Keleti Ujság, 1930. október (13. évfolyam, 216-242. szám)

1930-10-13 / 227. szám

XTTI. CVF. 227. SZÁM. _____________fi@23SS6S' A józsefházi isko Itta: Sulyok István dr. A szász népközödig lapja, a Siebenbürgiseh Deutsches Tageblatt vezércikkben foglalkozik egy fele­kezeti magyar népiskola hatósági bezárásával. Az eset mindenkápen megérdemli, hogy mi is szóvá tegyük. A szatmármegyei Józsefházán történt, hogy a tan­felügyelőség egyszerűen bezáratta a róirri katholikus népiskolát. Az indokolás: az iskolaszék semmiképen sem volt hajlandó felsőbb rendeletre a német tannyelvet be­vezetni a magyar helyett. Az isko’aszék magatartásának oka eléggé egyszerű és világos. A józsefvárosi róm. knth. gyermekek anya- nyelve magyar s magyar volt már szüleiké is. Ezek az egykoron német községek, melyek a Károlyi grófok hívá­sára két századdal ezelőtt települtek erre a vidékre, az idők folyamán nyelvben és érzésben nagyrészt elmagya- rosodtak. Ez egyáltalán nem rendkívüli eset, a társadal­mak kialakulásának folyamatában. A románság előhar- cosai nem egyszer büszkélkednek azzal, hogy ugyancsak az utóbbi két évszázad alatt kétszáznál több erdélyi község lett észrevétlenül románná. Pedig ezek őstelepü­lések voltak s magyar impérinm alatt éltek. A környe­zet hatása, a körülöttük elszaporodó románság mégis ellenállhatatlan erővé vált a számukra. A szatmármegyei svábok pedig, mint egyszerű tele­pesek kerültek magyar környezetbe. Olyan területekre, ahonnan kipusztult a magyar lakosság. Szerényen, mint megélhetést kereső kivándorlók, kiket régi hazájukból a nyomorúság űzött el, mindennemű privilégium nélkül egy magánakció folyamányaképen s egészen biztosan azzal a tudattal, hogv uj környezetükben alkalmazkod- niok kell a viszonyokhoz, ha boldogulni akarnak. Csoda-e, ha nem kerülhették el a kivándorlók örök sor­sát ? Mindezt nem az ér* állapítjuk meg egymás mellett, mintha ebből jogot akarnánk formálni akár a már el­veszett magyarokra, akár azokra a német telepesekre, kik bárhol a régi ország történelmi területén német ön­tudatukat megtartották. A társadalomtudomány nem is­mer hálát, sem érzelmességet. Folyamataiban az egyes ember kicsiny pont, a társadalmi organizmusok egy­szerű atomja csupán. Ma adott helyzet előtt állunk. Az öntudatlan folyamatok megakadtak, mert a társadalmi fejlődés nj fázisba lépett. Az öntudatosan épülő nem­zeti kultúrák korszakában élünk s ennek a munkának szüksége van mindenkire, aki nyelve, gondolat- és ér­zésvilága alapján ugyanannak a kultúrának természe­tes hordozója. De csakis ezekre. Minden zsákmányolás más kultúrák területén ma korszerűtlen, kulturátlan, céltalan törekvés, mert önmagának, a kor alapgondola­tának mond ellent. Ha ezen az állásponton állana Erdélyt illetően min­denki, könnyű volna azokat a vitás kérdéseket gyakor­latilag negoldani, melyek az egymás mellett fejlődő nemzeti kultúrák határvillongásaiból születnek meg. Nem volna névelemzés, mely századok alatt megtett utakról akar visszaráncigálni mitsemsejtő gyermekeket s csak boldogtalanságot, legjobb esetben kétes értékű kétlelküséget teremt. S nem volna másfelől a szatmári sváb kérdés sem, ez a fájdalmas ütközőpont két ezer­szeresen összefonódott kultúra, két tragikusan egymásra utalt nemzet között. Ennek a tragikus bonyodalomnak kiáltó tünete az, ami Józsefházán történt. Egy falutól erőszakkal elvették azt az iskoláját, hol anyanyelvükön tanulhattak, tehát egyáltalán tanulhattak gyermekei s minden bizonnyal rövidesen más nyelvű iskolát adnak e helyett, olyat te­hát, hol az ismeretlen tannyelv a művelődésnek áthág­hatatlan akadálya lesz. Két