Keleti Ujság, 1930. szeptember (13. évfolyam, 192-215. szám)

1930-09-14 / 202. szám

4 sawmm XIII. ÉVF. nos. SZÁM. Â munkanélküliség világgondja 'A világ gondjai közt kétségtelenül ma a mun­kanélküliség kérdése a legsúlyosabb. A kérdés ará­nyainak áttekintésére elegendő pár számadat. Eu­rópában ma a munkanélküliek száma legalább tiz- millió, Amerikában pedig hat. Legalább is azoknak a munkanélkülieknek, akik valaminő hivatalosnak nevezhető kimutatásban szerepelnek. Ha ehhez a 16 millió munkanélkülihez hozzászámitjuk a statisz­tikai átlagban elképzelhető családtagokat, úgy ma a fehér fajtájú emberiség létszámából 80 millióra tehetjük azokat, akiket úgy ahogy, nem valamely munka által szerzett jövedelem, hanem állami tá­mogatás tart el. Ha visoznt azt az összeget nézzük, amibe az állami támogatás révén az európai tízmil­lió munkanélkülinek az úgy, ahogy való eltartása kerül (miután Amerika nem ismeri a munkanélküli segély intézményét) úgy ezt az összeget egész bát­ran évi 600 milliárd lejre tehetjük. Beláthatatlan számok, beláthatatlan összegek! Ha viszont azt kérdezzük, hogy a kérdésnek a gyökeres megoldására milyen intézkedések vannak folyamatban, illetve ha az iránt érdeklődünk, hogy mi történik a munkanélküliség világkérdésének a megoldása irányában, úgy kielégítő választ alig hallhatunk bárhonnan is. A súlyos és egyre fenye­getőbb természetű kérdés igazi megoldására még az iniciativa is hiányzik, úgy Európában, mint Amerikában. A munkanélküliség kérdése ma azok közé a kérdések közé tartozik, amelyek pillanatnyi­lag semmifélekép sem oldhatók meg. S korántsem azért, mert egy pillanatnyilag megoldhatatlan kon­junktúra következménye volna, hanem azért, mert az, ami elsősorban a munkanélküliséget termeli __ kiküszöbölhetetlen. Tévedés volna ugyanis azt hin­ni, hogy a munkanélküliség jelensége elsősorban a minden termelési ágban tapasztalható termelési koncentráció és termelési racionalizálás következ­ménye, mert sem a koncentrálást, sem a racionali­zálást a termelés nem tudná keresztülvinni, ha ma­guk a termelési eszközök a koncentrációt és a ra­cionalizálást nem váltanák, illetve nem követelnék ki... Felfogásunk igazolására felhozok pár idéze­tet. (Az ilyen idézetek napról-napra kiírhatók olyan ,şzakfoly0iratokb01, amelyeknek témája az emberi munka.) Az egyik például igy szól: „A bostoni és mainei vasúttársaság egy olyan, vasúti teherkocsik tolatására szolgáló gépet hozott forgalomba, amely képes évenként egymillió vasúti kocsit minden fékező és váltóállító nélkül tolatni. Ezeket az eddigi segéderőket ugyanis egy gépezet Helyettesíti, amely stb. stb.“ Egy másik idézet: „A newyorki földalatti vasutak igazgatósága közli, hogy az a szerkezet, amit a jegylyukasztó állomásokon felszereltek, az alkalmazottak számát 1500-ról 471-re redukálta.“ Az Iron Age eimü technikai revüben viszont a következőket olvassuk: „Ha az ipari termelés me- chanizálása a következő 25 esztendőben ugyan­olyan lefolyású lesz, mint az elmúlt 25 esztendőben, úgy annak a munkamennyiségnek az elvégzésére, amelyre ma hetven, azelőtt pedig száz munkás volt szükséges, elengedő lesz 45. Az automobiliparban 1925-ben harminc ember végezte el azt a munkát, amit 1914-ben még száz végzett cl." Mondom, a hasonló tartalmú idézetek sorát a végtelenségig lehetne folytatni. Idézzük azonban az Egyesült Államok munkaügyi miniszterének egyik expozéjából a következő sorokat: „Napról-napra szaporodik világunk egy olyan újabb technikai csodával, amelynek révén egy em­ber több és jobb munkát képes végezni, mint ezelőtt egy egész sereg. Az utolsó öt évben a mehanikai erő­nek a felhasználása olyan hatalmasat fejlődött, hogy a termelés gyorsasága elképzelhetetlen mér­tékben emelkedett. Olyasmi történt, amire azelőtt sohasem számítottunk. Az üvegpalackgyártásban például