Keleti Ujság, 1930. november (13. évfolyam, 243-267. szám)
1930-11-17 / 256. szám
17 3TIII. ft VF. 25«. SZÁM. sa RÉGI JÓ IDŐKBŐL Irta: Dózsa Endre I. „Lesz még belőle Nógpádban v cispán“ Amint az öregség mind nagyobb árnyékot vet a jövőre, jól esik olykor egy-egy pilanatra az emlékezet szárnyán visszaszállani a múltba. A múltba, amelynek már minden árnyékát elmosta az idő, amelynek csak derűje maradt meg. Az élet lángja már nem tör a magasba, á füstje Is visszacsapódik és átláthatatlan szürke ködbe borítja a jelent, reménytelenné teszi a jövöt. így leszünk a korral mindnyájan „laudatori tomporig acíi" (a régi idők dicséröi.) Azokban a régi jó időkben is voltak tört remények, csalódások, szenvedések, de mintha mégis több derűje lett volna az akkori életmenetnek. mint amennyit a még egész kontinensen végig vonuló lázas jelen és teljesen ismeretlen jövő az újabb nemzedéknek juttatott. Nehéz az átmenet azokból a régi jó időkből a mostani zord időkbe. Nem irigylem az ifjúságot, akiknek élete, aranykora a világrázkódta- tások sürü ködében gomolyog, akiknek nincsenek, mert nem is lehetnek derü3 visszaérniékezéssi. Nem irigylem az ifjúságot, akiknek a sors által kiosztott kártyájuk nem mint a miénk, csendes és zavartalan játékban fogyóit ki kezeinkből, hanem a múlttal, a jelennel és a jövővel egy megszakítatlan hazárdjátékban hull egymásután egymásra. Nem (s csodálkozom rajta, hogy egyik másik lecsapja a sots által részére kiosztott kártyát, hogy pontot tesz, ahova pontot tennie nem kellene, hogy utolsó sóhaja „nern bírom tovább.“ Pedig bírnia kell. Az az érzésem, hogy szolgálatot teszünk magunknak cs az utánunk itv.kook és ha olykor vin>- szavisszük lelkünket a derültebb társadalom derültebb világába, rámutatva, hogy volt így is és lehet még újra úgy. Újdonsült képviselő voltam. Még fülembe csengett a kortesnóta: Háromféle népe vagyon Tekének, De egy kívánsága vagyon valamennyi szivének: Egy hazánk van, Erdéiy-ország minekünk, Dózsa Endre legyen a mi követünk! Átadtam a mandátumot, beiktattak a honatyák sorába. Ott voltam az ismeretes husosfazék mellett, de már olyan üres volt, hogy nekem nem jutott semmi, ellenben reám is zúdultak a reprezentativ kiadások. Bánffy Dezsöné kedvéért vagy harmincán bejutottunk a park klubba. Ott elköltöttünk egy pár száz forintos uzsonnát. Részt vettünk a német császár tiszteletére rendezett királyi estélyen. Meghallgattuk Radios Béla és Berkes cigánybandáját, egy pár fejbiccentést kaptunk a királynét helyettesítő főhercegnőtől, gróf Pcja- csevics Tivadarné szívességéből megraktam királyi cuk- kerlivel mentém oldalzsebét. Kellett ez a kerületembe» főszolgabirónék és kortesasszonyoknak viendő ajándéknak, jöttek a pezsgös parlamenti vacsorák, igy meglehetősen megcsappant bugyellárissal utaztam hazafelé. Egy kocsiba kerültem még négy képviselőtársammal. Egyik sem ismert még engem, Én azonban ismertem már a vicclapokból hármat közülök. Szélső báli képviselő volt mind a három. Nagyban szidták az átkos, közösügyes kormányt, a Bánffy Dezső erőszakoskodásait, a főispánokat és mindent, amit csak szidni lehetett. Mikor ebből kifogytak, a mellettem ülő Pap Elek elkérte a halomban előttem levő újságokat. A példán okulva, Rigó Ferenc képviselő, ki Kuen Hédervárinak ananlíldején azt az ismeretes ajánlatot súgta jó fennhangon fülébe, hogy „menjen már a fenébe“ — szintén elkérte az egyik újságomat, követte a példát Ilyés Bálint Is. így olyan vasúti ismeretség-féle rögtönzö- dött közöttünk. Pap Elek letéve a lapot, beszélgetésbe elegyedett velem. Hamiskásan vágott a szemével Rigó felé. Rigó pödört egyet tiszaujlakival bőven ellátott bajuszán, olyan kötődés formán kérdezte: „Ugyan miben utazik uraságod?" „Abban, amiben ti utaztok: népbolonditásban" volt a válasz. Nagy meghökkenés. A szálba» urak arcán látszott, hogy nincs ínyükre a felelet. Amíg tétováztak, nem tudva, mit tegyenele, a szemben lévő ülésből felugrott egy gyönyörű szál, barna ember, a negyedik utitárs. Az. akit én nem ismertem — megölelt és társaihoz fordulva mondotta: „Ez csak Dózsa Bandi lehet, a tekei kerület képviselője, az én kedves öcsém, akit különben ma látok először életemben. Ne nézzetek rá olyan vasvilla szemekkel. Ennek csak az az egy hibája van, hogy Dózsa György dacára, megátalkodott mameluk." En nem tudtam mire vélni a