Keleti Ujság, 1930. december (13. évfolyam, 268-291. szám)
1930-12-10 / 275. szám
«sara XZ/7. ÉVF. 275. SZÁM. Öt halálos ítélet az orosz mérnök-perben  vádlottak drámai feleltetek között könyörögtek életükért, de a bíróság nem számította be enyhítő körülménynek töredelmes vallomásukat (Moszkva, december S.) Krylenkó államügyész kegyetlen vádbeszéde útán a vádlottak újra szót kértek. Könnyáztatott arccal ismét bevallották bűneiket, noha az államügyész a halálbüntetést követelte velük szemben. Valamennyien arra kérték a bíróságot, hogy adjon nekik alkalmat, hogy részt vehessenek a szociális felépítés munkájában és levezckelhessék bűneiket. Szavaikból kicsengett a remény, hogy a bíróság még nem mondotta ki a halálos ítéletet. Ramsin fővádlóit nyilatkozata keltett a legmélyebb benyomást. Eamzln többek között a következőket mondotta: — Néhány órával a halál előtt nem tudok tagadni. Bevallottam a bűnömet, mert azt hittem, hogy ez az egyetlen lehetőség, hogy régebbi vétkeimet jóvátegyem. Mi vádlottak nem azért állunk itt, hogy harcoljunk, vagy védekezzünk, de hogy kapituláljunk. Néha az volt az érzésem, hogy jobb volna a sok gyalázat helyett, amelyben részesültem, a halált választani, de mégis úgy gondolom, hogy részt kell vennünk annak a csodálatos műnek a munkájában, amelyet a kommunizmus vau hivatva elvégezni. Laritsev vádlott kijelentette: Ügyvédi határidőnapló 1931. Teljes angol vászonkötésben Vidékre utánvéttel küldi: Lepap, Roozssá 480 Lei fi — Nincs jogom kegyelmet kérni, mivel ez a per felvilágositólag hatott reám és azt hiszem, most mar képes leszek őszintén a szovjetkormány érdekében dolgozni. Mielőtt a többi vádlottak utolsó szavai elhangzottak volna, a német kommunisták nagy tüntetést rendeztek Krylenkó mellett és a vádlottak ellen. Fölugráltak székeikre, sapkáikat lóbálták és kórusban ordítozták: le a szabotálókkal, le a proletárhaza ellenségeivel! A jelenlevő orosz munkások átszellemülten csatlakoztak hozzájuk, ők is az öklüket rázták és azt kiabálták, hogy halál a vádlottakra! Amikor a tumultus véget ért, Csarnovszki és Ksiinikov vádlottak arra kérték a bíróságot, hogy az ötesztendős terv végrehajtásának mtm- üáuitaiban részt vehessenek. Az ősz Fedotioi zo kogott, mint egy gyermek. — Nekem teljesen mindegy — mondotta megtört hangon — Őrizkedjetek a kézzel csomagolt szappanoktól Egy kézzel gyártott és csomagolt szappan át- viheti a bacillusokat azokra, akik használjak, mert ha a kezek, amelyek érintik, meg vannak fertőzve, a bacitlusok magára a szappanra könnyen átvihetők. A Cadum-szappant egészben gép gyártja. A puszta kéz nem érinti gyártásának semmilyen fázisában, tehát teljesen bacillusmentes. A Cadum-szappant a világ egyik legnagyobb és leghigienikusabb szappangyára állítja elő. a szovjetellenes háború már nincs messze, azok az álmatlan éjjelek, amelyeket eltöltöt- tem, rettenetesek voltak, de mégis jobb, hogy lefogtak bennünket, semhogy ténykedésünket tovább folytattuk volna. Azután feleségére és unokáira való tekintettel kegyelemért könyörög. Otsikin vádlott kijelentette, hogy a nagy dráma most már véget ért és ő megátkozza, a napot, amikor Eam- zinnel először találkozott. A