Keleti Ujság, 1930. december (13. évfolyam, 268-291. szám)

1930-12-12 / 277. szám

XiII. ÉVF. m. SZÁM. st&xammmm xreaexsmmz Âmostani..átmeneti időben' i meghűlés napirenden van. Alig kezdődik a fűtés, már itt van a nátha meg az influenza. Gyorsan, hol a FORMÁN! A Forman a legjobb és legegyszerűbb szer a nátha ellen. A Forman meglepően hat! A Forman kapható 25 leiért minden gyógyszertárban és minden drogériában. Elég «olt a lípsiáül! Hegedűs Nándor erélyes és bátor beszédben yiíte az ország köz­véleménye elé a nyurdijasok kétségbeejtő helyzetét és a nyugdíj- központ botrányait Boilát is megvédelmezte a gyűlölködő hazugságokkal szemben (Bukarest, december 10.) A kamarában Bo­gos besszarábiai képviselő Halippa-párti Bessz- arábia helyzetéről beszél. Napirenden Hegedűs Nándor magyarpárti képviselő több, mint egy órás beszédben foglal­kozott a nyugdíjasok ügyével és kifejtette a kérdés egész komplexumát. Elsősorban hivatko­zott arra, hogy Madgearu volt pénzügyminisz­ter a nyáron határozott Ígéretet tett, hogy az uj nyugdíjtörvényt most ősszel a parlament elé terjeszti. Az Ígéretből nem lett semmi. Megérti, bogy az állam minden vonalon megtakarításo­kat akar eszközölni, azonban nem lehet gara­soskodni ott, ahol ez égbekiáltó szociális igaz­ságtalanságot jelent. Ecsetelte a nyugdíjasok:, főként a régi erdélyi nyugdíjasok nyomorát. Tiltakozik az ellen a taktika ellen, hogy min­den előzetes számítás nélkül azzal riasszák a közvéleményt, hogy a nyugdijak rendezése az államnak 5—<> milliárdba. kerülne. Honnan ve­szik ezeket a számokat és miért tüntetik ezt úgy fel, mintha a nyugdíjkiadások csupán az adófizetőket terhelnék? A nyugdijkérdést sem­miesetre sem lehet úgy elintézni, hogy semmit sem csinálnak. Ö maga legalább .10 különféle memorandumot adott át a kormánynak ered­ménytelenül. Nem zárkózik el az elől, hogy a pyugdijprobléma fokozatosan oldassák meg, előbb egységesítsék az összes nyugdijakat és azután jöjjön az általános nyugdíjemelés. Eles kritikát mond afelett, hogy a kormány az idén mnnkakepes hivatalnokainak ezreit küldte nyngdijba és a helyükbe mindjárt másokat ne­vezett ki, ami csak többletkiadást jelentett az állam részére. A szónok ezután foglalkozott azokkal a támadásokkal. amelyek Boila Romulus ellen irányultak és irányulnak azért, hogy az esküt nem tett tisztviselőknek nyugdijat adott. Buzdugan lupista: Látszik, hogy nagy szol­gálatot tett Önöknek. Hegedűs: Nemcsak nekünk, hanem az or­szágnak is. Meg kell védeni Boiía Romulust az igazságtalan támadások ellen. Djuvara liberális: Nincsen szüksége Boilá- nak az ön bizonyítványára. GRAMOFON osztályunkat megszüntetjük. 3iiái*ii*itiusk gépeket, lemezeket hihetetlen olcsón, december Î ■‘S tart a kiárusítás. — Sokszáz művész lemez: Saljapin, Lindberg, Bohnen, Szigeti, Földessy, Priboda, stb. Kamarazenemüvek: Beethoven, Schubert,Schumann,Hayden.stb. Vidékre után­véttel küldjük. Nemtetsző nyomban cserélhető. Lepage, Kolozsvár. Hegedűs: Hogyan, nem lehet önökkel szem­ben egy becsületes embert meg védelmezni? Pamfil Seicaru: Miért nem tették le az es­küt? La ár Ferenc: Mert még nem volt aláírva a békeszerződés! Djuvara: A Magyar Párt biztatta fel őket. M iller: Hiszen akkor még nem is volt Ma­gyar Párt. Djuvara: Akkor azok, akik most a Magyar Pártot alkotják. Miller: Szégyen, hogy egy egyetemi tanár igy rágalmaz! A közbeszólások lecsillapodása után Hege­dűs folytatja beszédét. Hazugság az, — mondja, — hogy a nyugdíjasok kielégítése az államnak milliúrdokba került. Ezek a szegény lerongyolódott emberek csak lejeket kapnak. Erélyesen visszautasítja az esküt nem tett tiszt­viselőkre szórt rágalmakat és bebizonyítja, hogy az ittmaradt magyar tisztviselői kar an­nakidején nagy szolgálatot tett a román állam­unk. Mégis kidobták őket állásaikból, vagy leg­többjüket, Hossza rabi á ba helyezték át. Pamfil Seicaru: Nincs joga az államnak tisztviselőit áthelyezni, ahova akarja? Hegedűs: De ezeket azzal a szándékkal he­lyezték át, mivel tudták, hogy nem foglalják el uj állomáshelyüket, hiszen évtizedes szolgá­latok kötötték őket az előbbi városokhoz. Tisztviselők nélkül, a