Keleti Ujság, 1930. július (13. évfolyam, 147-165. szám)
1930-07-06 / 151. szám
XIII. ÉVF. ISI. SZÁM. W (?) Az ELLENŐR legújabb száma. Most jelent meg Tóth Sándor országosan olvasott politikai, kritikai és közgazdasági lapjának, az Ellenőr-nek legújabb, ez évben a tizenharmadik száma. Az 52 oldalas, rendkívül tetszetős kiállítású lap tartalma ezúttal is élénk, nívós s joggal száraimat az ország közönségének érdeklődéséi«. főbb tartalmából kiemeljük az alábbiakat A király, br. Áuibr.ózy Andornak, a bánsági magyarság vezérének érdekes nyilatkozata, A tihanyi alapitó-lévél, mint „első román nyelvemlék” a Sorbon- ne'-on, Jancsó Benedek halálára, Bethlen Miklós Londonban — 16G3-ban, Az aradi prefektus és az újságíró. Pázmándy Dénes cikksorozata a./.Ellenőr-bon, Zsidó vagy nem zsidó a szilágyiinegyei származású Miss Hungária, Dénes Sándor riportja a „Délibábos róna. ságról . . Tamássy György cikke, dr. Kresz Károly, a Tébe igazgatójának fontos nyilatkozata Magyarország és Románia gazdasági együttműködés b ői, A bojkottált Del mata bőrgyár, A cukovkartell kiváltságos helyzete Romániában, Megjegyzéseink a kolozsvá ri Magyár Színház és Szilipái'toló együttműködéséről, A tordai rendőr esete a prefektusi fiúval. Mi az élet, stb., stb. A lap gazdag és tartalmas Közgazdasági rovata bankárt, vállalkozót, kereskedőt egyaránt informál a pénzügyi és gazdasági élet eseményeiről. Az Ellenőr kapható az egész országban, minden hírlapárusítónál, úgyszintén Magyarországon is. Mutatvány- számot bárkinek készséggel küld a kiadóhivatal: Cluj- Kólozsvár, Str. Gh. Bariţiu 7. í Megjelent a Róka legújabb száma, a szokott dús tartalommal. Akutális tréfák, rajzok, viccek. A legolcsóbb vicclap. Ára hat lej. A MAGYAR SZÍNHÁZ IRODÁJÁNAK HÍREI Salamon Béla és társulata Kolozsvárott. Futó tiizként terjedt cl annak a hire, hogy Budapest legelőkelőbb, legkitűnőbb kabaré-társuláta, a Terézvárosi Színház, a kitűnő Salamon Béla személyes vezetése imieléltt.-és Rajna Alice közreműködésével négy estére Kolozsvárra jön. Amin Budapest közönsége egy egész éven át mulatott, azt Kolozsvár közönsége négy estén, át fogja élvezhetni. Az egész évad műsorából Salamonok kiválasztották a legjobb vígjátékokat, « legjobb számokat, azokat, amelyekkel diadalmas sikerük volt Budapesten s azt hozzák le magukkal. Két műsorral érkeznek hozzánk. Mind a két miisor teljésen más-más. Az első műsort csütörtökön és pénteken, a másodikat pedig szombaton és vasárnap fogják bemutatni. Noha csak csütörtökön kezdődik a vendégjáték, már ama megkezdte a színház elővételi pénztára a jegyek árusítását. Az elővételi jegypénztár reggel 10-től 1-ig és d. u. 3 órától estig nyitva van s árulja a SaÖsszeálliioiták a Magyarország ellen szereplő román tennísz- csapatoi Poulieff kimaradt a válogatottból (Bukarest, július 4.) Jelentettük már, hogy a ro. mán cs magyar tenniszszövetségek július 11, 12, 13-ra egy