Keleti Ujság, 1930. október (13. évfolyam, 216-242. szám)
1930-10-31 / 242. szám
id sas XW. fiVF. 243. SZÁM. eia®® e*ş> s SSfél Massra? versenyzők nyerték © feass nagy nemzetközi marafeni versenyt ni. A mérkőzés a Károly-kupáért megy. Az északi liga csapatát a következőképpen állítottak össze: Szatmári, Bartha—Sfera, Istvánffy I.—Sternberg—Szabó, Bin- dea—Rónai—Sepi—Bodola—Kocsis. Tartalékok: Ströck, Grósz, Ghilezan, Glantzman, Tabac. Az utolsó percben nyélbeütött mérkőzés különben igen közelről érinti a kolozsvári bajnokságot, mivel az Universitatea, ha nem akar tartalékos csapattal kiáilani, még ezen a vasárnapon sem kezdheti meg bajnoki mérkőzéseinek lebonyolítását. (Budapest, október 29.) Kedden futották le Kassán a KAC rendezésében az ezidei, legnagyobb európai maratoni versenyt. A rendkívül rosszra fordult időjárás miatt a benevezett 79 versenyző közül csupán -10 jelent meg a startnál, ezek között voltak azonban az első klasszis reprezentánsai. A maratoni versenyt 42.2Ö0J méteres távon futották. A verseny magyar diadalt hozott. Mindkét első helyen magyar versenyzők végeztek, habár az a szerencsétlenség érte a magyar teamt, hogy Galambos, a legjobb magyar maratoni futó, a magyar maratoni bajnokság győztese 30 km-nél inhuzódás miatt, amit a nedves időjárás okozott, kénytelen volt feladni a további küzdelmet. Galambos, mikor kiállt a versenyből, vezető helyen feküdt. Részletes eredmény: 1. Zelenka magyar 2 óra 52 perc, 58 mp. 2. Gyetvay magyar 2 óra 55 perc, 32 mp. 3. Bena cseh 2 óra 57 perc, C mp. A 40 induló közül összesen 31 érkezett be a célba. Tekintve a rendkívül rossz időjárást és az erősen felázett, 3áros, nehéz pályát, a győztesek ideje igen jó. Prága legyőzte Torino válogatottját. Kedden játszották le Prágában a Prága—Torino városközi válogatott mérkőzést, amelynek győztese a prágai együttes lett 3:0 (1:0) arányban. A prágai csapat ugyanabban a felállításban állt ki, mint amellyel a magyar válogatottal szemben eldöntetlen eredményt ért el vasárnap. Újpest győzött Pozsonyban. Újpest kedden — amely nap csehszlovák nemzeti ünnep volt — Pozsonyban játszott a Bratislavaval, amelyet 6:1 (5:0) arányban nagy fölénnyel, szép játék után intézett el. Az FTC bexcsaputa Kolozsváron. Vasárnap újabb, nívós sporteseménnyel kedveskedik a KKASE a box- sport kolozsvári híveinek. Ezúttal az FTC-t, Mágyaror- szág ökölvivó bajnokcsapatatát látja vendégül a Magyar Színházban felállított ringben. Az FTC képviseli a legnagyobb értéket, valamennyi eddigi Kolozsváron járt boxcsapat közül. Éveken keresztül nyerte Magyarország boxcsapat bajnokságát és színeiben küzdve lett Kocsis olimpiai világbajnok. Széles, Európa bajnok is tagjai között van. Az FTC négy embert hoz Kolozsvárra, Széles Európa bajnokot, Mártont, Horváthot és Ecseghyt. A KKASE Darolczyt, Birót, Pálffyt é3 Bükköst állítja velük szembe. Ha a kolozsváriaknak nincsenek Is győzelmi kilátásaik, mégis igen meg fogják nehezíteni a budapestiek győzelmét. A versenyt a Magyar Színház színpadán felállított ringben fogják megtartani vasárnap délelőtt. Az északi és nyugati ligák válogatottjai egymással szemben. Érdekes válogatott mérkőzés fog vasárnap lefolyni Nagyváradon. A román futball uj beosztása fog ekkor először külsőleg is megnyilvánulni. Ugyanis ekkor játszanak először egymással a liga válogatottak: az északi és a nyugati. Az északi liga csapatába Ko~ , lozsvár és Nagyvárad ad játékosokat, mig a nyugatiba j Temesvár és Arad fogja a játékos anyagot szolgáltatt€císzsvárS Takarékpénztár és Mí&shank Rt. KOLOZSVÁR, P. UNIRII (MÁTYÁS KIR.