Keleti Ujság, 1930. július (13. évfolyam, 147-165. szám)
1930-07-07 / 152. szám
A hatóságfok könnyen visszaélhetnek az élelmiszerek ellenőrzését szabályozó törvény és a végrehajtási utasítás drákói és sok tekintetben kivihetetlen rendelkezéseivel (Kolozsvár, julius 5.) A munkaügyi és egészségügyi minisztérium elkészítette az élelmiszerek ellenőrzésére vonatkozó törvény vlégrehajtási utasítását. A végrehajtási utasítás rendelet formájában jelent meg és vonatkozik mindazokra a terményekre, amelyek az emberi táplálkozást szolgálják, vagy amelyeket az élelmiszerek előállításánál használnak akár nyersanyag, akár gépek, berendezések formájában. A végrehajtási utasítás tehát különösen a vendéglősöket, italmérőket, cukrászokat, pékeket, mészárosokat!, élelmiszerüzleteket, de olyan más foglalkozásúakat is érint, akik élelmiszerek forgalomba hozatalával foglalkoznak. A végrehajtási utasítás értelmében fogyasztásra alkalmatlanok azok az élelmimszerek és italok, melyek romlottak, hamisítottak vagy nincsenek eléggé (tisztán tartva. Az utasítás szigorúan előirja, hogy az eladási és fogyasztási helyeken az edényeket, poharakat, kanalakat és egyéb felszereléseket, valamint az élelmiszerek előállítási helyén a szerszámokat és a gépeket tisztán kell tartani. Az italmérési helyeken olyan mosóesapot kell alkalmazni, hogy aiz edények le. mosása olyan víztartályban történjék, amelynek használt vize egy csapon, keresztül folyjék le. Különösen nagy súly fektetendő arra, hogy úgy az élelmiszerek gyártásánál, valamint az italok előállításán ál, eladásánál, kezelésénél csak abszolút egészséges munkásokat és cselédeket alkalmazzanak, különösen kell pedig vigyázni arra, hogy az alkalmazottak körében fertőző betegségek ne forduljanak elő. Mindenütt egészségügyi tanácsok és egészségügyi hatóságok működnek, az egészségügyi tanács vélemé- hyelzlése alapján a hatóságok ideigleneslen vagy véglegesen betilthatják az olyan helyiségeknek, gépeknek, szerszámoknak és berendezéseknek használatát, amelyek * végrehajtási utasítás rendelkezéseinek nem felelnek meg. Az élelmiszerek és italok ellenőrzésére jogosultak: az egészségügyi vezérfelügyelő, megyei és városi főorvosok, kerületi orvosok, prefektus, főszolgabíró és polgármester, a három utóbbi csak a munkaügyi minisztérium felhatalmazása alapján. Az ellenőrzés alkalmával a helyszínén vegyelemzés eszközölhető, vagy minta veendő a laboratóriumi vegyelemzés céljaira. A cukros élelmiszerek előállításánál, árusításánál és felszolgálásánál tilos a mérgező hatású fémekből készült edények használata. Ezek csak akkor használhatók, ha einelzve, vagy nikkelezve vannak, vagy olyan cinnel vannak bevonva, mely egy százaléknál több ólmot tartalmaz. A süteményeket és cukorkákat vagy üveges szekrényekben kell csukva tartani, vagy átlátszó szövettel letakarni. A ruházatra alkalmas anyagoknak és szöveteknek nem szabad arzént, pikring savat vagy karol int tartalmazni, de tiltva van hasonló tartalmú festőanyagokat használni a ruhafestésnél is. A vlégrehajtási utasítás még larra is kitér, hogy a festett gyermekjátékoknál vigyázni kell arra, hogy a használt festék ne legyen káros hatású a gyermekekre, tehát nem lehet játékokat ólomból vagy cinből késizi- teni, ha ezek tiz százaléknál több ólmot tartalmaznak. De szigorúan tilíttvai van arzén-tartalmú festéket vagy anyagot is használni gyermekjátékok készitésénél. A végrehajtási utasítás intenció a közegészség- ügy szempontjából mindenesetre kívánatosak, bár a kivihetőség szempontjából is problematikusok, de félő, hogy azzal a helyi hatóságok, vidéki potentátok visszaélnek és nem a tisztesági és