Keleti Ujság, 1930. augusztus (13. évfolyam, 166-191. szám)

1930-08-31 / 191. szám

Ems&ä®s________________ _________nil. ÉVF. 191. SZÁM.

ványt mutattam fel, hogy nem optáltam.

CFR: igazolja, hogy nem azonos a Ploeştiben lakó Dénes Sándorral. Igazoltam.

CFR: igazolja, hogy követelését nem számolták el a jóvátételi számlán. Ezt nem igazolhattam, minthogy nekem, mint román állampolgárnak ehhez semmi közöm nincs.

CFR: igazolja, hogy román állampolgár. Benyújtottam a 144—B. számú állampolgársági bizonyítványomat.

Mikor mindezzel minden kétséget kizárva tisztában lettünk, megkaptam a CFR határozatát 1930-ban, amely szerint értékpapírjaimat beutalták az állam javára a pénzügyminisztériumba: mivelhogy idegen alattvaló vagyok. Ha nyolc év alatt nem fizettem volna vissza a banknak kamatokban majdnem duplán az állampapírok értékét, a papírjaim nem estek volna le időközben értékük felére, akkor egészen jó viccnek tartanám a CFRnek saját; beszerzésű okirataimmal gondosan megalapozott határozatát amely megfoszt az értékpapírjaim mellett az állampolgárságomtól is. Szerencsére a Nagyvárad—csernovic-i vasútvonal megnyitásakor nálunk járt a vasút vezérigazgatója, Stan Vidrighin ur. Bosszankodva olvasta el a határozatot és restelkedett, hogy a CFR-nél ilyen rend van. Majd megígérte, hogy azonnal intézkedik értékpapírjaim azonnali visszaszolgáltatása ügyében. Meghatalmazott, hogy bukaresti címére egy levelet Írjak, nehogy elfelejtsen intézkedni. A levelet megírtam, de eddig mindössze a banktól kaptam egy felszólitólevelet, melyben ügyvéddel fenyegetőznek.

Saját ügyvédem következőképen biztat: ha beperelem a CFR-t, két év múlva kapok ítéletet és másik két év telik bele, amig a CFR felveszi költségvetésébe értékpapírjaim visszafizetését s ez elég idő arra, hogy bekövetkezzen az „ellenkező“ eset, amelyre a bank ügyvédje olyan tapintatosan céloz. Dénes Sándor.

ifVWVWVWV>^WWWWWVWWVWWVWVWWVWWVWWrfW\A/WWWWV*Ae

Ä liiagyni1 kommunisták szeptember 6.-án ellentüntetést akarnak rendezni Budapesten

A CFR megfosztott az állampolgárságomtól

harmincezer fej értékű áffampapir kálváriája

(Szatmár, ang. 29.) Egyáltalán nem vagyok üzletember. Bár igen nagy tekintélye van előttem az ügyes üzletkötésekkel szerzett vagyonnak, mindennél többre becsülök egy jó bűnügyi riportot, melyeit ezek az üzletkötések termelnek kî. Az első üzletemet 1919-ben csináltam, mikor az emberek vagyonokat kerestek valuta- seftekkel: valaki egy igen szép bankjegyet kínált megvételre potom száz koronáért.

A bankjegy szövege ismeretlen nyelven volt írva, csak annyit értettem meg a rajta levő számból hogy: 5.

Az embernek abban az időb ;n nagyobb bizodalma volt ama bankjegyek iránt, amelyeken kisebbek voltak a számok, mintha gaimadával lettek volna rajta a zérók. Megvettem. *

Egész sereg valuta.tekiirtcly próbálkozott vele, mig végre egy megfejtette, hogy egy Esztergomban kibocsátott pénztárjeggyel állunk szemben, amelyet pedig egyik tőzsdén sem jegyeztek.

A második üzletemet 1922-ben kötöttem Bukarestben ahol megtudtam, hogy épen ottartózkodásom idején osztják ki a menet jegyirodái jogosítványokat.

Mindössze harmincezer lej értékű óvadékképes állampapírt kellett deponálni, amit egy szatmári banktól szereztem meg egy nagy szekrényre való menetjegyet olyan bélyegző jeggyel, aminővcl a vasúti pénztáros szokta belepecsételni a jegybe a dátumot. Ez a gép tetszett az egészből a legjobban.

Sajnos azonban a gépet egyszer sem használhattam. Mindig egyéb dolgom volt. Nem értem rá jegyeket csinálni. Végül is a CFR visszavette tőlem a jegyeket, a géppel együtt, aminek természetszerűleg az lett volna jogos következménye, hogy visszautalják az értékpapir- jaimaí, melyek után drága kamatokat fizetek. Minthogy a CFR azonban — mint mondani szokás — a füle botját sem mozgatta ezirányban, a tiszteletteljes kérvényt, melyben utaltam arra, hogy a jogviszony, amely a CFR és köztem, mint meuetjegyiroda tulajdonos között fennállott, megszűnt, kérem tehát az értékpapírjaimat vissza. Úgy látszik azonban, hogy a CFR nem könnyen bontja fel ezt a jogviszonyt, mert azóta a következő jegyzékváltások történtek:

CFR: igazolja a nevezett menetjegyiroda tulajdonos, hogy időközben nem optált. Főhatósági bizonyítAMERIKA

HŰBÉRURAI

Irta; KILIÁN ZOLTÁN ü7).

