Keleti Ujság, 1930. október (13. évfolyam, 216-242. szám)

1930-10-16 / 229. szám

<? zni. evF. aas. száu. Háromszori elhalasztás ntán október HO-án Károly király és Ifi ária királyné részvételével megtartják a kolozsvári egyetem tízéves jubileumát (Kolozsvár, október 14.) Már hosszú idő óta Ko­lozsváron lázas készülődés folyik az egyetem jubiláris ünnepségeinek az előkészítésére. A kolozsvári román egyetem ezúttal tízéves évfordulót ünnepel. Az ünnep­ségek megtartásának sok akadály állott útjában, ennek tulajdonítható, bogy a jubileumi ünnepség határidejét három ízben is el kellett halasztani. Az egyetemi ünnepségek jelentőségét emeli a ki­rálynak és a királyi családnak a jubileumon való meg­jelenése. Az egyetemi ünnepségeket október 20-án tart­ják és már az ünnepségek végleges programját is ösz- ezcállitották. E szerint Károly király és Mária királyné hétfőn délelőtt 10 órakor érkeznek meg a kolozsvári állomás­ra, ahol a polgári és katonai hatóságok fejei fogadják. Ezt megelőzőleg szombaton az udvarmesteri hivatal a királyi diszhintót és a lovastestó'röket Kolozsvárra küldi. A fogadtatás után a királyi liintón Károly ki­rály és Mária özvegy királyné, a Ferenc József utón vonul be két század lovastestőr kíséretében. Mialatt az ünnepélyes bevonulás tart, a hatóságok képviselői a mellékuccákon keresztül autókon az egyetem épülete elé hajtatnak és az egyetem aulájában foglalják el he­lyeiket. A megnyitó beszédet az egyetem rektora tartja, utána Károly király beszél, majd Mironescu minisz­terelnök, a román akadémia, a külföldi és belföldi egyetemek és a tanuló ifjúság képviselői mondják el ünnepi beszédeiket. Fényes ünnepségek között előbb Mária királyné Őfelségét, azután pedig a többi kül- és belföldi előkelőségeket avatják diszdoktoyrá. Az egyetemi ünnepségek első napi programja után délben a királyi vendégek tiszteletére az egyetem a tisztikaszinó nagytermében bankettet ad. Hétfőn dél­után Károly király és Mária királyné szabadon vá­lasztja mes: a programját. Este pedig a tartományi igazgató ad bankettet. Az ünnepély második napján, tehát kedden, az. egyetem aulájában délelőtt fél tizenegy órakor fogad­tatás lesz. Megnyitják az egyetem nj évét. A lelépő rektor búcsúbeszéde után a király újabb beszédet tart és az uj rektor pedig ünnepélyes formák közt átveszi az egyetem vezetését. Azután előbb a diákság vezető­je mond beszédet, később pedig Puşcariu Seartil egye­temi tanár előadást tart. Á délelőtti ünnepségek után az egyetem a botanikus kertben úgynevezett tábori ebédet ad. Károly király és Mária királyné a hétfői éjszakát az udvari vonatban töltik. Az eddigiek szerint kétnapos itteni tartózkodásuk alatt látogatásokat nem tesznek. A fogadtatáson résztvesznek az összes katonai ren­dek, a Mihai Viteazul-rend tagjai és a katonai cr- demkereszt viselői. Ezek a fogadtatásnak cs a kétna­pos jubiláris ünnepségnek a fő programpontjai. Lichtbatim Bácsi tsjfcól visszatért a fogházba ... A 67 éves besurranó tolvaj, aki kiszabadulása után néhány nappal mindig visszaesik — Állandó szoba a kolozsvári fogházban (Kolozsvár, október 14.) Lichtbaum bácsi, „tisztességes“ polgári nevén