egészségügyi szempontok fognak dominálni az üzletek bezárásánál, hanem nemzetiségi szempontok is. A végrehajtási utasításnak hibája, hogy nem preciíirozza tökéletesen a helyi hatóságok hatáskörét és nem nyújt jogorvoslatot abban az esetben, ha íai hatóságok képviselői a rájuk bízott hatalommal visszaélnek. A kontárok és bizományi árasok tönkreteszik Hátszeg iparát és kereskedelmét Miért nem sietnek a hatóságok az iparengedéllyel rendelkező iparosok és a magas adót fizető kereskedők segítségére? (Déva, julius 5.) Az általános, egész ország iparosságát érdeklő sérelmeken kivül a hátiszegi iparos és kereskedőtársadalomnak külön lokális sérelmei is vannak. Ezeknek a panaszoknak nincs fóruma, az iparosoknak nincs hová fordulniok, mert Hátszegen még inai napig sincs ipartestület, amely megvédhetné a tagok érdekeit. A hátszegi ipartestület hiányában a „Magyar Kisipar” rovatunk válla’ljiai a közvetítést az iparosok, kereskedők és az illetékes hatóságok között. Ad- resszálják ezeket a sérelmeket és panaszokat a hátszegi városi tanácshoz és kérjük, hogy az elsőfokú iparhatóság utján azokat sürgősen reparálja. Mindjárt itt van, elsősorban a konltárkérdés. Hátszegen rengeteg ember dolgozik, különösen a cipész és szabóiparbam iparengedély nélkül. Ezek a kontárok valósággal lehetetlenné teszik az iparengedéllyel dolgozó iparosok helyzetét. A rendes iparos ai mai időkben nem konkurrálhat a kontárokkal, akik az adófizetés kötelezettsége alól kibújnak és sem erkölcsi, sem anyagi garanciát nem vállalnak iaiz általuk készített iparcikkekért. Hogy ez hová fog vezetni, arra az iparosság még gondolni sem mer. Már a múltban a kontárok működése katasztrofális helyzetbe sodorta a tényleg«? iparosokat s hai ez igy tart tovább, akkor a becsületes iparos leteheti a szerszámot. Más városokban a városi tanács és az ipartestület mindent elkövet, hogy a kontárkodás felburjánzását csirájában fojtsa el. Csak Hátszegen nézik a hatóságok ölbe tett kekekkel a kontárkérdést. Ezúton felhívjuk Hátszeg városi tanácsát, azonkívül az elsőfokú iparhatóság vezetőjét, hogy sürgősen a legszigorúbb vizsgálatot vezessék be és mindazoknak, akik nem rendelkeznek iparengedéllyel, tiltsák meg a kontárkodás további folytatását. Egy másik panasza a hátszegi iparosoknak és kereskedőknek, hogy a helyi hatóságok nem respektálják ezt a régi sízokást, melynek alapján a vásárokon külön helyet kell biztosítani az iparosoknak és a kereskedőknek. Sőt, az egyes iparágak részére is szakmák szerint meg kell jelölni az árusítási helyet. Most a helyzet az, hogy a hátszegi piacon nincs semmiféle rend, mindenki ott árul, ahol éppen akar és éppen azok foglalják el a jobb helyeket, akiknek nincs ipar- engedélyük és a legkevesebb adót fizetik. Sok baj vau a bizományi árusokkal is. A kereskedők egyrésze parasztoknak, cigányoknak eladásra bizományi árut ad ki. Ezek a bizományi árusok a rendes kereskedők helyét elfoglalják és rontják annak az eladási lehetőségét. A hatóságoknak itt is fontos szerepe van. Elsősorban meg kell szigorítani a bizományi árusítást és súlyosan meg kell adóztatni ezeket a parazitákat, másrészt pedig a vásári helyeket elsősorban a rendes, adófizető kereskedőknek kell biztosítani. Amíg rend nem lesz a háts&egi piacon s a hatóságok nem védik meg a rendes iparengedéllyel dolgozó iparosok és rendes bejegyzett kereskedők érdekeit, addig a városnak a legtöbb adót fizető iparosai és kereskedői indokolatlan mellőzésben részesülnek. •*» f-.z egészség z> Eeiáráué&b kincs ^ Sw és ennek megszerzése és megtartása a +£ r' PÄSSTfiMÄSi „UTHYlilA“ < ásványvíz rendszeres ivása által érhető el. ^ Kapható