-TÉR) 7 Fiókjai: Dés, Dicsőszentmárton, Gyulafehérvár Marosvásárhely, Nagyvárad, Temesváron. Saját tökéi S43 millió lei. A fóliáit intézetei: Tordaaraayosvár megyei Takarékpénztár Rt. Tordán, Alsóíehérvármegye* Gazdasági Bank és Takarékpénztár Rt. Nagy- enyed, Údvarhelymegyei Takarékpénztár Rt Székelyudvarhelyen és Sz.-Kereszturon, Szász- régenvídéki Takarék és Hitel Rt. Szászrégen- ben és Népbank Rt. Bánífyhunyadon, Szamosit] vári Hitelbank Rt. Szamosujváron! Edéteket ©gfogad! Kíffsdaat! bankügyletet !ag©13> Rytösebbsn véges. Engedâaya» xett tievixaSiety. Áruraktára a vasút mellett 3n!!ii!iiinr3!ii:!!iuoirciiau!Mn!C3iirinn!:tC7iu!<ui!ii:r3i:u:i;::!iiE3U!!!i!unit2ni!iu!!:nc3íui!!!Hi([^n!!iiiiifnnuiU[U!!nE3iUiiun)nt?uiu!!ni:iC3u:i:nHi:ir3mnHiii:^nu:.'i!:!!!!m!!ia!:!!ru43:!nMu:n:m'uiuin!U£2iui!HU!!im!ui:ni!iutaiiuisíUMiU!iiMii!iii!£3iHi!uin!!Ui!i!iii>iiiiE3»iiiiiiiuicaininiii!t:t3iun[ininuinMii!U!!EiH. Szavanként- ----- 5 Vastagbetüvel - - - - 10 L 5 Legkisebb apró, 10 szó SO L jÁllastkeresőkneklszó 4 L Vastagjetüvel ---- 8 L Kizárólagosan csak vasárnapra feladott apróhirdetés Sössásaiékkal ds-égább Díj előre fizetésid© BSE K PORT®BÉLYEGGEL ELLÁTOTT JELIGÉS LEVELEKET TOVÁBBÍTOK iTfâl H ol van az a fiatalember, ki egy komoly erkölcsös, háziasán nevelt urileánnyal szeretne levelezni, vagy megismerkedni? „Egyetértés b ildogit“ jeligére a kiadóba. |£2Í aiáípávu leveleket jelige hiány miatt továbbítani nem tudjuk, kérjük a jeligéről értesíteni. ádfs-félíl E lköltözés 4rS sürgősen eladó irodaberendezés, sezlon stb. hazai Str. Reg. Maria 34, II. em. jobbra. Waeyobb mennyisé- i a gu burgonya (nyári rózsa) olcsón eladó. — Érdeklődni Nussbaum- nál, Szép ucca 0. r,|öä és férfi börkabá- tokát speciálisan készítek. Kirsch, Cal. Reg. Ferdinand 17. Kopott bőrkabátokat minden színre festek. boros és káposztás bordók mindenféle nagyságban kaphatók Gilovics József k ádárnái Cíuj-Kolozsvár, Str. Avram Jancu (volt Petőfi u.) 2!. /ă sitik francia bútor eladó. Str. Elisabeta 9, Siavicek. Látható 4-5 óra között. |SagSonté5els,2 dió *8 és szilva lekvár kapható. Amos Crainic cégnél, Halmagiu, Arad vármegye. E SaeSő egy kis fűző- kemence lerrel, Fe- renez József ut 114, ékszerüzlet, megtekinthető d. u. 1-4 között. T iszt», féregmentes sezlont jutányos áron megvételre keresek. Cimet a kiadóhivatalba kérem leadni. K eresek megvételre könyvállványt és egy kisebb, használt, de jó állapotban levő ebédlőasztalt. Cimet kérem leadni a kiadóban. J ő állapotban tevő e bédlőkredenc, ebédlőcsillár és 5 drb. szék égési otcsó áron eladó, Str. Jón Maiorescu 12 v. Gyulai Pál ucca. «antik fiókos szekrény eladó. Feren ez József ut 69, I. em. 9. E iadő 4 szoba konyha, mellékhelyiségekből álló uj villa nagy kerttel 230.000 leiért, bővebbet, kiadóban. XUM lalfej msm K iadd különbejáratu bútorozott szoba november l-re. (Str. Avram láncú (v. Petőfi u.) 38. K viönbejáraCu