Lichtbaum József, je­lenleg 67 éves s legismertebb alakja a kolozsvári ügyészségi fogháznak, Majdnem állandóan itt tar­tózkodik, — talán leveleit is ide cimezteti.' Bűn­ügyi listáján csupán kis lopások szerepelnek, me­lyeknek tárgya rendesen cgy-cgy kabát, amely az évszakok változásával vagy tavaszi, vagy pedig téli előnevet visel. Egy másik jellemzője Lichtbaum bácsinak, hogy ő a besurranó tolvaj. Meglehetős nagyfokú ellentmondás, hogy valaki életének ha­todik évtizedében besurranó tolvaj legyen, hiszen a lopás ezen válfajának gyakorlására, amint már a surranni ige értelméből is következik, minden esetre gyorsaság, jó lábak s pótlólag jó szemek is szüksé­gesek, ami pedig egy 67 éves embernél nem igen szokott előfordulni. S valóban nem igen birja Licht­baum bácsi foglalkozásának ezen elengedhetetlen előfeltételeit, ami abból látszik, hogy rendesen min­dig rajtaveszt próbálkozásain. Így történik azután, hogy rendszeres időközökben állandóan újból és új­ból a bíróság elé kerül, mindig ugyanazzal vádolva. A büntetést szépen kitölti s azután nem telik el cgy-két bet s a fogház ismét megkapja régi lakóját s Lichtbaum bácsi pedig régi celláját, amelyet is­merve jó tulajdonságait s leküzdhetetlen nosztal­giáját a fogház iránt, fenntartanak számára. Licbtbaum bácsival a törvényszéki tárgyalá­son találkoztam először. A vádlott természetesen ő volt. Igen meglepődtem akkor, hogy ilyen korban az emberek még nem higgadtak le annyira, hogy mentesíteni tudják magukat a hasonló dolgoktól. Licbtbaum bácsi különben egyáltalában nem bű­nöző tipus. Azt lehetne rá mondani, ha az ember nem ismerné viselt dolgait, hogy egy rendes, tisz­tességben megőszült öreg ember, aki valószínűleg szívesen játszadozik cl unokáival __ van is neki egy néhány darab. Ruházata ugyan meglehetősen elnyűtt, de hát ez a mai világban egyáltalábím nem feltűnő. A törvényszéki tárgyaláson éppen meg­ható szavakkal bizonyítgatta, hogy ő igazán csak tisztán megélhetési szándékból .emelte el azt a négy kabátot, amelyek miatt ez alkalommal __ talán he­tedszer __ a biróság elé került. A biróság nem használta ki a rendelkezésére álló szigort Licbtbaum Józseffel szemben s habár tekintve a megrögzöttséget, három-négy évi fog­házra is elítélhette volna, csupán nyolc hónapi bör­tönt irt elő számára, amit Lichtbaum bácsi nagy hálálkodással és a következő szavakkal fogadott: __ Ígérem a tekintetes törvényszéknek,__ősz­saekulcsolt kezekkel, reszkető hangon tördelte a szavakat, __ hogy ha ezt a büntetésemet kitöltőm, azután igazán meg fogok javulni s nem fog meg­történni többet, hogy ilyen helyzetbe kerüljek. A megbánás őszinte volta az ügyészt is meg­hatotta, nem íelebbezett az Ítélet ellen, amely igy jogerős lett. A nyolc hónap kitöltése után szabadon enged­ték az öreget. Nem telt el három hét s egy mord rendőr vezette fel újra az ügyészségre. Tettenérték éppen, mikor hóna alatt egy kabáttal próbált el­illanni egy Rákóczi úti házból. Az öreg ekkor más­fél évi fogházat kapott, amit becsülettel „leszol­gált.