Keleti Ujság, 1931. január (14. évfolyam, 1-23. szám)
1931-01-16 / 11. szám
XIV, ÉVF. 11. SZÁM H3W» tma A pelei tanító sárviskójában 4 főorvos a halottat saját autójába rakta és nem a hullaházba, hanem a járványkórházba szállította. A járványkórház személyzete mindjárt jelentette a főorvosnak, hogy a frissen beszállított fiatalasszony meghalt. Az orvos csak legyintett a kezével és utasítást adott, hogy hagyják ott. A járványkórházban egy kilencéves gyerek feküdt skarlátban. Egész éjszaka visitozott, hogy egy halottal együtt hagyták. — Mi történt azután? — tettük fel az újabb kérdést. A boncolást is Pop főorvos végzi. — Úgy tudja mindenki, hogy egy Cotoi nevezetű alsószopori körorvossal és dr. Tamás Károly privát orvossal a halottat másnap felboncolták. A boncolást állítólag szintén Pop főorvos végezte. Jegyzőkönyvbe foglalták, hogy a szerencsétlen asszonynak csak egy veséje volt. Ez az egy vese is betegen működött. Azonkívül szivbillentyütágulást és tüdőcsucshurutot is megállapítottak. Vasárnap a csendőrség jelentése folytán Zilahról ügyész szállt ki és újból megvizsgálták a halottat, de nem lehet tudni még, hogy mit konstatált. — A hatósági vizsgálat után, este történt meg a temetés. Lesújtó látvány volt. Az egész Tasnád község megdöbbenve, megfélemlítve kísérte a halottat utolsó útjára. Sötét este volt már, elől fáklyák lobogtak és nemcsak a hozzátartozók, hanem mindenki hangosan zokogott. A szerencsétlen asszony édesanyja hangosan kiáltozta: „Mit tettek veled, édes gyermekem. Ugye nem tudsz beszélni!“ — A férj pedig csaknem tébolyultan ment a menetben és mindenki attól félt, hogy őrjön- geni kezd. A sírnál a zokogó anya felnyittatta a koporsót. Szivettépő jelenetek játszódtak le. Azóta is az egész község, egész Szilágy vármegye erről az esetről beszél. Mindenütt az a hír járja, hogy a férj megőrült... Saicz orvosnál. Ezeket a borzalmakat tudtuk meg tiz perc alatt. A községben babonás félelemmel beszél mindenki Eördöghné tragédiájáról. Valóságos legendák keringenek. Ezekről hallgatunk. Első dolgunk dr, Szaicz tasnádi orvossal beszélni, aki a haldokló asszonynál megjelent. A rendelőjében fogad. Nem szívesen nyilatkozik. Látszik rajta a félelem. Csak annyit mond, hogy Pop főorvos pénteken az estélyi órákban magához hivatta, de a szerencsétlen asszonyon már nem lehetett segíteni, ö a beteghez nem nyúlt. Azonban orvosi jegyzőkönyv vétetett fel arról, hogy az asszony egyik veséje hiányzott, tüdőcsucshurutos volt és szivbillentyütágulás- ban szenvedett. — Mondja orvos ur, lehetséges, hogy egy négygyerekes családanya, aki még előző este a vendéglőben vacsorázik, tréfál, udvarlókat fogad, mindenki életerős asszonynak ismeri, egész sor ilyen súlyos betegségben szenvedjen? Az orvos kissé habozik. — Én nem tudok semmit. Csak annyit, amit az orvosi jegyzőkönyv megállapított. Semmi sem lehetetlen. — És ha ilyen súlyos beteg volt, ön végrehajtotta volna rajta a műtétet? Az orvos idegesen felkapja a fejét, a szemembe néz és hangosan, csaknem kiáltja felém: — Uram, én becsületes ember vagyok, én ilyen dolgot semmiféle pénzért nem csinálnék! ... Ekkor már látom, hogy a legfontosabb ebben az egész dologban a tanitó szerepe. Igaz-e, hogy megőrült, vagy csak kósza hir? Pele község Tasnádtól tizennégy kilométerre fekszik. Autón, vagy kocsin a havas esőben meg sem lehet közeliteni. Csak egyetlen fuvaros akad, aki nekivág az irtózatos útnak. Délelőtt kilenc órakor már a hófúvásban döcög a szekerünk. Szibériai sivárság. Sehol egyetlen élő lélek. Két és félórai rettenetes ut után megérkezünk Pele községbe. A tanitó a református templommal szemben levő nyomorult sárviskóban lakik. Midőn a szobába belépünk, az ágyban fekszik. Hirtelen felül, a szivéhez kap: „Jaj Istenem!