imperializmus szövetkezett itt néhány magyar anyanyelvű gyermek természetes mű­velődési folyamatának megállítására. Az egyik a román, mely két legyet üt egy csapásra: a magyar kulturterü- letet csonkítja, mert engesztelhetetlen ellenséget lát ata- visztikus vaksággal benne s egyúttal kisebbség között szitja az ellentétek tüzét. A másik az újkeletű német kulturimperial izmus, mely a világháború rettentő terü­leti és népesedési veszteségeit a földgolyón szerteszórt német nép határokon felül álló megszervezésével igyek­szik pótolni. Ezt a teremtő gondolatot azonban minden jel szerint a doktrína geometrikus rendszerességében, minden teremtő gondolat szegletes koporsójába készül újra eltemetni. Jó volna hinni abban, hogy ezt a veszedelmet, mely az elméltnek elmerevitésével a németséget itt újra fenye­geti, épen az erdélyi szászok érzik meg elsőnek. An­nak a szász gondolatnak hordozói, kik nyolc évszázad történetével bizonyíthatják a német gondolathoz való hűségűket, annak minden változatán keresztül, ugyan­akkor azonban épen nemzeti egységük biztos tudatában világosan láthatják itt Erdély sajátságos földjén a ha­tások és ellenhatások játékát a nemzetek közötti életben. A Siebenbürgiseh Deutsches Tageblatt vezércikke ugyanis, melyből kiindultunk, „danaok ajándékáról“ beszél, amikor a józsefházi tragikus esetről beszámol. Igaz, hogy szükségesnek látja bevezetőjében megje­gyezni, hogy a szatmármegyei svábokat a magyar ura­lom utolsó évtizedei alakították át magyarokká. Ez me­rőben politikai, nem tudományos állitás. Cáfolat reá a bánsági svábság, ahol a magyar iskola mellett is a falu­kon a románosodásnak sokkal több esete mutatható ki, mint a magyarosodásnak. A környezet döntötte el itt is a kérdést, mint ahogyan a városi németség sem az is­kola, hanem a környezet hatása alatt indult el a magya­rosodás utjain. A továbbiakban azonban már megszólal a jobb be­látás szava, ba egyelőre szintén csak politikai megfon­tolások sugallatára. „Felette kétséges eredménynek tűnik azonban a szemünkben, — mondja a cikk, — hogy a közoktatási- ügyi minisztérium az iskolaszék szóbanforgó határo zata miatt az iskolát bezárja, valószinülegN azért, hogy azt német iskolaként nyissa meg újra. Kérdeznünk kell, hogy tulajdonképpen honnan meríti a miniszté­rium a jogot ehhez az eljáráshoz? A törvény értelmé­ben felekezeti iskolákkal csak az az egyház rendelke­zik törvényes képviselete utján, mely azt fenntartja. Ha az állam a törvény ellenére is beavatkozik, akkor — bárha ez esetben a németség javára történik is ez, — mégis azt kell kérdeznünk, nem történhetik-e meg, hogy más esetben az állam egyszer német evangélikus iskolákat zár be azért, mert a német tannyelvhez ra­gaszkodnak? Egyáltalán nem volna nehéz olyan körül­ményeket elképzelni, melyek mellett az állíam itt ueyanazt a jogot venné magának, mint Józsefházán. Minden tekintet nélkül tehát arra, hogy a miniszté­rium ilyenféle rendelkezései kinek a javát szolgálják, irányadó csak az lohet: prineipiis obsta.“ • „Ha a román állam a maga törvényes hatásköré­ben annak az alapelvnek hódolna, hogy mindennemű iskolának a látogató gyermekek anyanyelvén kell ta­nítania, illetve, hogy a lakősságnak tekintet nélkül a nyelvére, mindenütt iskolákat kell állítani, — menteni Lehetne az iskolafenntartó testület rendelkezési jogá­nak alaki megsértését az állam részéxpl, ha ez azzal volna indokolható, hogy az iskolafenntartó testület a természetes emberi jogok egyik alapélre ellen cselek­szik. Mit látunk azonban a román államnál? Miért kö­veti az anyanyelvi oktatás alapelvét csak kivételesen és csokis ott, ahol az nem