Keleti Ujság, 1930. december (13. évfolyam, 268-291. szám)
1930-12-08 / 274. szám
XIII. ÉVF. 274. SZÁM. BaamMBBfiaanMMa—bmobéb gS£83SStí& Szamosmegyei dalárdák versenye Szép ünnepély színhelye volt a szamosmegyei Kékes község. November 30-án 6 szamosmegyei község dalárdája versenyzett. Délelőtt a renovált kékesi református templom és az uj ref. elemi iskola felszentelése volt. Az ünnepi istentiszteleten Sófalvy Károly tb. esperes, volt kékesi lelkész mondott ünnepi beszédet, majd Cseh Emil, lelkész ismertette az építkezések történetét, végül Fekete Gerö egyházmegyei főjegyző urvacsorai ágendája után urvacsoraosztás volt. A templomot zsúfolásig megtöltötték a hívek és a vendégdalárdák, amelyek közöskarban énekelve, nagyban emelték az isiísn- tisztelet fényét. Istentisztelet után kezdetét vette az iskolaszentelés ünnepélye. Bevezetőül Cseh Ernilné tanítónő vezetésével az iskolás növendékek énekeltek, melyek után Cseh Zsolt elemi isk. növendék Bán Aladár: „Az első imádság“ című versét szavalta él. Lőrinc./. János esperes magas szárnyalásu imát mondott. A kedves és közvetlen ünnepséget az iskolás gyermekek karéneke zárta be. Délben közebéd volt az uj iskola termeiben. Elsőnek a házigazda Cseh Emil ref. lelkész szólalt fel, aki a sza - tnosujvárl Magyar Párt kiküldöttjeit éltette. Lörincz János esperes Gyallay Domokost, a 'Magyar Nép fő- 1 szerkesztőjét üdvözölte, aki szép szavakban válaszolt. Gábor József, a szamosujvári Magyar Párt agilis titkára az egész ünnepség főrendezőjét, Cseh Emil lelkészt üdvözölte. Délután 3 órakor kezdetét vette a dalosverseny a templomban. -A versenyen hat dalárda vett részt. A kötött kar: Serly: Mire ragyog a sok csillag.... cimü müve volt. Ezenkívül minden dalárda még egy szabadon választott kart adott elő. Az első dalárda a sorshúzás értelmében a Feketelaki Kof. Dalárda volt, 30 taggal. Karnagy: Damó László tanító. Utána jött a Búzái Bel. Dalkör 22 taggal. Karnagy: Czirmay Zoltán tanító. 3. Noszelyi Ref. Dalárda 25 taggal. Karnagy: Benczc Lídia tanítónő. 4. Széki Ref. Dalkör 24 taggal. Karnagy: Szabó - károly tanító. 5. Kékesi Ref. Dalkör 2ö taggal. Karnagy; Cseh Ernilné tanítónő. 6. Mezöve- résegyházi Ref. Dalkör 30 taggal. Karnagy Kovács Anna tanítónő. A bíráló bizottság tagjai: Tárcza Bertalan elnöklete alatt Sófaivy Károly tb, esperes, dr. Kiss Béla és Buday Béla voltak. Ennek döntése alapján a verseny eredményét Tárcza Bertalan főtitkár hirdette ki. Előzőleg azonban beszélt a dalos3zövetsógröI, a dalkultura jelentőségéről. Végül kihirdette a verseny eredményét a következőkben: I, a) dij: Szék. I. b) díj: Mezöveres- Cgyháza. II. a) .dij; Feketelak. II. b) dij: Kékes. III. a.) dij: Buza. III. 