az automatikus gépek negyvenegyszer töb­bet gyártanak, mint a régi kézimunkafolyamat s az üvegipar csak egy azok közül az iparok közül, ame­lyek a változásnak hasonló méretein mentek ke­resztül. Az állami statisztikai munkahivatal legujab ban tizenegy vezető iparágat tanulmányozott át, amelynek a termelése 914-gyel szemben 68 százalé­kot emelkedett az uj technikai erők alkalmazása révén. Pontosan kimutatható, hogy azt a tízmil­lióval több fogyasztót, amivel most az Egyesült Államok rendelkeznek, hét százalékkal kevesebb munkaerő tudja kielégíteni, mint azelőtt.“ Mi lehet a konklúzió ezek után a szemelvé­nyek után? Aligha más, mint az, amit az előbb idé­zett amerikai miniszter, James J. Dawis maga is levon, nevezetesen: a technikai erők előtörése a termelésben szükségszerűen a munkanélküliek szá­mát emeli s mert a technikai erő szerepe minden (Kolozsvár, szeptember 12.) Azok között e meg­rázó jelenetek közt is, — amelyeknek napról-napra kénytelen tanúi vagyunk a szerkesztőségekben, — szinte megdöbbentő hatású volt Sz. F. hadirokkant látogatása. Falábára elviselt rossz ruhája borul, szenvedő arcán a bal szemét palástoló fekete rongy lebeg fejének ideg­sokkos remegésére. Első tekintetre látni rajta, hogy százszázalékos rokkant. Katonásan beszél még mindig. •— Nemsokára tizenegy éve — panaszolja a be­mutatkozás után, — hogy mankóimmal elindultam igaz­ságot keresni. Ez alatt az idő alatt sikerült annyit el­érnem, hogy most egy kis segélyben részesülök. A ható­ságok állandóan azzal biztatnak és bocsátanak el, hogy rólunk gondoskodott a törvény, nekünk sok mindent ad a törvény. Összegyűjtöttem tehát egy kis pénzt és meg­vettem mindazokat a törvényeket, — s itt kezében lévő hatalmas papircsomóra mutat •— amelyek nekünk vala­mi jogot biztosítanak. Tudni szeretném, hogy mi a kö­telessége az államnak velünk szemben. Nem lennének szivesek az urak megmagyarázni? Mankóit félrerakja, a falhoz támaszkodik és át­nyújtja az iratcsomót. Készséggel állunk rendelkezésére. És sorra vesszük a rokkantokra vonatkozó intézkedése­ket. — Ez az IOV-törvény — magyarázzuk — amely a hadirokkantak, özvegyek és árvák jogait tartalmazza. A kilencedik paragrafus arról intézkedik, hogy a világ­háború említett sorsüldözötteit teljesen ingyen kötelesek a kórházakban kezelni, illetve ellátni. Ezenkivül az illetékes állami orvosoknak díjtalanul kell a szükséges vizsgálatokat elvégezniük s ugyancsak ingyen köteles az állam orvosságokról gondoskodni. A vendég-rokkant élesen figyel, majd keserű grimaszra rândul az arca és lemondóan legyint. — Na kérem, egész nyugodt lelkiismerettel állítha­tom, hogy a háború óta pontosan kilenc esetben voltam termelési ágban csak növekedni fog, ezért a munka­nélküliségnek úgy az emelkedése, mint az állandó­sága várható. Mi lehet tehát itt a megoldás? Erre felfogásom szerint csak egyetlen egy helyes válasz képzelhető el. Ez a válasz viszont ugyanolyan paradox, mint amilyen utópikus. Lényege a válasznak az, hogy munkát kell adni a munkanélkülieknek, világmun- kát a világ munkanélküliéinek. Olyan világra­szóló méretű munkát a világ munkanélküliéinek, amilyen világraszóló méretű maga a jelenseg, amit gyógyitani kell. Fel kellene építeni Amerika és Európa vizi, országúti és autóutait. Meg kellene épittetni az összes szükséges amerikai és európai csatornákat, erőmüveket, elektrifikáltatni kellene a fehér emberiség világát a fehér emberiség munka­nélküliéivel, világközmunkát kellene adni nekik... Tizenhatmillió ember virágoskertté varázsolhatná Európa és Amerika ma még terméketlen földjeit. Virágoskertté... ha ez az Európa és Amerika egységesen tudna védekezni az ellen, ami ellen a i’észleges védekezés már nem orvosság. G. Q. • orvosi kezelés alatt, de ha meg akartam gyógyulni, fizetnem kellett. Nem lep meg, hogy a törvény és