“ — zokogja vonagló ajkai. Aztán ismét vissza- hanyatlik. Halálsáppadt, Petőfi Sándorra emlékeztető arc. Csak a szemei égnek. Bemutatkozom és röviden elmondom, hogy mi járatban vagyok. Lassan magához tér. Beszélni kezd. Figyel, hogy mindén szót, amit mond, pontosan irom-e? — Ez lett volna az ötödik baba... — Hányadik hónapban volt az asszony? — kérdezzük a még mindig levegő után kapkodó tanítót. — A hatodik hónapban. Ezt bábákkal tudom igazolni. Szegény feleségem, mikor egy hónapos állapotos volt, már orvoshoz fordult. Porokat kapott, de nem használtak. Aztán hagytuk a dolgot. Egész mostanáig. Feleségem Lichtenstein orvossal sokat tárgyalt erről a dologról. Ő biztatta és Pop főorvost ajánlotta. Úgy látszik, ők meg voltak egymás közt állapodva. Egy szerdai napon, — folytatta elbeszélését a tanitó, —• a feleségem határozottan kijelentette, hogy másnap Tasnádrá utazik. Már tudtam miről van szó és elleneztem. Szegény feleségem mindig makacs volt. Nem hallgatott reám, elutazott. Lichtenstein orvossal úgy volt megállapodva, hogy Csütörtökön a Royal szálló előtt Tasnádon fognak találkozni. Ismét elővették a szivgörcsök, hangosan zokogott és mind azt hajtogatta: — Mindig mondtam szegény feleségemnek, ahol négy gyerek enni kap, ott az ötödik is elfér. Az ajtó kinyilt és egyszerre négy egészséges gyerek rohan be a .szobába. A legnagyobb tízéves, a legkisebb egy ;éves. Mint az orgonasip. Életerős, pufók, pirospozsgás gyerekek. Az apa végignéz rajtuk és könnyeit törülgetve mondja: — Ilyen egészséges volt az édes anyjuk is. Harmincegy éves, hetvenegy kilós, életerős asz- szony. Soha beteg nem volt. Öt évvel ezelőtt leesett a padlásról. Akkor is hét hónapos áldott ■ állapotban volt. A gyerek a méhben meghalt, de az anyának semmi baja sem történt. És még azt állapították meg az orvosok, hogy beteges volt... A halott utolsó lévai«. — Tehát akaratom ellenére elutazott. Máa- nap egy levelet kaptam tőle. Keresi a levelet s midőn nem találja, fejből diktálja az egészet: — Minden sorára emlékszem.Ezt Irta: „Drága Apu, csak holnap mehetek haza. Lichtenstein doktor ur mindent elintézett. Legyetek nyugodtak. Pop Nieolae orvosnál vagyok, küldj ezer lejt. Két-három pokrócot s egy, kis párnát. Legyetek türelemmel, csók Anyó." — Pénteken délután, — folytatta a tanító, — beküldöttem utána Tasnádra a kocsit, de üresen tért vissza. Egy cédulát hozott, amit az orvos irt: „Mélyen tisztelt tanitó Ur, a nagyságos asszony túl van a műtéten, de utána egy, nagy vérömlést kapott. Talán kedvező volna, ha befáradna. Pop Nieolae.“ — Péntek este nagy társaság volt nálunk, — folytatta Eördögh. Beszélgettünk és én elnevettem magamat. Ekkor a szivemben egy mély nyilalást éreztem és azt mondottam: Jaj Istenem, valami borzasztó dolog történt, aki pénteken nevet, vasárnap sírni fog. — Na és mi történt azután? — kérdeztük tovább. — Szombaton délután üzenetet kaptam Tas- nádról, hogy azonnal utazzak be, a határon autó vár. Az autóban Lichtenstein doktor ült. Azt mondotta: „Legyen erős“. — „Rosszul van?“ — kérdeztem. — Ekkor tudtam meg, hogy a feleségem halott. Lichtenstein orvos pedig ott a határon könyörögni kezdett: „Remélem a kollégámnak nem fog bajt okozni...!“ — Sirógörcsöt kaptam és ott, a hóban összeestem. Sírva mondottam, hogy nincs pénzem, Lichtenstein kijelentette: „Legyek nyugodt. A temetési költség rendben lesz. Négy-ötezer lej azonnal a rendelkezésére fog állani.“ Ezután az autón Pop lakására hajtattunk. Az orvoshoz ez volt az első kérdésem: — Hol a feleségem? Pop dr. azt válaszolta: „Meghalt“. — Látni akarom! Csendőrség és ügyészség... — Az orvos rimánkodni kezdett, — mondotta a tanitó, — olyanokat mondott, hogy 8 mindent elkövetett, de műtét után a vérzést nem tudta elállitani. Ekkor alku indult meg, kártérítést ígértek. Én elkeseredésemben azt kívántam, hogy legalább tiz esztendeig havi 1500 lejt kapjak. Ez nagyon sok, — válaszolták. Mikor láttam, hogy ridegen bánnak velem, az orvos sógorához, a szolgabiróhoz mentem. Kijelentette előttem, hogy neki a helyzete nagyon kényes, menjek a esendőrséghez, innen fogják értesíteni az ügyészséget. — Mikor ejtették meg a boncolást? — Vasárnap délután három órakor. Jelen voltak Pop és Lichtenstein és rajtuk kiviil Cotoi di-. és Tamás dr. Arra kértem őket, hogy én is lehessek jelen. Nem engedték meg. A másik szobába küldtek. A boncolás után közölték velem, hogy csak egy veséje volt és az is rósz- szul működött. Ekkor azt kérdeztem tőlük, hol Önmagának életjáradékot, leányának hozományt, fiának tokét gyűjtsön és biztosítson csekély havidij ellenében a magyar egyházak bizlositó- társulatánál, a „MINERVA“ BIZTOSÍTÓ ; RÉSZVÉNY- TÁRSASÁGNÁL, Kolozsvár, Calea Reg.Ferdinand (Ferencz József ut) 87. Telefon 12—57.