— Az állam népének és területének védelmére visel háborút! Az állam az emberiségnek egy magas erkölcsi ideálja ás az élet egyik legfontosabb valósága! Azzal ne hasonlítsátok össze magatokat!

Morley szólt Lovely helyett:

— Mi állammá tettük magunkat, akár tetszik valakinek, akár nem, Zoltán. Az erkölcsi ideál dolgában elég sebet, szenvedtél el odaát, kicsit átalakulhatott volna a felfogásod már. A morál más és más korok szerint és az emberiség parancsolói szerint. A mi morálunk, nem tagadom, eltér egy kicsit az általános moráltól, de azért morál ez is. Mi szeretjük a küzdést, meg a nagy kockázatokat, hagyj ebben magunkra!

— Nem féltek az Istentől?

— Zo, nem erőltetünk téged semmire sem. Kereskedelmi vállalatainknál alkalmaztunk, ahol a magad etikája szerint dolgozhatsz. Maradj meg ebben. Gondolj a családodra és jövő életed nagy békességére abban az unalmas városban, ahonnan elhoztunk. Légy hálás egv keveset. Ma még kedves vagy nekünk és vigyázunk rád. Okoskodni azonban nálunk felesleges. Egy nagy rendszer, melytől rengeteg ember élete függ, n fog megváltozni a kedvedért. Ennyire nem vagy fontos és nem is leszel.

XII.

Norreya d'Ayalas tánca.

Norreya d’Ayalas dúdolva ment az autója felé, meg volt elégedve nagyon magával, Morley megengedte neki végre, hogy ismét táncoljon; régóta nélkülözött művészete lázba hozta most és remegett az első nyilvános fellépése elé megint, mind valamikor még gyermekleányka korában.

Próbái kitünően sikerültek. Kicsiny, de tökéletes szakértelmű és ezért «agyigényü közönség előtt táncolt; ez a közönség nem tudta, mit tegyen vele elragadtatásában. \

Egyetlenegyszer akadt csak meg Norry, egy pil2

___________________________________

(Budapest, augusztus 29.) Péntekre virradó éjjel a kommunisták magyarországi pártja aláírással plakátokat ragasztottak ki és osztogattak Budapest külvárosaiban. A plakátokban gyáváknak nevezik a szociáldemokratákat, akik elárulták a munkásság érdekeit és a munkásokat felszólították arra, hogy ne vegyenek részt a szeptember 1-i felvonulásban, ezzel szemben szeptember 6-án vonu!(Bukarest, augusztus 29.) Ismeretes, hogy Románia és Jugoszlávia megbízottjai nemrégiben tárgyalásokat folytattak a két ország között létesítendő Duna-lnd kérdésében. Az ügyről a belgrádi kormányhoz közelálló Vreme eimii lap irt cikket és ebben a tárgyalásokról nagyon optimisztikusan nyilatkozott. Az Adeverul reflektál a Vreme cikkére. ^Értesülése szerint távolról sem áll úgy a helyzet, ahogyan a Vreme beállította. A román nagy- vezérkarnak ugyanis kifogásai vannak az ellen, hogy a kiszemelt helyen hidat építsenek a Duna fölé. Ez a hely ugyanis mindössze 30 kilométer távolságban lenne a bolgár határtól. A tárgyalások folyamán a jugoszlávok azzal érveltek, hogy háború esejanak ki az uccára és mutassák meg erejüket. A kiragasztott plakátokat leszedte a rendőrség és megindította az eljárást. Az éjszaka folyamán az egyik vendéglőben letartóztattak egy fiatal kőmüvesle- gényt, aki borozgató katonákat arra beszélt reá, hogyha szeptember 1-ével kivezénylik őket, tagadják meg az engedelmességet.

tén, ha a Dardanellákat zár alá helyeznék, a hid révén Romániának szabad kijárása lenne Jugoszlávián át az Adriai tengerhez. Ezzel szemben az Adeverul gzt mondja, hogy Romániának nagyon szoros kapcsolatai vannak Angliával, az angol kereskedelmi hajókat pedig háborúban hadihajók kisérik s igy a jugoszláv érvelés, Anglia erejét tekintve, nem helytállók, mert ezek szerint nem lenne szüksége Romániának az adriai part felé vezető útra. Érdekes körülmény az is, hogy a görög kormány jegyzéket intézett a román kormányhoz és ebben a hidat Görögország szempontjából szükségesnek mondja, a hídépítéshez nagy pénzáldozattal is hajlandó hozzájárulni.

bánatra. Valami mintha megkötötte volna tagjait. Csak egy lchelletni ideig tartott az egész, észre sem vették a többiek.

