Keleti Ujság, 1930. szeptember (13. évfolyam, 192-215. szám)
1930-09-29 / 215. szám
XIII. «VF. 215. SZÁM. Vigyázat! Mindnyájunkat érhet baleset! Vigyázat! MEGÜTHETI Ön is az 1 millió Lei főnyereményt MEGÜTHETI ha sürgősen megveszi 100 leiért a Mentő Sorsjegyei, melyet mindén városban árueitanak, Folyószámla „Albina“ banknál. Vidéki rendeléseket 117 lei előzetes beküldése ellenében a Központi Sorsjegyiroda Cluj-Kolozsvár, Str. Memorandului 16 sz. gyorsan szét küldi Bevonul a Népszövetség a klasszikus irodalomb Regényes beszélgetés Andre Ma.urois.val, aki ismerte Byront és Disraelit és az emberiség tudomására szeretné hozni a benne rejlő végtelen erőt. — Három „ifjú“ francia és egy homályos asszonyi portré a riport mögött. v —— ■———1 1 ■ Látogatás a kor egyik legnagyobb írójánál, aki nem akarja tovább tétlenül tűrni az emderiség elsatnyulását — A K. U. állandó munkatársától. — — Velem tartana-e, ha megitivitálnám egy rendkívül érdekes irodalmi látogatásra? Bizonyára csak azért tettem föl ezt a kérdést a nyüzsgő quai-en F. L. asszonyhoz, a lengyel származású és Budapesten hosszabb ideig élt ismerősömhöz. hogy ne kelljen egyedül elballagnom Genf távoli kertnegyedébe. És hozzátettem, hogy André Mauroist szeretném meglátogatni. A jó asszony különösen eltűnődött. — André Mauroist? — Úgy van — válaszoltam. Több szem többet lát, meg azután nem is mindennapi élvezet elcsevegni Shelley. Byron, meg Disraeli halhatatlan életrajzírójával. Mikor megnyugtatták a derék hölgyet, hogy neki nem lesz egyéb dolga, mint hallgatni, késznek mutatkozott elkísérni. Félóra múlva már kiszállunk a liftből a Rezidence Hotel terraszán, ahol a Párizsba készülő iró éppen five o clock-ját fejezte be. A világhírű Író negyvenötesztendős, ám sokkal fiatalabbnak látszik. (Lehet, hogy a szeptembert délután utolsó aranysugarai tették ezt a hatást.) Sovány, szellemes, esprit-Iény Disraeli életrajzirója, aki nem előadást jött tartani Genfnek. mint Thomas Mann, nem is saját eszméit ellenőrzi, mint Emil Ludwig, hanem csak azért jött Genfbe, hogy anyagot gyűjtsön legközelebbi regényéhez, ami a népszövetségi Ansembléen játszódik le. Mert Maurois akkor is történelmet ir, amikor azt gondolják róla, hogy irodalmat ad. Az uj regény, a mai kor eposza lesz, főhőse egy francia ifjú, egy a sok közül, aki karriert akar csinálni a Nemzetek Bábeljében. — Többet nem mondhatok a regényemről, a Népszövetségről is csak annyit, hogy nyilván több jót csinál, mint rosszat. Esetleg meg is akadályozhatja azokat a háborúkat, amelyek véletlenül robbannának ki, nem előre megfontolt szándékból. Vége az európai Urának. Egész lényéből elfogulatlanság tükröződik, ezért őszinte véleményét kérdem a francia irodalomról. És Maurois meglepő vallomást tesz. — Mindössze három fiatal irónlc van. Egyikük. Marcel Proust, már egy jobb világban van, André Gid és Paul Valéri pedig sajnos, hatvanadik életévüket tapossák. Ezzel be is van fejezve a francia irodalom... — Inkább az Atlanti óceán túlsó partjáról várhatunk valami frisset és messzihangzót. Úgy látom legalább is, hogy Upton Sinclair-nek, Amerika Zolájának és Sinclair Lewisnek, akinek Babitt cimü könyvét kisbetűvel írják Amerikában és más amerikai irók föltünése végét jelenti a kilátástalan realizmus és az anarchiába kergető Ura időszakának. — De az európai irodalomnak is be kell látnia. hogy nem lehet tovább passzívan szemlélnie az emberiség elkorcsosulását és hogy irni nemcsak annyit jelent, mint elbújni az élet elől, hanem feladatokat vállalni, megszervezni a társadalmat és tudomására hozni az embernek a benne rejlő és valójában örökkévalóságra rendelt erőt. Tehát az irodalom ne merüljön ki abban a versengésben, hogy ki narkotiZálja magát jobban, iró az Írással, vagy olvasó az olvasással, hanem emelje föl az iró az emberiséget a maga boldogságához. Piros fényben lángol ez a lelkes ember. Nemsok idő múlva André Maurois hajóra száll, mert az amerikai Prinstone város meghivta őt francia intézetének felavatására. Remélem, hat hónap elég ahhoz, hogy behatoljak a rendkívül közlékeny amerikai ifjúság leikébe, hogy megírjam az amerikai pszichéről szóló uj müvemet." Sajnálja, hogy á legtöbb európai nép szive helyén ma már csak hamu van. És azért kedveli a magyarokat, mert úgy látja, hogy ebben a maroknyi nemzetben tűz van még, karakterébn ősi sajátosságokat őriz és hü maradt a mult hagyományaihoz. Minden korban krízis volt. önmagáról csak nehezen szól. •— Mi a titka annak, hogy az Ön életrajzi regényéi és a többi hasonló müvek is oly kelendő olvasmányok