Keleti Ujság, 1931. január (14. évfolyam, 1-23. szám)
1931-01-25 / 19. szám
KIT. £VT. lí. BíAH. SSSSSSS^ 19 KÖNYVEK KÖZÖTT rnnssaasm--------%ét erdélyi regény margójára 'Bzrbz Ttláris: „Toíöinbufás“ “Regény két kötetően (£röéfyi Szépmives céfj kiadása) _____ 1. Területileg szükresza.bott irodalmunknak &llandó szorongató kérdése: szabad-e az erdélyi Írónak másról is irma, mint arról az életről, amely őt körülveszi és ha már az a kötelessége, hogy hangszere legyen a kisebbségi sorsnak, vájjon megközelithető-e a ma annak veszedelme nélkül, hogy nem mindenben lesz őszinte, hogy nem mer őszinte lenni, egyrészt saját vérével szemben — elfogultság, gyöngédség — másrészt a többség érzékenysége miatt, amely könnyen félre magyarázza az Írást, és a re- gényfignrák lelkében lejátszódó gondolatsorokat az iró gondolkodásával azonosítja és miután elképzelt hősöket, nem foghat perbe, az iró fejére olvassa az esetleges illojálitás vádját, hiszen azok, akik magyar könyvekben bogarásznak, már mesterségüknél fogva is képtelenek elfogni az életnek fél és háromnegyed hangjait. Lám, a hirre vergődött Zátony szerzője is az anonimitás névtelen homályába menekül, ha egyszer úgy akar írni Erdélyről, ahogy a dolgok itt végbe mennek, illetve, ahogy ő robbanó egyéniségének látásán a vég- bemenés folyamatát beidegezte magába. Mellesleg: épen ez a könyv az, amely iskolai példája lehet annak: mit írhat meg az erdélyi iró és hogyan? A valóság-elemek állandó haimo-i zása, egy időre és egy helyre központosítása a* grande reportage szemszögéből megítélve leheti megrázó, sodró erejű, sőt művészi is — az újságírást épen úgy megnemesiti az irodalom, mint ahogyan az irodalom a „tudósitás“-nak egy neme — de a. művészet igazsága — bármennyire is ellentmond, észszerűen hangozzák, ■— nem azonos a puszta tények igazságával, író nem hazudhat, nem mondhatja rá a nyilvánvalóan fehérre, hogy nvilvánvalóan fekete vagy viszont, nem helyezkedhetek szombe a riporttal, de az ő igazmondásának mások az eszközei. A szinpad élete azáltal közelíti meg a valóság illúzióját, hogy eltér a hétköznapi értelemben vett valóságtól, alakjait túlozza, felfokozza. A rivalda fényében a ki nem festett arc természetellenesen sápadtnak tetszik és a hangos film atelierjében a revolver kattogása vagy az oroszlán bőgése hasonlónépen termában az élni akarás és élni tudás regénye. Küzdők magammal, hogy e két müvet összevessem — azért, is mert a Zátony kétségtelen orényeit, ritka ''rervejót és egyes részeinek döbbenetes plasztikáját nem szeretném kisebbiteni, azért is mert müvek összehasonlításának általánosságban nem vagyok hiva — de ez a két mü, amely egy időben jelent meg, a kisebbségi élet egyazon ténye körül jegec.esedik ki, ható erőien, a megnyilatkozás bátorságában egyazon irásu, egyazon magyar társadalmi osztály környezetrajza Ó3 egyaránt alkalmas országontuli hatások felkeltésére — valahogyan kiparancsolja, már a fentébb elmondottak miatt is, az összehasonlítást. Igazat adok Berde kritikusának, hogy a kisebbségi kollektíváin életét bemutató műnek nem szabad a semmibe hullás tompa göröngyhangjaival elhalkulnia, egy nép életet akar, és ha akar, akkor tud is. De a fő különbség nem itt van. A kompozícióban, a szereplő figurák külön belső átélésében, a faktumok reális síkjáról a mágikus valóság síkjára való átbillenésben. Berde alakjainak