Keleti Ujság, 1930. november (13. évfolyam, 243-267. szám)
1930-11-17 / 256. szám
zni. #vp. m. számfflelőa szerkesztő: SZÁSZ LíNDKH © a Moldovan tartományi igazgató a román kultúráiét szégyenének tartja Goldis megválasztását az Astra elnökévé (Kolozsvár, november 15.) Az elmúlt napokban zajlott le Karánsebesen az „Astra” elnökválasztó nagygyűlése, amelyen újból Goldis Lászlót választották meg as Astra elnökévé. Az elnökválasztás körül hatalmas vihar dúlt. Annak a bizottságnak, amely a választások előtt a jelölés teendőinek elvégzésével volt megbízva, tagja volt Moldovan Vaier erdélyi tartományi igazgató is, aki most tért vissza Karánsebesről és a Keleti Újság munkatársának nyilatkozott az Astra elnökválasztásáról, amely hosszú ideig fogja felkorbácsolni a román politika vizeit. — Már az clnökválasztó ülés megkezdése előtt észre lehetett venni — mondotta Moldovan dr., — hogy a dolgok nincsenek éppen rendben, mivel számtalan olyan egyén jelent meg a gvülésen, akiknek nincs szavazati joguk. Az alapszabályok értelmében egy évi rendes tagság szükséges ahhoz, hogy valakinek választójoga legyen, Ezzel & helyzettel szemben a vezetőség azoknak az embereknek is igazolványt juttatott, akik még nincsenek egy éve az Astra tagjai. — A választó gyűlésen Bălan metropoüta elnökölt, míg a jelölőbizottságaak én i* tagja voltam. A bizottság tagjai közül négyen azon a véleményen voltunk, hogy csakis olyan embert jelölünk, ki a politikai pártok fölöt áll. Tehát, semmi esetre sem akartuk jelölni Goldis Lászlót, aki a politika porondján aktiv tevékenységet fejt ki. Arról is szó volt, hogy a gyűlés ne is válasszon elnököt, hanem csak egy ideiglenes bizottságot, amelynek működési tartama alatt modifikálják a változtatásokra szoruló alapszabályokat. S csak ezeknek a munkálatoknak az elvégzése után válasszanak uj elnököt. — De a jelölő bizottság összes tagjai, — folytatta nyilatkozatát Moldovan Vaier, — nem voltak egy véleményen s Így eshetett meg, hogy a bizottság tagjainak egy része mégis politikai párthoz tartozó ember, Goldis mellett foglalt állást. — Mikor a gyűlésen Bogdan Dulca bejelentette Goldie jelölését, kitört a botrány. Lehurrogták Goldish Mindössze azok az emberek kardoskodtak Goldis mellett, akik nagyrészben alapszabály ellenes utón jutottak a szavazócédula birtokába. Javában dúlt a vihar, amikor Bălan metropoüta szólásra emelkedett és nem véve figyelembe a közhangulatot, Goldist megválasztottnak jelentette ki. A kővetkező pillanatban ahelyett, hogy Bălan metropoüta a gyűlést levezette volna és ahogy szokás, bezárta volna azt, a kijárat felé indult a jelenlevők óriási lármája és hurrogása közepette. Arra a kérdésünkre, hogy mi fog ezután történni, Moldovan kormányzó a következőket válaszolta: — Még semmit sem lehet biztosan tudni, annyi azonban bizonyos, hogy a karánsebesi választás a román kulturélet szégyenfoltja. Különben arról is beszélnek, hogy a metropoüta politizálni akar és egy, esetleges Averescónus kormányban miniszteri tárcát vállalna. — JPop-Ciscső a kamara elnöke. Bukarestből jelentik: A kamara mai többségi értekezletén Mironescu miniszterelnök és Mihalache tartottak expozét, majd elhatározták, hogy a kamara elnökévé Pop Csicsó István, eddigi elnököt választják meg. — Budapesten úgy tudják, hogy Albrecht főherceg lel fogja bontani házasságát- Budapestről jelentik: A magyar fővárosban napok óta erősen- tartja magát az a hir, hogy Albrecht főherceg miután házasságának egyházi megkötését nem tudja elnyerni, Lelbach Irénnel kötött polgári házasságát is fel fogja bontani. A hirek szerint ebben az irányban már elhatározó lépések is történtek volna. A főherceg jelenleg birtokán vadászik, felesége pedig Szabadkán van. Az Est muriltálarsa meginterjúvolta Albrechtét, ő azonban arra hivatkozott, hogy ez a kérdés magánügy és igy nem nyilatkozhatok. Legilletékesebb helyen azonban közölték a lappal, hogy a házasság felbontásáról megjelent hirek nem fedik a valóságotOvomaltlnc természetes erősitő tápszer, megacélozza az izmokat, erősiti az idegeket. — Az EME orvostudományi szakosztálya f. hó lton. hétfőn este 7 órakor a magyar kaszinó külön termében választmányi ülést tart, melyre a választmányi tagtársakat ezúton hívja meg az elnökség. Választmányi ülés után szakülés lesz. öfcgs^nfc Maradjunk e ^( fiatalok és szépek 8J ’^:a a haltat, Ihetellcö világsika ‘ száraz, hanem Ez a nem zsíros és nem ^ ^ gyöngédé tó* lennel! fiatalos ***** teszi a boci es a .nyújt . H símen Szappan Hasznába Simon Pudor es éríjekebeu. nélkülözhet* * *íííer ®1®1S ' 'irb helyezkedik a fascista alapra Interpelláció a bolgár parlamentben a király házassága és a bolgár külpolitika állítólagos megváltozása miatt (Szófia, november 15.) A