Keleti Ujság, 1930. december (13. évfolyam, 268-291. szám)

1930-12-21 / 285. szám

xm. tvj. 285. SÓSAM. Hétmillió tartozás és háromne- gyedmilliő hiány a kolozsmegyei mezőgazdasági kamaránál Martinovici elnök lemondott és december 24-ig újabb fizetési terminust kapott — Serbant, a gazdasági akadé­mia rektorát választották meg elnökké (Kolozsvár, december 19.) A kolozsmegyei mezőgazdasági kamaránál kipattant botrányok mind nagyobb hullámokat vernek. A Keleti Újság volt az első, amely beszámolt arról, hogy a kamaránál több mint hétszázezer lej hiányt állapítottak meg. Ettől eltekintve is, évek óta olyan könnyelmű gazdálkodás folyt, amely kinos pénzügyi helyzetbe sodorta az egész intézményt. Már múltkori cikkünkben megirtuk, hogy a kamara igazgatósága a hiányokért Martino- viei elnököt tette felelőssé és több Ízben fize­tési határidőt tűzött ki, hogy a hiányzó össze­get befizesse. Az első hirek szerint Martino­vici, mint a liberális pártnak egyik exponen­se, a hiányzó összeget pártcélokra fordította. Utóbb azonban kiderült, hogy ezek a hirek té­vesek. Midőn arról volt szó, hogy előbb a ko­lozsvári, később pedig a bukaresti központi li­berális pártkassza fizesse ki a hiányokat, a párt vezetőemberei hallani sem akartak erről. Ismételten hangsúlyozzuk, hogy a vizsgá­lat befejezéséig nem lehet biztosan tudni, hogy hiteltullépésről van-e szó, vagy pedig szabály­talan pénzkezelésről. Jellemző, hogy hosszú ideig Martinovici, — aki különben a kolozs­vári Kereskedelmi Akadémiának is tanára, — nem akart lemondani állásáról. Végre is meg kellett gondolnia a dolgot s e hó 16-án be kellett nyújtania a lemondását, amit a kamara vezetősége egyhangúlag el­fogadott. Ma a mezőgazdasági kamaránál ismét zajos ülés volt. Megjelentek az összse igazgatósági tagok, mert mindenki azt hitte, hogy nyíltan fognak fellépni Martinovici volt elnök ellen. Tartía adminisztrátor, aki benne volt a vizs­gálóbizottságban, azonban ezúttal ismét azt in­dítványozta, hogy a hiányzó összegek megtérí­tésére újabb határidőt adjanak. Az igazgató­ság nagy része kénytelen-kelletlen elfogadta az adminisztrátor ajánlatát, mert az a vélemény alakult ki, hogy egy tekintélyes közéleti em­bert és politikust nem szabad örök időkre lehe­tetlenné tenni. A közgyűlés Tarţia adminisz­trátor ajánlatát elfogadta és Martinovici urnák folyó hó 24-éig újabb fizetési haladékot adott azzal, hogyha akkor sem fizetne, a kamara igazgatósága kénytelen lesz a legszigorúbb eszközökhöz folyamodni. Martinovicinek már megválasztották az utód­ját is. A kamara vezetősége egyÖntetüleg elha­TÖKeiETES TECH-NfFCA, PÁfíAX LAN TE tj£ SITMÉNYt tározta, hogy a kolozsmegyei mezőgazdasági kamara élére dr. Serban Mihályt, a kolozsvári gazda­sági akadémia igazgatóját választja meg. A választás széles körökben nagy meg­nyugvást keltett, mert Serban földmivelésügyi államtitkár valóban alkalmas arra, hogy a ko­lozsmegyei. mezőgazdasági kamara zilált pénz­ügyi helyzetét rendbeszedje. Megdöbbentő az a gazdálkodás, ami évek óta folyt a kolozsmegyei mezőgazdasági kama­ránál. Az állam évről-évre nagy kölcsönöket folyósított, a mezőgazdáktól is tagdíjak fejé­ben hatalmas összegeket szedtek be, de minden támogatás ellenére a kolozsmegyei kamara nem kevesebb, mint hétmillió lejjel tar­tozik, ami olyan hatalmas összeg, hogy évtizedek kellenek ahhoz, hogy a ka­Négy ajándék könyv karácsonyira Kandi Klára kalandjai. Irta: Mária Királyné. Madách: Ember tragédiája. Grimm, Andersen, vagy Tündér mesék. vörös kötésben. Zsebnaptár 1931- re. Összesen • • I4L4- lei Vidékre után­véttel küldi: Imm, Ura? mara vezetősége, legalább a horribilis tartozásait kifizethesse. Hova úszott el ez a