mérnök-pörben a tárgyalást vasárnap délbe rekesztették be, a tanácskozást a bíróság még a délután folyamán zárt ajtók mögött meghozta. Az itélelt kihirdetése vasárnap estére volt bejelentve. A tárgyalás berekesztése előtt Sitnin és Kuprianov még egyszer kegyelemért esdekeltek. Kuprianov kijelentette: Megérdemlőm a legsúlyosabb büntetést, de azt hiszem, hogy a szovjet enyhítő körüllménynek számítja be töredelmes vallomásomat. Sitnin teljesen meg volt rokkanva, minden pillanatban vizet kért ajkaihoz. Végül könnyek között ezt mondotta: — Mélyen szégyellem cselekedetemet. Sorsomat teljesen átengedem a bíróság kezébe. Vasárnap este hirdették ki a vádlottak előtt az ítéletet. A bíróság feszült figyelem között közölte a vádlottakkal, hogy Ramzint, Laritsevet, Csarnovszkit, Ka- Iinikovot és Theodorovot halálra ítéli, Kuprienov és Sitnin, valamint Otsikin vádlottakat életfogytiglani börtönre. A hallgatóság fanatizáltjai örömujjongással, de tekintélyes része mély megdöbbenéssel vette tudomásul az ítéletet. UJ KÖNYVEK: IigtrlSf: Ä generális gyänje $ Jakab Ödön: Mesélő esték.............136 lei Szenes Piroska; Csll ag a homlokán 2 kötet 340 lei. ä Leoaqe, Hofozsvár. GURT L BRflüR: KORRÁ! VILÁGREKORD I (251 — Sporíregáni? — — Nem tudom. Beülök a kocsimba, megtöltetem a tartályt és valamerre délre utazom. Nem birom ki többé. ... egyedül? — kérdezte a hang. Hannes hallgatott. Es hirtelen megszólalt a Dorrit- leány: — öt perc múlva nálad vagyok. A férfi letette a kagylót és várt. Pontosan öt perc múlva ott volt a leány, szőkén, frissen, rózsásan, mint mindig. A szeme ragyogott. — Hannes, el akarsz utazni? — El. — Meddig maradsz el? — Pár hétig — vagy pár hónapig — amig tetszik. Dorrit ott ült vele szemben és a cipője orrát nézte. Nagyon csinos orra volt a cipőnek. Azután kissé fölemelte a fejét és rásanditott Hannesre: — Hannes... szeretnék... veled menni! Hannes megijedt: — De Dorrit! A leány még nagyon sokáig hallgatott. Hannes nem tudta, mit gondoljon a szavairól. Azután lassú, gúnyos mosolyra mélyedtek a szájszögletei: — No félj. Nem akarok a szeretőd lenni. Ehhez úgy sem értek. — De mindenki annak fog tartani, ha együtt utazunk. Ez volt az utolsó érve és ez cpoly erőtlenül hangzott, amilyennek gondolta. Dorrit vállat vont. — Nem is fontos. — De mit szól hozzá az anyád? — Az anyám... az már megszokta, hogy naponta uj dolog miatt rémüljön mgg. El fog ájulni — és amikor magához tér, segíteni fog nekem csomagolni. Már rég feladta a velem való vezekedést. Dorrit feléje nyújtotta a kezét: — Utazunk holnap? — Holnap utazunk, Dorrit. Ss másnap reggel elindultak. Hannes Dorritért ment az autóval. A leány két kis bőröndöt vitt magával, amelyeket hátul a kocsira csatoltak. Dorrit-mama az ablaknál állott és csak nagyon hűvösen viszonozta a Hannes köszöntését. Minden férfit gyűlölt, aki csak összejött a leányával. — Mit 'mondott a mamád? — kérdezte Hannes, amikor végigsuhantak az uccákon. Dorrit belekacagott a friss reggelbe: — Azt mondta- — „Fiam“, —- azt mondta, — „ti mai lányok úgy néztek ki, mint az uccai lányok és úgy viselkedtek, mint a férfiak, — vagy úgy néztek ki, mint a férfiak és úgy viselkedtek, mint az