Keleti Ujság, 1930. december (13. évfolyam, 268-291. szám)

1930-12-10 / 275. szám

6 XIII. ÉVF. S75. SZÁM. Szivenszurta albérlőjét egy resicai háziúr, mert nem akarta felemelni üzletbérét (Resica, december 8.) Borzalmas gyilkosság töTtént december 4-én Besicán. Egy Sivulka János nevű háztulajdonos, minden alapos ok nélkül, szivenszurta lakóját, Fekete József ke­reskedőt. A kereskedő kötelességtudó, becsüle­tes ember volt, aki minden hónapba pontosan fizette házbérót. Soha semmiféle kellemetlen­sége nem volt üzlethelyiségonek tulajdonosá­val. Folyó hó 4-én, estefelé Sivulka János azzal állított be Fekete József üzletébe, hogy kevésli a házbért s tudomására hozta a kereskedőnek, hogy ezután magasabb összeget kell fizetnie. Fekete József először nem vette komolyan a háztulajdonos szavait, de Sivulka többször meg­ismételte kijelentését, mire bérlője azt vála­szolta, hogy nagy nyomorban él s máskülönben is a tömeges munkáselbocsátás miatt számtalan lakás megüresedett s igy nem mehet bele a ház­béremelésbe. A háztulajdonos erre a pulthoz rohant, ma­gához vette az ctt fekvő hatalmas konyhakést, majd egyenesen rárohant Fekete Józsefre és a kezében levő gyilkos szerszámmal a szerencsétlen kereskedő szivét a szó szoros értelmében kettchasitotta. A kés a szerencsétlen kereskedő túlsó oldalbor dáján jött ki. Fekete azonnal összeesett és pilla­natok alatt kiszenvedett. A kihívott orvos már csak a beállott halált állapíthatta meg. Sivul kát a rendőrség letartóztatta és Oravicárá ki sérte. Az eset nagy felháborodást keltett s a szerencsétlen kereskedőt óriási részvét melleit temették el. Egy évi börtönre ítélték a Zsilvötg^ében elfogott kisenevi kommunista agitátornőt (Déva, december 8.) Ma hirdette ki a dévai törvényszék Ítéletét Rottmann Debora, a Zsil- völgyében kommunista propagandán ért agitá­tornő ügyében. A tárgyalást, mint megírtuk, szombaton tartották meg, az itéletkihirdetést azonban mára halasztották. Konkrét vád nem merült fel ellene és védője ezen az alapon fel­mentését kérte, azt fejtegetve, hogy a kommu­nizmust békés eszközökkel propagálni nem bűncselekmény. A törvényszék nem tette ma­gáévá a védő érvelését és egyévi börtönre ítélte az agitátornőt. A vizsgálati fogságból 7 hónapot és 21 napot betudtak. Az ügyész súlyosbításért fellebbezett. Az ítélet kihirdetése után Eottmaim Debora is felszólalt s a következőket mondotta: — Aki a mai társadalom ellen állást foglal, az nem lehet bűnös. Talán nem véletlen dolog, hogy az első tár­gyalást követő nap reggelén, hat órakor Petro- zsény uccáin újból megjelentek a kommnnista röp- iratok, amelyeket a rendőrség azonnal összeszedetett, úgy, hogy a munkássághoz nagyon csekély számban juthatott el. Petrozsényi tudósításaink szerint emiatt a petrozsényi rendőrség többe­ket letartóztatott s néhány gyanús egyénnél házkutatást is tartott. ÁRLEJTÉS az egyetemi ballgatónők otthonainak hús-, kenyér- és tejellátására vonatkozólag az 1931. évre, a számviteli törvény 88—110 szakaszai alapján. Az árlejtést 1930 december 15-én délelőtt TI órakor ejtik meg a V. Babes otthonban. Az árlejtési feltételek megtekinthetők a hi­vatalos órák alaltt sz „Avram Jancu“, V. Ba­bes és a Monostori úti otthonokban. Cluj, 1930 november 20. Felügyelőbizottság. pÖ 1 sa flS pras* 'fii > 8 5© •-r*J Jg Sfl 0* 1 13 fii IM.3J a cő a, BHHBEW Olcsóbb lett minden Még ilyen árleszá’íitásink karrcson e cT nem vo!t! I mmtsmmsr-si a Házi vászon 29— Term s !sne! 28' 0 ';al b rüszt A £*< 100 cm. . . .L. Fans! 40 pongyolamicták™ ** Orepd-2 Clrfift 975 \ tr i n den szí nb í n L. *“ * ** K rdbá pongyolamirit <£^SSBSSSMS!SSSS5S]^SBSE£SSEIk G ajjMi'faszá^ 240 minden színben L.