Keleti Ujság, 1930. december (13. évfolyam, 268-291. szám)
1930-12-15 / 280. szám
XIII. EVF. m. SZÁM ÎS HHUfl SIÜHpílüíDüiajUÍül Nevezetes dátum, határkő, sorsíorduiópont minden ember életében. tCO Seiw©i 3,453.008 Isire Sâttsxskî Főnyeremény: Neremények kifizetője : Albina Bank! Sorsolási eredményről hivatalos nyereményjegysék és h TI api lei készpénz, készpénz, készpénz. Sorsjegyek az ország minden városában kaphatók: Bankokban, piaci árusoknál, tőzsdékben, fodrász- | és más üzlethelyiségekben, ügynököknél stb. — Sorsjegyek randeiheiok: 117 lei eíó'zotes bekül» B dése ellenében : Központi Sorsjegyiroda Cluj-Kolozsvár, Str. Memorandului 16 sz. — Telefon : 83.:. | BERLINI LEVÉL Három kis esetem Engedjék meg, hogy kiragadjak három személyes élményt a sok ezer közül. Talán arra valók, hogy mint a hangszürő a hegedűn, ziimmö- gővé tompítsák „Európa fővárosának“ harsogó, csattogó szimfóniáját. Az első eset csak arról jut eszembe, hogy valamelyik nagy amerikai filmvállalat szinrehozta Shakespeare „Makrancos hölgy“-ét. Most nemrégiben. De vagy másfél éve van annak, hogy felballagtam Berlin legnagyobb fi lm vállalatához és kijelentettem, hogy filmtémáim vannak! Egy igen jeles, magas növésű Her von Nemtudomki leültetett egy kiválóan párnázott borszékbe és unottan kérdezte: — Tudna néhányat mondani? — Hogyne, hogyne, — feleltem és elkezdtem mondani őket. Mert naiv fejjel úgy képzeltem, hogy ha az ötlet jó, a kidolgozást majd rámbizzák ... Hamarosan el is fújtam vagy nyolcat. Mikor odaértem, hogy — ...és nagyon jól meg lehetne oldani a Makrancos hölgy-et, — a Herr von köz bevetette: — Érdekes... épp tegnap volt itt ezzel a tippel valaki. — Nem is látszik magán, kedves, kollégám, hogy ekkora marha, — mondta jóindulatúan Arthur Landsberger, a Kacagj Bajazzó cimü és egyéb műremekek szerzője, akinél egy héttel ez esemény után, mint magyar író, udvariassági látogatást tettem. S amikor látta, hogy nem lelkesedem, sietve tette hozzá: — No, ne haragudjon, pont ilyen marha voltam én is, még nem is olyan régen ... Engem a Z. rendező ur Livogatott meg rendesen teára és észrevétlen irodalomra terelgette a beszélgetést. Persze, ilyenkor „kibeszéltem magamból“ és utána nagy meghökkenéssel láttam viszont a vásznon egyik-másik kipattant ötletemet... A vége az lett, hogy a legutolsó szives meghívásra ezt válaszoltam: — Ingyen nem megyek teázni, de hajlandó vagyok heti ötszáz dollárért minden héten vendégéül menni. Azóta se hívtak többé... — De ez ne aggassza magát, — tette hozzá mulattatva — mert az ötletét amerikai filmen fogja viszontlátni. S minthogy viszontláttam, eszembe jutott az első eset. Â második eset jóval kézzelfoghatóbb, bár egészen hasonló. Egy igen nagy közélelmezési vállalathoz fordultam egy levéllel, amelyben kihallgatást kértem a direkciótól, jelezvén, hogy valami jó üzleti ötlettel jövök. Válaszoltak is reá, hogy ekkor meg ekkor W. igazgató ur szívesen lát. Szívesen is látott. Átadtam neki egy hatoldalas expozét, amelyet előttem olvasott végig, részletekbe ment. bele és abban állapodtunk meg, hogy egy bét múlva fölkeresem, addig előterjeszti az ügyet a direkciónak. Egy hét múlva felhívtak, ismét beszélgettem \V. direktor úrral, ezúttal teljes két óra hosszat tartott szóval, de még nem volt alkalma véglegesen letárgyalni a tervezetet. Amikor harmadszorra fölmentem, akkor már a kutya se hívott. W. direktor ur kissé zavartan dörzsöl- gette a kezét: — Hát, — úgymond — megvalósítottuk a dolgot, de másképen... A másképből semmi hasznom se volt... vagy mondjuk ki őszintén: semmi hasznot se haggtak. Hát ez a második eset. Egy kis közbetoldás, amely nem számít Még mielőtt hozzáfoghattam volna a harmadik eset leírásához, veszem a hirt, hogy Li- geti Józsefet, a kolozsvári volt balletmestert, aki két hosszú évig küzködött itt Berlinben s már ott tartott, hogy éppen befut, hazahívták fényes pozícióba. Ligetivel történt életem egyik legjobbizü esete, amelyet nem hallgathatok el feltálalni: Szomorúan ballagtam a Fridrichstrassén, amikor Ligeti minden átmenet nélkül megkérdi: — Mondja, nem akar dramaturg lenni Bar- novszkinál? — Hogyne! — feleltem foghegyről. — Lehetek dramaturg is, ha akarok. Maga intézi ezeket az ügyeit? (Barnovszki színigazgatóról