Keleti Ujság, 1930. szeptember (13. évfolyam, 192-215. szám)

1930-09-26 / 212. szám

! TUI. ÉVF. 212. SZÁM. MSßg&nmMfo' Károly király hétfőn, Miklós herceg pedig csütörtökön érkezik Kolozsvárra Európa bajnoksága dől el a teleki hegyiversenyen A világ minden részéből a leghíresebb versenyzők vesznek részt a szeptember 29-iki autóversenyen két gyönyörű Alfa-Romeo kocsi, amelyek itt futnak először. — Miklós herceg már csütörtökön megérkezik és két uj kocsiját a verseny előtt ki fogja próbálni. — Károly király is részt vesz a versenyen t — Károly király ezúttal csak mint néző fog sze. repelni a hegyi versenyen. A legutóbbi Feleki verse­nyen még rekordidővel győzött. Most azonban súlyos uralkodói gondjai között is időt szakított magának ar­ra, hogy régi szenvedélyének, az autósportnak áldoza­tot hozzon. (Kolozsvár, szeptember 24.) Megírta a Keleti Új­ság, hogy a Kolozsváron, szeptember 29-én tartandó hegyiversenyen nemcsak a kontinens legjobbnevü ver­senyzői, hanem Károly király és Miklós herceg is részt fognak venni. A tartományi igazgatóságon, rendőr- kvcszturán és a városházán minden előkészület meg­történt a felséges vendégek és nagynevű versenyzők fogadására. A tartományi igazgatóságon ma délután értekezletet tartottak és ott részletesen kidolgozták a fogadtatásnak és a verseny lefolyásának ünnepi prog­ramját.« Moldován Valér, tartományi igazgató ma délelőtt fogadta a Keleti Újság munkatársát és a királyi fo­gadtatásról az alábbiakat mondotta: — Már minden előkészület megtörtént Károly ki­rály és Miklós herceg ünnepélyes fogadtatására. A hatóságok és az Auto Club vezetőségei állandó per- manenciában dolgoznak, hogy a feleki tetőn tartandó hegyiverseny mindenképpen méltó legyen az Európa bajnokságáért folyó és egyben tizedik döntő autóver­senyhez. — Károly király mostani kolozsvári látogatása, illetve fogadtatása az első hivatalos királyi látogatás keretei között fog-e megtörténni? — kérdeztük. — Igaz ugyan, — mondotta Moldovan tartomá­nyi igazgató, — hogy Károly király, mint ilyen, először jön Kolozsvárra, de a mostani fogadtatás külsőségein mellőzni fogja a királynak ki­járó első, díszes és hivatalos látogatás ce­remóniáit. Inkább félhivatalos látogatás­nak lehetne nevezni a mostanit. — Valószínű azonban, hogy Károly király októ­berben, az egyetem tizéves jubileuma alkalmával is­mét Kolozsvárra jön és ez alkalommal lesz az uj ki­rálynak kijáró és hivatalos fogadtatás. Ez azonban nem jelenti azt, — jegyezte meg még M'oldovan tar­tományi igazgató, — hogy Károly királyt ezúttal is ne fogadnók azzal a pompával és hódolattal, ami első látogatása alkalmával megilleti. Az állomásnál az összes hatóságok veze­tői, a katonaság reprezentánsai s a külön­böző testületek fogják üdvözölni az ural­kodót. résztvesznek Hartmann László és Lichtenstein herceg. Ausztriából Jelien Chaiiy, Olaszországból Emillio Gola, egy másik nagynevű versenyző. Romániából Ghica György, aki egyben a Feleki kupát védi, Madu, Butcu- leseu és Mache. Kolozsvárról pedig Vasiliu professzor, Aczél báró és még számosán. A versenynek egyik érde­kessége, hogy azon részt fog venni Miklós herceg is, akinek a részére Budapestről most érkezett meg Károly király 29-én délelőtt féltizenegy órakor udvari vonattal érkezik Kolozsvárra. Még aznap dél­előtt a teleki motorkerékpárversenyt nézi meg, utána pedig az udvari vonaton ebédel. A Feleki hegyiver­senyt királyi díszpáholyból nézi meg. Este pedig az Autó Club bankettjén vesz részt. A nagyszabású autó­verseny iránt nemcsak az országban, hanem