Keleti Ujság, 1931. január (14. évfolyam, 1-23. szám)

1931-01-17 / 12. szám

mmmm Felelős szerkesztő: SZÁSZ ENDRE. tfc V-J — Â király Bukarestben. Bukarestből jelen­tik: Károly király hétfőn visszaérkezik Buka­restbe, ahol fogadja a japán hercegi pár láto­gatását. Az uralkodó, tekintettel a parlamenti ülésszak újbóli megnyitására, állandóan Buka­restben fog maradni. — Averescnók feladták a passzivitást. A Curentul szerint Averescu és Goga végleg el­határozták, hogy a néppárt visszatér a parla­mentbe. Azok az okok, amelyek a pártot an­nakidején a törvényhozás munkájától való visszavonulásra késztették, nem szűntek meg ugyan, azonban Averescuék mégis úgy látják, hogy a változott körülmények szükségessé te­szik a parlamenti aktivitásban való részvételt, — A nyugdíjas tisztviselők özvegyeinek és árváinak iparművészeti akciója. A régi nyug­díjas tisztviselők rendki vili súlyos és úgyszól­ván napról-napra súlyosodé helyzete érthetővé s egyben igen rokonszenvessé teszi azt a moz­galmat, amely a nyugdíjas özvegyek és nyug­díjasok árvái körében aziránt indult meg, bogy iparművészeti cikkeket készítsenek és azokat anyagi helyzetük lehető enyhítése végett for- gaíombahozzák. Az intelligens nők és árva leá­nyok a jószivü emberek támogatását kérik e mozgalomhoz, mely nemcsak az ő sorsukon hi­vatott segíteni, de a müizlés fejlesztésére is ha­tással lehet. Az érdekeltek u. i. csak iparművé­szeti cikkeket állítanak elő és hoznak forga­lomba, mindenki aki ilyen cikket megvásárol, nagy jót tesz a súlyos anyagi helyzettel küzdő nyugdíjas családokkal, de a saját maga beren­dezését is gazdagítja, mert a íorgalombahozott tárgyak előkelő ízlésről és finom érzékről ta­núskodnak. Éppen ezért ajánljuk a mozgalmat Kolozsvár közönségének jóabaratu figyelmébe. — Vázsonyi Vilmosné előadása Kolozsvá­ron. Dr. Vázsouyi Vilmosné, az elhunyt Vázso­nyi Vilmos demokrata magyar igazságügymi­niszter neje Erdélyben felolvasó turnén van és szombaton este Kolozsváron is előadást fog tar­tani a Salom-klubban. Előadásának címe: „Az én jó uram“ és előadásában megrajzolni igyek­szik az elhunyt kiváló államférfin emberi és családi vonásait. Az előadás kezdete este kilenc órakor lesz. A Salom-klub ez alkalommal szíve­sen látja az érdeklődőket. * „Nyugaton a helyzet változatlan“ Erich Maria Remarque filmhez a jegyek előre megvált­hatok a Select pénztáránál, d. e. 11—13 között és d. u. 15—22 (3 _ 10) között. — A tisztviselők gyermekeit hazaküldik az iskolából, mert nem tudnak tandijat fizetni. Marosvásárhelyi tudósitónk jelenti: A maros­vásárhelyi Papiu Ilarion állami líceumból a csütörtöki napon mintegy 50 tanulót küldtek haza azért, mert az esedékes tandijat, fejenként mintegy ezer lejt, nem tudták befizetni. A kö­zépiskolai tanulók állami tisztviselők gyerekei, az állami tisztviselők pedig havi fizetésüket még nem kapták meg Marosvásárhelyen. A szü­lők körében nagy megdöbbenést és elégedetlen­séget keltett a líceum igazgatóságának intézke­dése és akció indult meg az iránt, hogy azt visz- szavonassák. — A munkanélküliek bukaresti tüntetését szétoszlatták. Bukarestből jelentik: A bukaresti munkanélküliek tegnap este a rendőrprefektura elé vonultak és tüntetett rendeztek, követelve, hogy szállítsák őket ingyen oda, ahol munkát kapnak. A nehányszáz főből álló