Keleti Ujság, 1930. szeptember (13. évfolyam, 192-215. szám)

1930-09-06 / 196. szám

XIII. BVF. 196. SZÁM. Kedden kezdődik a református nagykőt A két egyházkomiei vezetőségei és a kálvinisták nagy tömegei érkeznek Marosvásárhelyre - Mindennap nagy- fontosságú kongresszust tartanak (Kolozsvár, szeptember 4.) A jövő héten lesz a romániai reformátusok nagyhete, amit __ mint jelentettük — Marosvásárhelyen rendez a két egy­házkerület püspöksége. A nagyhét eseményei ked­den kezdődnek s ekkorra az egyházkerületi vezető­ségek, valamint a résztvevők tömegei érkeznek meg Marosvásárhelyre. A részleges programot vég­legesen megállapították s ez többek között a követ­kezőket tartalmazza: Az első nap. Nőszövetségek napja, 13-án, szombaton. Délelőtt 9 órakor: Áhítat. Tartja Pilder Má­ria. Délelőtt 10 __12. Az erdélyi eg> hazkerületi nő­szövetség közgyűlése dr. Makkai Sándorné elnök­lete alatt. Délután 4—6. A nőszövetség lelki kérdé­sei. Bevezeti: Dr. Ferenez Mihály Zsigmondié. A nőszövetség szervezeti kérdései. Bevezeti: Dr. Gyár­fás Pálné. Este 7 órakor: A beöltöző diakonisszák fogadalomtétele istentisztelet keretében a nagy­templomban. Igét hirdet: Vásárhelyi János egy- házker. főjegyző. A szertartást végzi: Dr. Makkai Sándor püspök. Énekel a gyülekezet, a i’.ef. Dal­kör vegycskara és Holtai Ida énekművész-tanárnő. Részletes programot közvetlenül a templomba me­netelkor fogunk szétosztani. Ünnepi események és nagygyűlés. Vasárnap, d. e. 10 órakor istentiszteletei, 'esz­nek a nagy- és kistemplomban és a kollégium dísz­termében. Igehirdetők: Sulyok István püspök. I Csornák Béla egyházkerületi főjegyző és Maksay Albert theológiai tanár. Ezen a napon tartják meg a marosvásárhelyi református leányközépiskola fennállásának negy­venéves jubileumi ünnepélyeit. Reggel 8_10 óráig a volt növendékek gyülekezése a leányiskolában. 10 órakor az istentiszteleten való közös részvétel. Délután fél 3 órától 4-ig iskolaügyek megbeszélése a ref. leányiskolában. Este 8 órakor templomi hangverseny a kis­templomban. Délután 4 órakor nagygyűlés a kollégium ud­varán. Elnöki megnyitó: Sulyok István püspök. Előadás: A református sajtó helyzete és feladatai: dr. Nagy Sándor egyházmegyei főgondnok. Elő­adás: A református társadalmi élet megszervezé­sének kérdései falun és városon: dr. Bernády György kollégiumi íogondnok. Elnöki záróbeszéd: dr. Makkai Sándor püspök. Este 8 órakor a maros- vásárhelyi leánygimnázium fennállása 40 éves év­fordulójának megünneplése a kistemplomi hangver­seny keretében. A trieszti olasz terrorista mozgalom jugoszláv vezérkari tisztek utasítására történt az ünnepélyes fogadtatások, előkészítő megbeszélé­sek, értekezletek, ismerkedési összejövetelek napja. Minden református lelkészi hivatal felvilágosítási nyújt a résztvenni szándékozóknak, a marosvásár­helyi lekészi hivatal pedig, ahol a rendezőség mű­ködik, bármilyen megkeresésre válaszol. Á keddi naptól kezdve a református kollégiumban kezdi meg működését a nagyhét információs, tájékoztató irodája. Tanítók napja, 10-én, szerdán. Délelőtt 9 órakor: Áhitat. Tartja Farkas Jenő esperes. D. e. 10_12. Tanítói értekezlet. 1. Beszá­moló a tanítói továbbképző tanfolyamokról. Előadó Ferenczi Gábor nyárádszentbenedeki tanító. 2. Költségvetési hiányok, államsegély felosztása, a ter­mészetbeni járandóságoknak a változott viszonyok szerinti rendezése, a magyar állami iskoláknál töl­tött szolgálati idő beszámítása. Előadó Szekeres János marosvásárholyi tanító. 