Keleti Ujság, 1930. szeptember (13. évfolyam, 192-215. szám)
1930-09-19 / 206. szám
2 XIII. ÉVF. 206. SZÁM. Most már nem is leplezik az adódiktafuráf A parlament figyelembevétele nélkül emelték 15 százalékra az adó után szedendő késedelmi kamatokat — Vájjon milyen az adóemelés Ázsiában és Afrikában? (Kolozsvár, szeptember 17.) Az adófrontról ellentétes értesiéísek érkeznek. Jellemző azonban, hogy ellentétességük mellett is igazak. Igaz, hogy a pénzügyminiszter helyettese egy hónappal ezelőtt riadót fújt az adóalanyok ellen. Formálisan hadjáratot hirdetett ellenük. Igaz az is, hogy pár hét múlva egy humánus szellemű körirat ment szét a pénzügyminisztériumból, mely az adó részletekben való fizetésének természet és törvényszerű jogát hangoztatva, a behajtó közegeket a körülmények méltánylásával haladékadásra utasitotta. Igaz továbbá, hogy a szegény nyugdíjasok nyugdijának kifizetését több pénzügyigazgatóságnál az adó eddig lejárt részletei kifizetésének igazolásához kötötték s végül igaz, hogy a pénzügyminiszter legújabban 15 százalékra emelte az adó után szedhető késedelmi kamatok értékét. Nyilvánvaló mindezekből, hogy az adóügyi kezelés ideges kapkodás tárgya. Nincs összehangzás a különböző intézkedések között és nincs egység a rendszerben. Valóban nem valami irredentisztikus gondolatvilág, de a történeti igazság utal arra, hogy ezzel a kapkodással szemben fölidézzük a régi maavar törvényhozás 1880-as években tett adóügyi intézkedéseinek emlékét. Tudvalevő, hogy az ujabbkori alkotmányos berendezkedés a magyar állam hitelét nagyon megviselte volt és a jelzett időben a deficit réme nemcsak állandóan fenyegetett, de súlyos lidércnyomásként rá is nehezedett az államháztartás rendjére. A magyar törvény- hozás alkalmazkodva a helyzethez, jelentékeny adóemelést eszközölt és uj adónemeket is hozott be. Azonban az adózók körében ezzel természetszerűen előidézett depressziót ellensúlyozta nehány méltányos intézkedéssel. Ilyen volt például az adókezelés korszerű reformja. Az 1883. évi idevonatkozó törvény pl. kimondotta, és következetesen keresztülvitte azt az elvet, hogy az adózót az adóért ellene foganatosított végrehajtásnál éppen olyan mértékben illeti a mentesség, mint a közönséges adóst hitelezője magánjogi követelésével szemben. Tehát megállapította a törvény a legszükségesebb háztartási és iizíctberendezési tárgyak lefoglalhatatlánságát. És végeredményben abban, hogy a magyar állam nem közönséges nehézségek leküzdésével kievic- kélt a deficites költségvetések hínárjából, nagy része volt ezeknek az intézkedéseknek, melyekhez hozzájárult a napszámosok teljes adómentességének a biztosítása is. A magyar állam nem feledte ugyanis, hogy az államháztartás egyensúlyának biztositásánál a polgárok erkölcsi felfogására figyelemmel kell lennie. És ezzel olyan légkört teremtett a polgári gondolkodásban, mely anyagilag is kedvező eredményeket hozott létre. Kimutatható, hogy az adókezelés egyszerűsítésével és az adószigor enyhítésével lépést tartott a polgárság áldozatkészségének fokozódása. Ezt kellene irányadóul venni Romániának is. A mai helyzet egyáltalán nem európai. És különösen nem felel meg a parlamentárizmus követelményeinek, mert a pénzügyek terén- már-már diktatúrát létesít. Az például, hogy a pénzügyminiszter máról holnapra emeli a késedelmi kamat kulcsát, sehol a világon nem tekinthető olyannak, ami az adózókra