Keleti Ujság, 1930. augusztus (13. évfolyam, 166-191. szám)
1930-08-24 / 185. szám
8 XIII. *VF. 185. SZÁM. jassmiRsi& le. felelős szerkesztő: SZÁSZ ENDBEL s o — Az anyanyelv ügye a gyulafehérvári városi tanács ülésén. Pár nappal ezelőtt a Keleti Újság részletesen beszámolt a gyulafehérvári városi tanács ülésével kapcsolatos magyarellenes természetű eseményekről. A cikkel kapcsolatosan Fuchs Nándor városi tanácsos felvilágosításul közli, hogy a szóban forgó ülésen nem volt botrány és az ülésről a kisebbségi tagok nem vonultak ki. ö maga is évek óta tagja a városi tanácsnak, többször szólalt fel magyarul és azt senki sem kifogásolta. Az emlitett tanácsülésen egyik tanácsos tag az alkotmány 20-ik szakaszára való hivatkozással tiltakozott minden nem román nyelvű felszólalás ellen, mire az elnöklő Sava Aurel polgármester figyelmeztette, hogy eddig is történtek magyar felszólalások és a város érdeke megkívánja, hogy azoknak, akik az állam nyelvét kellőleg nem birják, alkalom adassék az anyanyelvükön való felszólalásra. Kisebb vita fejlődött ki, amelynek során az indítványozó tanácstag úgy módosította kívánságát, hogy a legközelebbi tanácsülésen hozzanak határozatot a kisebbségi nyelvhasználat esetről-esetre való megengedése tekintetében. A városi villamos üzem ügyének részletes letárgyalására már korábbi alkalommal külön bizottság alakult, amelynek több kisebbségi tagja van és a kisebbségiek itt is akadálytalanul használhatták anyanyelvűket. Bíznak benne, hogy a polgármester pártatlan vezetése mellett a nyelvhasználat kérdésében is megmarad a teljes egyetértés. — Megjelent az őszi érettségi vizsgákra vonatkozó rendelet. Buikarestbó'l jelentik: Az ó'szi érettségi vizsgákra vonatkozólag a közoktatásügyi minisztérium most adta ki rendelkezéseit Eszerint azok a tanulók, akik a múlt iskolai évben végezték a liceumot, szept. 31-ig tartoznak kérvényeiket az illető iskola igazgatóságához beadni, amely azokat szept. 2-ig terjeszti fel. Azoknak a tanulóknak kérvényeit, akik most teszik hetedik liceumi osztályos vizsgálataikat, szeptember 5-ig fogadják el az iskolaigazgatóságok. — Balassagyarmaton rengett a föld. Balassagyarmatról jelentik: Pénteken reggel 7 órakor Balassagyarmaton 3 perces földrengést észleltek, amely egész Nógrádvármegye területén végigment. A városban a közkórház ablakai betörtek és több lakóház megsérült. * Meg tudja ön különböztetni a valódit az utánzattól? Nem mindig, de mikor? A valódi, legtöbbnyire a kivitelben és Ízlésben különbözik az utánzatoktól. A chémiai produktumoknál sincsen ez máskép, csakhogy itt a valódiság megállapításánál főleg a hatás és a jelzések a mérvadók. Ennélfogva minden valódi aszpirin tabletta (mint a lapos kartondobozon is látható) a Bayer-féle kereszt védjeggyel van ellátva. Figyeljen tehát az aszpirin tabletták bevásárlásánál mindig a Ba- yer-féle keresztre, amelyik biztosítékot nyújt a valódiságáról és hatásáról úgy fej-, fog-, mint minden más hüléses betegségeknél. Montenegro is bejutott a reuiziós boncertbe Késői angofi hang Montenegro annektálása ellen Londonból jelentik: H. G. Gibbins angol őrnagy nyiltlevelet intézett a Daily Tele- graphban a világ közvéleményéhez és ebben a nyílt levélben nemzetközi bűntettnek minősíti Montenegrónak a szerbek által történt an- nektálását. Szerinte a szerb hadsereget Montenegró mentette meg, amiért az volt a hála, hogy a háború végén az ország hadseregét internálták, az ország területét megszállották és kihasználják. A kérdést semmiféle jogerős döntés, vagy nemzetközi szerződés nem szabályozta és a szerbek eljárása semmiféle politikai szankciót nem nyert. A Népszövetség a montenegrói delegátus előterjesztésére 1921- ben elismerte a kérdés nemzetközi elintézésének szükségességét, ebben az irányban azonban nem történt semmi. Toulonhan a sztrájkoló lőszergyár! munkások megrohamozták az üzleteket és az árukészlet eketkidohálták az uccára S2S22 A rendőrség csak három órai harc után tudta megiisztitam az uccákat (Paris, aug. 22.) Toulonban a lőszergyárak munkásai tömegtüntetést rendeztek, amelyen több, mint ötezren vettek részt. A tüntetők összeütköztek a karhatalommal s ennek