manapság? — De hisz én soha nem irok életrajzi regényt — tesz csudálkozó mozdulatot Maurois. Disraeli- nek, Byronnak, bár egy árva kifejezést, de még annyit sem adtam a szájába, amit tényleg ne mondtak volna el. Jól ismertem az embereimet! Az iró is, a történelmi hős is csak ember és a biográfia szerzőjének éppoly kevéssé szabad hazudnia, mint más embernek. Ha a politikus, mielőtt kimondja ezt a szót „vérverejték", szintén erre az álláspontra helyezkedne és megizlelné, mit tesz az, napi tizenhatórai földmivesmunka, szóval, ha igy elgondolnánk minden szót, amit könnyelműen leírunk, vagy elmondunk, akkor Európa sem sülyedt volna a mai erkölcsi pocsolyába. — Igaz, hogy mióta fennáll a világ, mindig volt krízis és a miénk csak annyiban súlyosabb az előzőeknél, hogy mi már a jobbulásban sem hiszünk. Hinni csak a középkorban tudtak, azután pedig három évszázadon keresztül arra törekedtek az emberek, hogy dominálhassák az univerzumot. Végre a fizika és kémia korszakának letüntével ma a pszichológia korszakát éljük, midőn Jung, Adler és Freud kutatásai nyomán az idegberendezke désünkkel foglalkozunk. A bökkenő az, hogy az ember még mindig megfeledkezik arról a millió és millió szálról, amely őt a kozmosz élettengerehez és az emberi társadalomhoz láncolja. A modern ember és a Teremtés lényege. — Az emberiség ma nyugtalan, zavart és tér mészetesen boldogtalan. Ezért kér tanácsot azok tói, akiknek sikerült kiemelkedni az átlag-töme<t bol. Tudni szeretnénk valamennyien, mi az ö enti giájuk forrása? Főleg ez a titka az életrajzi regények példátlan népszerűségének. ■— Ne legyünk igazságtalanok a Civilizációvá szemben, hisz sok mindent neki köszönhetünk. A például a háborút is. Végül is ez lohasztotta le a. ember féktelen önbizalmát. Legelső teendőnk megalapozni a népek lélektanát. Legnagyobb őrület, hogy még mindig utáljuk egymást. Tárvá-nyitva áll a kapu olyasvalaki előtt, aki tanaival megoldhatja az erkölcsi és fizikai erők utánpótlásának misztériumát és aki összefüggésbe tudja hozni a modern embert a teremtés lényegével. Byronról szóló könyvében gyönyörű példáját hozta föl Maurois annak, hogy bármilyen rugalmassága is van a léleknek, mégis csak a test az, ami a legfőbb befolyást gyakorolja a jövendőre. Maurois érdeme, hogy a legféktelenébb figuráról is bebizonyította, hogy ember volt. Lord Byron, aki rettentő vért örökölt őseitől, a Byronoktól és Gordonoktól, nemcsak hogy nem volt oly szörnyeteg. amilyennek kora hitte, hanem egyszerűbb és emberibb, mint bárki. Néha mellékuccákon sétált feleségével és ha mögötte léptek koppantak, a gőgös poéta megállt, hogy az idegen, aki nem tudta róla kicsoda, ne lássa sántítani. Maurois örökké gyászol. Byron, hogy rettentő szenvedélyében kijavitsa ezt a csúfságot — a kor legnagyobb költője lett. * Sötétség borul ránk. midőn az uccára érünk, F. asszony palástolatlan fölindultsággal szólal meg: — Megfigyelte, hogy Maurois gyászol valakit ... Kísérőmre tekintettem, — Most, a látogatás után. végül elárulhatom, hogy André Mauroishoz közelebb állok, mint sok más ember — csakhogy ő ezt nem tudja... Be sem várja csodálkozásomat, magától bugy- gyan ki a nagy vallomás. — Gyönyörű felesége volt az írónak, egy csodálatosan jólelkü teremtés. Ideálisan éltek, de boldogságuk nem tartott soká és Maurois neje egy napon tragikus módon hirtelen meghalt. Az iró örök gyászt fogadott és ezt be is tartotta. A napsütötte Normandiában, ahol birtoka van a dúsgazdag Mauroisnak, két kripta van, az egyikben pihen Maurois-né, a másikat önmagának szánja az iró. •— De hát ki volt ez az asszony, hogy mindezt olyan jól tudja róla? Nedves fátyol csillog a szegény asszony szemén. — Ez a boldogtalan teremtés, az én édes testvérhugom volt. Úgy szerették egymást, ahogy csak igazi gyermekek tudnak szeretni. De anyám nem akarta, hogy a büszke Maurois-ék a mi szegény familiánk többi tagjairól is tudomást szerezzenek. (A különös irodalmi beszélgetés alatt valahogy Maurois ösztönszerü jóindulatot is tanúsított az ismeretlen hölgy iránt.) Bágyadt mosoly tűnt föl F.-né ajkán. — Milyen szépen beszélt... Nem akartam megzavarni a kilétem felfedésével... Ne is tudja meg soha, hogy szeretett asszonyának, akinek emlékét ma is szivében hordja testvére is él ezen a világon. Seidner Imre. Önmagának életjáradékot, ieányának hozományt, fiának tokét gyűjtsön és biztosítson csekély havidij ellenében a magyar egyházak biztositó- társulatánál. a ..MINERVA“ BIZTOSÍTÓ RÉSZVÉNY- TÁRSASÁGNÁL, Kolozsvár, Lalea Reg.Ferdinand (Ferencz József ut) 37. Telefon 12—57.