állami iskolahatóságok ró~ vására történik? A választ erre az adott esetben fá­radság nélkül meg lehet találni: a célja itt az, bogy a németek és magyarok között folyó vitában olajat önt­sön a tűzre. Igazság érzete csak ott szólal meg, ha arra számíthat, hogy a visszavonás ékét két nem ro­mán nemzetiség közzé mélyebbre verheti .. Valóban csak mélyebbre, mert a másik imperiáliz- mus, melyről szólottnnk, — a német, már eléggé mély­re verte azt, — éppen a szatmári kérdésben. A tudo­mány ellenére, ami németeknél csodálatos és szokat­lan. Hogy a politika ellenére is, az sajnos nem meg­lepő, mert hiszen e téren a fellengző messzeségekbe néző rövidlátás a nagy német nép szörnyű tragédiái­nak legfőbb forrása. Ezen keveset változtat az, hogy ennek a német imperiálizmusnak, ez imperiálizmus itteni ügynökei­nek nem parancsolnak azok, kik ezt a cikket megirat- ták. Ámbár nyilvánvaló, hogy argumentációjának s Az őszi és Séli divat legszebb any exoluslv választékba*i megér A legújabb szövésű original angol és francia, anyagok kabátokra, kosztümökre és ruhákra az összes divat színekben. Sima és mintás angoi bársonyok kabátokra, ruhákra és pongyolákra Szolid anyagok ! CÍRÜSWA 05 ÉS STMMEIS KŐ! OSVaTKÜÍ.C«Í.ECESSÉÖEK ÁRUHÁZSÍ KOLOZSVÁR FŐTÉR 12. Sződd &:ak 13 A leggazdaságosabb és legmegbízhatóbb zörejmentes vételt csak a FÜTŐ ÉS ANÖD AKKUMULÁTOROK biztosítják adatainak ők is a hatása alatt vaunak, mert hiszen eb­ben az érdekes és tanulságos megnyilatkozásban is a német a'nyanvelv jogáról beszélnek ott is, hol már nem­zedékek óta nincsen német anyanyelv...! A következményeket, melyekkel «z a rövidlátó messzeuézés járni fog, egyformán viselik majd ők is. És velük együtt mi is. Itt egyetlen megoldás lehetséges. Á múltra vonat­kozólag a társadalmi fejlődés tiszteletben tartása. Minden tárgyilagos szellem tudhatja, hogy ez tőlünk legalább annyi lemondást követel, mint a többiektől. A jövőre vonatkozólag pedig * határvonalak becsüle­tes meghozása a becsületesen számbavett tények s nem származási elméletek alapján. Ez annál sürgősebb, mert ez a szatmári sváb kér­dés minden jel szerint nj frázisba lépett. A szatmári püspökség, a vitás iskolák legfőbb ellenőrzője és fenn­tartója fejet kapott az uj püspök: Fiedler István te­mesvári kanonok személyében. Aki ismeri a szatmári püspökség tízéves bizonytalan helyzetét, tudja, hogy most kell eldőlnie: meglehet-e találni a becsületes ki­egyezés níját, avagy most kezdődik csak a tulajdon­képpeni harc. Ártatlan gyermekek talán egyetlen kin­cséért, amit édes anyjuktól kaptak: az anyanyelvért. /WWW ^»VVVV>AyWVVVVWWWWSA/^ Nő az árnyékom Eddig még csak meg se néztem, Vagy azt hittem, átalléptem, Vagy elűzte döngő léptem, Vagy tán nem is volt árnyékom. S most már mindig meg kell látnom. Uccán, otthon, leun az ágyon, Hid alatt, zöld Duna-háton, Mindig kisér, már nem tagit. Kisér oldalt, jő loholván, Egy-egy ucoa fordulóján Elém fekszik: no, tiporj rám. Majd mögöttem jár eettengve. Néha éjjel, gázláng alatt Körülkerít, alámszalad, Most bekapja a sarkamat, Mint szótlanul kullogó eb. Ej, mit féljek? Szótlau és hű, Csnhás bátrát, szerény étkü, Velem éppen testvér léptű, Ministrál bolt csengőjével. Alázatos, szótlan barát, Végig es asztad utunk porát, Mért tűröd, hogy ón tiprok rád, Mért, hogy soha meg se feddtél? Vagy te tiporsz föl rám balul, Csak nőssz, csak nőssz hangtalanul, S felnyúlsz egyszer a föld alul S hüs csuklyáddal leteritesz... Bodor Aladár. iCGfmojUfm KITŰNŐ f URDÖPÓTLirV^ % INtiALÂCiŐK-RA ALKALMAS 3^ eLSÖae ndű Levesd feftTŐTLeMlTÓ ' OZONŢ ffJL-ESZT VIZŰÉN OICHAI&.

Next

/
Thumbnails
Contents