Keleti Ujság, 1930. szeptember (13. évfolyam, 192-215. szám)
1930-09-22 / 209. szám
Az aranypart aranya Elbeszélés Irta; ARNOLD BENNET L Délután öt óra tájban — gyönyörű, vöröslőn aranyszínű szeptemberi nap volt, — a kurszalon terraszán két amerikai milliómos üldögélt. Békésen csevegtek, ami azt jelentette, hogy tizperces időközökben az egyikük csúnyán felmordult, mire a másik visszahördült valamit. Pár lépésnyire tőlük, az amerikai nők, született, büszke tartásával egy karcsú leány támaszkodott a márványkorláthoz. Csokoládét szopogatott és minden külső jel szerint nem az élet értelmén töprengett. A kurszalon óriási üvegkupolája mögött a kecses paloták, méltóságteljes szállodák, ragyogó éttermek és csillogó kávéházak hosszú sora nyúlt végig a tengerparton csodálatos panorámában, méltóan a gyönyör városához: Ostendéhez. A sors egyk végét hófehér, királyi szépségű kis villa ékszerezte, mig a másikat, — komor strázsaként — a világítótorony zárta be, valószínűleg azért, hogy minden földi gazdagságnak, szépségnek és minden szines vágynak megmutassa az Os- tendébe vezető utat. A tenger szürkén és nyugodtan terült el a part mellett. A két milliomos csak egyben hasonlított egymásra: mindkettőjüknek rengeteg pénze volt. A fiatalabbik, Cecil Thorold, karceu, fiatalosarcu, finomvágásu embernek látszott, »ötét, spanyolos szemekkel és nyugodt mozdulatokkal. A másik Simeon Rainhore, a korlát mellett álló fiatal leány apja, a textiltröszt igen kétes hírnévnek örvendő igazgatója, zömök, körülbelül ötvenöt éves férfi volt, kékesvörös kerek állal és apró, huncut szemekkel. Simeon barátja, de egyben ellenfele is volt a fiatalabbik milliomos apjának. Valamikor ré- gesrégen ölre mentek egymással a dollárért. Ez az idő azonban elmúlt és az öreg Thorold azóta kidőlt a harcosok sorából. Körülbelül négy hét előtt találkozott Simeon Ostendében elhunyt konkurrensének fiával és — körülöttük csupa európai volt — rövid idő alatt a két annyira ellentétes természetű férfi között bensőséges barátság szövődött. — Az a külömbség közöttünk — mondotta Cecil, — hogy maga azokból az emberekből présel ki pénzt, akik minden garast a fogukhoz vernek és maguk is vagyonuk gyarapítására törekszenek. Én ezzel szemben abban találok gyönyörűséget, ha olyan emberektől szedhetem el a pénzt, akik már nem akarnak többet szerezni, vagy akik örökölték a pénzüket és most semmi egyéb gondjuk sinos, mint hogy a vagyonuktól megfelelően kényelmes módon és arra való helyen, megszabaduljanak. a arra törekszem, hogy az emberek ne is sejtsék céljaimat. Mig maga se veszi észre, hogy mikor és miben dolgozom. Mind a ketten ugyanezt akarjuk, csakhogy az az ut, amelyet én választottam, eredetibb és szórakoztatóbb. A világ leggazdagabb emberének fele itt van most Ostendében, a másik 'tele Trou- vüle-ben. Itt mindennek pénzszaga van, szinte még a strand homokja is aranyszemekkel van tele. Ez az aranypart és esak a kezét kell kinyújtania és teleszedheti arannyal magát... — Hm, csak a kezemet kell kinyújtani? — recsegett a másik milliomos. — Nem mutatná meg nekem hogyan lesz ebből arany? — Üzleti titkokat nem árulok el. — Különben la meg vagyok győződve arról, hogy belőlem például nem sok pénzt tudna klpéselni! — Akarja talán, hogy megpróbáljam? Úgy látszik a beszélgetésünk lassan üzleti térre terelődik — jegyezte meg Cecil komolyan, — Ez azért van, mert maga unatkozik, fiatal barátom, — fűzte tovább a beszélgetést Simeon. — Látja, ml, a Wall-Streeten sohasem unatkozunk. Meg kellene nősülnie, kedves barátom. — Minek? Van egy yaohtom. — Az se rossz. De egy asszony mégis ssak más. Meg kell nősülni. Például... Rainhore hirtelen elhallgatott A fiatal leány Is felkapta fejét és mind a ketten. — azaz Cecillel együtt mind a hárman — egy irányba néztek, ahol határozott léptekkel egy jóvágásu, csinos fiatalember tűnt fel a kurszalon lépcsőjén. A két milliomos összenézett: — Azt hittem, hogy Mr. Vauks-Lowry már elutazott, — jegyezte meg Cecil. — Tegnap este jött vissza, — felelte Ralnshore kelletlenül. — De ma este újra elutazik. — Szóval mégis csak lesz valami a házasságból? — Mit akar ezzel mondani? — kérdezte Simeon élesen. — Édes Istenem, már a verebek is csiripelik a háztetőn. Három nap óta egyébről sem beszélnek Osten- dében... Rainhore közelebb hajolt Cecilhez: — Engedje meg, erről nekem is kellene tudnom. De nagyon örülök, hogy szóba hozta. Most tehát nyugodtan megmondhatja az összeä verebeknek és más egyebeknek, akik ezt a hirt terjesztik, hogy az amerikai pénz és az angol kékvér házasságból semmi sem lesz. Simeon bizalmasan közelebb húzta a székét Cecilhez: — Annyi igaz, — folytatta, — hogy ez a majom megkérte tőlem a leányom kezét. Ettől az elhamarkodott ötletétől eltekintve, egészen rendes fiú. Megmondtam neki, hogy a lányom egy 'félmillió dollár hozományt kap, de csak olyan emberhez adom feleségül, aki ennek a félmillónak a párját fel tudja mutatni. Erre azt válaszolja nekem, hogy egyelőre csak évi ezer font jövedelme van. Ez elég csinos összeg, éppen elég volna Geraldine csokoládészükségletének és keztyü- számlájának fedezésére! De később gazdag lesz, mert Lord Lowrynak az örököse, lord Lowry pedig förtelmesen gazdag és visszavonhatatlanul nőtlen. Amig él, nem lehet tőle pénzt kapni, de ha meghal, minden az övé lesz. . A lányom, a feleségem, az egész családom nekem támadnak, hogy egyezzem bele a házasságba. Hogy megszabaduljak tőlük, beleegyezem, de csak azzal a föltétellel, ha lord Lowry egy félmilliós váltót ad a lányomnak, amely az esküvője napján lesz esedékes. Ma hozta meg a fiú a választ. Szigorúan zárt borítékban, felbontom és képzelje, mi volt benne! A következő: „Mister Rainhore-nak. Uram! Maga a világ legjobb humoristája Fogadja őszinte csodálatom kifejezését, Lowry.“ Cecil hangosan elnevette magát. Az Idősebbik milliomos azonban nem vetett ügyet rá. — Ügyesen csináltam, mi? — folytatta Ralnshore. — Az öregur tipikusan angol és nagyvonalú, ezt meg kell hagyni neki. Erre felkértem Mr. Lowry juniort, hogy hagyja el a várost. A levelet természetesen nem mutattam meg neki. Nem akartam gyengéd érzéseiben megbántani. Csak annyit mondtam, hogy lord Lowry nem fogadja el az ajnlatomat. — És Miss Geraldine? — önagysága kitűzte a vörös zászlót. De tudja ö is, hogy elhatározásom megmásíthatatlan. Majd megnyugszik. Istenem, a lány mindössze tizennyolc éves, a fiú huszonegy. Nem komoly dolog. Különben is csak amerikai férfihez adom feleségül. — És ha megszökik? Rainshore arca elvörösödik a dühtől: — Megszökik? Hogy érti ezt? — Csak úgy eszembe jutott! — mentegetődzött Cecil. — Semmi alapja sincs ennek a gondolatnak. A fiatal milliomosnak csak most jutott eszébe, hogy valamikor ifjúkorában Simeon ia megszökött a családi otthonból. — Hát akkor ne is gondoljon ilyesmire, — dörmö- gött Simeon és Cecil látta, hogy mennyire igaza van annak a közmondásnak, amely szerint a szülök sohasem bocsátják meg gyermeküknek azt a hibát, ami az ö életükben is előfordult. II. — Azért jött, hogy részvétét fejezze ki? fogadta Geraldine Cecilt, amikor ez Rainshoretól elválva, hozzácsatlakozott. — Nem! — felelte a fiatalember nyugodtan, — csak beszélni akartam magával. De mért kellene részvétet nyilvánítani ? — Apa bizonyosan beszélt magának rólam, — erősítette a lány. — Észrevettem a szeme villanásáról. — Az éleslátása meglepő! — mosolygott Cecil. — Valóban beszélt az édesapja. De én nem vettem valami komolyan... Arra kérem, miss Geraldine, tekintsen engem jóbarátjának. Jó? — Nagyon szivesen, de csak azzal a feltétellel, ha nem akar előadást tartani az életkoromról és nem emlegeti minduntalan, hogy még csak tizennyolc éves vagyok — Ilyen gorombaságra nem visz a természetem. Minden asszony olyan idős, amennyinek érzi magát. Maga, miss Geraldine pedig legalább is harminc