Keleti Ujság, 1930. augusztus (13. évfolyam, 166-191. szám)
1930-08-22 / 183. szám
4 ZUl ÉVF. 183. SZÁM. Egy nagyváradi zsidó templomban betörést és gyújtogatást kíséreltek meg, de megzavarták a tetteseket 1 Nagyvárad, augusztus 20.) Nagyváradon szerdára virradó éjjel eddig még ismeretlen tettesek ki akarták rabolni és fel akarták gyújtani az egyik zsidótemplomot. A Liget uecában, amely egész félreeső zsákuceája a váróénak, a zárdauccai nagy ortodox zsidó templom környékén van még egjr templom, amelyet a márama- rosszigeti Klaus sefard egylet tart fenn. A templom épülete előtt, amely utolsó háza a zsákuccának, ma hajnal óta emberek állanak csoportokban. Nagyszakál- lu öreg zsidók, pájeszes gyermekek bújnak össze és izgatottan tárgyalják, hogy templomukat az éjjel fel akarták gyújtani és ki akarták rabolni. Petróleummal dolgoznak a betörők. A templom udvarán alacsony, kis házban lakik Ditter Sámuel templomszolga családjával. Ditter 14 éves Sarolta nevű leánya az éjjel 2 óra tájban kutyaugatásra és valami neszre lett figyelmes, mintha a templomban valaki járna, illetve mintha valaki a tempiomzárat feszegetné. Szólt édes apjának, aki amikor maga is hallotta, hogy valaki jár a templomban, lámpát gyújtott, átszaladt a közvetlen szomszédságban lakó Izsák Sámuel szabóhoz, akit felzörgetett és segítségét kérte. Kettőn azután fcllármázták a környéket, közben azonban Ditter felesége észrevette, hogv a sötétben egy magas, sovány, kucsmás alak kiszaladt a templom ajtaján és az udvaron át a kinyitott deszkakapun keresztül eltűnt. Pár perc múlva összecsődültek a környék lakói, akik rémülten látták hogy a templom ajtaján a lakatot letörte a betörő, —a bikát egyik darabját a rendőrség meg is találta. Beljebb a templomban erős ptrólcumszag fogadta a belépőket. Csakhamar megállapították, hogy a bezárt frigyszekrénynek, amelyben 13 tóra volt, tehát mintegy 2 millió lej érték, dcszkalépcsőjét körülbelül 1 liter petróleummal leöntötték. A frigyszekrény lépcsőjétől a templom ajtaja felé el- csepegtctett petrólcunmyomok vezettek. Végül pedig a templom bejárása közelében a falba épített, vastag, vasból készült két erős lakattal és háromszoros vaspánttal ellátott perselyt is fel akarták törni a betörök. A persely vasajtaján feszegetés nyomai látszanak. A tettes, vagy a tettesek erős késsel, vagy valami éles ráspollyal dolgozhattak. Szándékuk nyugodt végrehajtására azonban nem volt idejük, mivel a temploinszol- ga ablakában kigyult a világosság és jelentette nekik, hogy az éjjeli vendégekre figyelmesek lettek. Hogy legalább ketten lehettek a betörők, bizonyítja az, hogy az egyik az udvaron át menekült, a másik pedig minden valószínűség szerint a templom egyik ablakán át. A templom női osztályáról ugyanis az uccára néző egyik ablakot nyitva találták és az ablak alatt ott volt egy lóca, amely egyébként sohasem szokott ott állani. A lócán meztelen lábak sáros nyomait fedezték fel. A tetteseknek az éjszaka sötétjében nyomuk veszett. A tett felfedezése után Izsák Sámuel és Farkas Márton azonnal rendőrért siettek, rendőrt azonban a központi rendőrségig sehol sem találtak s igy ott tettek panaszt. Bíró József ügyeletes rendőrtiszt vett föl jegyzőkönyvet az ügyről. A panaszttevők és a megrémült