országok közötti ienniszrriérkőzést kötöttek le, amelynek színhelye Debrecen lesz. A mérkőzésre a magyar szövetség már jóelőre kijelölte játékosait Takács, Bánó, Várady-Szabó, Balázs-Iván és Gabrovitz személyében, mig a román szövetség csupán most hózta nyil-, vánosságra az összeállítást. Az összeállítás a következő: Bunea, Botez, Cantacuzino és dr. Lupa. A válogatást a szövetség a galaci és brăilai bajnokságok eredményei alapján és a Cantacuzino által Ronetti Roman és Kru- penski ellen játszott két meccs, után, ejtette meg. A válogató mérkőzések győztese Cantacuzino herceg lett. A kijelöltek rangsorba állítása csak későbbi időpontban, esetleg csak a mérkőzés előtt fog megtörténni. A párosban dr. Lupu Buneaval, Botez Cantacuzinoval fog játszani. A román együttest Grigoro Caracijitea, a ten- niszszövetség főtitkára fogja Debrecenbe vezetni. Folyó hó j9. cs 20-án rendezi a KAC az ifjúsági lennisz-kupa ezévi küzdelmeit. A, két évvel ezelőtt a számai: két férfiegyes, két nőiegyes, egy férfi-, egy vegyes- és egy nőipáros. A versenyt az alapitó levél kelte után alakult román tenniszszövetség szabályai szerint rendezik meg. Nevezési zárlat 1930 juliüs 17., este 8 éra. Nevezések dr. Szabó Miklós óiméra küldendők. (Kolozsvár, Banca Marmoroseh Blank & Co.) Sorsolás július 19-én reggel, a csapatok jelentkezése után. A versenyen Dunlop-labdákat fognak használni. A kupa eddigi védői: 1928 NAC, 1929 KA.CLupu- és Poulieff vereséget szenvedtek a brăilai tcnniszverseny.cn. A most megtartott' brăilai' tenniszbaj- nokságok nagy meglepetése Lupu és Poulieff veresége. Luput újból az erősen feljavult Bunea verte könnyen 6:2, 6:3 arányban, mig Poulieffet Cantacuzino intézte cl 3:6, 6;2, 6:1 arányban. Eredmények: Férfiegyes! 1. Bunea. 2. Cantacuzino-3. Dr. Lupu és, Poulieff. Döntő: 6:0, 6:1, 5:7, 6:4. Nőiegyes: 1. Caraeosteané. 2. Solomon k. a. Döntő: 6:0, 6:1. Férfipáros: 1. Poulieff, Cantacuzino. 2. Lupu, Bunea. Döntő: 6:4, 6:3, 6:4. A Haggibbor—KKASE klubközi boxmérkőzés pár. összeállítása. Paál H.—Hegyesi KKASE, Dászkál H,— Eichseimann KKASE, Mandel H.—Nagy KKASE, Hirsch, E. H.—Tatár KKASE, Hirsch V.' H',—Turá- uitz KKASE, Szalavetz H.—Pop KKASE. Ezenkívül bemutató mérkőzéseket fognak tartani a KKASE boxolói közül Pálfí'y, Nagy Gyula, Torday, Bird, Győrky és Raţiu. A verseny «zombaton este 9 órakor kezdődik az unitárius kollégium tornatermében. Román, angol, francia, né- 5 mei, magyar, olasz, csehszlovák, szerb, horvát ti rjij fordítások, gépbediktálás, másolás, sokszorosítás DR. M ANDEL FORD1TÖ IRODÁBAN, f • ( 'liii u rvlmoTro 1» V tun rl ti MnmAnnnJnlni XT« ÉH KAC által alapított ifjusági-kupa ezévi versenyét folyó hó 19. és 20-0111 rendezi meg az egyesület. A kupa (II Az „ANKER1 Általános Román Biztosító Társaság Bucureşti, Caisa Victoriei No. 1. T. bizlositoltjainak ludomására hozza, hogy az 1930. julius hó 1.