csak annyit, hogy az ő sztárja Elisabet Bergner, akivel Shakespeare-előadásokat szokott rendezni. Két színháza van Berlinben.) — Ne gúnyolódjon, — mondta Ligeti az őt oly igen jellemző lelkesedéssel. — Van írógépe? — Van. — írjon egy levelet Barnovszkinak, amelyben felhívja rám a figyelmét. S ha én egyszer bent vagyok, majd bejuttatom magát. — De hiszen Barnovszki azt se tudja, hogy a világon vagyok! — Épp ez az, — mondta Ligeti őszintén. — Ha ismerné magát, nem lehetne megcsinálni a dolgot... de igy? Írja meg, hogy maga magyar iró, engem ismer és becsül. Hadd lássa meg ő a levélből, hogy milyen iró maga! S ha sikerül, nem leszek háládatlan, fiatalember. Sok veszíteni valóm nem lévén, de inkább kíváncsiságból, Írtam egy levelet, A másolatát eltettem és időnként, ha a bátorságom apadóban van, ebből meritek uj erőt. Merészebb és támadóbb levelet nem irt még Nubia párduca. Harsány hangon vádoltam meg Barnovszkit azzal, hogy szántszándékkal nyomja el az uj nemzedék lángelméit és felelősségre vontam a jövő nevében. Három nap múlva kezemben volt a válasz. Elteszem és időnként, ha csüggedni kezdek, elő fogom venni... Barnovszki bocsánatot kért tőlem: csak azért nem szerződtette Ligetit, mert — szánja, bánja, — nem ismerte... De amit lehet, megtesz érte. Menjen föl személyesen ekkor és ekkor. Tucatjával kínlódtak ugyanekkor állásnélküli színészek, akik nem birtak bejutni Bar- novszkihoz. Ligetinek megvolt hozzá a« útja. Arról persze nem tehetek, hogy inkább hazament. És itt hagyott a faképnól... még csak dramaturg sem lehetek Barnovszkinál, miatta... A harmadik esel Előfordul, hogy megakad az ember pénz dolgában. Ha otthon van, ismerősök között, talán nem is akkora baj ez. (Ilyenkor inkább az ismerősnek baj.) De megtörtént velem itt Berlinben, hogy az utolsó pfennigem is elfogyott. Az utolsó huszonöt pfenniggel beszálltam a földalattiba, hogy a kiadók negyedébe utazzam. Otthon ülve még csak kilátásom sincs semmire ...tehát csak be, be a városba! Milyen szörnyen jól fogna most tiz pfennig! Van egy pék, aki négy kis zsemlét ad érte. Vagy telefonálni kellene inkább? persze, a szerkesztőnek, megsürgetni a cikket, abból nemsokára pénz lehet... Mennyivel jobb lenne tizenöt pfennig! Tiz a telefon és öt egy „amerikáner“, egy fehércukorral bevont félzsemle. Milyen jobban birná az ember estig!... Estére meg csak lesz valami s ha mégse lenne, mégis közelebb van már a másik reggel. Uj nap, uj remény. Nagy és tágas az élet. _ De nincs, se tizenöt, se tiz. Az utolsó huszonöt a földalattira ment. Hej, de sok 25 pfenniget vágtak már ki a zsebemből földalatti és földfeletti jármüvek kalauzai a szabályzat nemtudása címén! Milyen kéjjel szaggatták el a jegyet és mondták: tessék másikat váltani! Ha az a sok huszonöt pfennig meglenne most! ...De nincs. Egy sincs. A Kochstrassen megálltunk, mint rendesen. Kiszálltam, mint máskor és a kijárat felé haladva, vártam, hogy a félperc múlva továbbrobogó vonat szele végigvágja a hátamat, mint mindig. De a vonat nem indult. Orditozás, ijedt kapkodás, rohanás. Az áramot kikapcsolják. Valaki a sínekre vetette magát. Ott fekszik: halom ruhában kinlódó véres hús, eltört csontok. Vége. A vonat nem mehet tovább. Mindenki elhagyja a vonatot, megy a kijárat felé. Fent a kijáratnál közömbös arccal szedegeti el a kalauz a jegyeket, bélyegzőt nyom rá és visszatéríti a menetjegy árát. A földalatti már be van rendezve az effélére s mint üzleti vállalat, visszaadja a pénzed, ha nem tudott elszállítani. A mentők rohantak le a lépcsőn. Félreálltam, azután én is odamentem a kalauzhoz és én is visszaadtam a jegyet. Milyen véletlen, hogy nem dobtam el... Van telefon, van négy zsemle és egy amerikáner. Vagy két telefonálás és egy amerikáner. Van huszonöt váratlan, átkozott, áldott pfenigem. Már nem vagyok senki. Nagy az élet. És odalent emberi vér festi a sineket. Pap József. pincészetéi!©!!, Sisal-ICc&lfissvir, Calea Hebele Ferdinand 33 szám isméi kaphatók kiváló minőségű faj bor különlegessségek: ,,Ceinai\ Enyedi“ „Szürkebarát“, „Bánáti“ stb. fai- é? asztali borok A közeledő ünnepekre: likőr-, rum-, cognac- és szörpgyártmányainkra, valamint gyümölcspálinkáinkra is 'elhívjak a t. vevőközönség figyelmét, felef. interurban 10-26.