tüntető csopor­tot hamarosan szétoszlatták. Ezzel kapcsolat­ban házkutatást tartottak a kommunistáknál és lázitó röpiratokat foglaltak le. Nehány letar­tóztatás is történt. — Egy német boxbajnok megjavította a tánc világrekordját. Münchenből jelentik: Koehler, Németország pehelysúlyú boxbajnoka most. megjavította a tánc világrekordját. Koeh­ler 193 órát táncolt egyfolytában és rekord- kísérletét közelebbről meg akarja ismételni. — A liberálisok lapjának főszerkesztője lett. a román Nemzeti Színház igazgatója. Bu­karestből jelentik: Mavrodit, a bukaresti uj- ságirészervezet elnökét, a Viitorul volt főszer­kesztőjét a bukaresti román Nemzeti Színház igazgatójává nevezték ki. A kinevezés nagy feltűnést kelt, mert nem. tudják sok helyen a magyarázatát annak, hogy a kormány miért adta ezt a pozíciót ilyen exponált liberálispárti politikusnak, <■ . , — Washingtonban megszavazták az oj ha­jóépítési javaslatot. Washingtonból jelentik: az amerikai képviselöház tengerészeti bizott­sága megszavazta a hajóépitési javaslatot. Eszerint a következő építési periódusban az Egyesült Államok 74 millió dollárt fordít a flotta fejlesztésére. — A maros vásárhelyi Földmives Szövetség választmányi ülést tartott. Marosvásárhelyi tudósítónk jelenti: A marosvásárhelyi földmi­ves szövetség választmánya csütörtökön dél­előtt 10 órakor ülést tartott a Magyar Párt he­lyiségeiben. Mikó László elnöki megnyitója és a jegyzőkönyv felolvasása után Hatfaludy István számolt be a szövetség működéséről. A földmives szövetség méhészeti tanfolyamot rendezeti, a mult évben, Nyárádszeredában gaz­dasági kiállítást tervezett meg, gazdasági szak­előadásokat tartott és az EGE-vei együtt, ellen­őrző tevékenységet fejtett ki az őszi cukkorépa átvétele körül. Mikó elnök bejelentette, hogy Máriaffy Lajos marosszentgyörgyi birtokos 10.000 lejt adományozott vándor gazdasági elő­adások tartására és újabb 10.000 lejt gazda sportegyesületek céljaira. A vándorelőadásokat 9 községben fogják megtartani és azok vezetésé­vel Csomós Jenő marosvásár helyi gazdát kérték fel. Török Bálint az EGE főtitkára ismertette ezután a szeptember elsejére Marosvásárhelyre tervezett egész Erdélyre kiterjedő mezőgazda­sági és ipari kiállítás programját s a szövetség Kacsó Lajos indítványára elhatározta, hogy a kiállításra felveszi a székely kézművesség ter­mékeinek bemutatását, valamint Kornhdífer dr. indítványára az erdészeti és vadászati kiállítás beiktatását is és hogy a kiállítással kapcsolat­ban sportversenyeket fog rendezni az MSE újonnan létesítendő sporttelepén. — Halálozás. Benedek Miklósné, született Grünfeld Sárika, 42 éves korában és boldog há­zasságának 26-ilc évében elhunyt. Temetése pénteken folyt le nagy részvét mellett Nagy- enyeden. —Váratlan fordulat az élesd! rablógyilkos­ság ügyében. Nagyváradi tudósítónk jelenti: Emlékezetes, hogy a biharmegyei Élesd község­ben borzalmas kegyetlenséggel gyilkolták meg Hertz Sámuel kereskedőt és feleségét, Az eset az egész környéket izgalomba ejtette és izgalom­ban tartja mindmostanáig, annál inkább, mivel kezdőiben még gyanítani sem lehetett, hogy ki a lettes. Aziránt is megoszlanak a vélemények, még most is, hogy vájjon rablógyilkosság tör­tént-e vagy pedig a tettesek csak az életét vet­ték el a két öreg embernek. Most azután vá­ratlan