során több sebesülés történt. A karhatalom számos letartóztatást eszközölt, de igazoltatás után 22 kivételével elbocsátották a tüntetőket. (Páris, aug. 22.) A déli lapok szerint a touloni zavargások sokkal jelentékenyebbek voltak, mint ahogy azt az első jelentésekből következtetni lehetett. A tömeg a főutcákon több üzletet megrohamozott, kirakataikat beverte és árukészleteiket szétdobálta az utcákra. A rendcsináló karhatalom soraiból többen súlyos sebeket kaptak, úgy hogy kórházi ápolásra szorulnak. A karhatalom három órás harc után tisztította meg az utcákat a tüntetőktől. A város főbb útvonalain megerősített karhatalmi járőrök cirkálnak. A touloni lőszergyári munkások tüntetése nyilvánvalóan azzal az ipari tömegsztrájkkal van összefüggésben, amely már hetek óta dühöng Franciaországban. A sztrájkmozgalom már számos összetűzésre adott alkalmat. A munkaadók a sztrájk letörésére Belgiumból hozattak munkásokat, akiket a sztrájkolok a határon leráncigáltak a tehervonatokról és véresre vertek. A sztrájk különösen a textiliparban vezetett súlyos természetű konfliktusokra. Legutóbb Perenchiesben ütköztek össze a munkások a rendőrséggel, amikor is több munkás súlyosan megsebesült. Tegnapi értesülésünk szerint Laval munkaügyi miniszter megkezdte az egyeztető tárgyalásokat az északfarneiaországi sztrájkterületen a termelésnek mind a két tényezőjével, de eddig nem sok eredménnyel. — Szörénymegyében aggasztóan fellendült a betörő-szezon. Lugosi tudósitónk jelenti: Eddig még kézre nem került betörőbandák Szörénymegye különböző helyein az utolsó néhány nap alatt egész sorozatát követik el a betöréseknek. Az elmúlt napok folyamán Lúgoson hét helyen követtek el betörést, valamennyit a város belső területén levő vegyes kereskedések ellen. A minden jel szerint szervezett banda tagjai egymásután látogatták meg a Sauer és Schlinger-féle kereskedéseket, vállalkozásuk azonban több helyen eredménytelenül végződött, minthogy a betörés zajára álmukból felriasztott kereskedők lármát csaptak s a betörők zsákmány nélkül voltaje kénytelenek elmenekülni. Csupán két üzletben sikerült a betörést eredménnyel vég- rehajtaniok, ahonnan aztán nagymennyiségű értékes áruval felrakodva távoztak el. Orsóvá városában hasonlóan garázdálkodnak a betörők, akik az utóbbi pár hét folyamán öt ízben követtek el betörést, miknek során négy egymásután következő héten négy sikerült betörést hajtottak végre Emmer György kereskedő üzletében, amelyet minden héten felm % «I el eí ti Hullán a- és strandfürdő szeptember régéig1 üzemben. Mária Királyné forrás 26 C meleg rádium tartalmú vizében FÜRÖDNI ÜDÜLNI csak NAPFÜRDŐZNI a SZÓRAKOZNI Püspökfnrdői Hullámfürdőben lehet! m f I® I© t m te @ kerestek a város központjától kissé távoleső vasúti kolónián. A betörők, akik csak élelmiszereket zsákmányoltak, mind a négy alkalommal, több ezer lej értékű szalámit és nagy mennyiségű különféle élelmiszereket vittek el az Emmer-féle üzletből, majd legutóbb betörtek egy, a vasúti kolónián levő vendéglőbe is, ahonnan a felfeszitett kasszában talált pénzkészletet és nagyobb összegű italfélét vittek el. A rendőrség fokozott eréllyel nyomoz a vakmerő betörőbanda után, melynek tagjai a jelek szerint nem hivatásos betörők, hanem a munkanélküliek gárdájából tobor- zódtak. * Weigand Tibor ma, szombaton d. e. 12—1 között a „Columbia“ főtéri helyiségében autogrammdélclöttöt tart. 1 Vidéki szülők zépiskolás" gyermekeinek wJnyolai alatt telies ellátását, valamint akár nyilvános iskolában, akár magánúton végzendő tanulmányaik pedagógiai felügyeletét vállalom. Szives tájékozásul közlöm, hogy gyermektelepem amodern hy- giéna minden követelményének megfelelően van berendezve: egészséges, tágas hálótermek, nagy ebédlő, olvasó és tanuló termek, nagy park, tornaszerekkel és játszóterekkel, télen korcsolya és rodii pályával. Vitamindus, egészséges táplálás mellett a gondjaimra bizott gyermekek testi, szellemi, valamint lelki fejlődése felett személyesen őrködöm Dr. Hollósné Breider Erzsi Örsdea, Chefül CrlsuluS (Alsó Kö- rcsoiäal) 273 sz. — Telefon 425. Gyermektelepem megtekintésére az érdeklődő szülőket bármikor szívesen látom.