Keleti Ujság, 1930. november (13. évfolyam, 243-267. szám)
1930-11-16 / 255. szám
m XIII. ÉVF. 2S5. SZÁM. KÖZGAZDASÁG Közös központi eladási irodát, egységes árat és eladási feltételeket állapítanak meg az európai agrárországok Belgrádból jelentik: Románia, Bulgária, Magyarország, Jugoszlávia és Lengyelország exportintézetei kiküldötteinek konferenciája befejezést nyert. A konferencia az alábbi határozatokat hozta, amelyeket az érdekelt országok kormányai elé terjesztenek elfogadásra: 1- Az egyezményes országok buza, rozs és tengeri értékesítése céljából létesítsenek országos szervezetet, amelynek feladata az export feleslegek pontos nyilvántartása. 2. Az öt érdekelt állam létesitsen közös központi irodát, amely az exportra kerülő gabona árát és eladási feltételeit egységesen állapítsa meg. A közös eladási iroda székhelyét az elhelyezési piac szükségletei szerint fogják megállapítani. A közös exportintézethez minden érdekelt állam ellenőrző delegátust küld ki. Az intézet első működési évét 1931. julius l-ével kezdené meg és 1932. junius 30-án zárná- Az országos szervezeteket a jövő év végéig meg kell alakítani. 3. Az egyezményes államok kölcsönös garanciákat adnak egymásnak az egyezményben foglaltaknak pontos betartására. Uj államok is csatlakozhatnak a megállapodáshoz, de csak abban az esetben, ha a jelenlegi egyezményes államok ahhoz egy han gulag hozzá j áruln ak.------------—atSSa Az adó'öí-vésiy módosítását £ogfa követclsal a november 30-'ki országos kereskedő-kongresszus Bukaresti tudósitónk jelenti: A Sfatul Negustoresc központi vezetősége november 15-én, szombaton délelőtt ülést tart, amelyen a november 30-ára kitűzött országos kereskedelmi kongresszus előkészületeit és programját állapítják meg. A kongresszuson a kereskedők erélyesen fogják követelni az egyenes adókról szóló törvény módosítását és azt, hogy a különböző kategóriába tai1- tozó kereskedők adóját több évre meghatározott összegben, az úgynevezett patenta fixa alapján állapítsák meg. A Morgan-íéle telefontársaság 757 míilíó lej értékű telefon anyagot vess át a román államtól Bukaresti tudósitónk jelenti: A romániai telefonhálózat anyagának leltára elkészült- A Morgan- fcle telefontársaság és az állam között létrejött megállapodás szerint az ITT 757 millió lej értékű telefonanyagot fog átvenni a román államtól. A tclefonleltár és a telefonhálózat tényleges átvétele december elsején történik meg. A temesvári munkásság általános sztrájkkal kíván tiltakozni a 20 százalékos béíreduk- eiő ellen. Temesvári tudósítónk jelenti: Hatiei ganu Emil dr. munkaügyi miniszter Temesvárra érkezett. Látogatása összefüggésben van a Bánáti Gyáriparosok Szövetségének azon hatá-> rozatával, hogy 20 százalékos bérredukciót hajt végre az összes szakmáknál. A munkásság körében nagy a nyugtalanság és az elégedetlenség a határozat miatt és a munkásság vezetői kijelentették, hogy amennyiben valamely gyár munkásai a bérek leszállítása miatt sztrájkba lépnének, úgy a többi munkások általános sztrájkot fognak kimondani. Hatieganu miniszter úgy a munkaadók, mint a munkások képviselőivel felveszi a tárgyalásokat, hogy nyugvópontra