bolgár parlamentben Pastukoff, a szocialisták parlamenti vezetője meginterpellálta Liapcsev miniszterelnököt az irányban, hogy Boris király házasságának egyházi feltételeinek megállapításánál tekintettel voltak-e az alkotmányra, főként a jövendő trónörökös vallása szempontjából, továbbá, hogy Bulgária külpolitikája változást fog-c szenvedni ? Hivatkozott arra, hogy a bulgár sajtó közlése szerint a szófiai olasz követ nemrég azt a kijelentést tette, hogy Bulgáriának boldogulása érdekében fas— Kirabolták a budai plébánia pénztárát. Budapestről jelentik: Emlékezetes, hogy hetekkel ezelőtt egy fiatalember valami okmánykérés űrügye alatt bement a budai plébániára, ott revolverrel sakkban tartottá Sagmüller apátplébánost, majd bezárta egy másik szobába és azután a pénztárt kirabolta. A merénylőt szombaton sikerült a rendőrségnek elfognia Lischmann Lajos 30 éves rovott- multu egyén személyében, aki töredelmes vallomást tett. Lischmann szövömunkás, akit 1925-ben, öt évi fegyházra Ítéltek különböző bűncselekmények miatt- A nyáron szabadult ki a fogházból. A plébánián születési bizonyítványt akart kérni, amikor látta, hogy a plébános egyedül van, akkor gondolt arra, hogy itt könnyű szerrel pénzt szerezhet és elkövette a rablást. Az ügy talán sohasem tudódott volna ki, ha Lischmann nem szervezett volna egy rablóbandát, amellyel azután több betörést és rablást követett el. Egy ilyen betörésnél elfogták és a plébános merénylőjének szeméiyleirása teljesen talált Lisehmannra. 'Az esőzés hurutos megbetegedéseket idéz elő. Védekezzek Anacot.pasztilla szopogatá- sával. Egv fiola ára 37 lej. Rövidzárlat ellen legjobban védekezhet az támpávaf. Kérjen ismertetést a vezérképviselettől: Aladdin S. if. R. Bucwresîi SSr legală & Q - —X..01ÍÜdil cistci alapra kell helyezkednie- Liapcsev azonnal válaszolt az interpellációra. Bejelentette, hogy az olasz követ felhatalmazta hogy az állítólagos nyilatkozat kategorikus cáfolatára. A király házasságával kapcsolatban azt mondotta, hogy Bulgária alkotmányát minden tekintetben mindig szem előtt tartják. Külpolitikai tekintetben pedig változás egyáltalában nem következett be, amennyiben Bulgá1*’0 továbbra is a békeszerződések alapján áll. — A Magyar Párt nagysikerű estélye Marosvásárhelyen a Diáksegélyző akciója javára. Marosvásárhelyi tudósitónk jelenti: Szombaton este Marosvásárhelyen nagysikerű kulturestély volt az Országos Magyar Párt diáksegélyző akciójának javára, amely alkalommal Marosvásárhelyre érkezett Ihctfdy Joksmlan Ödön dr. is. Az estély iránt a legnagyobb érdeklődés nyilvánult meg és Marosvásárhely közönsége megmutatta, hogy áldozni is tud a magyar ifjúságért. A mücort a református egyházi délkör énekszámai nyitották meg, majd Sulyok István dr. tartott nagy hatást keltő előadást a diáksegélyző akcióról. Inczédy Joksman Ödön dr. zenekari kíséret mellett magyar nótákat énekelt óriási hatással. Dóczyné Berde Árnál érdekes szabadelőadást tartott „Hosszú szoknya, rövid szoknya“ címen- A római katholikus templomi dalárda énekszámaival járult hozzá az estély nívójának emeléséhez. Molter Károly pedig humoros előadással szórakoztatta a közönséget. A magas nívójú műsort Inczédy Joksman Ödön dr. frenetikus hatású magyar dalai fejezték be. A közönség meleg ünneplésben részesítette Inczédy Joksman dr.-t. ^ Gyomor- bél és aayag;csereb3ieg3ég®knél a természetes Ferenci József keseriiviz az emésztőszervek működéséi hathatósan előmozdítja s igy megkönnyíti, hogy a táplálóanyagok a vérbe kerüljenek. Orvosi szakvélemények hangsúlyozzák, hogy a Ferencs József viz különösen ülő életmódnál igen hasznos gyomor- és bélszabá- lyozó szer. — A Ferencé József keserüviz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszer- üzletekben kapható. — Halálozás, özv. Körmendy Arpadné, született Pataky Ida 11-ón este hosszas szenvedés után, 75 éves korában meghalt Kolozsváron. Temetése vasárnap délután 4 órakor lesz a köztemető nagykápolnájáből. — Hirsch Lajos apanagyfalusi földbirtokos és szeszgyáros 46 éves korában meghalt. Vasárnap délelőtt 10 órakor temetik a nagyilondai családi sírboltba. — A Heimwehr holnapi felvonulása alkalmából véres összeütközéseket jósolnak. Bécsből jelentik: A Heimwehr Starhemberg, vezeétse alatt vasárnap a Ringen egyenruhás felvonulást akart tartani, amikor azután Starhemberg szemlét tart a Heimwehr csapatok felett. ISToha, a fennálló rendeletek szerint a város belsejében ilyen felvonulások tilosak, & rendőrség eddig még semmit sem tett arra, hogy a Heimwehr demonstrációt megakadályozza. Politikai körökben a Marcia su Wien lehetőségét kizártnak tartják, arra azonban bizonyosra lehet számítani, hogy a Heimwehr és a szo- ciálisták-kommunisták között véres verekedés lesa.