Keleti Ujság, 1930. szeptember (13. évfolyam, 192-215. szám)
1930-09-17 / 204. szám
WEMl XIIL ÉVF. 104. SZÁM. Fényes ünnepségekkel feleződött be a marosvásárfiehp református nag^hét A két templom és a kollégium díszterme nem tudták befogadni az ünneplőket — A református leányközépiskola negyven éves jubileuma (Marosvásárhely, szeptember 15.) Vasárnap volt a református nagyhét ötödik és befejező napja. Kora reggeltől késő estig mozgalmas, élénk, szines képet mutatott a város. Délelőtt 8 és 10 óra között történt meg a 40-ik évfordulóját jubiláló református leányközépiskola (régebben: polgári leányiskola) volt növendékeinek jelentkezése és számbavétele. Az iskola udvarán ezernél többen gyűltek össze a régi növendékek közül kedves, meleg találkozóra, édes leánykori emlékek fölujitására. Az iskola örömben úszó igazgatónője, Rakssányi Aranka, bizony nehéz feladatra vállalkozott, mikor a megáradt szóbeszédtől és nevetéstől hangosan zsibongó tömeg közé vissza akarta állítani a régi fegyelmet, hogy az istentiszteletekre a felvonulást megkezdhessék. Végre sikerült. Elől az iskola legrégibb növendékei, az 1890-es évfolyam s utána sorban a többi, az 1930-as évfolyamig sorakoztak fel négyesével. Az istentiszteletek 10 órakor egyszerre kezdődtek meg három helyen. A várbeli nagytemplomban Sulyok István királyhágómelléki püspök, a Gecse-DánieL uccai kistemplomban, Csernák Béla királyhágómelléki főjegyző, a ref. kollégium dísztermében, Maksay Albert theológiai tanár végezte a szertartást. Mivel három templom sem volt elegendő a ünneplő tömeg befogadására, a szabad ég alatt, a kollégium udvarán is istentiszteletet kellett tartani, melyre Kovács Benedek marosvásárhelyi vallástanárt kérték föl. Sulyok István püspök beszéde. A várbeli nagytemplomban az istentisztelet Tóthfalusi József előfohászával kezdődött. Az ima után a királyhágómelléki reformátusok ősz püspöke lépett a szószékre. Gyönyörűen felépített beszéde nagy hatást tett. _ Az elmúlt századok materializmusa _mondotta a püspök_a természettudományok nagy fejlődése következtében mind nagyobb és nagyobb támadást intéz az evangélium ellen és nem akarja megengedni a mai tudomány, hogy Krisztus sirja és keresztje továbbra is a mai helyét foglalja el az emberiség történetében. A történelem vasszekere végig száguldott rajtunk, s nemcsak anyagi értékeinket pusztította el, de erkölcsi, eszményi ideáljainkat is. Ezért nagy szükség van arra, hogy úgy a királyhágómelléki, mint az erdélyi Kárpátok tövében élő kálvinista magyarok ragadják meg Krisztusnak feléjük nyújtott segítő jobbját, mert amilyen hatalmas volt Isten a világ megteremtésében, éppen olyan hatalmas a szeretetben, az elbukott emberiség felemelésében. A püspök beszédét Holtai Ida énekmüvésznő száma előzte meg dr. Lányi Oszkár orgona kísérete mellett, mig a kistemplomban a ref, dalkör, a kollégiumban pedig a földmives dalárda adott elő egyházi énekeket. Délben 12 órakor kivonulás volt a ref. temetőbe a régi vásárhelyi papok és tanárok sírjaihoz, ahol rövid, de szép megemlékezést mondott Tóth- falusi lelkész. Nagygyűlés a kollégium udvarán. Délután 4 órakor volt a nagygyűlés többezer ember jelenlétében. A gyűlést Sulyok István püspök nyitotta meg, a református egyház egy nagyon fontos, alig halasztható kérdésének, a református sajtó megteremtésének gondolatát fejtegetve. A budapesti zsinaton is három évtizeddel ezelőtt foglalkoztak ezzel a kérdéssel, de akkor nem lehetett, ezt az eszmét megvalósítani a túlságos sok politika miatt. , Dr. Nagy Sándor a ref. sajtó helyzetéről és feladatáról tartott;értékes előadást, rámutatva arra, milyen fontos missziót tölt be a sajtó, mennyit epithet a jó, vallásos sajtó és milyen romboló munkát végez az internaeionalis felfogású vallástalan világsajtó; milyen súlyos felelősség terheli a szerkesztőket, kik a rotációs gépeken keresztül irányitAMERIKA HÜBÉRURAI Irta: KILIÁN