Keleti Ujság, 1931. január (14. évfolyam, 1-23. szám)
1931-01-05 / 3. szám
XUL ZV*. 3. SZÁM. Komoly méreteket öllőtt a ruhrvldéki sztrájk «^^■t|ffm.|||gTfHTi Nem vállaljuk a — nagy csizmát Brandsch Rudolf, mint circufnspectus et prudens atyafihoz illik, írásban nyilatkozott egy lapnak, a nemzetkisebbségi kérdés különböző ágairól. Megismételte, hogy a nemzetkisebbségek az állammal szemben különböző igényeket támaszthatnak s eszerint az államnak te különböző módszereket kell velük szemben almoznia. Mindezek tetejében hangsúlyozta, hogy a magyarság számára különleges helyzetet teremt a békerevizió kérdése, melyben szerinte a magyarságnak külön álláspontja te van. Megnyugtatott azonban aziránt, hogy ez az állítólagos külön álláspont nem jár különös veszede- lemrAel, mert hiszen a békeszerződésekben megállapított határok revíziójára maguk a békeokmányok lehetőséget nyújtanak s e lehetőségek békés utón érvényesítése nem tekinthető úgynevezett irredentának. Bevalljuk, különös tekintettel bizonyos történelmi előzményekre, melyek Brandsch politikai arcképét Tisza István megállapítása szerint a Dummer Au- gustéhoz hasonlóra torzították, nem könnyen reflektálunk az ő legújabb sütetü kijelentéseire. Nem tudunk ugyanis szabadulni két történelmi reminiscenciától, mélyek a Brandsch nyilatkozatai nyomán könnyöt el nem üzhetöen kapaszkodnak emlékezetünkbe. Az egyik úgy szól, hogy anno 1697 Nagyszebenben a derék szász bádogoshoz beszállásoltak egy császár katonát. Ezt a katonát a szász házigazda meghívta vacsorára. A katona a vacsora folyamán jó hangulatba jött, s egyre- másra hajtogatván a poharakat, azt követelte házigazdájától, hogy köszöntse fel a felséges császárt. A szász gazda engedett, de viszont azt kívánta vendégétől, hogy köszöntse fel az erdélyi fejedelmet. A katona nem volt hajlandó erre s a nézetkülönbség vége az lett, hogy a császári hadfi jól eldögönyözte házigazdáját. A derék szász aztán panaszra ment Veteránt generálishoz, ki derék, igazságos ember lévén, megbüntette a garázda katonát, de a szász atyafihoz is intézett egy bölcs intelmet, azt mondván neki, hogy: szép dolog a te lojalitásod a fejedelem iránt, de azért azt mondom, hogy ha JBfSHSRTlflHlWÄ jövőben is pohárköszöntözni jön kedved, maradj csak a céhmesternél. A másik történelmi élmény, mély Brandsch szavai nyomán belénk kapaszkodott, arról a hét atyafiról szól, akik valamelyes merész vállalkozásba kezdvén, mikor ebben egy elsurranó nyúl megzavarta, egymás biztatásában a legsajátosabb ötletekre fanyalodtak s utolsóul egyik azzal biztatta a másikat: indulj csak te előre, neked nagyobb csizmád van. Ilyenformán hangzik a Brandsch Rudolf biztatása te. Mi azonban megemlékezve a Veteránt bölcs intelméről, csafc azt mondjuk neki, hogy egyeIpre maradjunk a — céhmesternél, a nagy csizmát pedig illő tisztelettel — nem vállaljuk. ANONYMUS. A pattanások számára A Cadum kenőcs leszáritja és lehullaszfja • f attanüsokat s helyükön fehér és finom bori hagy. legnyugtató, fertőtlenítő és használótól kezdve be- heggedést idéz elő. Mint hathatős gyógyszer Altba ki a próbát az egyének ezreinél, akik éveken it áldozatai vo! tak az ekcémának, sőmörnek, pattanásoknak, furunkulusoknak, kelevényeknek. kiütéseknek, csalánkiütéseknek, hólvagzásoknak. aranyereknek, vtszketegségnek, rühnek. tályognak, klp&ll&soknak, bőr-incenékenységnek, kérgese- déanek, koszosodénak, úgyszintén sebeknek, vágásoknak, karcolat, knak felhorzsolódásoknak, pangásoknak, égési sebeknek stb. Ara.., CURT I. BRffUR: HHSSíf 1 VIMfSI!EEOB& t (40.1 • — Sportregéns — Hirtelen azonban nyugtalanító gondolata támadt: — De Dorrit... a többiek várnak rám! Keresni fognak! Dorrit diadalmasan nevetett. — KI van zárva! Azt hiszik, hogy nagyon fáradt vagy és alszol! Gyere