rengeteg összeg? Mit dől goztak és mit csináltak ezek az urak? Mi csak azt tudjuk, hogy a mezőgazdák Kolozsmegyé- ben a legnagyobb nyomorban vannak, a ka­mara vezetőségének soha sem fájt a feje, hogy rajtuk segítsen. Legfőbb ideje, hogy azonnal a legalaposabb vizsgálatot vezessék he, tájékoz­tassák a közvéleményt mindarról, ami az utóbbi években a kamaránál történt és elve­gyék méltóképpen a büntetésüket mindazok, akik akár a részesei voltak ;> mérhetetlen köl­tekezésnek, akár pedig felelősek voltak a köny- nyelmü gazdálkodás miatt. A legnagyobb kí­váncsisággal várjuk a vizsgálat további ered­ményeit. A járásbíróság felmentette a bukaresti tüntetések miatt letartóztatott diákokat (Bukarestből jelentik: A bukaresti járásbí­róság ma tárgyalta a minapi tüntetések alkal­mából őrizetbe vett öt diák és polgári egyén ügyét, akiket magánosok és hatóság elleni erő­szakkal. feözcseudháboritással és súlyos testi- sértéssel vádoltak. A vádlottak tagadtak és azt állították, hogy csak a környéken sétáltak és tévedésből tartóztatták le őket az igazi tiinte- tpk helyett. 'A tanúkihallgatások során a de­tektívek, rendőrök és egy csendővtiszt nem tud ták a vádlottakban határozottan felismerni a tetteseket. A védők hangoztatták, hogy a vád állításai nincsenek bebizonyítva és felmentést kértek. Bals aljárásbiró negyed óra után kihir­dette a „micul parchet“ eljárással lefolytatott tárgyaláson az Ítéletet, amely az egész vonalon felmentő volt. A bíró egyben elrendelte a vád­lottak szabadlábra helyezését, ami azonnal meg is történt. Az ügyészség még nem döntött, fe- lebbez-c az ítélet ellen. E~fvezető francia lapfsfíitnésffeeltő iisfoglaMsa a Sikere vízió mellett (Párizs, december 19.) A Volonté legutóbbi száma feltűnést keltő cikkben foglal állást a békeszerződések revíziója mellett. A lap első­sorban támadja a francia sajtót és a közvéle­ményt azért, amiért állandó súrlódási felüle­teket létesít Franciaország és Németország kö­zött. A leszerelésről beszélve gúnyosan mu­tat reá a rajnai erőd-sorra, a három­. H’fi m -V.iíSv piHnftH OT UJ jGSjUlM Er l"Ü M cső! ezer egységből álló légiflottára és arra, hogy Franciaország a viláfij legerősebb hadseregét fegyverezte fel a leszcre- lészi eszme támogatása mellett. A danzigi korridor — írja a Volonté — terebé­lyes ostobaság és hogy ezt belássuk, ahhoz még nem is kell németnek lenni. A szerződéseket revízió alá kell venni, mert azok nem kölcsö­nös tárgyaláson alapultak, hanem az érdekelt fél meghallgatása nélkül diktálták. A háborús bűnösségről az a véleménye, hogy lehetetlen el nem ismerni, hogy a szerb kormány, amely Ferenez Ferdiuándot meggyilkoltatta, a fele­lősség nagy súlyát viseli. Ezt különben. Prin­cip szobrának leleplezésénél, maguk a szerbek is elismerték. Hozzájárul ehhez a tényhez még a francia és az orosz nagy vezér kar azon meg­állapodása, hogy a Szerbia elleni mozgósítás automatikusan maga után fogja vonni a két állam beavatkozását. A történelemtudósok már megállapítot­ták, hogy a háború kitörésének egye­düli bűnöse nem Németország, hanem a felelősség rendkívül nagy mértékben terheli Oroszországot, Angliát és Fran­ciaországot is. Éppen ezért a Versailles! szerződés revíziójá­nak halogatása nagy viharfelhőket sűrít össze Franciaország felett s ezekből egy napon bor­zalmas erejű felhőszakadás zúdulhat a fran­cia földre. A revízió kérdése nem jogi ügy, ha­nem a világbéke problémája. $%&§l6oltványak, úgymint amerikai sima és gyökeres vesszők a leg- ; keresettebb fajokból, legjobb minőségben, garau- iáit fajtisztán kaphatók CASPAR! FR.-néi Med- jrycs-Mediaş, jud. Tarnava-Mare. Árjegyzék ingyen. „Neuburgen“ különlegesség.

Next

/
Thumbnails
Contents