mindenütt. Főlerakat: Cluj, Móra ^ Aki az adóprést megszorítja — jutalomban részesül. Az adóvégrehajtási törvény ismét egy uj renr deletet produkált, amelynek az értelmében azok az adóhivatali főnökök és végrehajtók, akik az adóprést megszorítják, jutalomban részesülnek. Nem is jutalom ez, hanem sakkal több: prémium. Legalább igy nevezi az uj rendelet. A rendelet értelmében prémiumot kapnak aa adóhivatali főnökök és végrehajtók, akik az egyenes adókat a rendes esedékesség idejére behajtják és pedig az alábbi skála szerint. Akik az évi kivetett adó 88—90 százalékig hajtják be az év végéig, háromhavi fizetést, akik 90—95 százalékot hajtanak be, négyhavi fizetést és akik 90—100 percentig hajtják be az adót, öthavi fizetést kapnak prémiumképpen. E rendelet után nyilvánvaló, hogy az adóhivatali tisztviselők és végrehajtók, minden elképzelhető eszközt felhasználnak az adók behajtására. A kíméletlenséget s az adóalanyok tönkretételét öt-havi fizetéssel jutalmazzák. Gratulálunk ehhez az adóerkölcshöz, amely lehet, hogy a végrehajtókat meggazdagitja, de egészen biztos, hogy a® adóalanyokat — koldusbotra juttatja. Az fitalmérési engedélyek kiadásának újabb megszigorítása. Az uj szeszadótörvény szerint az italmérési engedélyek kiadását újból megszorították. Italmérési engedélyt 100 méteres körzetben csak egyet szabad kiadni. Viszont ezek iskoláktól, templomoktól, kórhálziaktól, kaszárnyáktól, bíróságoktól és sállá mi vagy magánüzemektől legalább kétszáz méterre adható ki újabb engedély. Ugyanez a törvény 209. paragrafusa még a részegséget is szigorúan bünteti. Akit az uceán vagy nyilvános helyen részegen találnak, 100—500 lej bírsággal büntetik. Ha egy év leforgása alatt valakit kétszer találnak részegen, először 24 érái, 'másodízben 3 napi elzárással büntetik, harmadizben pedig a járásbiró a megrögzött részegest a bírósági lajstromba, az úgynevezett részegesek lajstromába vezeti be, «mely az összes környékbeli községházaknál és italméréseknél ki lesz függesztve. Tanoncmunka kiállítás bezárása és a diplomák kiosztása. Már mnlt számunkban irtunk arról, hogy a kolozsvári ipartestület .termeiben rendezett iparos tanonciskolái kiállítás minden várakozást felülmúl. A kolozsvári tanoncok valóban kitettek magukért és olyan gyönyörű mestermunkákat állítottak ki, amelyek iparművészeti szamimértékkel is a legmagasabb nívót képviselik. A tanoncmunka kiállítás bezárása és a diplomák kiosztása julius 6-án, vasárnap délután 5 órakor történik meg az ipartestület dísztermében s az ünnepségen az összes helyi hatóságok meg fognak jelenni. A vasárnapi zárás és a mészárosok. Már többször megírtuk, hogy a kolozsvári mészárosok engedélyt kaptak arra, hogy üzleteiket vasárnapokon is nyitva tarthassák. Kolozsváron azonban megegyezés történt, melynek értelmében a vasárnapi árusítás szünetel. A munkaügyi minisztérium most rendeletet is adott ki, anniemly szintén az üzletek z árvát a rtás áró 1 intézi- kedik. A mészárosok egyrésze megkereséssel fordult a minisztériumhoz, hogy a vasárnapi üzletnyitást' engedje meg. A minisztérium léiratot intézett az inspek- torátushoz, hogy ebben a kérdésben keressen érintkezést a mészárosokkal. Az ipartestület utján az inspek- torátus a kolozsvári mészáros iparosokat julius 3-ra gyűlésre hívta össze, ahol valószínűleg megegyezéses alapon végleges döntés fog történni a vasárnapi üzlet zárásáról, esetleg a nyitásról. Építkezők elÎ A Pásztori & Hettmann brassói sodronyáru- gyár szállít legolcsóbban mindennemű sodronyárut, kerítéseket, kapukat, sodronyágybetéteket, vas- és rézbutorokat. Fióküzlet: Cluj-Kolozsvár, Strada Regina Maria No. lö. verne K