“ A másfél évi pihenésből a mult héten került ki a friss levegőre. A fogházigazgatótól bensőséges búcsút vett, mondván, hogy most már igazán nem valószínű, bármennyire is megszokta már a fogház békés életét, hogy újból visszatérjen. Na és hétfőn megint csak ismétlődik a régi me­se. Ezúttal egy kávéházból kísérelt meg magával vinni egy jobb kinézésű kabátot. A kísérlet csütör­tököt mondott s ő újból a régi falak közé került. Történetesen, kihallgatása az elé a biró elé ke­rült, akinek annakidején a nyolc hónapos elítélése­kor őszinte Ígéretet tett a meg'javulásra. Akkor va­lóban őszinte volt, de hiába csak nem tudta levet­kőzni megszokott foglalkozását. Az akkori biró mosl vizsgálóbírói ügykört tölt be, azonnal ráismert az öregre s erélyesen kérdőre vonta, hogy mi az, hát igy tartja be a szavát ? — Hát mit csináljak, tekintetes biró ur? __ siránkozott sűrű gesztikulálás közben. __Ilyenek a mostani viszonyok. Én igazán mindent megtettem, hogy becsületesen éljek, dohát hiába, hiába, ebben a mai világban nem lehet ezt megtenni. Tessék ajánlani valamit, mit tehetnék. Az újabb eset előreláthatólag két évet fog hoz­ni neki, de ő annyira megszokta már a kolozsvári fogházat, hogy máshol nem is érzi jól magát. A fog­házőrök, mind jó barátságban vannak vele, s bol­dogan kezelnek le egymással a viszontlátáskor. __ Jó napot, Lichtbaum bácsi, igazéin örven­dünk, hogy újra visszajött közénk. Reméljük, hogy most hosszalb ideig fogjuk élvezni társaságát. __sz. Mentsük meg a jövendőt! A magyar társadalom az idén is tiszteletreméltó ál­dozatkészséggel karolja fel a Diáksegélyzö akciót. Igaz, hogy az egyre jobban érezhető gazdasági válság a ma­gyarság teherbíró képességét napról-napra gyöngíti, de az is igaz, hogy épp a mai súlyos gazdasági viszonyok között a legsürgősebb a segítség. Ha azt akarjuk, hogy a magyar fa virágba boruljon, szeretettel kell áldoz­nunk a Diáksegélyzö oltárán. Az idén társadalmunk io- szegényedése nagyobb a tavalyinál, ennélfogva a segí­tésre szorulók száma is nagyobb. A Diáksegély akcióban résztvenni minden magyar embernek lelkiismeretbeli kö­telessége. Utolsó kimutatásunk óta a következő adomá­nyokat nyugtázzuk: Dr. Sinkovits Ottó Szentkatolna Dr. Nagy Imre Szentkatolna Gróf Tisza Kálmán Csegőd Biharmegyei Takarékpt. Nagyvárad Dr. Cziffra Kálmán Nagyvárad Domahidy István Domahida Báró Kemény Katalin Nagyenyed Szaplonrzay Sándor Szilágysomlyó Dr. Gyergyai Árpád Kolozsvár Zilahi Takarékpénztár Zilah Szovátai Hitelszövetkezet Szováta Összesen: Eddig befolyt adományok összege Összesen: Ő00 lej 500 „ 10.000 „ 1.000 „ 500 „ 500 „ 500 * 500 „ 1.000 „ 1.000 „ 500 „ 16.500 „ 175.600 „ 192.100 „ Tovább tart a spanyolor­szági véres szfráfk (Paris, okt. 14.) Madridból jelentik, hogy Barcelonában és a délkeletspanyolországi Murcia- ban és Cuevas da Veraban tovább tart az általá­nos sztrájk. Több helyütt összeütközések voltak a sztrájkolok és a karhatalom között. Mindkét ré­szen előfordultak sebesülések. A karhatalom meg­erősítésére intézkedéseket foganatosítottak. DE FONTOS, HOGY lift !ri íi fo M LEGYEN A kJ HA VONATRA ÜL! i%w, uj, olitőher 6-ától ér- vénye« „SBersníes“ menet- rendeli borítólapja kék fezÍEiü. A naj*y kiadás 50, a zsebinenetrend 35 lei. £1 tiltii IÍ iTTíTilílT

Next

/
Thumbnails
Contents