csak! — Megfogta a fiileelmpáját, egészen közel húzta magához és úgy suttogta: Már szóltam Leithoffnak, hogy ha nem jössz, ne várjanak rád! Erre Hannesnek, ha akarta, ha nem, nevetnie kellett. Két keze közé fogta a Dorrit fejét: — Oh, te ravasz kis dög! — Hm, hm! , — Te kis piszok, te! — Hm, hm, hm! — Te pokol fajzatjaf. Dorrit hátrahajtotta a fejét: Tudsz még egyebet? — Nem. — Kár! — Egy lendülettel egészen szorosan a flu mellett volt és magasra emelte a pezsgős poharat: — Szervusz, Hannes! A mozdulat, amellyel a férfi a pohara után nyúlt, elhalt Tágranyilt szemmel nézett Dorritra. Ennek a „Szervusz Hannes!“-nek a hangja a szive mélyéig hatolt. Olyan emlék volt ez, amelyet épp eléggé és épp elég sokáig hordozott magában. Es ebhon a pillanatban Tilden Hannes már azzal is'tisztában volt, hogy ez az egész jókedve, az optimizmusa és a nevetése nem volt igaz. Hazugság, szinész- kedés, amely néhány órán átsegíthette az embert, — de amelyet a legelső véletlen rongyokká téphetett. Ennyi volt az egész. A feje lekókadt. Dorrit észrevette ezt a változott arckifejezését és ijedten hajlott előre: — Hannes, mi bajod? Hannes zavarosan mosolygott, — Semmi, kicsikém... Dorrit a haját simogatta és a forró arcocskáját egészen a fiúé mellé szorította. — Hannes, édes! Mondd meg, mi bánt? Mi bajod lett egyszerre? Hannes n£mán rázta a fejét. Bosszankodott azon, hogy nem tudta összeszedni magát. Dorrit végigcsókolta a lehunyt szemét, a száját, a kezét. Hannes körülölelte a karjával és még közelébb húzta magához. Ennek a leánynak a gyöngédsége valami megnyugtató volt a számára. E pillanatban mind á ketten fölfigyelték, Valaki kopogott az ajtón. Halkan és bizonytalanul. Hannes tért legelőször magához. Kikiáltott: — Tessék! Az ajtó kinyílt. A küszöbön Irén állt, földbegyökerezett lábbal... és mereven, moccanás nélkül nézett be a szobába. 14. Hannes mozdulni sem bírt. Egyáltalában nem fogta fel mindjárt a dolgot. Irén! Irén! Itt! Ebben a pillanatban! Az, hogy miképpen jutott ide és hogy találta meg öt, volt Hannes első gondolata. A második az volt, ,hogy bizonyára történt valami az asszonnyal, azért jött hozzá. Es harmadszorra az volt a gondolata, hogy vájjon mit is gondol róla az asszony, hogy igy találja itt... Dorrit tért legelőször magához. Egészen lassan felkelt az asztaltól. Ez a mozdulat magához térítette Hannest. Felugrott, oldalra lökte a széket és odarohant az asszonyhoz. — Irén! Irén! De amikor már szorosan az asszony előtt állt, meglassította a lépéseit Megállt, mert Irén se mozdult — és a pillantása lesiklott Hannesröl a szobába. Az asztalra, az asztal terítési módjára, a pezsgőspoharakra — és Dorrit-on akadt meg, aki figyelmesen nézett rá. Csak akkor fordította ismét Hannesra a tekintetét és tűnt fel, mintha az asszony ajkai szorosabbra záródnának. A szája széle egy kicsit lefelé görbült. Talán csak tévedés volt. Az asszony tekintete változatlan maradt. Hannes habozva nyújtotta felé a kezét: — Irén... Az asszony most föllélekzett. A szája lassan kinyílt. Egészen halkan, messzirőlhangzón és idegenül mondta: — Jő estét, Hannes... bocsáss meg, hogy bejelentés nélkül látogattalak meg — /■ Hannes kínos zavarban állt ott. A tekintete segélyt- kérően röpült ide-oda. Dorrit az ablakhoz támaszkodott, a jumperje zsebébe sülyesztette kezét és figyelő szemmel, nyugodtan nézett az ajtó felé. Irénnek a szája körül kis, szomorú mosoly jelent meg, amely Hannesnek a lélekzetét is elállitotta. Az asszony összehúzta a köpenyét, egészen lassan bólintott neki és igy szólt: — ... nem tudtam, hogy zavarni foglak... a yiszont(Berlin, január 3.) Essenből jelontik, hogy a ruhrvidéki munkabeszüntetés elsősorban az állami bányákban ért el nagyobb arányokat. A kommunista agitáció állandó. A bányavállalatok 