Keleti Ujság, 1930. december (13. évfolyam, 268-291. szám)
1930-12-11 / 276. szám
3 TUL ÉVF. 276. SZÁM. Zöldszesz-csempészés miatt őrizetbe vettek tizenöt érmíhályfalví és szatmári kereskedőt Vagouszámra csempészték be kiíliöldrő! a szeszt Letartóztatások várhatók (Szatmár, december 9.) Hetekkel ezelőtt a szilágymegyei pénzügyi hatóságok tudomására jutott, hogy Érmihály falván át nagymennyiségű, ngynevezett zöldszesz jön be az országba. Ismeretes, hogy a nyelvhasználat feketeszesznek a belföldi gyártású szeszt, amelyet amely után rendesen megfizették az adót. Feketeszesz a belföldi gyártású szesznek, amelyet azonban törvénytelenül kivontak az adófizetési kötelezettség alól és végül zöldszesznek hiv- ják a külföldről becsempészett szeszt. Az értesülések után a belügyminisztériumból bizottság szállott ki Érmihályfalvára, ahol hétfő óta folytatják a vizsgálatot. A bizottság tagjai: Sava Kornél, a határszélek belügyminisztériumi vezérfelügyelöje, Muuteanu Leo pénzügyminisztériumi igazg., Ditulescu vámigazg., valamint Jelez granicsár őrnagy, továbbá hat rendőrségi komiszár. A vád az, hogy eddig még meg nem állapított uton-módon rendkívül nagymennyiségű zöldszesz került be az országba. Először csak három vagonról beszéltek, ez a szám azonban a kihallgatások, a nyomozás során egyre növekszik. Eddig összesen tizenöt egyént vettek őrizetbe, közöttük több ismertnevü érmihály falvi és szatmári kereskedőt. így őrizetbe vették Weisz Lajos volt érmi- hályfalvi füszerkereskedőt, Fisch Sándor, Weisz Béla érrpihályfalvi kereskedőket, továbbá Salamon Henriket és Rozenfeld Mártont, egy szatmári szállítási vállalat tulajdonosait és Berkovits Bélát, a cég érmihályfalvi kiküldöttjét. Előreláthatólag a vizsgálat további során még több őrizetbevétel és esetleg letartóztatás is fog történni. Az ügy úgy Szatmáron, mint Érmihályfalván és általában a környéken nagy izgalmat keltett és a fejleményeket nagy érdeklődéssel várják. Egy bfaíím nap feróaífeáfa Ahol lenézik a magyarokat — A kikötőben fél óra alatt négy embert vertek főbe — A külváros, ahol éleíveszedeiem járni (Braila, december 9.) A város pókhálóhoz hasonlít. Az emberek meg vásári népséghez. A keleti népek díszpéldányokban láthatók. Mintha az országoknak összes sorsüldözöttjei és politikai számüzöttjei itt adtak volna találkozót egymásnak. Hosszú szakállu, jól megtermett lipovánok, — akiket önmegcsonkitó szektájuk miatt Oroszországból száműztek, — bőbugyogós ortodox törökök, bolgárok, éhező székely legények és leányok ácsorognak az uccákon. Magyarok Brailában közel ezren élnek. Mindegyik brailai magyar ember mögött egy- egy tragédia áll. Bukott kereskedők, most bérmunkásokként akarnak boldogulni, munkanélküli székely legények, akik eljöttek a gazdagságáról hires Brailába szerencsét próbálni, vajmi kevés szerencsével, áthelyezett tisztviselők, akik gyászos elszigeteltségben szomorúan morzsolják le napjainkat s várják a nyugdíjkorhatárt, hogy visszaköltözhessenek Erdélybe. Csak egy példát említünk fel: itt van a Szamo- sán-család. Nyárádszeredából származik, ahol a családfő jól kereső építész volt. Egy szerencsétlen vállalkozás koldusbotra juttatta a famíliát. Mozit rendezett be, de a ..szakemberek“ becsapták, hasznavehetetlen gépeket vásároltattak vele, s igy az üzletbe végleg belebukva elúszott felgyüjtött kis vagyona. Felpakkoltak s Brailába költöztek, hogy gazdaságilag itt talp- raállva, visszaköltözhessenek Erdélybe. Brailában református magyar egyházközség is van, magyar pappal, ref. nőszövetséggel. A reformátusoknak sok megalázást kell oltiirniök, mert a románság nem ismeri az egyház tanait, szektának tekinti, máskor meg izraelita egyháznak nézi. * A pap úgy akar segíteni a dolgon, hogy memorandumban vázlatosan ismerteti a református hit tanait s azt eljuttatja a városi hatóságokhoz. Egy brailai magyar ember kíséretében kisétálunk a kikötőbe. A rakparton megrázó dolgok történnek. Az ember a motorcsolnakosok és a munkások gyilkos versenyét, éíet-halálharcát szemlélheti. Egy bárkás, aki zsebrerakott kezekkel lézengve, várja a jó szerencsét, a vendégeket, — csolnakázásra csalogat. „Csak öt lej a Duna túlsó partja!