környékbeliek ezután várták, hogy a rendőrség kiszálljon a templomhoz. Az idő telt, megvirradt, 8 óra is elmúlt, de a rendőrség még nem mutatkozott a Liget uecában. Erre Izsák Sámuel újból felment a rendőrségre, egyenesen Fodor Lőrinc rendőrigazgatóhoz, aki ekkorra már intézkedett, hogy detektívek menjenek ki sürgősen a helyszínre, ivét szemfüles detektív jelent meg a Liget uccai templomban és megkezdték a nyomozást. (Dés, augusztus 20.) Általános a felháborodás a dési betegsegélyző pénztár ellen, mely nap-nap után újabb és újabb nehézségeket támaszt akkor, ha a tagok gyors orvosi segélyben akarnak részesülni. Tömérdek panasz számol be arról, hogy a lázas és súlyos betegek a betegsegélyző pénztár bürokratikus összevisszaságában szobáról-szobára járnak mindaddig, mig a pénztár épületében rosszabbul nem lesznek, vagy éppen össze nem esnek. A rideg adminisztráció a legkisebb humánus érzést sem tanúsítja a sánta, lázas, magukat alig vonszoló betegek iránt, sőt, a vezetőség újabban rendeletet adott ki, mely szerint senki sem mehet orvosi vizitre addig, mig egy román szövegű orvosi blankettát ki nem tölt a munkaadója arról, hogy az illető beteg csakugyan nála van alkalmazásban. A nyomozás legértékesebb adatát a templommal szomszédos egyik házban lakó asszony, Gotlieb Sá- mnelné szolgáltatta, aki elmondotta, hogy szombat este a templom előtt bárom rosszul öltözött fiatalembert vett észre, akik közül kettő románul beszélt. Ennyit hallott: „Ez a zsidótemplom!’’ Amikor őt észrevették, hirtelen mindhárman elsiettek. Az ügyre vonatkozólag Fodor Lőrinc rendőrigazgató a Keleti Újság munkatársának a következő nyilatkozatot tette: Maguk a feljelentők is határozottan betörésről beszélnek ás a rendőrségnek is az a határo. zott impressziója, hogy valaki, vagy esetleg valakik, többen, fel akarták törni a templom belsejét s hogy nyomukat eltüntessék, azért akarták felgyújtani a templomot. Semmi jel sem mutat arra, hogy antiszemita célzattal egyenesen gyújtogatni akartak volna. Különben a legaprólékosabb vizsgálatot vezettük be és gondunk lesz rá, hogy a betörők, akik ki akarták fosztani a templom belsejét, burokra kerüljenek. ötvös Béla. Ez a bonyolult és indokolatlan módszer, mely egyébként teljesen felesleges, még nehezebbé teszi a beteg segélyben részesülését. Ez a lelketlen é» felesleges újítás valami megrögzött bürokratikus agyvelőnek lehet csak a szüleménye, amely nem elégszik meg azzal, hogy a betegsegélyző pénztár nyilvántartásában feltétlenül szerepelnie kell az illető beteg nacionáléjának. A betegsegélyzőnek kötelessége a munkást, vagy hivatalnokot azonnal segítségben részesiteni, mert az ember szervezete nem a komplikált irodai okoskodások és írásokkal való pepecselések hosszadalmasságához van mérve, hanem élettani és kórtani sajátosságokhoz. A betegsegélyzőnek mint hivatalnak egy öntudatos és gyors intézkedésnek kell lenni, mely a jelentkező beteget a lehető leggyorsabb időn belül az illető szakorvoshoz, a szükséges gyógyszerekhez, meg a kellő pihenéshez juttatja. Mert, ha a munkaadó a kitöltendő blankettát elfoglaltsága, vagy nyelv nem tudása miatt kénytelen elhalasztani, a beteg közben meg is halhat és mikor emberéletről van szó, minden tudatlanságot, minden korlátoltságot