-én az „Anker'* Ál« (alános Komád Biztosiló Társaság Bucureşd, Calea Victoriei No. 1. az Ipar- és Keres- kedelerr.dg} i Minisztérium kiküldöttjének és a társaság biztosítottjainak jelenlétében sorsolás utján amortizálta a következő népbiztositási kötvényeket, amelyeket a feleknek azonnal készpénzben ki is lizelelt. K. sz. 72722 Elka Blumenîekl Bucureşti, Str. Sanatorul No. 19. Lei 50.000 „ „ 20382 Süni Saui Iaşi, Mahalaua Mlastinei No. 41.-Lei 20.000 „ „ 3(5640 Kovács András Cluj, Calea Fcleaciilui No. 17. — Lei 20.000 „ „ 56741 Benno Horn Cernăuţi, Schullgasse No. 10- - — — Lei 20.000 Az eddig kisorsolt amortizált kötvények —-----Lei 110.000-------Lei 5,780.000 Lei 5.890.000 Iámon előadásokra a jegyeket. A CSILLAG FIA (Fekete lovas). Brilliáns műsora lesz' ma a Magyar Színháznak. A Csiliig fia-t, ezt a. példátlanul izgalmas1 amerikai Cow-boy történetet fogják bemutatni, amelyben Fred Thomson vakmerő lovas-bravúrjait csodálhatjuk. Az aranyásók életéből mutat be a Csillag fia érdekfeszitő képeket s minden jelenete annyira lebilincseli a közönség figyelmét, hogy az eseményeket valósággal lélekzet visszafojtva figyelik. A Csillag fia-t ma, holnap és holnapután fogják játszani. Előadások minden nap 3, 5, 7 és 9 órakor. Helyárak: 20 és 10 lej. Patt és Patachon, mint bankárok. (Matiné vasárnap d. e. 11 órakor 15 és 10 lejes helyárakkal.) Harsogni fog a Magyar Színház nézőtere vasárnap d. e. 11 órakor a jóizii kacagástól. A legjobb Patt és Patachon vígjátékok egyikét fogják vetíteni, em-el.vnek címe: Patt és Patachon, mint bankárok. Előadás kezdete d. e. 11 órakor. Hclyárák: 15 és Í0 lej. A MAGYAR SZÍNHÁZ MOZIMŰSORA Szombaton 3, 5, 7 és 9 órakor: Csillag fia. (Újdonság Kolozsvárott, először! Izgalmas történet a’» aranyásók életéből. Főszereplő: Fred Tomson. Hely- árak: 20 és 10 lej. Vasárnap d. e. 11 órakor: Patt és Patachon, mint bankárok. Helyárak: 15 és 10 lej. Vasárnap d. U. 3, 5, 7 és 9 órakor: A csillag fia, Fred Tomson. Helyárak: 20 és 10 lej. E t átló elköltözés miatt egy évlizcdckóta fenitálló fogorvosi prakszís, nşşzekotve fogtechnikával Erdélynek egy kb. 35Q00 lakosságú vidéki városában, nagyon előnyös feltételek mellett. - Ajánlatok S. Kappet hirdetési ügynökség, Sibiu, Strada Saguna 1! tinire küldendők be. A népbizlositásokra felvilágosításokat ad az intézet cluji Aligazgalósága, Telefon 4-52, valamint az ország minden részében intézetünk képviselői. Sir. Universităţii No. 3 A “40,6 Omega-éra„ építése 1250 műtéten megy keresztül Minden egyes műtét kiváló szakemberek által lesz végrehajtva — és igénybe veszi a legmesszebbmenő figyelmessé get. — Ezen kiváló minőségű órát hála a legmodernebb tech^ nikai berendezésünknek valamint a régi kipróbált szakembereinknek módunkban áll olcsón előállítani. Kérje bemutatásra a legújabb * 40,6 Ómega-mintát >. AzOmega-óra egyedülálló versenytársnélküli minőség. Mással nem potólható. , Kgy precíziós éra mindenki részére t