Keleti Ujság, 1930. szeptember (13. évfolyam, 192-215. szám)

1930-09-01 / 192. szám

«0

XIII. tVF. '192. SZÁM.

Nyolc évvel ezelőtt megjósolta a Nagyiparosok Szövetsége a naclonalizálás s az agrárreform gazdasági következményeit

Az ipari és mezőgazdasági termelés válságát, bizalmi és hitelkrizist, a fogyasztóképesség visszaeséséi és munkanélküliséget idézett elő

a kényszernacionálizálás

Madgearu és ManDilescu miniszterek hivatalosan elismerték a katasztrofális jóslat igazságát

(Kelozsvár, aug. 31. Saját tud.) Annak az elméleti' jellegű vitának a során, amely Madgearu ipar- és kereskedelemügyi, valamint Manoilescu közlekedésügyi miniszterek között Románia gazdasági élete betegágyánál lefolyt, annyi gyakorlati eredménye volt, hogy felelős kormánytényezők is megállapították, hogy a romániai gazdasági élet súlyos válságát az agrárreform elhibázott végrehajtása és a túlzó nemzeti szempontokból végrehajtott kényszernacionálizálás is idézték elő.

Keserű elégtétellel kell leszögeznünk, hogy a Keleti Újság hosszú évek felvilágosító munkájával, számtalan szakcikk meggyőző' érveivel igyekezett jobb belátásra bimi a mindenkori kormányokat éppen az agrárreform végrehajtásával és a kényszernacionalizálás- eal kapcsolatos intézkedéseinél. Az erdélyi gazdasági szervezetek és érdekképviseletek sorozatos akciót folytattak le éveken keresztül, hogy ellensúlyozzák ennek a két túlzó államhatalmi intézkedésnek előreláthatóan súlyos gazdasági következményeit, sajnos azonban nem sok eredménnyel. A Kolozsvár székhellyel megalakított Nagyiparosok Szövetsége, — amelynek éléii dr. Farkas Mózes elnök és dr. Kiss Mór, a kolozsvári egyetem volt tudós professzora, a szövetség volt igazgatója, kísérelték meg az ipari és mezőgazdasági termelést, a kereskedelmet és a vállalkozási kedvet béklyóbaverő, a külföldi tőkét elriasztó gazdasági törvények és rendeletek káros kihatásait ellensúlyozni, — az 1922. évi szeptember 6-áin terjedelmes emlékiratban liivta fel a kormány figyelmét a tűzzel, vassal keresztülvitt naciona- lizálás romboló hatásaira.

Nem érdektelen tehát Madgearu és Manoilescu miniszterek beismerő nyilatkozatai“ után ismertetni, hogy majdnem tíz évvel ezelőtt a gazdasági élet nagy felkészültségű elméleti és gyakorlati ismerői milyen következményeket jósoltak be a nacionalizálás végrehajtásának. Az azóta az UGIR kebelébe csoportosult Nagyiparosok Szövetsége cmlékii-atának főbb pontjai a következők:

A nacionalizálás kockára tette az erdélyi és bánáti ipar jövőjét.

Az ipari termelést gátló, közismerten súlyos körülményekhez az utóbbi időben a bizonytalanság érzetét fokozottabb mértékben előidéző tényező csatlakozott éspedig a nacionaiizálásnak olyan értelmű hangoztatása, helyesebben a nacionalizálás köpenyébe burkolózó olyan tendenciák érvényesüléseinek fenyegető jelenségei^amelyek úgy belső jogrendünk, mint a nemzetközi jog, valamint gazdaságpolitika szempontjából a lehető legsúlyosabb megítélés alá esnek. Ha a nacionali- zálási tendencia szabadon fog érvényesülni, a helyzet aggasztóan komolyra fordulhat és az erdélyi és bánáti ipar egész jövője kockára tétetik. A Nagyiparosok Szövetsége ezért nemcsak hivatásából, de hazafias érzületéből is folyó kötelességet vél teljesiteni, amidőn rámutat azon jelenségekre, amelyek egy pusztító kór fellépését engedik sejtetni és amelynek feltartóztatásáról idejében gondoskodni Románia életérdeke.