az egész kontinens sportköreiben nagy érdeklődés nyilvánul meg. A Dési Hitelbank Rt. betétesei elfogadják a bank kényszereg^ezsági ajánlatát és megválasztották az ellenőrző bizottságot Október 22-én lesz a kény szer egészség törvényszéki tárgyalása (Dés, szeptember 24.) A Dési Hitelbank Rt. beté­tesei Kovács László református esperes indítványára értekezletet tartottak tegnap délután. Az értekezleten, amelyen 180 betétes 17 millió lej betét képviseletében jelent meg, dr. Vajda Lipót ügyvéd, mint korelnök is­mertette az összejövetel célját, amely az, hogy az ok­tóber 22-én megtartandó kényszeregyezségi tárgyalá­son a betétesek egységes álláspontot képviseljenek. Mint ügyvéd és mint betétes is azt ajánlja, hogy a be­tétesek fogadják el a pénzintézet igazgatóságának aján­latát és ne kergessék csődbe az itézetet, mert ebben az esetben követelésükből semmit sem kapnak. A betétesek gyűlése Kovács László esperest elnö­kül, Platsintár Sámuelt pedig jegyzőnek választotta meg. Kovács László szintén annak az álláspontnak adott kifejezést, hogy a betétesek saját érdekükben járnak el, ha a kényszeregyezségi ajánlatot elfogad­ják. Urban Andor, a dósaknál sóbányák igazgatója, akit a törvényszék a Dési Hitelbank Rt. könyveinek és mérlegének felülvizsgálására rendelt ki, ismerteti a mérlegvizsgálás eredményét és a maga részéről is azt javasolja, hogy fogadják el a pénzintézet ajánlatát. Dr. Bcca József ügyvéd több betétes nevében a kényszeregyezség elfogadása mellett érvelt. Indítvá­nyozza, hogy öttagú bizottságot válasszanak a betéte­sek, a bizottságot az október 22-én megtartandó tör­vényszéki tárgyaláson a törvényszék delegálja a bank jelenlegi vezetősége mellé. A gyűlés ezt a javaslatot elfogadja és a bizottság tagjaiul megválasztja Almai Ferencet, Urbán Andort, Horváth Károlyt, Kovrig Albertet, aki egykor a bank vezérigazgatója volt és Varna Joant. A bizottság tagjai kötelezték magukat, hogy a bank jelenlegi vezetőségével és a fclügyelőbizottsággal állandó kapcsolatot tartanak fenn és hatályos ellenőr­zést gyakorolnak. Az október 22-iki tárgyaláson min­den betétes megjelenhet személyesen vagy képviseltet­heti magát Farkas Albert református lelkésznek, Ko­vács László református esperesnek, dr. Boca József ügyvédnek, Rozjanovits Sándornak, Platsintár Sándor­nak, vagy dr. Vajda Lipótnak adandó felhatalmazás alapján, akik ingyen, minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül vállalták a betétesek képviseletét. Klein Sándor állítólag azért gyilkolta meg Stark Andort, mert Stark rájött a visszaéléseire Az Autó Clubban pedig, ahol már hetek óta a ver­seny és a fogadtatás ünnepélyes előkészületei folynak, a versennyel kapcsolatosan a következőket mondották: — A szeptember 29-én tartandó Feleki hegyiver seny az autósportban európai jelentőséggel bir. A Fe­leki tetőn fog lezajlani a hegyi versenyek 1930 évi Eu­rópa bajnoka ciméért folyó küzdelem, amelyen a kon­tinens legjobb nevű versenyzői vesznek részt. Legutóbb Budapesten a Svábhegyen tartották meg a 9-ik hegyi­versenyt, ennek lesz a folytatása és egyben a 10-ik fordulója a Feleki tetőn megtörténő hegyiverseny. Aki a tíz versenyen a legnagyobb pontszámet éri el, az fogja megkapni az Európa-bajnok címet. A itteni ver­seny azért bír különös érdekességgel, mert a régóta folyó versenynek ez az utolsó és egyben döntő fordu­lója. — Az eddigi versenyek során Hans Stuck von Vi­kiéi német yersemykocsija mutatja fel a legtöbb pont- számot, utána pedig Caracciola olasz versenyző tartja a második helyet. A