uccai lányok! KJ vegyen el benneteket? — ezt mondta. — És? — Es én azt mondtam a mamának, hogy ma már nem megy férjhez senki, hanem barátja van. És ha úgy akarja, higyje azt, hogy te vagy a barátom — te vagy más, hát nem mindegy? Es a mama úgyis már az egész világra gyanakszik. Hannes az Avus-ra kormányozta a kocsit. A süritő felüvöltött és a szél szembecsapott velük. Hannes felé- forditotta az arcát az ö nevető fogaival és úgy kérdezte: — Es... ki hát a barátod tulajdonképen? Dorrit visszakiabálta a szélben: — Uram, királyom, a kérdés indiszkrét... és ha megválaszolom, úgy se hiszi senki! Az autó futása meggyorsult. Hannes kihozta a kocsiból, ami C3ak benne volt. 110—120—130 — a fák és a sárga hirdetöoszlopok csak úgy harsantak mellettük. Hannes megint a leány felé fordult: — Ki az? — Figyeld az utat! Hannes meglassította a rohanást, mert a kijárat felé közeledtek. A motor éneke elhalt. Hannes hirtelen egész lassan hajtott és megint a leányra nézett— Ki az Dorrit? Mire Dorrit elégikusan megrántotta a vállát, mulatót, szemmel föl az égbe nézett és igy szólt: — Nagyon szégyenlem magam — de egyáltalán nincs barátom! — És máris a fiú felé fordult nevető képpel: Megöl a csudálkozás, ugy-e? Hajtsál ügyesen tovább, mert különben még holnapután is még csak Berlinben leszünk! 2. Sápadtszürke köd lebegett az Északi tenger felett, amidőn a „Viktória“ a csatorna bejáratához közeledett. Szitáló eső szúrt ezernyi finom tűheggyel a levegőbe. Estefelé megsürüsödött a köd. A hajókürt szabályos időközökben ordított bele az átlátszatlan levegőbe, — s a messzeségből mint a visszhang feleltek vissza más ködkürtök. Amaz esték egyike volt ez, amelyek minden borús hangulatot fölkeltenek és a gégtelenség érzését fogható közeibe hozzák. Bellini Irén a hajó peremén állt, talán a hajó közepe táján és szorosra húzta a vállán a fátylat. Borzon- gott és a hajókürt újból és újból megremegtette. A kis hajóhadnagy ott állt mellette, nevető arccal szalutált és tiszta hangon kiáltotta a levegőbe: — Ez az igazi idő egy atlanti-óceáni úthoz, nagyságos asszony! — Gondolja? — kérdezte Irén barátságosan. A hadnagy buzgón bólintott. — Csak rövid néhány nap, nagyságos asszony, amig ezen ^ szemeten — bocsánat — keresztülmentünk. Mindjárt Lisszabon után, nagyságos asszony! kék ég következik, színét tartó, meg ragyogó nap mellé, árnyékban harminc fok garantálva. — ön jobb reklámot csap neki, mint az utazási irodák! — mondta Irén. — Kötelesség, nagyságos asszony! Legjobb óvszer tengeri betegség ellen, — pü, meg ne igézzem! — más orvosság nincs ellene, de dacára ennek, minden esetre igen alkalmas! Három nap múlva szerződés alapján befut a napsütés! Irén mosolygott a hadnagy szolgálatkész lelkesedésén. Mindenki olyan kedves volt hozzá. Tulajdonképen kötelessége lett volna, hogy ezért barátságosabb arcot mutasson az uristenke felé. De mit bánta! Azért volt most távol Berlintől, hogy ne kelljen szinészkednie. Most a férje árnyéka merült fel a ködből, olyan váratlanul, hogy összerezzent A férfi a távozó hadnagy után nézett. — Mit akart ez? Irén hallgatott. Bellini Bénító közelebb jött és fenyegetően ismételte meg a kérdést: (Folyt következik.)