3. A tanterv nehéz­ségei, különös tekintettel a nemzeti tárgyakra. Elő­adó Lőrinczy Ferenez kolozsvári tanitó. 4. Szórvá­nyok gondozása és a tanítók. Előadó Bő.jthe Zoltán abafájii tanitó. D. u. 4 __6. Konferencia. A mai gyermek. Bevezetik: Csefó Sándor és V. - Csaté Gabriella, tanítóképző intézeti igazgatók. Este 7 órakor templomi ünnepély a nagytemplomban. Elő fohászt mond, bibliát olvas és záróáldást mond: Tóthfalusi József lelkész. Előadás: Az Egyház Fe je. (A Heidelbergi káté 31. kérdése.) Tartja: Dr Gönczy Lajos theol. tanár. Gyülekezeti énekek. A Ref. Dalkör énekszámai és dr. Farczády Elekné és Dósa Mária duett-énekszáma fogja teljessé tenni templomi ünnepélyünket, melynek részletes pro­gramját közvetlenül templomba menetelkor fogjuk kiosztani. Tanárok napja, 11-én, csütörtökön. Délelőtt 9 órakor: Áhitat. Tartja: Kováts Benedek vallástanár. Délelőtt 10 __12. Tanári érte­kezlet. Délután 4__6. Konferencia, tárgyai: 1. Kö­zépiskoláink legfontosabb problémája: a tanárság. Előadó Járav István nagyenyedi igazgató. 2. A kő zépiskolai tanár szerepe a belmisszióban. Előadó Kováts Benedek marosvásárhelyi tanár. 3. Az ifjú­ság fegyelmezésének kérdése s ezzel kapcsolatban a régi önfegyelmezési rendszer felelevenítése. Elő adó Csefó Sándor, nagyenyedi tanítóképzői igaz­gató. 4. Az examen de capacitate és a felekezeti iskolák. Előadó Szigyártó Gábor marosvásárhelyi tanár. Este 7 órakor templomi ünnepély a nagy­templomban. Előfohász, bibliaolvasás, záróáldús: Biró András lelkész. Előadás: Az egyház tagjai (Heidelbergi káté 32.) Tartja: Peleskey Sándor lelkész. Gyülekezeti énekek. Bustya Erzsébet és Riemer Károly ur énekszámai. A részletes progra­mot közvetlenül templomba menetel előtt fogjuk kiosztani. Lelkészek napja, 12-én, pénteken. Délelőtt 9 órakor. Áhitat. Tartja: Dr. Tava- szy Sándor theol. igazgató. Délelőtt 10 __12. Kon­ferencia. Az egyház és a belmisszió. Bevezetik. Dr. Imre Lajos theol. tanár és Debreczeni István lel­kész. Délután 4 __6. Konferencia. A lelkipásztor ta­nulmányai. Bevezetik: Zólyomi Jenő lelkész és Szaplonczay Bertalan lelkész. A százéves templom ujraszenteíése. Este 7 órakor a megújított kistemplom száz éves jubileumi és felszentelési ünnepélye s ennek részletes műsora: Vásárhelyi János püspökhelyet­tes mondja az imákat, Makkai Sándor dr. püspök a beszédeket. Énekel a gazdaköri dalkör, Vajda Márton karnagy és a Ref. Egyházi Dalkör Hajúk Károly karnagy vezetésével. (Trieszt, szeptember 4) A terrorista szei'vezet biinpörének csütörtöki tárgyalásán az egyik vádlott, Bidoves, szenzációs leleple­zéseket tett. Kijelentette, hogy a terrorista szervezet .jugoszláv vezérkari tisztek utasí­tása alapján dolgozott. Bombákkal, revolve­INDUL ÉRKEZIK l. II. 1 III. 1IV. I. ! ii. 1 ín 1 iv. 6» 7:0 l()»'í 18« 11>" 13'" 18 18« Zălau Vârşolţ S'oj ß»| 133uj 19 730, 83» liM ÎS2“ 74Ö- 16 19 Crasna Ciucea 7«[ — H­— 1&° 73O 0 10 _ iH i-H 10 — i 15« —- 1 16"í ~ ŞSsnBeuS-Siiw. Tăşnad eas-ei 7>°! 810 530I _ 4::o; _ 12« 18 16 15 ÉRKEZIK . SNA»*. Károhbói vonat indul Érmihályíalva és Debrecen felé 10M-kor. Szatmár, M.-Sziget felé il03 és 1711 órakor vekkel ezek a tisztek látták el őket. Aki vo­nakodott a felszólításnak eleget tenni, azt ha­lállal fenyegették meg. A terroristák -csak azért vették fel a fascista milicia egyenruhá­ját, hogy igy terveiket annál jobban megva­lósíthassák. 