kedves fogadtatást, de a gyönyörű szál ember azonnal tisztázta a helyzetet. „En ugyanis Urai Imre vagyok, Jármi Imrének, a te nagyanyád közeli rokonának unokája. Annak a Jármi Imrének, akinél Dózsa Dániel, az édesapád az 50-es években, mint menekült huzamosabb ideig tartózkodott, ahol az „Éjszaki fény" regényét megirta, sokszor dicsekedett nagyapám a Dózsa Dániel közeli rokonságával. És avval az igazi, szép költeménnyel. amit neki irt." Erre én is nem kis meghatottsággal ölelem vissza Urai Imrét, akiről tudtam, hogy egyike a szélső-bali legkiválóbb képviselőinek és egyike a Ház legkedveltebb humoristáinak Urai miatt egyszerre belepottyantam a kollégák tüntető szívélyességéKét Jé hangszoróciő az árnyékoltrácsu végerő- sitőcső a legnagyobb erősítéssel. Egyszer Teiefunken-csövet, mindig Telefunken-csövet. RE 134 minden készülékben bevált cső RÉS 164 d A legrégibb tapasztalat — a legmodernebb szerkezet! be. Magyarosan parolázott még Rigó Ferenc is velem. Azután Urai Imre beszélte el, hogy ötét Jármi Imre neveltette, aki szabolcsi főispán voit, de mert ő nagyon rakoncátlan kölyök volt, hozatott melléje nevelőnek az Uraiak fészkéből, Nógrádból egy istenfélő, fiatal papot. Ez gyúrta is a tudományt^belé, de neki az esze mindig csak a lovagláson, vadászaton, no meg mikor már 16 éves volt, a fehérnépeken állott. A sok fényes példa, amit a fiatal pap eléje tárt, Assisi Ferencről, Szent Ágostonról, Imre hercegről, mind hidegen hagyta ötét, ellenben Curtius lovagért, aki a Róma fórumán keletkezett hasadékba páncélosán lovastól beugrott, Mucius Scaeovoláért, aki karját elégette Napóleonért, Péter cárért, minden erős karakterért lelkesedni tudott. Mindezekből a fiatal pap azt magyarázta ki, hogy Imre urfi javishatatlanul tele van gonosz indulatokkal, fé- kezhetetlen szenvedélyekkel a korai szoknyák után fut- kosás erkölcstelenségével. Tiszta dolog, hogy a kárhozatba rohan. Mikor már az ablakon át kiszökött és ki tudja, merre járt, ellenben a latin és görög feladatokkal állandó hadilábon állt, kicsordult a pohár. Ezt a pohárkicsordulást Urai igy adta elő: „A szentéletü papoeska beállított nagyatyámhoz valami ilyesforma szónoklattal: Amit nagyatyám megfelelő fejmosás alakjában nekem tudomásomra juttatott. „Méltóságos főispán ur, Én becsületes szülök gyermeke vagyok. Eddigi életem a becsület utján haladt, ezután sem leend másképen. Engem Méltóságod avval bízott meg, hogy unokájából tisztességes úri tanult embert neveljek, akiből, mint elődeiből, a közéletnek és a nemzetnek hasznos tagja legyen. Ezt a kötelességet bízta rám. Én ezt teljesíteni nem tudom, mert az urficska rossz utón jár, nem tanul semmit, az esze mind lovakon és „horribile dictu“ fehérnépeken áll. A szentek életének példája nem hat rá, ellenben a történelem valamennyi erőszakos különce, vad alakja imponál neki. Szóval semmi remény sem lehet arra, hogy az urfiból valaha valami válhassék, nem akarom fogyasztani a Méltóságod kenyerét. Kérem az elbocsátásomat." Az öreg Jármi főispán nagy füstöt fújt tajtékpipájából. A fiatal pap vállára tette kezét és nyugodott hangon mondta: „Fiatal barátom! Csak nevelje a fiút tovább az eddigi módon, a jó bor is pezsegve forrik. Lesz még Imréből Nógrádban vicispán!" Azt már nem engedte, hogy Szabolcsba lehessek vicispán. de Nógrádban „az más". Miután felém fordult Ural Imre. „Hát édes Bandi öcsém! Az csak természetes, hogy mi itt és Ilyen minőségben találkozunk, mert aki közöttünk 80 árts koráig nem főszolgabiró, 40 éves korig nem képviselő, 60 éves koráig nem alispán, vagy főispán, 60 éves koráig nem fögondnok, kamarás, udvari tanácsos, vaskorona, vagy Lipótrendkeresztes, szóval igy vagy úgy nem méltóságos, vagy éppen kegyelmes ur, hát az nem kapta meg, ami a sorstól nekünk a. magyar társadalomban kt- jár, akár reászolgáltunk, akár nem. Nem tudom öcséin, hogy voltál-e már főszolgabiró, azt sem tudom, tulha- 1 adtad-e a 40 évet, mire képviselő lettél, de azt égés* biztosan tudom, hogy valamely Isten hátamögötti vármegyében, hanem ha már vicispán, hát lettem Is, nem is Isten háta melletti vármegyében, hanem Erdély első vármegyéjében, Kolozsváron. &EGNYILT NOVEMBER 15-ÉN KOZMETIKAI INTÉZET. Orvosi vezetés. Diathermia, Quarz. Ingyen szaktanács. Hölgyfodrászat, manicure. Szokásos fodrászat! árak, P. mihai Viteazul 40. (Babos» palota).