mostani versenyen Stuck részt- vétcle máris biztosítva van. Nagy apparátussal, három montőrrel és egy titkárral érkezik meg a hires autó­vezető. Tegnap már megérkezett a hires Austro Daim­ler versenygépe, amelyet teherautón szállítottak eddig Németországból. A második helyezett Caracciola részt- vétele még nem biztos, most folynak vele a tárgyalá­sok, amelyek valószínűleg sikerre vezetnek. — A két nagynevű versenyző mellett Budapestről (Nagykanizsa, szeptember 24.) Röviden jelentet­tük, hogy Nagykanizsán elfogták Klein Sándort, aki bevallotta, hogy ő ölte meg Stark Andort. Klein Sán­dor már Génuában volt s útnak indulhatott volna Afrika felé, de lelkiismerete visszahozta Magyaror­szágra. A letartóztatott Klein Sándor gyilkossági ügyé­ben a rendőrség tanúvallomások alapján arra a meg­állapításra jutott, hogy Kleint tettének elkövetésénél nem a sze­relemféltés ösztökélte. Alapos a gyanú az iránt, hogy a meggyilkolt Stark Andor rájött Kleinnak a favállalattal szemben elkö­vetett visszaéléseire, sőt üzleti könyveket is eltünte­tett, amelyeket Stark erélyesen visszakövetelt Klem­től. Ami a gyilkos vallomását illeti, elmondotta, hogy 1927 augusztus 1-én került a nyíregyházai E'hrenfeld- cég fatelepére, mint tisztviselő. Ismerőse volt Stark Andor, aki 1929-ben megkérte őt, hogy protezsálja be az Ehrenfeld-eéghez. Klein ezt meg is tette. Ez év Julius 11-én összeszólalkozott Starkkal, aki később szabadságra ment és szeptember 1-én tért csak vissza. Klein szabadsága alatt hallotta, hogy Stark pletykát terjeszt róla. Szeptember 1-én Stark vissza­tért az irodába s a délután folyamán, amikor ketten maradtak a telepen, kölcsönösen szemrehányást tettek egymásnak. Klein a pletykák miatt, Stark pedig azért tett, mert úgy hallotta, hogy Klein vissza akarja hív­ni az ő helyébe elődjét, az elbocsátott Zoltánt. A szem­rehányás hevében Stark dühösen felugrott a székről, amelyen ült és arculütötte Kleint, aki ennek az ütésnek a nyomait, mint mondotta, két héten át vi­selte. Az ütésre Klein öklével Stark arcába csapott, úgyhogy száján és orrán elindult a vér. Ugyanekkor az ő keze is megsebesült. Gyűrűs ujján a seb nyomai most is lát­hatók. Az ütéstől Stark megszédült és az iroda sar­kába esett, ahöl a fejét bevágta a betonba. Ekkor Klein megragadta az elesett Starkot gallérjánál fogva és fejét többször teljes erejével a betonpadlóhoz vágta. Stark védekezett és ujjaival belekapott Klein szemébe. Amikor erre Klein önkéntelenül felkapta a fejét, a mellette levő ablakon meglátott egy csavarkulcsot. Ezt hirtelen lekapta az ablakból és többször egymás­után Stark koponyájára sújtott, aki az ütésektől el­vesztette eszméletét.’ Starkot ekkor behúzta a másik irodába és megvizsgálta, van-e még benne élet. A szív már nem dobogott. A kihallgatás folyamán több ízben felmerült, hogy a Stark és a Klein között kitört konfliktus oka szc- relemféltákenység volt. A kihallgatás alatt azonban szerelmi féltékenykedésről egyáltalában nem esett szó. í) frauds silóm forrásai ViCHY-tELESTIN yíGHY-BRSMQE BRILLE VICHY-HOFIM vese-hőlyag-köszvény, cukor-értágulás máj es epe szervi- betegségek gyomor és bélbajok LgivataiROknö kisebb “■ üres szobát keres október 1-re. Ajánlató kát „Állandó“ jeligére kér a kiadóba. E'xcenSer és frikzios prések, villanymotor, alacsony nyomású gőz­kazán. alkalmi vétel, elő­nyös áron megszerezhe­tő. Ajánlatra felhívást Rudolf Mosse hirdetője Arad, továbbit. Ű z etheJyiség, iöld- szinti irodák, szute- rin, Unió ucea 6. Kiadja tulajdonos.

Next

/
Thumbnails
Contents