juttassa a rendkívül kényes kérdést. Bányászsztrájk fenyeget Angliában. Londonból jelentik: December 1-én lejár a most érvényben lévő báuyamunkabér-megállapitás. Ha a munkaadók ragaszkodni fognak ahhoz, hogy a munkabéreket csökkentsék, a sztrájk elkerülhetetlennek látszik. Valószínű, hogy a szakszervezetek intervencióra fogják kérni a kormányt, hogy addig kísérelje meg az ellentétek kiegyenlítését, amíg a sztrájk ki nem tör. A bethleni országos vásárok. Bethlenben az országos állatvásárt november 30-án, az országos kirakóvásárt pedig december 1-én fogják megtartani. A Zsilvölgyében és Resicán minden csendes... Bukaresti tudósítónk jelenti: A zsilvölgyi kormánybiztos jelentése szerint úgy a Zsilvöl- gyében, mint Resicán és általában az egész bányavidéken rend és nyugalom van. A munkások nyugtalanságáról és elégedetlenségéről elterjedt hírek — a kormánybiztos jelentése szerint — alaptalanok. Románia a genfi vámkonferencián. Bukaresti tudósítónk jelenti: Manoilescu ipar- és közlekedésügyi miniszter tegnap az Orient Ex- presszcl, Popeseu Cezar iparügyi vezérigazgató kíséretében Genfbe utazott, ahol részt vesz a nemzetközi vámkonferencián. Szavanként.................5 L| i Vastagbeleivel - - - - 1® L j | Legkisebb apró, 10 szó SO Lj ; Állásfkeresőkueklező 4 Ll /as tag jetiivel ---- 3 Lj I Kizárólagosan csak vasár-1 I i.apra leadott apróhirdetés 125 százalékkal drágábbj I Báj előre fizetendő í APRÓM RDETES Eli [fj^TCSAK. POIITÓ BÉLYEGGEL ELLÁTÓT!1 JELIGÉS LEVELEKET TOVÁBBÍTÓNK! IfJSésj n ecn ess, “K-'a de harmincnál már néhány évvel többet számlálok és elhatároztam, hogy megnősülök éa egy oly leányt veszek feleségül, ki háziasán van nevelve, önálló hivatás nem képez akadályt, tehát hivatal- * noknő is lehet jöven- cló'belim, csak értsen aháztaríáshoz. Én előkelő társadalmi állású Dr. jurist vagyok s havi jövedelmem 25—30.000 lei, ami kényelmes megélhetést m'ujt. Van azonkívül kész vagyonom is úgy, hogy hü élettársammal gond nél- i kii! megélhetnék. Már f régebben elhatároz- I tam, hogy ezúton kill sérjem meg ismer- f kedésre szert tenni f s egyszer már hirdetik tem is de hirdetősem- í re senki sem jelent- íj kezett. Az a hölgy í tehát ki komolyan: j férjhez akar menni, t írjon nekem teljes cimü levelet akiadóba „Doktor“ jeligére. Ideg vagyok róla győződve, hogy ezúton is már sokan igen boldog házasságot kötöttek. T ariésan ondoláltas- sa haját Böszörményinél. ílajfestés min- . den színárnyalatban. — — Arcápolás. Kolozsvár, Mátyás király ucca. L ili majdnem uj, ötödrészárban 6000 leiért eladó, ugyanott szuteriu nagy, világos kiadó, Memorandului 6. Hafers sün"* sa. megvételre azonnali leboiő- leg főuccábau egy házat. Ajánlatokat kérünk: Sindicatul Pressei Romane din Ardeal şi Banat Cluj, Str. Reg. Maria No. 51 cimre. Hivatalos órák d. u. 4— 6-ig. pyaagya bb mennyiségű Sx3 krumpli eladó, Szép u, 6, Nussbaumnál. E ladó ebédlőasztal és kredenc, női ruhák és kosztüm, rövid férfibunda, lábzsák, perzsa boa és muff, kézi bőrönd, nád-diván, kalap, koffer, 3 ajtós alacsony szekrény.. Kleinné, Király u. 43. Értekezhetni d. e. 11-ig, d. u. 1—5-ig. E lsőrangú házikoszt kapható kihordásra is,az egyetem közelében. Str. Avram láncú (volt Petőfi u.) 38. 