™ ** Fara xmumamum VoÜ-ízövot iJK 100cm.minden82in * i3BE5asaH8SMBB^EaZ^!SaKBB8BEEBBÍ Míndesmemií maradék potom árban A IT m 1 Şjp CLUJ, CALEA REGELE FÉRD! A AML* 9. SZÁM. ft* JL » & N s* ft 3 ST 0 n ft 03 o 3 sa» 0, 3 Q* ft' r o Váratlanul eldöntetlenül végződött a kolozsvári derby (Kolozsvár, december 8.) Nem várt eredménnyel fe­jeződött be a kolozsvári bajnokság őszi fordulója. A Románia, amely a szezon elején mutatott formája után úgy szerepelt, mint a legjobb kolozsvári csapat, melyet itthon máx nem is lehet megverni, az éppen ellenkezőleg rendkívül roszul, gyengén induló Universitateat nem tudta maga alá gyűrni s igy csupán árnyalatilag jobb gólarányával került az első helyre. Most már teljesen nyílttá vált a verseny a két vezetöcsapat között, ami csak javára szolgálhat érdekesség szempontjából a baj­noki küzdelmeknek. Nemzetközi mérkőzése Is volt a vasárnapnak bel­földön. A teljes aktivitásba kezdett Ripenzia a bécsi WAC-ot látta vendégül, győzni ellene azonban nem si­került s még nem is sikerülhetett, az alig megszületett romániai proficsapatnak, hiszen a WAC a bécsi elit­gárda első sorába tartozik. Végig favorit győzelmek voltak a magyar profiliga elmúlt fordulójában. Győzött a Hungária az Újpest és a Ferencváros is s az utóbbi éppen a már jól álló III. kér. ellen s igy most visszaáll a régi helyzet, a bajnokság­ban újból a három nagy csapat következik egymásután Hungária. Újpest, Ferencváros sorrendben. A Nemzeti n Kispesttel szemben szerzett két pontot s igy rendkí­vül megerősödött a Kispest utolsó pozíciója. Eredmények. Kolozsvár: Universitatea—Romania 2:2 (1:2). Az Universitatea Ghilezan révén tizenegyesből érte el az első gólt, amelyet Bindea egyenlít, majd Tabac a Ro­mania részére szerzi meg a vezetést. Abrudán egazilál második félidőben. Temesvár: WAC (Bécs)—Ripenzia 3:1 (2:1), a Ri­penzia gólját Lakatos balszélsc rúgta. Gyapjuipar—Ba­ratul 3:2 (1:1), TAO—Kadiraa 4:2 (3:1). Resica: ÜDR— Politechnika 9:0 (1:0), megismételt bajnoki mérkőzés. Arad: AAC—Olimpia 5:2 (3:2), Gloria—AMTE 3:2 (2:1), barátságos mérkőzések. Szatmár: Törekvés—Nagyká­rolyi Victoria 2:1 (1:1). Bukarest: Unirea-Tricolor—Juventus 2:1, a mult vasárnap már egyszer lejátszott (5:1 Juventus), de meg­semmisített meccset most sem tudták befejezni, mivel a második félidő elején botrány tört ki a pályán s a Ju­ventus levonult. Budapest: Hungária—Vasas 6:3 (3:3), Ferencváros III. kér. 4:2 (2:0), Nemzeti—Kispest 5:3 (1:1). Szeged: Újpest—Bástya 3:0 (2:0). Prága: Slavia—Rapid 2:0 (0:0). Megnyílt a budapesti fedett uszoda Fölényese» vezet a magyar uszócsapat Ausztria ellen (Budapest, december 8.) Vasárnap délután a bu­dapesti sport és társasági élét kiválóságainak jelenlété­ben a kormányzó és a kormány részvételével nyitották meg a margitszigeti fedett uszodát, amely az egyik leg­szebb ilyenféle alkotása Európának. Az ünnepségeken beszélt a francia Drigny is, a nemzetközi uszószövetség elnöke. Rendkívüli elismeréssel adózott a magyar úszó- sportnak és valóságos elragadtatással szólt az uszoda szépségéről. Az ünnepi rész után megtartották az eh-ő versenyt, amelynek a következő eredményei voltak: 100 méteres gyors. 1. WAnnie, 1 p. 01 mp. 2. Székely 1 p. 1.4 mp. 3. Schubert német 1 p. 1.6 mp. 100 méteres hát. 1. Nagy 1 p. 33.2 mp. 2. Kollár osztrák 1 p. 16.4 mp. 3. Bitskey 3 p. 18 mp. 1000 m. 1. Halasi 14 p.7.8 mp. kitű­nő eredmény. 2. Neítzei német 17 p. 23.4 mp. 3. Páhok. 200 méteres női gyors. 1. Fritzi Lövi osztrák 2 p. 55.4 mp. 2. Tóth Ilonka. 3. Lenkey Magda. Ezek után ma­gyar csapat 33.18 arányban vezet az osztrákok ellen. A KAC ifjúsági vivóversenyének mindkét számát Hintz György nyerte. A KAC kitünően sikerült szép mezőnyöket felsorakoztató ifjúsági vivóversenye, szom­baton és vasárnapon keresztül folyt. Úgy a tör, mint a kardversenyben Hintz György, a KAC jóképességü ví­vója került küzdelem után az első helyre. Románia ping-pong bajnokságai folynak Buka­restben. A versenyre Erdélyből is többen leutaztak s valószínű, hogy az összes dijakat magukkal hozzák. Fossák, a szegedi Bástya jóképességü csatára Te­mesvárra költözködik és habár jelenleg cáfolja is, való­színű, hogy leszerződik a Ripenziához, amelynek csa­társora lényegesen megerősödne személyével. Letiltotta a portugál szövetség az Újpest portugált túráját. Újpest már régebben portugáliai meccseket kö­tött le téli túrájára, amelyeket a portugál szövetség váratlanul letiltott azzal az indokolással, hogy egy ré­gebbi rendelete van, amely szerint a jövőben idegen csapatok nem játszhatnak az ország területén,

Next

/
Thumbnails
Contents