fordulat történt az ügyben. Az egyik nyomozó detektív közölte Seceleanu nagyváradi főügyésszel, hogy Élesden Biró Károly építész lakásán házkutatást tartottak és ez alkalommal egy véres harisnyát és sapkát találtak, amelyek­re vonatkozólag Biró nem tudott felvilágosí­tással szolgáim. Élesden az a gyanú, hogy Biró lenne a gyilkosság elkövetője. Valamilyen pőre volt az építésznek és ebben a perben a szeren­csétlen házaspár lett volna a terhelőtanu ellene. Nincs kizárva,hogy ez a körülmény lett volna a gyilkosság indító oka. Seceleanu főügyész csü­törtökön délután kiszállott a helyszinére, ahol megkezdte Biró kihallgatását. A nyomozás eredménye elé nagy érdeklődéssel néznek az egész vidéken. * Gaceta del Extranjero — Foreign — News — Journal des Etrangers — Fremdenzei- tung. Angol, francia, német és spanyol nyelven hetenkint megjelenő, gazdagon és gyönyörűen illusztrált folyóirat, változatos, érdekes, aktuá­lis, rendkivül alkalmas bármelyik nyelv elsa­játítására, gyakorlására, a szerzett ismeretek felfrissítésére. Előfizetős 1 évre 600, fél évre 400, negyedévre 350 lej. Terjeszti Romániában: Dr. Mandel Fordító Iroda, Cluj, Str. Memoran­dului 12. — Január 17.: A kolozsvári magyar egye­temi hallgatók bálja. Mintegy két napja, a ko­lozsvári diákok tömegesen keresik fel a szabó­kat, ahol javában folyik a ruhavasalás. Eddig nem tapasztalt nagy érdeklődés előzi meg a szombatesti mulatságot. Értesüléseink szerint a vidéki szép leányok is tekintélyes számban jelennek meg. Külön érdekessége lesz a diák­bálnak a báli újság, amely sok érdekes olvasni­valót tartalmaz. — Le akarták szerelni a mentőállomás te­lefonját. Az elmúlt nap folyamán szokatlan át­iratot kapott a kolozsvári mentőállomás a tele­fonközpont igazgatóságától. Arról értesítik a mentőket, hogy ezután megszűnik a telefondíj- kedvezmény s hogyha ki nem fizetik az évi 4000 lejt, leszerelik a telefont. Ez a szokatlan intézkedés méltó megütközést keltett, ugyanis amióta a mentőállomás fennáll, eddig sohasem fizettek beszélgetési dijat. Természetesen a 4000 lejt kifizetik, mivel telefon nélkül el sem lehet képzelni egy mentőállomást. — Február 7-én lesz a KAC-bál. A Kolozs­vári Atlétikai Klub hagyományos sikerű Atléta bálját az idén február 7-én fogja megrendezni saját klubhelyiségében. A bál rendező bizottsá­gának elnöke gróf Bethlen László, a tisztikar is megalakult már és szorgalmasan folytatja a bált előkészítő munkálatait. A védnöki felké­rések már szétmentek és rövidesen sor kerül a meghívók szétküldésére is. — Sikkasztás miatt letartóztattak egy volt szerb minisztert. Belgrádból jelentik: Nikolics Nikola, volt minisztert, egy nagy belgrádi ta­karékpénztár elnökét letartóztatták- Nikolics bankjától hatmillió dinár értékű részvényt sik­kasztott el és az értékpapírokat más bankok­nál a saját neve alatt helyezte el. — Megoldódott a budapesti Uj Színház vál­sága. Budapestről jelentik: A budapesti Uj Színház sokáig húzódó ügye most végre megol­dódott. A szinház uj bérlője Vitéz Miklós és a próbák már a közeli napokban meg is kez­dődnek. * A Zsidó Nőegylet f. hó 18-án, vasárnap d. u. 5 órai kezdettel a New-York nagytermében tánccal egybekötött tea-délutánt rendez. — Mivel külön meghivók nem küldetnek széjjel, a jótékony célra való'tekintettel ezúton kér minél számosabb