Keleti Ujság, 1930. november (13. évfolyam, 243-267. szám)
1930-11-05 / 245. szám
TAXA POŞTALA PLĂTITĂ IN NUMERAR No. 24256—927. Claj-Kolczsvâr, 1930 november 5 SzCffdfă ELŐFIZETÉS BELFÖLDÖN: 1 érce 1200 lej, félévre 600 lej, negyed évre 300 lej, egy hóra 100 lej. Ára 5 lej. ORSZÁGOS MAGYAR PÁRTI LAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: Piaţa Unirii (Főtér) 4. Telefon: 5-08, 6 24. XIII. évfolyam 245-ik szám November! mementó A közönség talán észre sem veszi, hogy november elseje már nem az- a kritikus dátum, amely pár évvel ezelőtt volt. Egy-egy véletlenül megüresedett lakás körül nem zajlanak le közelharcok, elmúlt a lelépési dijak divatja és Kolozsvárt a város minden részében bőségesen lehet találni üres lakásokat. És történik ez éppen abban az évben, amikor az építkezés teljesen szünetel és annak ellenére, hogy tizenkét esztendő után még mindig a nyakunkon ül a háborús évek kisérteties csökevé- nye, a lakásrekvirálás, amely az adónemek légiójával agyongyötört háztulajdonosokra sibolja át azt az állami kötelességet, hogy a tisztviselőket lakással kell ellátni. Mert az állam, amely rigorózusan és könyörtelenül behajtja minden követelését a polgártól, nem tud arra a belátásra jönni, hogy a háztulajdonos normális viszonyok között nem kötelezhető arra, hogy az évről-évre meghosszabbított törvény alapján nevetségesen csekély lakbérért lakással lássa el a tisztviselőket. Ez az a magasabb etika, amely az egész vonalon csak áldozatokat követel a polgárságtól, de joghatályát vigan felfüggeszti, amikor az állam zsebéről van szó. Ez azonban csak egy kis kitérő volt, amely nemcsak hogy nem magyarázza meg a lakásbőséget, hanem inkább érthetetlenebbé teszi. Mert, hogy lakásbőség van, az immár vitathatatlan. És hogy miért van a szükségletnél több lakás például Kolozsváron, amely város pedig az impériumváltozás után rohamosan megnőtt a lakosság számát illetően, ha ezt kutatjuk, érdekes dolgokra jövünk rá. Tudjuk azt, hogy az impériumváltozás után az uj kormányzat elsőrendű kötelességének tartotta, hogy a városokat, különösen pedig Kolozsvárt máról-holnapra megfossza magyar jellegüktől. Ennek a célnak szolgálatában következett be az a nagy beözön- lés, amelynek első tragikus ettapéja volt a Boeriu- uralom, a magyar elem kiüldözése. Ez az üldözési hajsza valóban sokezer magyar családot kergetett el Kolozsvárról és helyükbe beültette az uj társadalmi kaszt, a hivatalnoksereg további ezreit. Hozzájárult Kolozsvár agyonzsufolásához az is, hogy nemzetközi vállalatok uj konjunktúrát szimatolva, Kolozsvárra, mint Erdély központjába helyezték át igazgatóságaikat, főügynökségeiket. Két-három évvel az impériumváltozás után Kolozsvár valóban úgy festett, mint egy frontváros, amelyet az offenziva előtt álló hadsereg formációi elözönlöttek. Úgy indultunk, mint egy fővárosi ranggal éke- sitett, amerikaias fejlődés elé néző nagy központ és most magunkba szállva kell heismernünk, hogy minden külső disz és cim mellett visszasülyedtünk a vidéki város formaruhájába. Sok tanulság rejlik mindebben. Elsősorban az, hogy a kormány, _ha kényszerűségből is _ felhagyott azzal a csődöt mondott kísérlettel, amely a városok egyszerre való átfestésével és hivatalnokokkal való tulzsufo- lásával remélte nehány év alatt megszüntetni eredeti jellegüket. Persze ebben nagy része van a katasztrofális gazdasági helyzetnek is. A tisztviselőket mégis csak fizetni kell, már pedig a nacionalizá- lási politika újra meg újra csatasorba küldött hivatalnok-hadai rengeteg pénzt emésztettek meg. Az egyik ok tehát a hivatalok és hivatalnokok szaporításával űzött politizálás beállítása. A másik ok már kevésbé rokonszenves előttünk. A kormányzat a másik végletbe esett és ahelyett, hogy a tisztviselői kar józan és körültekintő leépítését kezdte volna meg, talán oly módon, hogy a nyugdíjazott tisztviselők egyrészének helyét ne töltse be újakkal, felfedezett Erdélyben olyan hivatalokat, amelyek a régi Magyarország fejlett adminisztrációjában kitünően beváltak, amelyeknek jelentőségét azonban vagy nem tudta, vagy nem akarta felfogni. Ezeket a fontos szerepet betöltő hivatali apparátusokat, mint például a katasztert, egyszerűen beszüntették, hivatalnoki gárdájukat pedig szétszórták az ország minden részébe. Akadtak olyan hivatalok is, amelyeket Bukarest megirigyelt Kolozsvártól és egyszerűen felfalta összes hivatalnokaival együtt. Ráadásul azok a nemzetközi hálózattal rendelkező intézetek, bankok és biztosítók, amelyek a tőke szeizmográfszerü megérzésével Erdély gazdasági leromlását konstatálták, leépítették tisztviselői karukat, részben erdélyi központjukat megszüntették, vagy Bukarestbe