'Örülj: NószoljT. Ennek értőimében a vándordíját: a gróf IVass Kn- rtrcnó által adományozott zászlót a Széki Ref. Dalkör vitte el. Cselemé Ádáin lelkész, mint a győztes dalárda elnöke lendületes szavak kíséretében vette át a zászlót. Szabó Károly karnagy pedig ígéretet tett arra, hogy a zászlót hűséggel megőrzi. Este 8 órakor műkedvelői előadás volt az uj iskola nagytermében. A kékesi műkedvelők előadtak á „Nánai bíró lánya" cimü énekes népszínművet. Azután táncra perdült mindenki és tartott a mulatság kivilágos-kridrradtig. (T. B.) RÁDIÓ Hétfő, december 8. Budapest. 11. Katholikus istentisztelet. 12.15: Görög- katholikus istentisztelet. 13.20: Egyetemi hallgatók ünnepélye, majd Mandits szalonzenekar. 15: Gramofon hangverseny. 17: A cserkész szövetség előadás sorozata. 18.15: Másfélóra könnyű zene. 19.45: Nyári Andor novellája. 20.15: A cigányzenekari verseny nyerteseinek zenéje. 20: 45: Egyházi hangverseny Aachenből. 21.50: Kiss Ferenc és Andersen Felicia előadói estje, utána hirek, majd katonazenekar. Becs. 12: Operettközvetités. 14.10: Beethoven müvek. 15.20: Macso zenekar. 20.35: Bauer zenekar. 21.30: Szimfonikus zenekar. 23.20: Gaudriot jazz. Berlin. 17.10: Aria hangverseny. 17.45: Szórakoztató zene. 20.20: Rádiózenekar. 22.10: Kamarazene. 23.15: Hirek, majd tánczene. Bukarest. 18.30: Rádiózenekar. 20: Gramofon- zene. 21: Kamaratrió. 20.45: Szkeccs. 22.10: Juca-zenekar. Milánó. 18: Gramofonzene. 21.30: Tánczene. 22: Mareli hangverseny. 23: Vígjáték, utána vendéglői zene. München. 17.15: Minne dalok. 18.25: Délutáni zene. 21: Szórakoztató zene. 22.30: Szoprán dalok. Prága. 19: Rövid operaközvetítés. 20.15: Tamburica zene. 21: Népszerű hangverseny. 20: Novak: A lámpa cimü operája. Kóma 18.25: Filharmonikus akadémia. 18.30: Hegedű és tenor ének hangverseny. 21.40: Régi nápolyi dalok. Kedd, december 9. Budapest. 10.15: A rádió házikvartettjének hangversenye. 13.05: Postászenekar. 17: Borsai Mária mesél a gyermekeknek. 18.30: Folyamőrségi zenekar. 19.30: Felolvasás a társadalombiztosítóról. 20: Népdalok, 20.30: KaNagy karácsonyi vásár SZABÓJENŐ divatkülönlegességek nagyáruházában, CLUJ-KOLOZSVÁR. Telefonszám : 4—79. 1 111. Batlszt . lel 23 1 nr. Finnel paszteil sziliekben lei r ■ ■ 1 iu. Opál fehér- neműre . . . lei 1 fnarnitur, bal áQQ szalvétával lei £ £11. llosott vásKrni .... lel I kis végvásKon ágyneműnek lei w/U 1 ni. fehérnemű ^ vászon .... íei 1 ni. Angol Cord Zff bársony . . . lei j 1 na. Mintás mosd deklin .... Sei 1 m. Mintás Cord bársony (OfS!, ruhára ...............lei O*# .................• -------------—.......--■■■ 1 m. t repp . . lei £ m. mintás sima angol bár- (QtQ sony minden színben íei IP I üss. Te«n flanel .............lel * 1 iái. 5-a Férfi sző- Jji |Q|£SL vei öltönyre lei Mijrsá? 