vasat annakidején nem járhatott volna és nem működhetett volna a posta sem. Elég volt már a rágalmakból. Kéri a román sajtót és a közvéleményt, hogy a rágalmakkal ne fokozzák a kisebbségi társada lom elkeseredését és izgalmát és személyi, párt politikai harcaikból hagyják ki a szerencsétlen magyar embereket, hiszen nagyrészük a nyo­morúságos nyugdijat is csak évek múlva fogja megkapni. Rátér beszédében az országos nyugdijköz- pontnál mutatkozó hibákra. Pamfil Seicaru: A képviselő urnák igaza van, ahogyan a oyugdijközpont dolgozik, az minden kritikán aluli. Hegedűs leirja azt a bürokratikus kegyet­lenséget, ahogyan a tisztviselők fizetéséit » nyugdíjazáskor megszüntetik és sokszor egy év is elletik, amíg nyugdiju ­kat megkapják. Ebben az ügyben két évvel ezelőtt Maniuaak is panaszkodott. A helyzet azonban nem változott, A nyugdíjpénztárnál 20.000 akta vár feldolgo­zásra. Kritizálja a nyugdíjügyek összpontosítá­sát és kéri a kerületi nyugdíjpénztárak vissza állítását, módosított működési szabályokkal. Rátér a nyugdíjasok helyzetére és kéri, hogyha most nem készülhet el áz uj nyugdíjtörvény, adjanak januárig visszamenőleg újabb pótlékot és pedig 25 százalékot az .1925 után, 50 százalé­kot az azelőtt nyugdíjazottaknak és 100 száza­lékot azoknak, akiket a román állam a magyar rezsimtől vett át. A magyarpárti képviselő ezután konkrét példákat sorol fel a nyugdijak egyenlőtlenségé; röl. Az esküt nem tett tisztviselők kálváriája, a különböző nyngdijbatóságok felháborító eljárá­sa, késedelmes munkája vonult el mintegy 2(1 konkrét eset kapcsán a képviselők plőtt. Bemu­tatta ezután az erdélyi nyugdíjasok memoran­dumát, amelyet Horváth József táblabíró a nagyváradi nyugdíjasok segítő egyletének el­nöke készített el és amely az Összes kívánságo­kat és sérelmeket magában foglalja s főként a volt magyar vasutasok megdöbbentő sorsával foglalkozik, majd a memorandumot a parla­ment szinc előtt átadja a miniszternek. Beszéde végén ráolvassa a kormányra, hogy a mull ülésszak befejezésekor kötelező ígéretet tett ar­ra, hogy a vasutasoknak nyugdijat, vagy se­gélyt fog adni. Az ígéretet nem váltották be. A központi munkáspénztár működését kritizálja s* végül idézi Popovici pénzügyminiszter két év előtti kijelentését, amelyet a parlament előtt, tett és amelyben a nyugdíjasok emberséges ren­dezését ígérte meg. Apellál a kormány lelkiis­meretére és kéri az elhatározó lépések megté­telét. A nagysikerű?beszédet a magyar parlamenti csoport megtapsolta. Boiia élesen visszautasítja a panamavádat A szenátusban napirend előtt Boila Romu­lus reflektált Grădisteann szenátornak egyik utóbbi ülésen tett közlésére, amelyben azt mon­dotta, hogy Boüa Romulus közvetítette egy er­délyi konzorciumnak azt a 210 tejes vasúti talp­fa árajánlatát, amely állítólag nagy összeggel károsította meg az államot. Boila kijelenti, hogy semmi tudomása sín­esen erről a talpfaszállitásról és semmiféle kon­zorciummal nem állott ebben az irányban össze­köttetésben. Különösnek tartja, hogy egy parla­menti tag az Ürdineabau megjelent cikk alap­ján intézzen támadást kollégája ellen. Grădisteann: Az információ az (Iniversul- ban is megjelent. Közbekiáltások: Hát ez kompetens forrás? Aslan: Abban az esetben, lia Ön megálla­pítja, hogy a vádak nem helytállóak, milyen kö­vetkeztetéseket fog levonni? Grădisteann nem válaszol, a szenátusban nagy vihar tör ki, követelik, hogy azonnal nyi­latkozzék. Napirenden elsőnek Badulescu szólal fel és vázolja az ország politikai és gazdasági hely­zetet. Egész tömeg törvény meghozatalát sür­geti, amelyek véleménye szerint javítani fog­nak a helyzeten, A következő szónok Ghidionescu szenátor, kolozsvári egyetemi tanár. Azt fejtegeti, hogy a falusi lakosságban pusztulóban van a tekintély iránti tisztelet érzése, éppen úgy, mint az ál­lam iránti feltétlen tisztelet is. Az okot különö­sen abban keresi, hogy a nép látja, hogy az ál­lam erőszakkal érvényesíti jogait az állampol­gárokkal szemben, viszont azonban nem ismer terminust akkor, amikor a saját kötelezettségei teljesítéséről van szó. Schuster Emilnél

Next

/
Thumbnails
Contents