elő- keritette a takarításnál oda került és ott feledett pipát. Mig azonban ez a procedura lefolyt, eltelt 24 óra, mialatt Komáromi Ferenc előze- tes letartóztatásban volt. De amint mindebből láthatólag a Komáromi személyes szabadságának korlátozásában Şzentmarjay elnöknek cselekvő rés?e nem volt s e szerint a Pálffy Mihály támadása nem valami erős alapokon nyugodott. Berzenczey tisztában volt ezzel, de invenciója e pontop se hagyta el. Emlékezett arra, hogy az igazságügyminiszter évekkel ezelőtt rendeletet bocsátott volt ki az iránt, hogy azokban a bűnügyekben, melyekben vizsgálati MOTT MONOPOL MOTT NECTAR kiváló palack íajborok (ó-borok) ÄflfiSÄÄfi fogságot rendelnek el valaki ellen, piros papirosra Írják a bírói határozatokat, hogy a papir föltűnő színe jelezze minden arra illetékes ólőtt az elintézés sürgősségének szükségét. Belefo- gódzott tehát abba, hogy a Komáromi Ferenc pipa-ügyében nem volt piros papiros. Persze, hogy nem volt. Nem is lehetett, mert az egész dolgot „brevi manu“ kezelték a csendőrök s az ügy nem jutott abba a stádiumba, hogy birói határozat keletkezhetett volna erre. Berzenczey. azonban enfázissal szavalta: „A piras papirosnak jeleznie kell a fagyas darabot. Ez nagy biztositéka a személyes szabadságnak, de az egész ügyirat csomóban nincs piras papiros. Nézzék csak meg az esküdt urak s ebből is láthatják, hogy a sértett elnök ur kegyelméből milyen könnyen kezelték ebben az ügyben e személyes szabadság kérdését...“ Ez a fulmináns kirohanás is hatott. Alábbiak szerint ugyancsak félhatásu volt, de annál nagyobb volt a siker a harmadik fővádpont körül eszközlött támadásnál. Itt arról volt szó, hogy a törvényszéki elnök a főtárgyalások vezetését szívesen utalgatta át mások vállára, csakhogy a maga társasági kötelezettségeinek eleget tehessen. A főügyész arra hivatkozott, hogy különös szerencséjére éppen Pálffy Mihály vádlottal és Berzenczey István .védővel bizonyíthatja a támadás alaptalanságát, mert mind a kettő nevezetes bűnügyében Szentmarjay törvényszéki elnök vezette a főtárgyalást. „Nagyon köszönöm, — válaszolta erre Berzenczey — főügyész ur hivatkozását. Igaza van, mind a két ügyben tényleg sértett elnök ur volt a főtárgyalás vezetője. Ámde mit látunk. Pálffy védencemet az elnök ur vezette tanács bűnösnek találta okirathamisitásban és elitélte többévi fogházra. A királyi Curia azonban az ítéletet megsemmisitve, Pálffyt felmentette. Engem halált okozó súlyos testi sértés vétségéért 4 évre Ítélt az elnök ur tanácsa s a királyi Curia az erős felindulást méltányolva, a büntetést másfélévre szállította le. Nos tisztelt esküdt urak — recsegte tovább Berzenczey, — ezek után azt mondom, hogy jó, ha az elnök ur nem vezeti a főtárgyalásokat és szemrehányást is teszek a vádlottnak, hogy megtámadta az elnök urat a főtárgyalások vezetésének átruházásáért.“ Talán soha sem hangzott fel a kolozsvári Bánffy-palota akkor főtárgyalási teremül használt helyiségében olyan zajos derültség, mint ezeknél a szavaknál. A derültség ráült minden arcra. Talán még a király arcképére is. Az esküdtek ebben a derűs hangulatban vonultak vissza, hogy meghozzák most már véglegesen verdiktjüket. A, három fővádpont közül kettőben fölmentették' Pálffy Mihályt, csupán a „pipa“-ügyben hagyták benn, a piras papiras tehát nem tette meg a várt hatást. Azonban Pálffy Mihály igy is megúszta néhány száz forint pénzbüntetéssel az ügyet. A végén mindenki elégedetten mosolygott, még a komoly nozma főügyész is, ki azzal ismerte el Berzenczey István védői sikerét, hogy megnyugodott az aránylag enyhe Ítéletben. Csupán a félre állított védő Tutsek Sándor arcán ült ki valami kelletlen érzés. Ki is fejezte, hogy mégis furcsa a világ. Micsoda nagy j yl apparátust mozgósított ő az első főtárgyaláson s most a laikus Berzenczey mégis lepipálta őt. Vigasztalásul odaszóltam neki: hja, most nem volt itt Rádl Ödön. Erre aztán ő is megvigasztalódott s elismerte, hogy az a laikus Berzenczey mégis csak ügyes ember. Váradi Aurél.
