Keleti Ujság, 1930. december (13. évfolyam, 268-291. szám)
1930-12-25 / 288. szám
Xlll. ÉVF. 288. SZÁM. felelős szerkesztő: SZÁSZ ENDRE — Mania találkozik Titnlescnval a Riviérán. Bécsből jelentik: Maniu volt román miniszter- elnök már több mint három hónapja pihed a L’écs melletti turkesdorfi szanatóriumban. A budapesti Az Est értesülése szerint Maniu a karácsonyi ünnepeket Bécsben fogja eltölteni, ahol találkozni fog Lugoseanuval, aki az ünnepekre érkezik meg Romániából. Karácsony után mindketten hosszabb tartózkodásra utaznak a francia Riviérára, ahol találkozni fognak Titu- lescuval és egyes értesülések szerint egy, a Ti- tulescu vezetése alatt megalakítandó koncentrációs kormányról fognak tárgyalásokat folytatni. — Steeg véglegesen összeállította kormányát Párizsból jelentik: Steeg miniszterelnöknek egy heti tárgyalás után végre sikerült a különböző lemondásokkal megnyirbált kormányát kiegészíteni és véglegesen megalakítani. Kedden nevezték ki az uj francia hadügyministert a baloldali radikális Dorman személyében, aki hadirokkant. Az államtitkárok nagyrésze Tardieu csoportjából került ki és igy a Tardieu híveinek tábora rendkívül megerősödött. —Csehországban elégedetlenkednek a cseh- magyar vámkonfliktus miatt. Prágából jelentik: A brünni morva tartományi gazdasági tanács szombaton ülést tartott és ezen a cseh-ma- gyar vámkonfliktus következtében előállott gazdasági helyzettel foglalkoztak a résztvevők. Elhatározta az ülés, hogy a prágai minisztertanácshoz tiltakozást juttat el és reá fog mutatni arra, hogy a cseh agrárpárt csökönyösssége milyen nagy károkat okoz az országnak, amikor lehetetlenné tette, hogy Magyarországgal uj kereskedelmi szerződést kössön. — Egy aradi bank felmondott tiz tisztviselőjének. Aradi tudósítónk jelenti: Az aradi Societatea Bancare Romane, amely a Drezclener Bank érdekkörébe tartozik s régebben az Erdélyi Hitelbank neve alatt működött, megkezdte tisztviselőinek leépítését. Karácsonyi ajándékképpen a vállalat mintegy tiz régi tisztviselőjének mondott fel, közöttük két olyannak, akik már huszonöt éve állanak a vállalat szolgálatában és igy nyugdíj jogosultak. A leépítés természetesen óriási izgalmat keltett a bank tisztviselői körében. — Riasztó pisztollyal akart ráijeszteni egy állásnélküli festő Síegerwald munkaügyi miniszterre. Berlinből jelentik: Christian Schaeffer munkanélküli festő tegnap erőszakosan behatolt a munkaügyi minisztériumban a miniszter előszobájába és az ellenálló tisztviselőket félrelökve SLegerwaldra fogta revolverét. A közben elősiető minisztériumi tisztviselők a merénylőt lefogták. Kiderült, hogy fegyvere riasztópisztoly volt s valójában nem is akart me-' rényletet elkövetni. Kihallgatása alkalmával zavaros válaszokat adott s azt hangoztatta, hogy az álláshalmozók megbüntetésvol és állásaik elvételével lehetne enyhíteni a munkanélküliségen. Ezt akarta a miniszter figyelmébe ajánlani, de előbb az volt a szándéka, hogy ráijeszt. A Keleti Újság karácsonyi száma 44 oldal: ára 10 lej rA KELETI ÚJSÁG régi tradícióihoz híven most is rendkívül tartalmas és gazdag karácsonyi számmal kedveskedik olvasóinak. A karácsonyi szám főlapja mellett két melléklet is ontja az érdekesebbnél érdekesebb publicisztikai és novellisztikus közleményeket. A lap publicisztikai résziben Nyirő József, Szász Endre, Zágoni István, Gyalul Farkas írásait, szépirodalmi részében Móricz Zsigmond, Gyallay Domokos, Szánthó György, Ligeti Ernő, Terescsényi György, Bartalis János, Fekete Lajos, Dánér Lajos, Dsida Jenő stb. novelláit és verseit, továbbá Olajos Domokos, Kakassy Endre, Jávor Béla, Fekete Tivadar, Dózsa Endre, ötvös Béla cikkeit és színes riportjait közli a karácsonyi szám.. A megszokott és népszerű rovatokon kívül még egész sor feltűnést keltő közleményt talál az olvasó. A karácsonyi szám árát a rossz gazdasági viszonyokhoz szabtuk s dacára annak, hogy kétszeresen meghaladja a vasárnapi számok terjedelmét, a 44 oldalas szám ára mindössze 10 lel ALEGOLCSÓBB ES LEGSZEBB KARÁCSONYFADÍSZEK csak a Mmei*váisúl kaphatók, Kolozsvár — Nem szüuik meg a vásárhelyi felsőkereskedelmi iskola. Marosvásárhelyi tudósítónk jelenti: Nagy visszatetszést keltett ezelőtt egy pár nappal az a miniszteri intézkedés, amelynek következtében megszüntették a marosvásárhelyi fiú felsőkereskedelmi iskolát. Annál kellemetlenebből érintette ez a hir Marosvásárhely lakosságát, mivel a kereskedelmi iskola városi tulajdon volt, nem pedig állami. A kincstár mindössze a tanárok fizetésével járult hozzá az intézet fenntartásához. A