nem csak az a rendeltetése, hogy egy vezető gondolat mint egy nagy égi test körül hiábavalóan koringjenek. Minden alakja: külön bolygó a szerves, cnönmagáért való élet tüneteivel. Berde az egész életet jellemző apróiéko3 árnyalatokat észreveszi, felfigyel azokra az apró lélekáram! ásókra és lé- 1 ékreoccanásokra, amelyek az embereket akkor is különvalókká teszi, ha a kisebbségi életre való reagálásukban megegyeznek. Stílusában önmagában véve ott az alkotó erő, az irás nála nem gondolatok megrögzítésére szolgál csupán, de folyamata alatt szünetlenül, titokzatos technikájánál fogva uj gondolatok forrása. Nyelvének ritmusából, a mondáink tudatos egymásbaillesztéséből fakad az a plussz, amely az iró előtt is csak akkor válik láthatóvá, is, ha a sorok már eliramlottak az Íróasztalon. K; nem vette még észre ,hogy sok esetben nem a gondolat, az elképzelés szabja meg a stílust, de az iró Btilusegyéinsóge szerint formálódnak a mondatok is? Én Berde Máriánál különösen a stílusát szeretem; ezt a ritka fegyelmezett- ségü, hajlékony, olajozott, egymásba illeszke3 o : Ékszeríru Hatóságilag engedélyezel! zusfa FENYŐNÉL, Clui-Holozsvár, ?. UnirJ 23, a£i©3 sz üzifei végleg ezetellenesek abteor, ha valódi revolver kattog vagy vaiódi oroszlán bőg a mikrofón élőt!,. A művésznek a tény és emberábrázolás más síkjára keli telelnie a mondanivalóját és más akusztikai és távlati törvényekhez kell alkalmazkodnia, azaz épen az akusztika és a perspektíva törvényeihez. Ha ebből indulunk ki — már is feleleteket kapunk felmerült kérdéseinkbe. A miivész nem azért Írja (és kénytelen Írni) azt a környezetet, amelyben él, mert pro- pagandisztikus céljai vannak vele, de mert ez belső szükség nála, művészi naturájának ügye. Az erdélyi iró Erdélyről in, mert miről ima, ha nem arról, mi ál) hozzá közelebb, mint a saját környező világa? És ha igazán művész, nem kell folytonosan tolla hegyére vigyáznia, mert az anyag, amely körülötte a földön hever, durva, sebzésre alkalmas kő, de a közönséges valóságból a művész valóságába eleve pompás építő matéria, amelynek eredeti rendeltetésére épen már nem lehet ráismerni, sőt azt hisszük, hogy épen ez a rendeltetése. 2. Berde Mária egyik kritikusa a minap ösz- szehasonlitást tett a Zátony és a Földindulás között és kiemelte, hogy e két mü között az a lényegvető különbség, — Berde Mária javára — hogy az egyik mü pesszimista, a reménytelenség komor szépiájával bevont, a másik azondését a szavak küllőinek, ezt a változatos, mindig készen álló szókincset, ezt a nagy édes vizű folyamoknak nyugodt hömpölvgését, amelyet nem riasztanak fel dagályok és apályok. A stílus szépségét. Berde Mária egyetlen regényében sem él veztem úgy, mint a Földindulásban. Nos, Berde Mária stílusának teremtő képessége van, Berde teremti a regényt, egy uj világot alkot a létező világ felé és ezért: regény a Földindulás i*s ezért n9ra: a Zátony. 