ZOLTÁN (30) — Nem tudtam, hogy mi a bajod, szivecském, azért nem hoztam be mindjárt)■ Annyi szemrehányás látszott erre Derécey szemében, hogy Gitus menten felpattant a kislányért. Zoltán megkönuyesedett egészen, mikor a Csöppség bejött. Aztán beszélgetni kezdtek, azokat az együgyű, meleg ki« dolgokat beszélték meg, melyeket úgy szeretnek megvitatni apák a kislányaikkal... Gitus nem szólt bele, csak átfogta őket tekintetével. Azt mondta ez a tekintet, hogy ennek a két lénynek soha, de soha többé nem szabad elválni ennyi időre. Magát nem is számította bele ebbe a gondolatába az asszony. Elüzhetetlen szolgálója volt ő ennek a két embernek, magamagáé nem akart lenni soha többé. A kislány kacagott egyre. Gyógyult az apja tőle és hidnak érezte ezt a víg kiis nevetést, amelyen át megtisztulva lehet visszamenni a régi világába. Ez a kacagás csengő volt, még nem vetett rá foltot a pénz. A pénz szerzése az ilyen kacagás rozsdája... — Mégis, ezekért történt, ami történt! —- mormogta a kapitány. — Nagyot ugrott az életük és a régi sekélységbe nem apad le soha már! Ki hozatta azonban ide őket?! Egyre jobban eluralkodott Zoltánon a töprcngis. Ki láthatta el Gitust szabályszerű okmányokkal, melyek tökéletesek és így nyilvánvalóan hamisak. Törvényes utón sohasem juthatott volna ide Gitus! — Csak gangsterkéz dolgozhatott itt! De kicsoda? Lovely nem tehette... Paul! Ő volt, Paul! Lovelyt akarja... Ilyen gyorsan azonban még Paul hatalma sem teremthette meg a dolgokat, néhány napja csak, hogy Norry olyan különös lett.... Ez is csak feltevés különben, még benne van az agyam az egymást kergető eseményekben... Paul nem... Ki akkor? Kinek használt, hogy Gitus itt legyen ezekben a napokban Chicagóban ? Mig ezen tűnődött, kifelé semmit sem árult el ebből Zoltán. Gitus a hazai dolgokról mesélt nagy élénkséggel; az irigységről, a rendőrasszonj’ok harapásairól, változásokról és véleményekről, apró pénzek és vérszegény hatáskörük körül lefolyt harcocskákról. Kiszínezte mindezt az asszdnyka, iparkodott szellemes és mulatságos lenni a viszontlátás örömében. Az ura néha vá-ráfigyelt. Kedvesnek és érdekesnek találta ilyenkor a beszámolót, de nem azt, amit mondott Gitus, hanem inkább, ahogyan mondta. Mesz- sze volt már mögötte nz egész, úgy nézett rá, mint a világmárkás gyár vezetője valami pincében iparkodó kisüzemre. — Kis budapesti pozícióharcok ós rangosztály- viták! — mondta az asszony egy szünetében. — Az óceán van köztem és köztük, fiacskám. Az óceán! Gitus helybenhagyta. — Ez igaz, én azonban csak azt mondhatom, amit tudok és amiben éltem. Pesten ez a fontos és Chicago a semmi. Majd elmondod te is az elbeszélni valóidat melyek mindenesetre fontosabbak cs engem is jobban érdekelnek. — Elmondom, hogyne, most azonban még nehezemre esik a beszéd, — mosolvodott el Derécey és masához vonta Gitust-. — A sebesülésemről is beszámolok majd, nem nagy dolog, jelentéktelen az egész. Ne nézz rám gyanakodóan, nem nagy dolog, ha mondom. Fáradt vagyok már... Itt fogtok lakni a szantórium- ban, intézkedem azonnal! Gitus, meg a kicsi engedelmesen felállt. Az asszony még próbálkozott: — Én állandóan itt maradok melletted! — Szükségtelen. Egészen közel lesztek. Az ápolónők kitűnőek, az orvosok szivükön hordanak. Legdrágább betegük vagyok! Nehezen ment ki az asszony, fáradtsága azonban [erőt vett rajta és elvitte a kicsit. ják a lelkeket. Amig a szerkesztő jobbkeze a tollat fogja, a balkezének az evangéliumon kell pihenni, mert ha nem igy tesz, veszélyes barázdát szánt a papíron. Majd dr. Bernády György kollégiumi főgondnok adott elő „A református társadalmi élet megszervezésének kérdései falun és városon“ cim- mel. Beszélt a fekete, vörös, fehér és „kitudja“ milyen színekkel kérkedő lélekhalászokról, kik ritkítják a kálvinisták sorait és gyengítik a magyarság egységét. Makkai püspök záróbeszéde. .