Most, mielőtt az autóba felhágott volna, ismét ezt a megkötöttséget érezte. Mi lehet ez?

Orvost hivatott, mihelyt hazaért. Az orvos nevetett a panaszra, pillanatnyi indiszpozició az egész, az izomzata tökéletesen rendben van, idegei frissek és a test korlátlan1 urai. Szó sincsen bajról.

Erre a világos beszédre megnyugodott. Norry, nem is szólt Morleynek semmit. Boldogan várta a fellépést.

A város leghatalmasabb emberei rendezték ezt az igazán zártkörű estélyt. Chicago legszebb színháza volt erre az estére az övék. Morley is fellépett, mint trapéznűivész és rongyfestő. Lovelynek is volt egy tüneményes táncszáma.

Derécey egy páholy sarkából nézte ennek a vulkánokon és erkölcsrendszereken táncoló társaságnak a fesztelen jókedvét. Nagy csodálkozására ismerte fel a box-championban Cliarwith-t, a heroin és a feltűnés nélkül ölő mérgek gyárának igazgatóját; Charwiith Crox- tonnal, az ügyésszel mérkőzött. Bárhogy utálta is Derécey Zoltán a bokszolást, el kellett ismernie, hogy a két férfin, mint hivatásos boxoló is megkeresné kenyerét Amerika földjén. Charwi'lh győzött a meccsben, amint ez az alvilág szabályai szerint várható volt is. Megfigyelhette azt is a kapitány, hogy csupa választékos modorú ember gyűlt itt egybe, valóban hölgyek és valóban urak szórakoztak ebben a színházban ma. Modorban és műveltségben messze felülálltak az átlagos amerikai müveit emberek felett; nagy kultúrájú, csodálatos színekben pompázó, élvezete, de mérges virágai az emberkertnek. Vadhajtások, melyek eluralkodtak a nemes részeken, ismeretlen rügyeik és bimbóik nem akartak tudni végi virágok céljairól.

— Fel kellene robbantani bennünket, igy mindnyájunkat, ahogy együtt vagyunk! — sóhajtotta a kaptány.

Aztán elmosolyodott:

— Ez a különös föld újakat termelne helyettünk. A mi lelkűnktől még jobban elütő újakat...

Hátulról valahonnan fény-kéve jött, rávilágított az alant zsibogókra és a fénycsóva nyomán hirtelen világosnak vélte ennek a vadhajtásos emberterinésnek az

okát Derécey Zoltán:

—■ Az okos európai társadalmak rangokat és címek öt eszelnek ki, hogy legyen mi után kapokdni — nyújtózni az embereknek. Szép létrák és ostoba pávatollak vasinak, a létrákon való csúszás és a pávatollak megszerzése leköti az energiákat.

Itt azonban nincsen pávatoll és nincsen létra. Szavak, melyek boldogítón megkülönböztetnék az embereket, hiányoziirak. Pénz van csak, minden energia erre irányul és ebben fejeződik ki. Nem lehelt játszani a komolyság örve alatt csillagokkal, keresztekkel és kiemelő jelzőkkel. Asszonyok itt nem űzhetik ilyen játékok után férjeiket. Nem hajszolhatják őket adományozott szavakért és mellre akasztott diszekért. Az amerikai ember ezért rekorddal tűnik ki, vagy képtelen cselekedetekkel. Amerika itt ülő hűbérurai a nagy egyenlőség talajából nőttek ki!

Lovely nőseregének tagjai jöttek elő a színpadra, álarcban valamennyien.

A sok szép és titokzatos nő még itt is hatalmas izgalmat teremtett, és Deréceyvel mentán' elfeledd ette okokat és okozatokat boncoló hajlandóságát.

Egyet megismert a Lovely amazonjai közül, a legjobb alakút és legszebb bőrűt. Lovely ezt a nőt Oran- ge-neik nevezte, ami különös női név, mert azt teszi: narancs.

Orange néger nő volt, de abból a nőfajtúból való, mely megszépült és kifinomodott, megvilágosodott. Ez a nőfajta most kezdi Amerikából lióditgatni a világot. Előőrsei már Párizsban és Londonban szorítják le az első helyről a fehér illőt. Az ősi tűz féktolcnkcdik bennük és a férfiak beleszédülnek ebbe a lángba.

Derécey ismerte azt az embert is, akit Orange cl nem apadó nagy szeretettel szeretett. Jack Anburn volt ez, most fent keringett repülőgépével a színház felett, hogy Gcnualiék esetleges felülről jövő támadását pjlótatársaival elhárítsa.

Jack Anburn fehér volt, de szavára tüzbo ment volna Chicagónak az a városrésze, melyet hetven százalékban feketék laknak. Ezek a feketék imádták Orange-et és nagyrabecsülték Anbrunt, aki Amerika földjén egészen szokatlanul dacolt az általános társadalmi törvénnyel és uem tett külömbséget fehér és színes ember között.

(Folyt, köv.)

A hadvezetőség tiltakozott a Jugoszláviával közösen tervezett uj Dtina-hid felépítése ellen