8MD5JL ÉRKEZIK 1 I. I II. 1 ill. I. II. HI-1 ! — 1 IO«1 17 Ciucea 913 16 _ j 7 ll-'Oj 18« Crasna 7« I435 18*> ! 716j lP°j 183CI Vârşolţ 730 I420 H 1 s«; i?«|. 19 Zălau Şîo m 18 1 1 730 I2*j 19 Şis3tle«l*Silv. 7IO 14 18«! 9 15«; ­Tăşnad 530 — 16 1 10 ! 16« ­Cărei 73O 15 1 "âmcssiK INDUL Csúcsán bevárja az összes nappali vonatokat-. MERA & COMP. A francia lapot politikai anyaginak a fala a német választási harcok Ismertetésében merül ki t 'Muimiiiij iun SElínt'Qíen napy as idefesiéíi Franciaország »an a német küljsíalSiskai eshetőségei m alt az az ember, aki Németország külpolitikáját to­vábbra is irányítani fogja? Hogy mit akar* tulajdonképpen az uj német külpolitikai irányzat, amely nyilvánvalóan terjed, akár a jobboldaliak győznek, akár nem, még a Temps külpolitkai szerkesztője sem tudja a né-? meíországi sajtó jelentések alapján kibogozni. A Temps sajnálattal állapítja meg, hogy a birodalmi kancellár választási beszédé­ben egyetlen egy precíz szó sincs a német külpolitika irányairól. Ami dr. Curtius külügyminiszter beszédeit illeti, ő természetesen a régi álláspont mellett köti le ma­gát, de a kormány többi tagjai más malomban őröl­nek. Nem érdektelen e téren Caillaux cikke az Ebre Nouvellében, amelyben a francia külpolitika jelenlegi helyzetét vázolja. velveti a kérdést, hogy mondják meg úgy Franciaországban, mint Német­országban teljes nyíltsággal: ha a locarnoi politika nem jó, hát akkor melyik politika a helyes? Vagy európai megértés, vagy az erőszak politikája, Írja Caillaux __ más megoldás nincs. Ő maga is a Poincare féle sovén hangokkal szemben mérsék- lésre inti a francia politikusokat, fölvetve veszedel­mét a francia izolálódásnak. A genfi népszövetségi ülés és az ezzel kapcso­latos páneurópai konferencia bizonyára közelel b fogja hozni a kontinentális közvéleményt a jelen­legi német-francia visszás helyzet tisztázásához. WWWWWW'ÁV’: (Párizs, szeptember 4.) Szeptember 14-ike amelyen kezdetét veszik a német általános válasz tások, már itt a közelben. Németországban nagy­ban folynak a technika minden felkészültségével, kezdve rádiótól, a repülőgépig, a választási had jé rátok és minden nap után egyre idegesebb les: Párizsban a hangulat. A francia sajtó politikai anyagának csaknem felét teszik ki azok a hírek és kommentárok, amelyek a német választási hadjára­tot kisérik. A francia sajtó levelezői nehezen tud­nak eligazodni a nagyszámú német pártok között, ami nem is csoda, hiszen az orientálódás még Né­metország újságíróinak számára is meglehetősen nehéz. A berlini uceák mindenesetre impressziókat nyújthatnak a külföldi újságírók számára. A falragaszokon megjelent Hindenburg arcképe, de ugyanakkor még nagyobb for­mátumban Seeck tábornok képe is, akit a jobboldaliak Hindenburg utódjának te­kintenek. A francia lapok minden nap közük a választás' beszédeket, de ezeknek a hangja „fortissimo“ 6- józan mérlegelés szerint mindig le kell redukálni ; helyes mértékre. A franciákat természetesen a vá­lasztások külpolitikai eshetőségei érdeklik, Trevinanus, aki az előző kormány tagja volt, energikus revíziós politikát folytat, amellyel szemben áll ugyan Curtius miniszter, kér­déses azonban, hogy az uj választások után ő lesz-c Szilágyság! autóbusz mei-etrend Zálaas—Şififă8eyl-SI8w.—€a?®i: C ucea—Zăîau—Simlsul-Si v.—Cáréi:

Next

/
Thumbnails
Contents