1 un. Caseha . lei ^j|2 1 ín. Mosó selyem ruhiíkra .... íei ÖO Maradékok feltűnő ©S:sá árakban, i m. l a Crep de Chin minden színben .............Iei ÎÎ3S C3*r Magír karácsonyi vásár Sí -®S Kérje teljesen ingyen az 1931. évi naptár és árjegyzék könyvecskét mára hangverseny. 21.30: Kísérleti adás Bécsből. 24. Hirek, majd cigányzenekar. Becs. 12: Tarka gramofonze- he. 13: Silving-zenekar. 14.10: Déli zene. 15.20: Orgona- hangverseny. 17.10: Szórakoztató zene. 20.35: Szórakoztató óra. 22.10: Színdarab közvetítés. 24: Könnyű gramofonzene. Berlin. 18: Szórakoztató zene. 20.20: Salvaţi tenorista dalestje. 21: Strauss Richárd: Salome dimü operája. Bukarest. 17: Könnyű zene. 17.30: Moskopol-zene- kar. 20: Gramofonzene. 21: Rádió zenekar. 21.15: Radu- lescu énekesnő olasz dalokat ad elő. 22: Rádiózenekar. Daventry. 20.40: Operarészletek. 22.20: Orgona és csellójáték. 23: Szórakoztató zene. Milánó. 18: Gramofonzene. 20.30: Könnyű zene. 21.30: Tánczene. 22: Kamarazene. 23: Operettrészletek. München. 18.25: Délutáni zene. 20.30: Karének. 22: Gramofonzene. Prága. 17.30: Délutáni zene. Szerda, december 10. Budapest. 10.15: Gramofonhangverseny. 13.05: Szalonzenekar. 17: Stumff Károlyné előadása: A háztartásról. 18: Bartóki József novellái. 18.30: Cigányzenekar. 19. 3Q: Egyházi hangverseny. 20.20: Fothy Ida zongora hangversenye. 21: Kamarahangverseny, utána hirek, majd Fejes-szalonzenekar. Becs. 12: Könnyű gramofonzene. I4.IO: Strauss Richárd müvei gramofonon. 15.20: Meyer zenekar. 20.35: Steiner György hegedüjátéka. 21: Operaénekkar. 23.10: Vegyes zene. Berlin. 17.30: Szerzői est. 18: Szórakoztató zene. 21.30: Régi operettek. 23.15: Hirek, majd tánczene. Bukarest. 17: Rádió zenekar. 18.30: Szórakoztató zene. 20: Gramofonzene. 21: Niculescu Sabu hárfamüvésznő játéka. 21.45: Thaler csellómüvész játéka. 22.45: Hirek. Daventry. 19.15: Zenés gyermekóra. 20.40: Angol zeneszerzők hangversenye. 23.30: Tánczene. Milánó. 18: Gramofonzene. 20.30: Kishangverseny. 21.30: Tánc- Zene. 22: Hangverseny. 23: Szimfonikus hangverseny, Utána jazzband. München. 17.25: Teázene. 20.40: Bach: János passzió. 23.20: Hirek, majd kávéházi zene. Prága. 17.30: Bábszínház. 20.30: Filharmonikus hangverseny. 22. 30." Tánczene. Kóma, 18: Szórakoztató zene. 21.55: Verdi: Falfstaf cimü operája. 23.55: Hirek. Ammtüb? LESiáiLSTOTruKi Világ :zerí j több, mint "0.00:5 drb. -forgalomban. fatüzelésü, légfütéses, folytonégő kályha, 24 £4n kiló fá- val füt í egy normál szobát. Nagyobb típusok 3-—4 szobás lakásokat is egyenletesen íütenek. Legtakarékosabb', leghigienikusabb íiités. Árlapot díjtalanul küld SZÁNTÓ' IIE25SÓ és FIA mcrföny-éskályhagyára Orades-N -Várad Kályháinkból' állandó lerakat az összes vidéki városodban. — Acéllemez redőnyök; Esslingeni íaredőnyök. I.erekst: BARZEL VASÜZLVT, SALAMON ft FELSN-R KOLOZSVÁR, SZÉCHENYI-TÉR I I! Csecsemőnek a legjobbat: Höfer hintőpert, krémet, szappant!