12 százalékos bérleszál- litást akarnak életbe léptetni, de a szakszervezetek csak legfeljebb 4 százalékos bércsökkentésbe egyeztek bele. A kommunisták még ez ellen is izgatnak. Az északi revierek egyes bányáiban ma is megismétlődtek a munkások aknákba indulá- sánált a tumultuózus jelenetek, mert, asszonyok és munkanélküliek tömegesen elállották a lejáratokat. A dolgozni akarók a legtöbb helyen csak erőszak utján törtek maguknak utat rendőri segítséggel s igy juthattak le munkahelyeikre. IJjabb jelentések szerint a sztrájkhelyzet egyre komolyabbá válik. Az északi bányare- vierekben a kommunista szervezetek tagjai erőszakot alkalmaznak a munkát felvenni akaró, más szervezetekbe tartozó munkástársaikkal szemben. A munkanélküliek állandó tüntetéseket rendeznek és a karhatalommal való összeütközéseik alkalmával asszonyaikat küldik az első frontba. Reeklingshausenbe karhatalmi erősítéseket kértek, mert a rendőrség nem bir a tüntető tömegekkel. Hamborn, Hamm és Gladbeck környékének bányáiban a sztrájkban résztvevők a munkásság 12 százalékát teszik ki. Saarbrückeni jelentés szerint az agitátorok megkísérelték a Saar-vidéken is a munka beszüntetésére irányuló propagandát, de itt kevés sikerrel. A bányászsztrájk a Eajna-mentén egyes helyeken kihatást gyakorol a fémipari üzemek munkájára is. Remscheidban a kommunisták izgatására több vállalat munkásai beszüntették a munkát s az uccákon tüntetést rendeztek. Kisebb incidensek voltak, de a rendőrségnek itt sikerült a rendet fenntartania. látásra, Hannes — — Azzal megfordult, hogy elmenjen. Hannes úgy érezte, mintha száz és száz fátylat téptek volna el a szeme előtt. Utána rohant az asszonynak a küszöbig: ' — Irén! Hát hallgasd meg — ! Egy pillanatig úgy tűnt fel, mint hogyha az asszony meglassította volna a lépését. Utána azonban továbbment. Hannes utána akart menni. Emberek járkáltak a folyósón. És Hannes hirtelen egy kezet érzett magán, amely visszatartotta. Mérgesen fordult hátra. Dorrit állt ott és a Hannes kabátját tartotta a kezében. Elgondolkozva nézett végig a fiun és igy szólt; — Ha már utána szaladsz, öltözzél fel legalább! Hannes végignézett magán és észrevette, hogy még mindig a házikabátja van rajta. Nem hallotta ki a Dorrit szavaiból a gúnyt. Bevágta az ajtót és sietve vette föl a kabátját — Beszélnem kell vele, — mormogta és elrohant. Dorrit egészen egyedül maradt a szobában és az ajtóra nézett, amelyen át Hannes eltűnt. A kezét ökölbe szorította, hogy a hegyes körmei belevágódtak a bőrébe és fölsebezték. De a leány nem is ügyolt erre. Harag és szégyen öntötte el az arcát, hogy majd megfulladt belé. Nevetni akart, de még ezt se tudott. A könnyek, a csalódás ée az elkeseredés könnyel, túlságosan keményen ültek a szemében. Hannes a szállóbejáraton át kirohant a szabadba. Jobbra és balra a szép holdsütésben messzi belátható volt az ucca. Irén még nem lehetett messze. De Hannes seholse tudta megpillantani. Tétován állott meg, mert nem tudta, milyen irányba forduljon. Azután lefelé szaladt, mert arra vezetett le az ut a helységbe és mert arra volt a legtöbb szálloda. Irénnel nem találkozott. Irén jobbra ment volt és ott ült egy pádon,., alig húsz lépésre a szállodától. Alig érezte az éjszaka jeges hidegét. Csak hosszú, hosszú idő múltán borzongott meg hirtelen. Akkor azután fölkelt és lassan tovább ballagott a sötétségben a szállodájuk felé. Bellini Benito ott állt a halban és amikor az asz- szony belépett, felé rontott: — Hol voltál, Irén? Félórája kereslek már! — Egy kissé... sétálgattam, — mondta az asszony fáradtan. Bellini tétován és bizalmatlanul nézte. Irén érezte, hogy a férje nem hisz neki, de nem törődött vele. Es Bellini Benito minden bátorságát összeszedve, akadozva szólt: (Folyt, következik.)