helyezték. Mindezek az utóbbi egy-két év alatt történt események most már tisztán megmutatják mindenki számára, mi az egyik oka Kolozsvár visszafejlődésének és igy a lakásbőségnek is? Sajnos, a le sem tagadható lakásbőség még nem vonta maga után a kínálat és kereslet törvéELŐFIZETÉS MAGYARORSZÁGON: 1 évre 56 pengő, félévre 29 pengő, negyedén® 15 pengő. nyeinek megfelelő árnivellálódást a lakásbérek árában. Még mindig az a helyzet, bogy a háztulajdonosokra oktrojált rekvirálási rendszer s az egyre fenyegető adóemelés arra kényszeríti a háziurakat, hogy azt a pénzt, amit az állam elvont tőlük a rek- virálásokkal, a polgárság kiszolgáltatott rétegein hajtsák be. így jutunk el odáig, hogy noha a lakás- bőség vitathatatlan, a lakások ára alig esett öt, legfeljebb tiz százalékkal. Előbb-utóbb persze meg kell szűnnie annak, hogy a lakbérek árai magasan felette álljanak a békebeli paritásnak és ne legyenek arányban a la- teiner osztály kereseti viszonyaival. Az állam kötelessége azonban, hogy ezt a folyamatot siettesse. Még pedig a rekvirálások idejétmúlt és immár tarthatatlan rendszerének megszüntetésével. Meg vagyunk győződve róla, hogy a rekvirálások felfüggesztésének jótékony hatása alatt olcsósági hullám indulna meg, legalább is a lakbérárak terén. Ehhez azonban az kellene, hogy mindenekelőtt az állam vesse le magáról a jó tündér álruháját, annak a jó tündérnek, aki a tisztviselők olcsó lakbérét valóban megvédi, de a saját zsebe javára és többi polgárai rovására. Két világ csap össze az Áverescu kolozsvári sajtóperének tárgyalásán Három súlyos vád jelent meg a Ghemas eáb-tn (Kolozsvár, november 3.) November 10-ikén fogja tárgyalni a kolozsvári törvényszék Ave- rescu marsallnak a kolozsvári Chemarea elleni sajtópörét, amelynek vádlottja Bazil Gruia, a chemaristák főtitkára. A törvényszéki tárgyalás a maga anyagánál fogva nyilvánvalón egyike a legérdekesebbeknek az utóbbi idők politikai perei között. Az inkriminált cikk a Chemarea ezévi január 12-iki számában jelent meg. A cikket Bazil Gruia szerkesztőségi titkár irta s abban Áverescu tábornoknak az 1907-i parasztlázadás alkalmával tanúsított magatartását tette kritika tárgyává. Áverescu tábornok a kolozsvári törvényszék vizsgálóbírójához beadott keresetében azt mondja, hogy a Chemarea cikkének több kifejezése, részlete olyan, hogy ha igaz lenne, akkor bűnügyi eljárást kellene ellene indítani es a közmegvetést hívná ki ellene. A kérdéses részben Bazil Gruia azt irta, hogy a falusiak nagyon jól ismerik Averescut még 1907-ből, amikor az Ókirályság falvainak virágját lőtték le és jól ismerik 1926-ból is, amikor Octavian Goga parancsára Rusban két falusi gazdát lőttek agyon. Az avereseánusok háromszorosára emelték az adót, csak azért, hogy azután egy éjszaka csaknem az egészet ellopják. A 13 millió még mindenkinek emlékezetében él. Áverescu ezek alapján megállapítja keresetében, hogy a cikk hármas vádat emel ellene. Először: mint tábornok 1907-ben rendeletet adott, hogy a falusiak ezreit lőjjék agyon. Másodszor: az ő kormányelnöksége alatt Goga rendeletéből két falusi gazdát agyonlőttek. Harmadszor: az ő kormánya háromszorosára emelte az adót, hogy azután azt egy éjszaka ellopják. A pörrel kapcsolatban a Chemarea vasárnapi számában nagy cikk jelent meg. Ez a cikk hangoztatja, hogy a pör alkalmával két világ fog küzdeni egymással, két generáció, amelyik közül az egyik a napnyugta szomorúságát reprezentálja, a másik pedig a holnap Romániájának hajnali vidámságát és ragyogását. Felveti a kérdést a Chemarea, hogy miért hozta az ügyet Áverescu most a kolozsvári törvényszék elé és miért nem indított rágalmazás! pert annak idején, például Titns Enacovici ellen, aki az Averescu-kormány bukásakor hasonló hangon irt a Cuván- tul-ban, A kérdésre a választ abban találja meg, hogy a marsall halálos gyűlöletet érez a Chemarea ellen, minthogy ennek a politikai szervezetnek az eredete összeesik az 1926-os avereseánus bukással. A chemaristák működése volt az, amely Erdélyben likvidálta az avereseánusok mozgalmát és igy a pör ilyen politikai gondolatokból indul ki. Mind a két fél fel fogja vonultatni a maga kiváló jogászait és szenzációsnak ígérkező bizonyítékait. Az Adeverul értesülése ezerint a védelem fekete pontja lesz az a levél, amelyet Vaida intézett Averescnhoz. A chemaristák ezenkívül bizonyos dosszárokat is be fognak mutatni és különösen fontos lesa egy bizonyos tanúnak a vallomása, amely ugyancsak az Adeverul szerint különösen meg fogja nehezíteni a párt helyzetét. A sajtópör azért indult Kolozsváron, mert itt érvényben van a régi erdélyi sajtótörvény. Bukarestben tudvalevőleg »nincsen sajtótörvény.