3. Hogy tesz tönkre eg r magyar udvarházat a földreform, mint küzködnek birtokosai, hogy megtarthassák őseik örökségét, mint szabadul fel körülötte a kapzsiság, indulat, önzés, szeretet, ragaszkodás, az érzelmek egész skálája, az első pillanatra úgy látszik, ez a regény cselekményének a góca. De a földreform és ezzel együtt a többségi ős kisebbségi élet összeütközése csak alkalom, hogy karakterek kimutathassák igazi színeiket. Tulajdonképeni témája hát a Földindulásnak az a magatartás, amely- lyel a kisajátítottak, puszta földre pottyantak szembehelyezkednek az a számukra uj, megváltozott életfeltételekkel. „Jöjj Évi — olvassuk a regény utolsó fejezetében — kimegyünk a kriptáig és tpegássuk az uj fenyők gödreit. Most megkérdi Évike. a kis leány, Dánétól, a tanitó- tól — „S a fenyő nem újai ki soha, mint az Manapság a siker ritka, Ha még nem hasznába, vagy még nem Ismeri az „ALADDIN" petróleum csodalámpát, kérjen ismertetőt, portómentssen küldünk. ţfJL ALADDIN" S. A. R. BUCUREŞTI, I. STRADA REGALA NO. 0. 'ir.-'. SS Bennem van a siker titka akác az erdőben? Dánó belenyomja az ásót a kiaszott agyagba — A fenyő a legszebb fa, da estik egy élete van. Az akác más. vágd ki itt a egy arasszal odább felüti a fejét. — Akkor miért ültetünk ide ismét fenyőket?... Ha olyan mulandók? — Halottainkért Éva. Mert ők is elmúltak... Mert nekik is csak egy életük van. .„Ilyenek az emberek is — példáz Berde Mária könyve. A hajthatatlanok, az engesztelhetetlenek elhullanak, eldőlnek mint a fenyő. így pusztul el a Kathona-esalád két sarja, Etelka és Gyula (akikben Berde irodalmunkban elő* szőr vállalkozott irredenta-típusok megrajzolására). Az „akác lelkek“ azonban átmentik magukat a szebb jövőnek. A Kathona-esalád legidősebb leánya Klára és Dáné a tauitó egy fedél alá költöznek. („Én úgy érzem, hogy mi, akik itt meg tudtunk maradni, őrizui magunkat, mindannyian összetartozunk"). Az ősz Kathona harmadik leánya, akiben nem volt elég erő sem ahhoz, hogy fenyő, sem ahhoz, hogy ákác legyen, felmorzsolódik, elzűllik. Kathona mind a bárom leánya három különböző típus, három változata a kisebbségi asz- szonyvilágnak. Az igazsághoz tartozik annak elmondása, hogy nem mind a három figura áll egyforma élességgel az olvasó szemei előtt. Etelka alakja itt-ott valószínűtlen ahhoz, hogy szavahihető, patologikus hogy a „fenyő“ lélekméltó hordozójává váljék Legtöbb ideig a cselekmény homlokterében az Ila, a szépséges nő- testvér tartózkodik, aki a nők közül az egyetlen cselekvő, a két fórfi között állva, tovább bonyolítója a bonyodalomnak, nyugtalan, hiú, ellentmondásokkal teli lélek, de jellemábrázolás szempontjából nem kifogásolható. Legro- konszenveí ebb Klára törékeny, szerény alakja, akinek csali nagy ritkán venni a szavát, de aki egyedül érik bele életével abba az uj elhelyezkedési rendbe, amely a romok felett következik. Szép, szilárd jellem, bizonyára ez áll legközelebb az Írónőhöz. A férfiak közül markáns alkat az Iváné, de már homályos, zavart a Gyuláé, akinél enyhítő körülmény, hogy csak alá- szinezi a regény cselekményét, de a történés körén akkor is kivül áll, amikor véletlenül jelen van. Jól meglátott figura az agronóm, a szentgáli kúria néhány nő alakja, a Kathona házaspár, egy-két vér bő földéhes paraszt, már Dáné, a tanitó némi gyártási hibával került ki az alkotás műhelyéből. De ha a regény jellemei lélektanilag elvétve vitathatóvá is válnak, a regény mozgalmasságából, művészi ér* téliéből ez a körülmény semmit sem von le. Helyzetek alakulnak a szemünk előtt, amelyek lenyűgöznek forróságukkal, szembekerülések, leszámolások, amelyek megnyugtatnak az iró elképzelésének helyességéről. A magyar udvarházak intim életét leiró jelenetek, amelyek klasszikus cseudéletek finomságát idézik fel bennünk, az asszonyi lélek, az asszonyi gondol*