— Isten kegyelmével elérkeztünk a hetedik ref. nagyhét befejezéséhez, _ kezdette beszédét dr. Makkai Sándor. Aki ezt a helyet végignézte, az láthatta, hogy a résztvevőknek egy csodálatos lavinája indult meg, úgy, hogy templomaink és termeink nem tudták befogadni azokat, kik az evangéliumra szomjuhoztak. Ez a nagy szám nagy erőt képvisel és azt jelenti, hogy a romániai reformátusokat semmibe venni, kisemmizni nem lehet. Nincs időnk felekezeti viszályokra, mi ennek az országnak jó, hasznos polgárai akarunk lenni s azt kívánjuk, hogy az Isten igéjét s az igenek az eszközét, a mi édes anyanyelvűnket tiszteljék és kíméljék meg. Gyengék vagyunk még anyagilag arra, hogy egy nagy református lapot indítsunk, de Románia hétszázötvenezer reformátusa nem gyenge arra, hogy megkövetelje a napi sajtótól, hogy az ö érdekeit is szolgálja. A lelkes éljenzéssel fogadott beszéd végén, köszönetét mondott mindazoknak, akik a nagyhét sikeréhez hozzájárultak, a ref. presbitériumnak,, a kollégium elöljáróságának, külön megemlítve Tóthfalusi Jóisef és Nagy Endre kollégiumi igazgató érdemét. Vasárnap este 8 órakor volt a legutolsó, befejező ünnepség a várbeli nagytemplomban a jubiláns ref. leányiskola hangversenyével. Vásárhelyi János imája nyitotta meg az ünnepélyt. Szilágyi Erzsébet volt növendék éneke után Ralcssányi Arán ka igazgatónő ismertette az iskola történetét és négy évtizedes misszióját. A régi növendékek nevében meleghangú, hálás megemlékezést mondott dr. Szász Kár ohmé, az újabb növendékek nevében pedig Forró Katalin köszöntötte az iskolát. Énekeltek Redő Emma cs Iíeliai Ida volt növendékek, ének- művésznők. Az ünnepélyt Vásárhelyi János püspökhelyettes zárta be a nagyhét áldásos munkájához méltó, szivhezszóló szavakkal s a marosvásárholyi refor- mátusságot erős összetartásra buzdította. A ref. dalkör Baják Károly karnagy vezetése alatt- énekelt, mig a tömeg kivonult a templomból és az este sötétjében szétoszlott a szélrózsa minden irányában, hogy ismét csendes, szürke napra ébredjen fel a székely főváros. Orvosok jöttek be. Gratuláltak Zoltánnak a javuláshoz. A beteg átvett valamit az orvosok reggeli frisseségéből, majd nagy terveibe merült a doktorok távozása után. Azt a férfias, nagy gondolatot épiit- gette, melyre a legutóbbi időkben egyre határozottabban át kívánta helyezni az életét: a Denbigh tábornokkal és Oswestry professzorral való szövetségre. — Lázadás lesz ez Amerika bübérurai ellen! — ezt sóhajtotta kifelé a robogó chicagói életbe, melynek lüktetése a betegszoba levegőjében is eredményhajszára, sikerre lelkesített. — Lázadás?! Nem. A tisztesség keres?tcshadjárata a bűn ellem... Előbb azonban még Gitus előtt kell feltárni mindent. Nehéz lesz, meg kell tenni azonban. Ismerje meg Amerika bübérurait, a „szabad“ föld parancsodéit és sarcolóit. Az egész rendszert, mely átemelte az urát Európából; az alvilágot, mellyel Derécey Zoltán beszennyezte magát, noha mindig jót akart.... Az ápolónőtől könyvét kérte Zoltán. Tegnap kezdte olvasni ezt a könyvet, mely a crime wave lelki aláfestésével foglalkozott. Két chicagói lélektantudós magyarázta benne, hogy a bűn és a morál között nincsen szigorú határ; egybemosódnak ezek a területek, az emberek ide-oda ődöngenck rajtuk sohasem tudva, hogy valamely cselekedetükkel a bűn, vagy a morál földjén vannak-e. Még a legnagyobb elmék, legbril- liánsabb tehetségek sem kivételek; sőt, a világ, úgyszólván, minden nagynevű emberét elvesztené, ha a törvények szigorú fényszórójánál vizsgálnék meg életüket a kriminalisztika módszereivel. A legelraga- dóbb emberek gyermekei nyugalommal sodródnak bűntől morálig, moráltól bűnig, nem érzik magukban életük helytelenségét. — Lovely!... Morley! — csukta be Zoltán a könyvet. — Shakespeare orvvadász volt, Bacon meg.... róla ne is szóljunk... Szörnyűséges egy könyv ez, a bűn igazolása. El kellene égetni, hogy egyetlen gondolata se maradjon meg! Lovely jött. (Folytatjuk.)
