Keleti Ujság, 1930. szeptember (13. évfolyam, 192-215. szám)
1930-09-11 / 199. szám
XIII. 8YF. Ktf. SZÁM. 7t Oußaresti stubiódan, a magyar együttes oenbégszereplésén (Bukarest, szeptember 9.) Három autó áll meg a bukaresti rádió-stúdió Bertelot-uccai helyisége előtt és hangos, vidám társaság száll ki belőlük: a budapesti stúdió művészei. Elsőnek egy fürge kis imprezárió ugrik ki a gépkocsiból, utána rendre előcihelődnek a vendégek, akik között azonnal feltűnik a népszerű budapesti spookernek, Schertz Edének magas alakja, aki úgy tereli fel a kissé fegyelmezetlenül viselkedő szinésznépséget. a lépcsőn, mint egy elnéző, jószivü apa a gyermekeit. Az előcsarnokban Munteanu igazgató rendkívüli szivélyességgel fogadja őket. Mellette kék- szemű, fiatal hölgy igyekszik ragyogó mosolyával még melegebbé tenni a fogadtatást: ő Lucia Giu- gulescu asszony, a bukaresti stúdió spookere. Rögtön Schertz kolléga ur iránt érdeklődik és néhány percig mindenki figyelmét magára vonja a találkozásuk. .. S érthető. Az egyik pestről röpiti az éterbe a magyar nyelv hullámait, a másik a román nyelv csengését küldi szét nap-nap mellett világszerte, de a hullámhosszak különbözősége eddig még megakadályozta, hogy találkozzék a hangjuk. És most megismerkednek. A finom, de tömör mezzoszoprán szapora kérdéseket tesz fel, amelyekre az erőteljes bariton elegáns franciával válaszol. Egyszerre kitűnő pajtások lesznek és a vékony női kéz szinte el- vész Schertz bácsi óriás markában, mikor tréfásan megkötik a román __magyar rádió-spooker-szövetséget. A váróterembe tódul a társaság, ahol a férfiak egy-két öblös tremolóval, a nők pedig rövid trillákkal próbálják ki hangjukat. Panaszkodnak, hogy kissé indiszponáltak: az erdélyi körút, a hosz- szu vonatozás, a Kárpátok hidege mogviselte hangszálaikat. De a torokköszörüléseken, előkészületeken és panaszokon mintha kis lámpa-láz világitana át. Az esemény, ami félóra múlva bekövetkezik, valóban nem mindennapi: sőt a nemzetközi rádiókapcsolatok történetében egyenesen korszakot alkotó. A bukaresti rádió-stúdió mikrofonja most először vesz fel és ad tovább magyar szót és magyar dalt; Budapest, ilyen formában, először vendégszerepei Bukarestben. Talán intenzivebb kulturkicserélődés indul meg ezzel: az esemény nem tisztán a rádió szempontjából jelentőségteljes. Muntean igazgató kifejezést is ad ennek. _ Nagyon boldog vagyok, _ fűzi hozzá, _ hogy eljöttek, hogy bemutatkozhatnak és szerepelni fognak nálunk... Schertz Edét üdvözlöm és kérem, beszéljen valamit a budapesti stúdióról s önmagáról. — Ó, — feleli, — a stúdióról már ezerszer megírtak minden megírhatók Ami pedig engem illet, az én teljes nevem: Waszojai Schertz Ede. Régi magyar patrícius-családból származom, Pozsony vidékén volt az ősi földbirtokunk. Sajnos _ legyint kedélyes lemondással, _ elúszott a birtok, mikor ezelőtt valami harmine esztendővel az én kezemre került. Monte-Carló zöld asztalain pengettem el a drága holdakat... így jutottam huszonöt évvel ezelőtt a magyar telefonhírmondóhoz s onnan vettek át a rádióhoz... Tehát már huszonöt éve nem újság előttem, hogy sokkal nagyobb nyilvánosság számára beszélek, élőszóval, mint amekkorát a hang természetes terjedéssel befoghat.... Csengetnek, háromnegyed hét, közelednek a magyar müsorszámok. Mindenki az ellenőrző terembe megy át, amelynek ajtajára pedig a legszigorúbb belépési tilalmat irta fel az igazgatóság. De most nem veszik olyan komolyan az előírásokat. Csak éppen nagyon halkan kell beszélni, nesztelenül lépni és nem zavarni munkájukban az ellenőröket, akik a kettős üvegablakon keresztül kémlelve be a stúdió-terembe irányítják a cigánybandát, amely utolsó darabját huzza a mikrofon előtt. A cigányok roppant fegyelmezetten, fölösleges mozdulatok nélkül játszanak és a prímás aggódva ügyel a jelzőtáblára, amelyen időnként parancsolóan világosodik fel a figyelmeztetés: Halkabban... gyorsabban. .. figyelem... csend... A budapestiek szakértőén végigtanulmányozzák a stúdiót, tetszik nekik a nem tulnagy méretű, de nagyon szép és gondos berendezés, a nesztfogó kék drapériák, a körülpárnázott spooker-fülke __de főként a direktor szívélyessége és a bájos előzékenység, amellyel Lucia Gingulescu asszony körülveszi őket. Asszonyom, _lépek hozzá,—, meg kell hogy köszönjem a kedvességét... Elhárító mozdulatot tesz. _Különben is,__folytatom, —- üzenetet kell átadnom magának. Nemrég jöttem Magyarországról, ahol több rádió-kedvelő magyar társaság is arra kért, tolmácsoljam üdvözletüket a szép, behízelgő beszédmodorért, a finom és meleg hangért, amely- lyel a román nyelvvel szemben idegenül állókat is gyönyörködteti. Lucia Gingulescu asszony boldogan fogadja az üzenetet. — Nagyon szeretetreméltóak az ön fajtestvérei. Kérem, jegyen szives írja meg nekik, semmi sem nagyobb öröm számomra, mint azok figyelme, elismerése, akik világszerte hallanak.. . Köszönöm az üdvözletét, szívélyesen, szeretettel viszonzom azt. Aztán közlékenyen csacsog el mindenféléről. Olyan mint egy beszédes csitri leány; senki se hinné róla, hogy már két esztendeje asszony. _ Nagyon szeretem a foglalkozásomat, elememben vagyok. Eszem ágába sincs, hogy drukkoljak, mikor a mikrofon elé ülök. Hiszen a nyilvánossághoz eléggé hozzászoktam már a színművészeti akadémián, amelynek végzett növendéke vagyok... Bizony, otthagytam a világotjelentő deszkákat a rádióért, amit nagyon szeretek. Csak még a repülőgépet szeretem jobban. Jelentkeztem is már pilótának, de nem vettek fel, mert nagyon gyönge a fizikumom. Képzelje: tizenhét és fél kilóval vagyok könnyebb, soványabb a normálisnál. Érdeklődöm a spookfer-mesterség apró technikai fogásai iránt. _ Természetesen, _ magyarázza Lucia Gingulescu asszony, _ pontosan megszövegezzük a mondanivalómat és én csak felolvasom azt. Tulajdonképpen meg kellene egy kicsit tanulni előre... gyakorolni kelleni, de ehhez rendszerint lusta az ember. Volt már azonban eset reá, hogy hosszasabban beszéltem ex-abrupto is. Egy darabnak a tartalmát kellett elmondani és elfelejtették előro el- késziteni a szöveget. Mit csináljunk, a direktor ur röviden elmesélte nekem és már tuszkolt is be a fülkébe: siessek vele. Hát a hátam borzong ma is, ha ezekre az izgalmas percekre gondolok... Behunytam a szemem és mondtam-mondtam a darab tartalmát, az egész világ fülének _ hibátlanul. Nem szeretném megismételni ezt a vakmerő kísérletet. Mozgás támad. Már csak pillanatok választanak el a magyar műsor megkezdésétől. Szokatlan ünnepélyesség érzése vesz erőt mindenkin. A cigány banda távozik a studióteremből és csenben elhelyezkednek ott a magyar gzereplők. Schertz bácsi előveszi a magyar bejelentő-szöveget, Gingulescu asszony megkapja a románt. _ Lehet kezdeni, — hangzik az igazgató szava és a magyar spooker a fülkébe lép. _ örömmel ragadom meg az alkalmat, — halljuk félperc múlva az ellenőrző terem kis hangszóróján át, _ hogy megköszönjem a román hatóságoknak ... Az első magyar szavak a bukaresti stúdióból. Hiszen hallották önök is. Köszönet a vendéglátó ország szívességéért és remény, hogy ez az esemény a két állam, a két nép közeledésének első nagy, komoly, biztos jele. _ Következik Sándor Böske, az Andrássi úti színház tagja, aki egy magyar és egy angol sanzont ad elő. És Sándor Böske, akinek a megtisztelő szerep jutott, hogy először énekeljen magyarul a bukaresti stúdióban, már ott áll a mikrofon előtt és szemeit a figyelmeztető tábla román szavaira függeszti, amelyek jelentését meg kellett először tanulnia: Figyelem, gyorsabban, halkabban, csend ... Mintha két ország mind a húsz egynehánymillió lakosának tekintetét egyszerre kellene a következő pillanatban magán éreznie. Minden rutinja ellenére is kicsit elfogultnak látjuk az ablakon át. Kék selyemruháját, frizuráját idegesen igazgatja, mint az iskolás leány, aki vizsgái szereplésre