A nacionalizálás gondolata és terve az igazság- ügyminiszterium kolozsvári államtitkárságának (Consiliul Dirigent) 1920. év nyarán kiadott azon rendeletéhez fűződik, amely kimondotta, hogy minden részvénytársaságnak kormányengedélyre van szüksége, hogy a cégjegyzékbe bevezettessék. Hasonló engedélytől tették függővé az alaptőke felemelését is. Egyidejűleg elrendelték a külföldi vállalatok eddigi bejegyeztetésének törlését is, ha azok utólagosan nem kérnek erre engedélyt. Bár a rendeletben mégcsak halvány utalás

sincs a nacionalizálásra, á közvélemény aggodalommal fogadta a vonatkozó rendeletet, amely közjogi szempontból annál kevésbé állhat1 fenn, mert a rendeletet soha sehol ki nem hirdették.

A rendelet az Erdélyben és Bánságban érvényben maradt magyar kereskedelmi, törvény alapvető intézkedéseit) megsemmisítette, mert a részvénytársaságok alapítására nézve a törvényben elfogadott, úgynevezett „normativ“ rendszer helyett, a „koncesszió“ • rendszerét akarta élő joggá tenni.

Rendelettel nem lehet megváltoztatni a törvényt!

Alkotmányos utón érvényben tartott törvény intézkedését rendelettel megváltoztatni nem lehet. Ha

pedig a kérdéses intézkedés jogérvényo tekintetében a magyar kormánynak arra a „háborús“ rendeletére történt hivatkozás, amelyet a kivételes hatalom gyakorlásáról szóló magyar törvény alapján bocsátottak ki és amelyet a Consiliul Dirigent rendeleté állítólag éppen csak „fenntartott“, akkor elég arra utalni, hogy a magyar kormány kérdéses rendelete csak a pénzintézetekre vonatkozik, hogy az értékhatárhoz volt kötött

és ami a fő: a háború befejeztével ipso facto hatályai

vesztette. A magyar jogrendszer fenntartása cinreü

sem maradhat a rendelet érvényben, mert annak törvényes alapja nyilvánvalóan hiányzik. De ha még jogosított lehetett volna is a rendelet a kereskedelmi törvény alapvető rendelkezésének ilyen mélyreható megváltoztatására, — aminthogy arra jogositott nemi volt — még akkor sem tehet olyan intézkedést, amely a fennálló jogrendet és az ország közgazdasági érdekeit más irányokban mélyen sérti. Nevezetesen semmiféle körülmények között nem függhet a kormány puszta tetszésétől, hogy a koncesszió megadása, vagy megtagadása tekintetében őt állítólag megillető hatalommal minő közelebbi célok elérése érdekében és minő szempontok szerint élhessem

És itt nyomul most előtérbe a nacionalizálás, mint a kormányengedély megadásának irányitó elve, amely eddig egyáltalában nem volt közelebbi szabályozás tárgya és megnyitja a kaput a megengedhető kormányintézkedések és a meg nem engedhető túlkapások lehetősége előtt. Amelyek között azonban a határfalat önként értbetőleg a kormány jogi és politikai alkotmányos felelősségének elvei állítják fel, amelyek tisztád mutatják, hogy:

1. Milyen intézkedéseknél kezdődik a jogrendnek a jogi felelősségbe ütköző megsértését

2. Minő szorosan vett. jogsértést nem tartalmazó intézkedések sértik azokat a gazdaságpolitikai 'tekinteteket, amelyeket a politikai felelősségnél fogva minden kormánynak az ország érdekében szem előtt kell tartania?

Senki sem vitathatja a nacionalizálás jogos voltát, ha a közgazdasági szempontoktól megszabott határok között azt a célt szolgálja, hogy a belföldi vállalat tőkéje fölött a rendelkezés olyan tényezők kezében legyen, amelyeket az államhoz az indigenátus köteléke kapcsolja. Mert a nacionalizálás célját; és ebből folyó lényegét csakis a világháború lezajlása óta különös jelentőségre szert tett az a körülmény alkotja, hogy a közgazdaság követelte mértlékig, de csakis addig a határig, mintegy a kiviteli tilalom analógiáját létesítse azzal a céllal, hogy a szó közjogi és nem más értelemben vett „nemzeti“ vagyon tőkeelemei ne juthassanak — a közgazdasági követelmények szerint megállapított határokon túl — külföldi kézbe.

A isacíoiaalízálás sérti az alkotmányt és a nemzetközi Jogot

A hangsúly kizárólag az indigenátuson van.