“ Megfogadjuk, elindulunk vele. Ebben a pillanatban két robusztus, vad tekintetű, mongol arcú csolnakos ott terem s orvul, irtó kegyetlenséggel hátba rúgja az örvendező és kikötni készülő „bárkást“. A megtámadt ember egyet nyekken, megfordul, de már nincs ereje visszarugni. Békésen folytatni akarja munkáját. Újabb rúgások, pofonok, öklelések, a vendégek közbeugranak, de már késő, villámgyorsan, mélyen beleszurnak a bárkás karjába. Felordit, elszalad. A támadók erre vártak: felajánlják, hogy átszállítanak ők a Dunán. Elutasítjuk őket. TJj csolnakost hivunk s pár perc múlva már az Alduna roppant viztömegii örvényei fölött uszunk. (ĂtjuSqÎ- &>ed£ck& Már főbb. mini 25 év ófa a legjobban bevált Egyszerű kezelés, bízfos siker. Azonnal megszünteti a fájdalmakat és meggyógyítja a gyulladt sebet és vérző helyeket. — Semmi ártalmas alkatrész. Reggel és este egy suppositoríurn bevezetendő. Minden gyógyszertárban és drogériában kapható. GCEDECKE & Co. Chemische Fabrik und Export Akt,»Ges. BEKLÍN-C1UKLOTTF.VBIKG. Raktár: HEINRICH SIEBENEICHER Bukarest, Str. Smârdan 4. 11. A rakparton ezrével ácsorognak a dock- munkások. Öltözékük: bő bugyogó, vékony vászon kabátka, a fejüket fehér kendő fedi, s a legtöbbnek nincsen lábbelije se. Várják a munkaalkalmat. Csoportokba verődve káromkodnak, verekednek, minden órában összevesznek s ilyenkor többet súlyos sérülésekkel, ájultan, vagy összeszurkálva szállítanak el. Azért állandóan fegyveres patronok cirkálnak a tömegben. Jelen voltunk egy hatalmas dán hajó kikötésénél. Amikor összeírták a munkásokat, akik az exportra szánt 7 ezer mázsa árpát berakják, a munkások az ügynökhöz rohanlak, agyba-főbe verték, lökték, ütötték egymást, kések villantak fel a kezekben s pár perc múltán már három embert szállítottak el a mindennapi kenyér elkeseredett csatateréről. Azután megindult a munka. A dockmunkások hosszú libasorban szaladtak fel a keskeny hidakon, amely a rakpartot összeköti a hajóval, a fejükre és tarkójukra mázsás zsákok nehezedtek, s ezzel pár huzamosan hintázó deszkákon sietnek le bámulatos vakmerőséggel. Szebbnél szebb divatos formában. Árban és minőségben mindent felüland. VALÓDI WIMPASSING.CIPÓ CSAKIS FENTI CS1LLAGVÉD JEGGYEL. Nagybani eladás: PALMA KAUCSUKR.-T. Timişoara. Kísérőnk egy magyar dockmunkásra mutat, majd oda hívja. Az udvarhelyszéki legény bő törökös nadrágjában és fehér fejkendőjével inkább brailai bolgárnak néz ki, mint magyarnak. Szörnyen panaszkodik. — Ötvon-hatvan lejt keresünk naponta. De megtörténik, hogy napokig nem dolgozunk. Azalatt természetesen ndm keresünk semmit. Havonta körülbelül ezer lejt keresek. Szerencsémre lakásért keveset fizetek, mert egy istállóban alszom, s nincsen családom. Félkezével bravúrosan felkap egy terhes zsákot s görnyedtem remegő léptekkel szalad a hajóhídon fölfelé. A kikötő szomorú látványosság. Zűr-zavar, khaotikus lárma zug a légben, hajókürtölések, motorberregések, s ezek között többezer mezítlábas dockmunkás, köztük erdélyi magyarok, székely legények jajgatása, harcilármája, verekedése és munkája tör fel. é A külvárosba kisétálni este egyszerűen vakmerőség. A csapszékek egymás mellett százával sorakoznak. És részeg, elkeseredett, rongyos emberek vánszorognak át egyikből, a másikba. Az uccak lármásak s mindenhol pálinkás, boros illat gőzölög. Egy brailai lakos beszéli el, hogy a mult héten három intelligens hölgy az esti órákban arra járt. Megtámadták őket, elszedték a ritiküljüket, kifosztva, ruhátlanul, egy szál ingben kerültek haza. * Végül egy példa a köztisztasági helyzetről. Megyünk a főúton s egy üzletből nagy lapát- szemét röpül a nyakunkba. Felingerel a dolog, orvtámadást láttunk az esetben. Magyarázatot, — bocsánatkérést, — elégtételt kértünk. S a kereskedő? Mosolygot s azon csodálkozott, hogy Erdélyben nem természetes a kisepert szemetet a ház elő szórni, vagy esetleg az arrajárók fejére. Az erdélyi ember rendkívül érdekes impresz- sziókkal távozik. Amint az uíszélen rikácsoló pulykák, megkötött lábbal vergődő rucák és kakasok között elsétálunk s ugyanakkor a város ízléses épületeit szemléljük, az az érzésünk, hogy Braila egyik lábával Nyugaton, a másik lábával Keleten áll. d. j.