évesnek érzi magát, igaz? Csak azt szeretném megkérdezni, hogy maga és Mr. Vauks-Lowry. nem gondoltak-e valamilyen elhamarkodott lépésre? a mai reménytelen helyzetükben e2 igazán nem volna csoda. — És ha úgy volna? Kill. ftW, SM. B1AY. — Abba» aa esetben azt tanácsolnám »agának kedvei középkorú barátnőm, bogy gondolják meg « dolgot. Az öregur előbb-utóbb megpuhul. Azt hlezem, nekem Is módomban volna... — Segíteni akar nekünk? — Talán. — Nagyon kedvet — felelte Geraldine hidegen. —« De miből következteti, hogy Harry meg én valami elhamarkodott lépésre készülünk? — Valamit észrevettem a szemében, a maga szép és bátor szemeiben. — Akkor hát alaposan tévedett, Mr. Thorold. Én nem tartozom azok közé az amerikai lányok közé, akik regényes meggondolatlanságokra ragadtatják magukat. Azt hiszi, nem tudom, hogy apa úgyis megpuhul a végén? Türelemmel és kitartással a legmakacsabb apát U meg lehet nevelni — Akkor bocsánatot kérek — felelte Cecil! — éa egyben gratulálok magának és Mr. Vauks-Lowrynak. — Mondja Cecil, — nézett fel most hirtelen a fiatal leány, — maga szereti Harryt, ugy-e? — Nagyon, ö a szememben angol férfi-ideál! Geraldine megelégedetten bólintott: — És olyan engedelmes. Mindent megtesz, amit mondok neki. Még ma este elutazik Angliába. Nem azért, mert apa igy akarja, hanem mert én mondtam neki. Anya meg én néhány napra Brüsszelbe akarunk utazni és egyedül hagyjuk apát, hogy saját nagysága felett töprenghessen. Mit gondol, Mr. Thorold, jogunk van arra, hogy titokban levelezzünk? — Azt hiszem, igen — döntötte el a fogas kérdést Cecil. — De ne mondja meg senkinek, hogy nekem ea a véleményem. Pár perccel később Geraldine egyedül lépett be a kurszalon épületébe. Anyjával együtt a másik kijárathoz siettek, ahol Harry Vauks-Lowry várta őket. — Egészen úgy történt a dolog, ahogy gondoltam, — fordult Geraldine lovagjához. — Apa aggódik és ha apa aggódik, akkor egy bizalmasra van szüksége. Most ezt a drágalátos Mr. Thoroldot választotta bizalmasául, Mr. Thorold már meg is próbálta, hogy észretéritaen, Azt hiszem, apa titokban azt reméli, hogy Thoroldhos megyek feleségül. A fiatalember elsápadt. — Mit... Csak nem? — Bízhatsz bennem, Harry! — intett fölényesem a fiatal lány. — Mr. Thoroldot az orránál fogva fogom vezetni. 0 most azt hiszi, hogy okosak leszünk és eszünkbe se jut valami elhamarkodottság. Mintha apa beleegyeznék addig a házasságunkba, amíg nem kényszerítjük rá. Amig tehát óvatosak vagyunk, addig senki sem gyanakszik! Még ma este visszautazol Angliába ... — Megszerzőm a házassági engedélyt és mindent elökészitek. — Ne felejtsd el azonban, hogy Mary, az unokahu- god éppen olyan fontos, mint a házassági engedély. — Nyugodt lehetsz, ő eljön. Csütörtökön már Itt lesz velem Ostendében. — Kitűnő. Időközben játszani fogom az élstuntnt, a brüsszeli utazás pedig feltétlenül megtéveszti ax öregeket és Mr. Thoroldot. Csütörtök délutánra visszajövünk Ostendébe, este elviszem anyát táncolni a kur- szalonba, háromnegyed tízig táncolok, mindenkivel, még Thorolddal is és akkor egyszerre eltűnők. Amint megbeszéltük, a hátsó kapunál autóval vársz. A tizenegyórás hajót még elérjük. Mary húgod ott várjon bennünket a hajón. Biztos vagy abban, hogy a nagybácsi nem fog kitagadni? — Azt nem teheti. A törvény nem ad módot rá! — Micsoda gyönyörű ország Anglia! — ujjongott Geraldine. — Ha elgondolom, hogy a szegény öreg még csak ki sem tagadhat. Igazán nagyszerű! Nem lehet tudni, hogy miért, de Geraldlne-nak ea a lelkesedése hazája iránt, annyira meghatotta a szerelmes fiatalembert, hogy hirtelen magához vonta és forrón megcsókolta a lányt. (Folytatása a jövő vasárnap.) MEGJELENT AZ UJ Szeszadó tinón; módosított szövegű román és magyar együttes kiadása DR. MIHELFFY és DR. MANDEL ügyvédek szerkesztésében. — Ára: 140 lei és portó. Megrendelhető a Keleti Újság könyvosztáiyánál, Cluj-Kolozsvár, Piaţa Unirii 4-