háruló súlyos következmények mellett ne jelentene egyszersmint indolenciát a törvényhozást illető jogkörrel szemben. Közterhek meghatározására, uj elvi alapok rendszerének beállítására, a kezelés irányának kitűzésére mindenütt a világon a törvényhozást tartják kizárólag illetékesnek. Természetesen nem beszélünk itt az ázsiai államokban és Afrikában szokásos rendszerekről. Ezeket nem ismerjük és félünk megismerésüktől már csak azért is, mert nem szeretnénk arra a konklúzióra jutni, hogy az az állam, mely a maga egészen speciális úttörvényét is a legkulturáltabb államok egyikének törvénye után kopizálta, adórendszerében ezekkel az ázsiai és afrikai rendszerekkel harmonizál. Értjük azonban a bukaresti sajtó nagyobb részének a 15 százalékos kamatkulcs ellen felhozott kifogásait és csak azt sajnáljuk, hogy a parlamentarizmusnak jelzett követelések ezekben a kifogásokban nem talált kellő kifejezésre. Pedig az alkotmányosság szempontjából valóban nem lehet közönyös, hogy a pénzügyminiszter jogot vehet-e ilyen megállapításra. Nagyon szeretnők, ha a bukaresti sajtó egyszer már ideirányitaná a figyelmét. Úgy gondoljuk, hogy ezen a ponton találkozhatnánk és talán oly mértékben értenők meg egymást, hogy nagyon sok olyan dolog is érthetővé, elfogadhatóvá, sőt egyenesen természetessé és világossá válnék Bukarest légkörében, amit ma az értetlenség, amit Brassai bácsi az emberiség bajainak háromnegyedrészbeni okozójának vallott, a megítélésben elhomályosít. V. A. Két aktiv tábornok benyújtotta lemondását, mert a hadügyminisztériumból eitünt egy rendkívül fontos katonai okirat (Bukarest, «izepteipber 17.) Az Adeverul- szerdai száma szenzációs értesülést közöl. A lap szerint illetékes katonai körökben arról beszélnek, hogy nemrégiben két aktiv tábornok, akik a hadügyminisztériumban teljesítettek szolgalatot, beadta a lemondását, mivel kompetens köröknek az a véleménye, hogy nem ügyeltek eléggé egy gondjaikra bízott fontos katonai iratra. ■A lap szerint egy fontos katonai kérdést tárgyaló emlékirat eltűnt a hadügyminisztériumból s most nemrégiben derült ki, hogy az okmány egy nem barátságos állam kezébe került. Az okmány megőrzése a két tábornok feladata lett volna s eltűnése csak úgy volt lehetséges, hogy az illetők elmulasztották volna a szükséges óvórendszabályok megtételét. AMERIKA HŰBÉRURAI írta: KILIÁN ZOLTÁN (32) — Várj! — intette le Morley. — Nincs az a bizonyos helyzet, amely fel ne borulna, ezt tanuld meg, Jack! A nyugalomnak mindig valamilyen váratlan butaság vet véget és ha még olyan jól mennek is ma a A nyugalomnak mindig valamilyen váratlan butaság vet szeszüzleteink, tundunk kell, hogy szabad lesz még majd inni Amerikában! Ezzel a szabadsággal meghal majd egy kitűnő üzlet, előre azonban még nem kell azért sírnunk! Több izgalmad lesz még, mint dollárod! — Erre mérget vehetsz, Anburn! — hagyta rá Lovely. — Haragszom Zorra, Paul! Az előbb azt mondtad, hogy mindig jön valamilyen váratlan ostobaság az életben, ez a szerencsétlen is idehozatta a feleségét! — Nem ő hozatta, hanem Gén. Jelentette nekem már előre az egyik olasza. — Gon? Igazán? Férfiostobaság. Zo az enyém, nem engedtem volna Gén nevetséges taktikája nélkül sem. Szeretem. — Mi lelt, Lovely? — Magam sem tudom. Szeretem. Mennél többet magyarázom magamnak, hogy nem az én természetem ez a fülig való beleszeretds, annál jobban szeretem. Nem is hiszem, hogy már eleresztem valaha. Hogy vagy, Nor- ry val ? Morley ingerülten tett át egy széket máshova a helyéről. — Norry beteg. Megvizsgáltatom pszihiáterelckel. Azt hiszem, még mindig Zohar hatása alatt áll, bár ő minden ilyen feltevés ellen tiltakozik. Meglátjuk még! — Mindennap kimegy a temetőbe. .