lakosság Pantea polgármester vezetésével küldöttséget menesztett Bukarestbe, amelynek intervenciójaképpen a miniszter visszavonta előbbi intézkedését, igy a marosvásárhelyi felsőkereskedelmi iskola továbbra is működni fog. — Különös betegség tört ki a cseh fővárosban. Prágából jelentik: A cseh fővárosban különös tünetek között betegedett meg több ember. Először egy kereskedelmi utazót szállítottak kórházba, mivel a tagjai hirtelen csaknem kővé meredtek. Állapota aggasztó. Hasonló körülmények között betegedtek meg még mintegy tizenöten. Az orvosok egyelőre hiába keresik a különös betegség pkát. — Október óla nem kaptak fizetést a sző- rénymegyei tanítók. Lugosi tudólitónk jelenti: A szörénymegyei állami iskolák tanszemélyzete körében óriási elkeseredést okoz az a példátlanul álló helyzet, hogy a tanítóság október óta még nem kapta meg fizetését. Hasonló a helyzet a nyugdíjasokkal, akik a közelgő karácsonyi ünnepeket a legnagyobb kétségbeesés között pénz nélkül lesznek kénytelenek megünnepelni. Az érthető elkeseredést szülő rendellenesség oka az. hogy a lugosi pénzügyigazgatóság nem rendelkezik elegendő pénzösszeggel sem a tanszemélyzet, sem a nyugdíjasok illetményeinek kifizetésére. — Jugoszláviából szerzik be agrárszükségleteiket a esehek. Bécsből jelentik: A Neue Freie Presse prágai értesülése szerint a prágai fogyasztási szövetkezetek bevásárlási szervei megállapodást kötöttek a szerb mezőgazdasági szövetkezetek központi egyesületével, az Ag- i’árbeszerzési Szövetkezetekkel és az agrártermékek belgrádi kiviteli társaságával. A szerződések ügyében már régebb idő óta folytak a tárgyalások és azok perfektuálását most a ma- gyar-cseh vámháboru tette aktuálissá. Ezek szerint a fogyasztási szövetkezetek egész agrártermék-szükségletüket Jugoszláviából fogják beszerezni. — A Lyra dalkar dalestélye. A vasúti munkások „Lyra“ daikara 1930. évi december hó 26-án, karácsony másodnapján, este 8 órai kezdettel az Összhang újonnan átalakított összes termeiben tánccal egybekötött dalestélyt rendez. Műsor után tánc! Beléptidij nincs, a műsor megváltása kötelező. * Román, angol, francia, német, magyar, olasz, csehszlovák, szerb, horvát fordítások, (levelek, tudományos, műszaki, stb. munkák) gépbediktálás, másolás, sokszorosítás Dr. Mandel Fordító Irodában Cluj-Kolozsváf, Strada Memorandului No. 12. Harácsonyfa-disz Lei 2-50-ért kapható a Mlnervá-nél, CLUJ.KOLOZSVAR — Két lopás történt az elmúlt éjszaka folyamán Kolozsváron. Bien Samuné, Csertörő ucca 56 szám alatti iakós ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett a rendőrségen, akik lakásából hatvanöt darab öt és két koronás ezüst pénzt vittek magukkal. A tallérok egy pléh dobozban voltak s a tulajdonosnő ruhái között tartatta. A betörőnek azonban nem volt szüksége ruhaneműre, mindössze az ezüst pénzeket vitte magával. A másik lopás Berkó Lajos Hosszú uccai lakosnál történt. Berkó azt jelentette a rendőrségen, hogy télikabátjából valaki kiemelte tizezer lej értékét képviselő aranyóráját. A rendőrség beindította a nyomozást a bűnösök kézrekeritése érdekében. Legyengült? Használjon Dr. Földes-féle vastápllkörtü — Nagyváradra szállították Selejan József hírhedt betörőt. Megírta a Keleti Újság, hogy a kolozsvári rendőrség letartóztatott egy Selejan József nevű embert, aki eddig tizenhétrsnd- beli lopást és betörést követett el. Az ügyes tolvaj leginkább perzsaszőnyegek és ruhákra pályázott. Kolozsváron, miután kihallgatták, értesítették a nagyváradi rendőrséget s onnan egy komiszár érkezett Kolozsvárra autóval, amellyel aztán megkötözve Nagyváradra szállították a hírhedt betörőt, hogy tovább folytassák a nyomozást. fl Szent István feönpeft üf számai: Dr. Ti'ikál: A lélek rejtett élete-------------136 Dr. Petro: A szentmise története — — — 187 Dr. Meszlényi: A magyar jezsuiták a XVI. században---------—----------— — — — 153 Dr. Mihelics Vid : Az uj szociális állam — 136 Dr. Ellik Gyula: Prémek és prémes állatok 102 A pénz előzetes bekiildéséreportómentesen küldi a Minerva Cluj-Kolozsvár, Strada Regina Maria (Deák Eerenc ucca) l sz. js»sá««r;;| * j-*. mmmKmmmmmmBmmmmmmmmmmmmmmmmmtmammmm mmmmmmmmmFwmmmmmmmmmmtmmmmmmmamBmaBaeamamrmmmammmmmm------------------ÉiilÉ Késze magi a RÓZSA ROYAL drogheria Kirakatait és meggyőiődhetik mélyen leszállított karácsonyi reklám árairól! Permetezők díszes kiállításban, parfum- és szappan-kazetták, manikür-, fésű- és uti-íelszerelések. kölni vizek, illatszerek. Óriási olcsó választékban. ROYAL drogneria Claj-Iíolozsvár, !•. l oirii 36.