készül. Aztán felcsendül a kis magyar dal a kis pesti énekesnő ajkán ... Sándor Böske mosolyog, hajlong gesztikulál, mintha szeme előtt hullámzanának a végtelen messzeségek, amelyeken át a hangja száll, mintha szinpadon állana, szemelettára azoknak a tömegeknek, amelyeknek énekel. S a pöttömnyi szubrett pajkos sanzonja a csókról úgy hat reánk, mint valami súlyos külpolitikai expozé. Gratulálunk neki, mikor a teremből kilép. _ Nagyan jó akartam lenni, _ mondja boldogan, hogy túl volt a nagy feladaton. — Minden törekvésem az volt az ének közben, hogy olyan jó legyek, mint még soha. Az izgalom enyhül az ellenőrző teremben és most már teljes nyugalomban peregnek tovább a többi műsor-számok, amelyeknek művészi szempontból való értékelése nem időszerű most. Az igazgató tetszéssel bólint egy-egy jobb szám után. _Meg vagyok elégedve,__mondja. És a müsorszámok befejeztével román lapok szerkesztőségei hivják fel a kis együttest telefonon. — Gratulálunk. Nagyon jól tették, hogy eljöttek. Holnap vezércikket Írunk róla: Az első lépés... Jávor Béla. A csomafaival állami fámító agyon akart lőni egy szülőt Revolveres gyermek vaílásssaüat fogadássá a növendékeket as államé iskola szsámára (G-yergyószentmiklós, szeptember 9.) A Keleti Újság csak a napokban emlékezett meg arról a memorandumról, amit a szinmagyar, székely lakosságú Gyer- gyóesomafalva népe adott be a kolozsvári tartományi igazgatósághoz. Anni a kíméletlen gyermekvadászai- ről szól a memorandum, amit az odaeró'szakolt ájlami iskola igazgatója folytat a faluban, a leghajnmresz- tőbb eszközökkel. Arról már volt szó, hogy a sokgyermekes családoknak, ha csak egy gyermeket iratnak be az állami iskolába-, a többi gyermekeit felmenti az iskoláztatás kötelezettsége alól. A szülők feje alól kiszedette még a párnákat is, hirtelen árveréssel clár- vereztette, büntetéspénzeket hajtatott fel rajtuk. így vadássza az állami iskola számára a növendékeket, mert különben azt a nehányat sem kapná, akiket ilyen eszközökkel elragad a község szép, öt tanerős, nagy magyar iskolájából. Ez eszközök közé most bevette a revolvert is. Diaconescu igazgató-tanító azokat a szülőket, akik a törvényben előirt igazolványért hozzáfordulnak, hogy gyermekeiknek a felekezeti iskolában neveltetését igazolják, a legdurvább terrorizmussal fogadja.. Hogy milyen ez a fogadtatás, arra jellemző eset az Ambrus Andrásé. A szegény, idős ember megjelenik az állami iskola irodájában, gyermekének dovada-jáért, Az igazgató ur ráförmedt s a szegény embert kilökte az irodából, majd revolvert szedett elő és a távozót hátulról le akarta lőni. A véletlen szerencse, az isteni gondviselés segített, hogy a gyilkos golyó ne találjon. Diaooneseu igazgató rálőtt a csomafalvi szülőre, de golyója nem talált. Ebből az emberölési kísérletből látható, hogy milyen „igazgatók’’-at küldenek a székely nép falvaiba, mint a román állam exponenseit. Ezek, az ilyen emberek akarják a székely nép apró gyermekeit nevelni. Nem iskolába való emberek azok, akik revolverrel vadásznak az ártatlan gyermekekre. Nem lehet csodálkozni, ha a szegény székely asszony, akinek kis gyermekét erőszakkol bekényszeritik az ilyen állami iskolába, állandó rettegésben él. A tanítónak revolver vau a kezében, gyilkos szerszám s nem a szeretet eszköze. Argentinéban a rend helyreállt Ivígoyen volt köztársasági elnököt szívsssélhíidés érte (Newyork, szeptember 9.) Az Associated Press jelenti Buenos Ayresből, hogy a forradalmi kormány érvényeseknek ismerte el az előző rezsim mindazon egyezményeit és szerződéseit, amelyeket Argentina képviseletében külföldi államokkal kötött. A lapok táviratai szerint egész Argentínában kezd konszolidálódni a helyzet. A forradalmár katonaságnak a főváros közelében elhelyezett osztagait a lakosság a fővárosba való bevonulásukkor nagy lelkesedéssel fogadta. Irigoyen, volt köztársasági elnököt szivszélhüdés érte s állapota súlyos.