ki kell zárni. Nemcsak az orvosi etika, de valláson kívüli emberi etika és minden társadalmi szervezetnek egyedüli alapja, a szeretet is ezt diktálja. De van a dési munkaadóknak is sérelme. Mikor fizetni mennek a pénztárhoz, a tisztviselők néha órákhosszat küldözgetik őket, Ki ESS m m m m Figjrelem! A tiszta selyem nem ég! — Asszonyom, érdekűi Önt! — Uraim, Önöket is! Szenzáció a kolozsvári piacon < Tiszta selyem lerakat (garantált mosó) az olasz fSearaaro Morrone, CLUJ, Calea Regele Ferdinand 105 szám. bámulatos olcsó árak! Látogasson meg bennünket véteiköteiezettség nélkül! - Áruink valódiságáról könnyen meggyőződhet, ha egy darabkát meggyujt, mert ha a meggyujtott selyem úgy ég el, mint a papir, akkor nem valódi. Eladás nagyban és kicsinyben ! Minden konkurrencia kizárva! Ne vásároljon, mielőtt meg nem nézi áruinkat! — A cég neve garantálja a minőséget! tgI m m m m m m m m reg A waid-párt sikeresen tárgyal Londonban Hivatalosan cáíolják, hogy a jelenlegi kormányt diktatórikus kormány váltaná fel Egyptomban (London, aug. 20.) Az egyiptomi követség cáfolja azokat az angol lapokban terjesztett híreket, melyek szerint Egyiptomban az alkotmány és biztosítékainak megváltoztatása küszöbön állana. A követség valótlannak jelenti ki azt a hirt is, hogy a jelenlegi kormányt diktatórikus kormány váltaná fel és azt hangoztatja, hogy Sidky pasa miniszter- elnök s az ország többi vezetői tiszteletben tartják Egyiptom mostani alkotmányát. Kairóban feltűnést keltett, hogy az egyiptomi angol főbiztos elutazása előtt fogadta és reggelin is vendégül látta Nahas pasa volt miniszterelnököt. A kormány az aktust igen jelentősnek ítélte s a hir vétele után nyomban minisztertanácsra ült össze, amelyen megtárgyalták az angol főkormányzó eljárását. Egyiptomi politikai körökben az a bir járja, hogy a wafd-párt Londonba menesztett delegációja angol kormánykörökben ^ sikeres tárgyalásokat folytatott és az illetékes angol tényezők elítélően nyilatkoztak a jelenlegi egyiptomi állapotokról. A dési beiegsegéíyzőnél a nacionalé és a román szövegű blanketta a fontos TERMÉSZETES JRAN Cl A ÁSVÁNYVÍZ 1: Köszvény — Cukorbetegség — Értágulás KIKÜSZÖBÖLI A HUGYSAVAT H engerköszörülést legmodernebb amerikai géppel, legpontosabban, furatonként 250 —350 leiért (nagyságnak megfelelően) vállal: KÁLMÁN A. Műszaki Iroda, Arad. A Szegedi Keres- ksdők Diákinter- nátusa Szeged, Fodor ucca 33. Fennáll 20 éve. Valláskülönbség nélkül felvesz nyilvános iskolákba és felsőipariskolába járó növendékeket. Prospektus. mintha hivatali alkalmazottak lennének s amellett, hogy az X-ik szobából nyilvántartó könyveket, vagy más okmányokat hozatnak át velük, nem egyszer megesett, hogy még cigarettáért is elküldték az elfoglaltságaiban minden percére őrködő embert. A dolog annál inkább érthetetlen, mert a dési betegse- gélyzőnél annyi a személyzet, mint a hangya. Felhívjuk a felsőbb hatóságok figyelmét a betag- segélyző pénztárak erélyes ellenőrzésére, a hivatali visszaélések meggátlására és megbüntetésére, mert amellett, hogy a pénztár tisztviselőinek a magatartása, szabályellenes, bűnös is, amit, ha saját lelkiismeretük folytán megrendszabályozni nem tudnak, : szükséges, hogy az erélyes kezű felettesek tegyék meg azt.