megjelenést a rendezőség. * Romén, angol, francia, német, magyar, olasz, csehszlovák, szerb, horvát fordítások, (le­velek, tudományos, műszaki, stb. munkák) gép- bediktálás, másolás, sokszorosítás Dr. Mandel Fordító Irodában, Cluj-Kolozsvár, Strada Me­morandului 12. * „ERIKA“ cipőkülönlegességek áruháza tiszteletteljesen közli, hogy leltári árusítását meg­kezdte, amely alkalomból a raktáron levő készletet rendkívül oícsó árban fogja forgalomba hozni. — Egyes párok eladása Lei 285'-., 385'— és 485'— árban. — Öt év múlva derült ki, hogy ártatlanul vádolták meg gyilkossággal. Budapestről jelen­tik: Öt évvel ezelőtt a zalamegyei Nejnesvita községben agyonlőtték Orifán Jánosné földmü- fves asszonyt. A gyilkossággal Tóth János gaz­dálkodót gyanúsították, aki ellen különösen öz­vegy Vella Gyuláné tett terhelő vallomást s an­nak alapján 15 évi fegyházra is Ítélték.-Tóth a fegyházban állandóan hangoztatta ártatlansá­gát, amiről különben a falu nagy része is meg volt győződve. Botor Árpád volt százados veze­tésével a falusiak privát nyomozást indítottak s ennek során sikerült is súlyosan terhelő bizo­nyítékokat összegyüjteniök éppen a koronatanú özvegy Vella Gyuláné ellen. Tóth János erre kérte ügyének újra felvételét, a mi megtörtént, a gazdálkodó ártatlansága bebizonyosodott, el­lenben Vella Gyuláné és második férje Gericz Károly ellen megindították az eljárást gyilkos­ságra való felbujtás és gyilkosság elkövetése miatt és őket le is tartóztatták. smiitnmttiinmiiiiTinntniuiniciinmninirjiniii'írmiiwmiEJimmninniinniiimniirnimnimimnmimiiiiiiiMinriiiiiiiniiiinniüiimnniiümninnMiimMniKiiminimnniiniinnninmiinnniBiiiniinnininimn ÉRTESÍTÉS Naţionala Általános Biztosító Társaság, Bukarest. — Alaplttatott 1882 évben. Alaptőke és tartalékok: 1Í3.000.000-— lei. A cég bejegyeztetett az ilfovi törvényszéknél 71/1884 sz. alatt. Alapítási okirat közzététetett Mon. Of. 245/1882, valamint a 'módosítások a Mon. Of. 44/1888,15/1890,12/1938, 11/1907, 106/1919, 41/1921 és 118/1924 számában. T. feleinek tudomására hozza, hogy a társaságnál kötött sorsolásos biztosításoknak 1930 október 7, november 14 és decemberig napjain, a fővárosijrendőrfőnökseg és keresk. minisztérium kiküldöttjeinek je­lenlétében történt sorsolások alkalmával a következő kötvények huzatíak ki: 01.194 sz, Gb. Constant)nescu-Ciprian (Bucureşti).................................................Lei 30.009-— 00.184 sz. Ion Languri (Bucureşti)...........................................................................Lei 30.000-— 60.135 sz. Dumitrii D. Hanciu (T.-Magurele .............................................................Lei 30.000'— 01.4P8 sz. Ştefan FJorescu (Bucureşti) . . . .........................................................Lei 30.000’— 00.698 sz. Émanoil L. láncú (Târgovişte) . .............................................................Lei 20.000-—, 73.970 sz. Borucb Spetner (Chişinău) ................................................................ . Lei 20.009'­Az eddigi sorsolások eredménye.............................................................................Lei 1,470.090'— Felvilágosítást adnak: a társaság erdélyrészi kerületi irodája Cluj (Strada Regina Maria 6.) valamint a minden városban székelő képviseletek.

Next

/
Thumbnails
Contents