bútorozott szobában 2—3 személy teljes ellátást kaphat. S:r. Avram láncú (v. Petőfi u.) 38. O S EzebSs, konyhís, fürdőszobás másod- emeleti lakás november elsejével kiadó; Strada Minerva 3 gz. alatt. Értekezhetni délelőtti órákban, ugyanott. ggiesiáttsara bútorozott ß» szoba fiatalembernek, kiadó. Calea Traian 5. (Árpád ut) ratuforosott konyhát adok egy szoba takarításáért, nem főzök. Kleinné, Király ucca 43. Értekezni d. e. 11 ig,d. u. 5-ig. I# Eresek 1 személyes »“tiszta, különbejáratu bútorozott szobát. Címeket e kiadóba kérek. Hilfst Kern, Mégy éves precíz 6 vj órás kismunkás segéd állást keres. Nagy Lajos Dej, Caragialá 10. MINDAZOKNAK, kik magukat gyen» géknek és kímerülteknek érzik, a ftll(altnazás Zeneszakmában jól beveieícit utazó jutalékos alapon kerestetik. Ajánlatok „Gramophon lemezek“ jelige alatt Schulder“ & Rerger Bukarest, Caragheo; ghevici 9 címre küldendők. ...á j ... Vá . d Vérképző, izomerősitő, idegerősiíő, étvágygerjesztő és élénkítő szer. — Kaptató a gyógyszertárakban, vagy a készítőnél: FABRITIÜS GUIDO „MEDVE“ gyógyszertára, Nagyszeben—Sibiu EBsfetszerzökeS ma gas jutalékkal felvesz helyben és vidékre az „Erdélyi Géniusz“ könyv- és kénterjesztő vállalat részietosztálya, valamint a „Dánt o“ kölcsön könyvtár Kolozsvár Str. Jorga (v. Jókai u. 5.) Kizárólag csak a személyesen jelentkezőkkel tárgyalunk. ipiztos rsiesré"hcíás: “■ Megyék székhelyén lakó rayon képviselőket keresek elsőrendű amerikai közszükségleti cikk forgat ombahozataiára. 20—30 ezer lei töke szükséges. Intelligens, meghízható, szorgalmas vállalkozók elmeiket: „JOnNSON" jeligéié Rudolf Mossé Hirdetőjébe Arad kérem. I» lefújja ívb princess- “ fűző különlegességek a legszebb kivitelben készülnek az újonnan átalakított és megnagyobbított füzőszalonban. Cal. Victoriei (Kossuth Lajos u.) 10. Hermanns. H a 1*1 és oírsőn akar fSsBi vegye meg az én „Szakácskönyvemet“ irta Dr. Szentpétery Lajosáé Sül kSptrö&állí reeeplía! és igen sok illusztrációval minden háztartásban nélkülözhetetlen. — Fiatal háziasszonyok, gazdaasszonyok és szakácsnők helyes útmutatója ez a könyv a konyhaművészet mindea ágában. - Tartalmazza a levesek, sültek, főzelékek, tészták, krémek, fagylaltok és minden ételnemüsk gazdaságos, kitűnő és könnyű elkészítési mólját. Zöldségfélék, befőttek eltartási és befőzési módját is. — Kapható minden könyvkereskedésben és 'Pordán a ki- adónái: Füssy József könyvkereskedésében, í uzve 100 Lei, disz kötésben 130 Lei. Elsőrangú házikoszt *“■ kapható kihordásra is, az egyetem közelében. Str. Avram láncú (volt Petőfi u.) 38. Ö zieiveseiöt keres fogyasztási szövetkezet november 16-ra. Javadalma 1 szoba, 1 konyha, melléképületek, kert, forgalmi jutalék 5°/o, monopol után 4%. Évi forgalom 700.000 lei. Igazgatóság. Viştea-Nă- dăşelu. jj'j Incesnestcr, budait foki szakiskolával állást keres. Hamp Zoltán Ghioroc (Gyorok) jud. Arad vármegye. átírni »isfrédéés akvizíció minen ágában perfekt, szakképzett sobor megfelelő elhelyezkedést keres. Címeket „Perfekt“ jeligére a kiadóba kér. y rinS házvezetőnői, vagy anyahelyeítesi állást keres. Giílert RóNyomatott a lapkiadótvlajdonos LAPKIADÓ R.-T. körforgóján CLuj-Koíozsvar Str. Universităţii {Egyetem-u.) 3. Telefon;. ó94, óOö.