— Ki, sőt órák hosszáig ott tartózkodik. — Hol van most? — Talán itthon; azonnal megkérdem!... Igen, itthon van, átmegyek hozzá; te pedig nézd meg Zot! Később én is elmegyek a szanatóriumba. Norry valami szomorú dalt játszott, mikor Morley belépett. — Abbamaradt a dal, Norry. Miért? Énekeld csak tovább! — Nem, Paul. Nem énekelem. — Lovely üdvözletét küldi, vele beszéltem az imént. — Kedves. — Mit énekeltél? — Egy dalt, amelyet tőle tanultam. — Lovelytől? •— Zohartól. Amikor még nála voltam. Ezt énekelte mindig, ha nagyon szeretett. — Vagy nagyon kinzott... — Nem kinzott. Magam voltam a hibás, nem értettem meg. Kőfal volt a lelkem előtt. — Emlékezz, szerencsétlen! — Emlékezem: testét megölted, Paul! Lelke azonban itt van velem és azt mondja: szeretlek, Norreya, olt- hatatlanul szeretlek... — Holdkóros szamárság! Norry megismételte, mintha nem is hallotta volna Morley szavait: — Ezt mondja, Paul: szeretlek, olthatatlanul szeretlek ! Morley megfogta Norryt, magához húzta és megcsókolta. Norry nem szabadkozott. Nem tűrte, de észre sem vette a csókot. Morley megborzadt a leány hideg ajakától, eleresztette. — Megölted őt, és a halála után mégis rám mosolygott. Messze vagy már tőlem, Paul. A férfi szánalommal, dé megértéssel nézett a leány szemébe: —■ Szedd össze magad, Norry! Eleven halott ne légy ilyen fiatalon. A hindu meghalt, mert ránk tört; halálát megérdemelte! Vége van. Te nem mégy utána. — Nincs vége. Értsd meg, te kemény, Paul hogy megcsókoltam a halála után, és ő mosolygott*. Gyengéden mosolygott. — Őrültség! — Nem őrültség. Csak szerelem. Á halálból hozzám visszatért szerelem. Te még nem tudod mi ez, Paul. Hozzád még mem tért vissza csókra az élet. — Zoharnál sem tért vissza! Én tudom, hogy visszatért. Meg kell értened, nem szeretlek többé. — Nem lehet megérteni ezt! Szeretlek, Norry, visszahozlak az édes életbe! — Szerethetsz, de ez még nem szerelmed. A szerelem kettős, mindkettőnk mosolygós gyengédsége. Ez már nem lesz soha. — Gaz hindu! — sziszegte Parraghy. — őrültté tette ezt a szegényt... Norry Parraghy vállára tette kezét: — Nyugodj meg Paul, nem változtathatsz többé a dolgokon! Orvosokat ne küldj hozzám, sem egyéb szakértőket. Ők mind messze vannak annak a megértésétől, ami velem történt. — De hát mit akarsz tenni? *— Elhagylak, Paul. Csendben elmegyek inneni, nem kell a pénzed sem. Semmid. Táncosnő leszek. Uj táncaim lesznek, mert uj fájdalmaim támadtak cs uj örömeim születtek. Zohar elkísér mindenhova... És most felhangzott az előbb félbemaradt dal, melyet a hindu énekelt, mikor nagyon szeretett... Morley megborzongott rá. Önkénytelenül pisztolya után nyúlt, de megrázta magát: — Lelkek ellen úgyis hiába! — mondta erőltetve. — Lelek nincs, de nő van még a világon! A dal szólt zavartalanul. Morley cigarettára akart gyújtani, a cigaretta azonban kihullott a kezéből. Ajkába harapott a vezér és kiment. Csak testet tudott ölni Amerika hübérura is. Derécey szobájába besütött a nap. Gitus az ágy lábánál iilt és egy amerikai magyar újságot olvasott, a kislány képeket nézeget ott egy képeslapban, (Folytatjuk.)