a valóság hogyan ütköznek össze. A rokkant se csinál kázust belőle, ha­nem tovább figyel. Mi pedig tovább olvassuk azt a sok jót, ami őket megilletné, hogy a hadirokkantak, árvák és özvegyek mentesítve vannak a közmunkák, adók és a személyi adók alól. Az árvák semmiféle iskolai taxát sem kötelesek fizetni. A hadirokkantaknak 75 százalé­kos korlátlan kedvezményes vasúti és folyami jegy jár. Az özvegyeknek és árváknak négy útra szóló igazolvány, menettérti jegy. Megint közbeszól a rokkant. Nem tudja megálla- ni, hogy újból ne rántsa le ai leplet a valóságról: — 1923-ig én is fizettem útadót. Azóta csak azért nem fizetek, mert nem vagyok otthon. Koldulok. Ked­vezményes jegyem is volt, azonban bekérték azzal az ürüggyel, hogy újat adnak. Isten tudja, mikor kapom megint kézhe(a A törvény 17-ik paragrafusa értelmében be I. O. V. illetve, a miniszteriultn köteles otthonokat, műhelye­ket, gyermeklmenhelyeket, szanatóriumokat felállíta­ni. Továbbá kitüntetni a legjobb hadirokkant-munkáso­kat, privát lakásukon is róluk gondoskodni pénzbeli és természetbeni segélyt nyújtani, jogi szolgálatokat díj­talanul eszközölni, a> hadiárva lányoknak hozományról gondoskodni és őket férjhez adni, szövetkezeteket lé­tesíteni, a hadirokkantaikat, özvegyeket és árvákat a tisztviselői kinevezéseknél előnyben részesíteni. Olcsó hitelről gondoskodni. A nagyon szegényeket ruhase­gélyben részesíteni. Az iratcsomókban találjuk a hivatalos lap 1929 egyik januári sízámát, amelyben a minisztertanács in­gyen, illetve kedvezményes fát ajándékoz a háború hajótöröttjeinek. Közel két éve, hogy a kérdéséé hatá­rozat jogerőre emelkedett, ennek ellenere azonban a mai napig semmi olyan intelzlkedest sem foganatosítot­tak, hogy a minisztertanácsi határozatot végrehajtsák. Mindezeket a legnagyobb figyelemmel hallgatja végig a hadirokkant. Arcának kifejezése arra enged következtetni, hogy kételkedik az olvasás hitelességé­ben. Megnyugtatjuk, hogy mindaz a sok előny, amely­nek élvezetéhez joguk lenne, törvénybe van iktatva. Amikor az iratköteg utolsó papírjához érünk, elolvas­suk azt a törvényintézkedést is, amely gzierint a száz százalékos hadirokkantakat a községek kötelesek el­tartani. Végül az 55. paragrafust is, amely úgy intéz­kedik, hogy a hadirokkantuknak temetése alkalmával olyan katonai pompát kell nyújtani, akárcsak a ka­tonatisztek temetésénél. A rokkant ennél a pontnál leejti a fejét és hal­kan a következőket mondja: — Köszönök^ hogy elolvasták nekem ezt a papír- csomót. Én azonban az ösgzies jogaimból csak egyet szeretnék érvényesíteni, az utolsót. Szeretném, ha a katonatiszteket megillető pompával temetnének ei. Amig a többi követeléseimnek eleget tennének, még eltelne tiz év s én pedig nem érem meg azt az időt. Magához veszi az iratcsomót, hóna alá kapja a mankót és kopogó fa lábával elindul lefelé a lépcső­kön. D. B, Alapítási óv; 1864. KUN MÁTYÁS FIA CLUJ KOLOZSVÁR, CALEA VICTORIEI No. 2. Nagy tétel eredeti berndorfi alpacka evőesz­közt olcsón, készpénzért vásároltam, ezért ajánlhatok egy 4 drb.-ból álló készletet, éspedig: 1 drb. valódi berndorfi alpacka asztalikést 1 drb. valódi berndorfi alpacka evővillát 1 drb. valódi berndorfi alpacka evőkanalat 1 drb. valódi berndorfi alpacka kávéskanalat VT <*« 150 leiért ll Alapítási év: 1864. szaKLATSZERtss ------------— DOO lei. act L ÄRUX Fennti evőeszközökből egy hatszemélyes, 24 darabból álló készlet Megjegyzem: Valódi berndorfi alpackáról van szó, nem pakfong és nem kinaezüstről, tehát nem meg­tévesztés! — Páratlanul dúsan felszerelt acéláru és szaklátszeresz raktárammal, 66 éves jó hírnevem­nek megfelelően állok nagyrabccsü t vevőimnek rendelkezésére. A százszázalékos hadirokkant szembenézett a törvénnyel és leleplezve a valóságot, csak a katonai temetést köti ki

Next

/
Thumbnails
Contents