130.000 letéri 2 szoba konyha, ; peisz, ,230a ül területű telek sürgősen eladó, azonnal beköltözhető, Értekezni lehet Str. Pata 136. 100.003 R vdif! Gye«?;jiil Erő- siti Szavatolt tiszta. Mavasi gyógy- és csemegesnéz. Engli Vilmos méhészetéből, Lunca Bradului-Palóta- ilva. Szétküldés 5 kilós postadobozzal utánvéttel. P rima bükkliasáb tűzifa 3 vagonnal jutányosán qladő. Cim a kiadóban „Termelőtől fogyasztónak“ jeligére. állást llereSi Lel óvadékkal pénztárnoki, vagy hasonló állást keresek „Óvadék“ jeligére a kiadóba. irodai gyakorlattal ® bíró. perfekt gépirónő azonnali elhelyezkedést keres „Azonnali belépés“ jeligére a kiadóba. JţUÂi laljás *S3äJ. E gy urilsâny teljes ellátást kaphat. Cim: Zeier, Dávid Ferenc u. 1. N agy, üres szoba azonnalra kiadó. Cim a kiadóban. ___________ R aktárnak, műhelynek való száraz, világos, nagy helyiség azonal kiadó. Cim Zsák ucca (Str. Ilié Măcelar) No._ L _______________ jMiacSő egyedülálló Ovl ház villanegyedben, napos oldalon 2 szoba konyha, fürdőszoba, előszoba, 2 pincehelyiség és kert. Értekezni a „Patiia“ kiadóhivatalában, Str. Reg Maria 36. nagyon szép narkettes szoba külön- bejáratu irodának, vagy garz n lakásnak kiadó. Petőfi u. Str, Avram Jan- cu 25 szám. 2 Kg'Ufönbeiáralu, torozott szoha ki i, bútorozott szoba kiadó. Széchenyi tér 25, emelet második ajtó. SBgyfelem részére 300 -350.000 Lei kölcsönt keresek magas kamattal biztos fedezettel. — Felvilágosítással szolgál Dr. lohn Braf-s advocat Cluj-Kolozsvár, Prefectura Judeţului camera 17, délután 4—7 között. Äi|ülinazSs A 't,. J ő mepjelrnésü utazónő, kezdő var- ró- és tanuló leány fizetőssel felvétetik Sonderling füzőszalon, Wesselényi Miklós ucca 3. Sail bácsinál Str. N. * Jorga 15. Garantált fajkor. Kihordásra 20L. I-a Leányka 40 Lei literenként. F ehérneműi, csipkevarrást és kézimunkát jutányosán és pontosan készít a Femiua (fehérnemű, kézimunka és előnyomd a) szalon, Főtér 26. BRSSTOL SZÁLLODA ——<• Budapest legszebb pontján, a Ounaparton, u] veaetés mellett ajánlja elöke'íő, patinás szállodájának gyönyörű szobáit a mai gazdasági visz> nyoknak megfelelő polgári árakon. Egy ágyas uccai......................................f*. 10—16-ig Egy ágyas udvari .......................................6—10-ig Két ágyas utcai dunaparti........................ 24—40-ig Két ágyas utcai........................................... 20—24-ig Két ágyas udvari .......................................15—13-ig A jobb szobák árai fürdőszobával értendők. Minden szobában hideg és meleg viz, telelőn és rádió. ÉTTERMI ÁRAK: Complett reggeli: kávé, v. tea, v. kakaó, egy tojással, vajjal és jam-el .............P. 1.29 Kitűnő ebéd, vagy vacsora menü . . . „ 2.40 Kitűnő ebéd, v. vacsora menü előétellel . v, 4.— Ezen lapra hivatkozással a szobaárakból külön engedmény. Szobarendelés lehetőleg 2—3 nappal előbb eszköziendő. Bristol szálloda szobáiból és to. ászáról gyönyörű kilátás nyűik a Dunára és a budai hegyekre. Nyomatott a lapkiadótulajdonos LAPKIADÓ körforgóján Cluj-Kolozsvár Str. Universităţii (hgyetem-u./ 3. ieiefon:, o94, öúü,