Ám, de ezen belül történő minden további megkülönböztetés, legyen az akár faji, akár vallási, akár pártpolitikai vagy bármi más szempontokra fektetett, flagráns jogsértést foglal magában, mert az állampolgárok cgyrószének rovására megtámadja:

a) az alkotmányt, amely biztosítja az összes polgárok jogegyenlőségét, a tulajdonjog szentségét és sérthetetlenségét, amely nem lehet a kormány önkényes rendelkezésétől függő. Megtámadja:

b) azt a nemzetközi jogi vonatkozású törvényt, amely a Monitorul Oficial 1920. szeptember 20-iki 3699. számában (5052—63 oldal) liirdettetett ki és amelynek 1. és 8. szakaszai a teljes jogegyenlőség érvényesülését csakis az állampolgárság közjogi kötelékének, mint ilyennek meglététől teszik függővé és min- ’den más (nemzetiségi, vallási, pártpolitikai) mozzanatok érvényesülését kizárják.

Ilyen körülmények között érthető a Nagyiparosok ^ Szövetségének megdöbbenése, ha azt észleli, hogy olyan vállalatok létesülése, illetve alaptőkéjük felemelésének engedélyezése, amelyek tőkeérdekeltsége a naciona- lizálás kifejtett és egyedül helyes szempontjából a leghalványabb kétely alá sem eshetik, hosszú hónapok óta késik és ezzel az egyesekkel szemben jelentkező jogsérelem és ebből folyó károsodáson kívül az ország egyébként is súlyos közgazdasági helyzetére is további bajok származnak. Mert az engedélyezés ügyének huzavonája feltartóztatja a belföldi tőkének azt a nemzeti rendeltetését, hogy a házi termelés fokozása érdekében teljes erejét érvényesíthesse és igy mérhetetlen kincseink ellenére leromlott valutánk javításának egyetlen lehetőséges módozatát felkarolhassa.

A nacionalizálás megbénítja a belföldi tőkét is.

A belföldi vállalatok egyrészériek más belföldi ‘vállalatokkal keresztülvinni célzott úgynevezett nacio- nalizálása csak arra a képtelen eredményre vezethet, hogy kizárja az érintett erőkifejtést, amely a mi viszonyaink között az egész belföldi tőkére vár, abból a célból, hogy a külföldi töke térfoglalása a megengedhető

határok közé szorittassék. Hiú ábránd még csak gondolni is arra, hogy az egész belföldi tőke augazsálásá- val is képesek lehetnénk a külföldi tőkét kiszorítani. De még ha lehetne is ilyesmire korlátlanul törekedni, kétségtelen tény, hogy az egész belföldi tőke sem volna képes^ a nacionalizálást addig a határig keresztülvinni, melyen túl rá a helyesen megengedhető határok között is több szerep nem várhatna.

Lelohad a vállalkozási kedv, megriad a külföldi tőke.

Megbocsáthatatlan bűn volna tehát az ország köz- gazdasági boldogulásával szemben bárminő, bármilyen célra visszavezetendő olyan kisérlet, amely a belföldi tőke egy részének vállalatait a belföldi tőke más részeivel akarja nacionalizáltatni. Mert ezzel a naciona- lizáló tőke saját erejét meddő módon, ok és cél nélkül fccsérli, sőt azt a legtöbb esetben képességeit túlhaladó vállalkozásokra fordítja. A következmény és az eredmény pedig a jogtalan megkülönböztetésben rejlő nagy igazságtalanság, amely a termelés egyik legfőbb előfeltételét, a vállalkozási kedve; végkép lelohasztja, a kül- födet pedig elriasztja. Már pedig Romániának igazán szüksége van arra, hogy a külföld íclismcrhetőleg megingott bizalmát helyreállítsa, illetőleg megszerezze. _

A Nagyiparosok Szövetsége már nyolc évvel ezelőtt arra kérte a kormányt, hogy a részvénytársaságok alapítása és tőkeemelések tekintetében az Erdélyben és Bánátban érvényes kereskedelmi törvény rendelkezésének alkalmazását állítsa helyre és a nacionalizálás érdekében szükséges korlátozásokat — az alkotmányban megszabott módozatok betartásával és figyelemmel az ország közgazdasági követelményeire — csak:

1. a külföldi részvénytársaságok romániai fióktelepeire;

2. kizárólag a jövőben létesülendő, azon részvénytársaságokra korlátozza, amelyekről feltételezhető, hogy a külföldi tőkétől függnek.

Kivétel volna megállapítandó abban az esetben, ha az alapítást a közgazdasági érdekek megkövetelnék, de a romániai tőke annak keresztülvitelére nem volna képes.

Végül azt kérte a Nagyiparosok Szövetsége, hogy a kormány intézményes biztosítékokkal, félre nem ért-