Keleti Ujság, 1930. július (13. évfolyam, 147-165. szám)
1930-07-31 / 165. szám
XIII. ÉVF. 165. SZÁM. 2 Gazdagok vágyónk! Kábító számok a Föld energiagazdagságáról • Rablógazdálkodás és monopólium: a két fö pusztító — Az égig növő fák A levegőbe lehelt miifiárdok (Berlin, julius végén.) A nemrég lezajlott második világerő-konferencia adatai nyomán most mar össze lehet állítani a Föld energiakészleteinek s e készletek kihasználásának megközelítő képét. Az egész konferencia külsőleg a leggazdaságosabb termelés p-oblémái körül forgott és nagyon érdekes eredményeket szögezett le. Mindjárt tegyük hozzá, hogy a „termelés“ szó csak az „energiatermelésre“ vonatkozik; aminthogy az itt következő számok is csak a termelőerők termelésére vonatkoznak. Itt van mindjárt az az energia, amelyet a Nap sugároz ki s amely évi 350 quadrillió (billiószor három százötven billió vagy ha jobban tetszik: 27 nulla a 350 mögött) kilowattórára tehető. Sajnos, ebből az energiamennyiségből „csak“ 155 trillió kilowattóra éri el a földet s magát a földkérget „csak“ G.i trillió kilowattóra... Azért nem ártani, ha ennek az erőöiennyiségnek csali milliárdod,nyi töredékét is hasznosítani tudnók, __ mert még ez is 62 millió kilowattóra energiát jelentene... Ami azért nagy szó. mert kőszénre átszámítva s a kőszén kilogrammját 2 kilowattórával egyenlőnek véve, 31 ezer tonna szenet kapnánk, amely egy húsz kilométer hosszú tehervonmt rakományának. felel meg. Nem kell lekicsinyelni a szél erejét sem és ebben a pontban igazat kell adni a Petőfi cigányának, aki __ mint. ismeretes —. megsüvegeli a szelet. Hovatovább megsüvegelik a mérnökök is, akik szerint 3400 billió kilowattórát fütyül el évenként a szél. __ Ezek azonban, mondja az olvasó, elérhetetlen és főként a szelet illetően: megfoghatatlan energiák. Hát akkor térjünk át, a kézzelfoghatónkra. Itt a világ faállománya lep meg évi 1368 millió köbméter növekedéssel. beszüntetése pusztán azért történik, mert a mono- póiiumos társaság árpolitikája így követeli. És éppen a kőolaj az, ami körül a leghevesebben lángol fel a birtoklási háborúság, amely hovatovább lángbaboritja az egész világot. A széntermelés nem halad ilyen fenyegető iramban, ha a 2000 méter mélységig elérhető és körülbelül 5 billió tonnára becsülhető kőszenet továbbra is ebben a tempóban (évi 0.23 százalék) bányásszák, még circa négyszáz évig füthetünk szénnel. Nekünk magunknak mindenesetre elég __ és utánunk az özönvíz i (amit nem stilisztikai fordulatnak írtam ide, hanem azért, mert a jövő gazdaságában a vizierőknek óriási szerep jut.) Vizi energiákban meglepő módon Afrika a leggazdagabb, holott az ember naiv módra, főkép Déiamerikára tippelne. Afrikában 136 millió 700 ezer kilówatt vizierő vár kihasználásra; ebből eddig mindössze 7 századszázalék van hasznosítva. E tekintetben Északamerika viszi el a pálmát, amely 25.6%-ig használja ki a vizierőket; rögtön utána Európa következik 25.2 százalékkal. Érdeks statisztikai adatok állanak rendelkezésre a különböző fajtájú hajtóerők gazdaságországát illetően. Három adat az, amely ebből a szempontból vizsgálat alá kerül: a kamatoztatás, az évi leírás és a kiszolgálás-karbantartás számadatai. A kamatozást minden esetben évi 8%-kal véve, a másik két adat így csoportosul: Évi amortizáció Kiszokó Iás-KarOanlartáf Vízerőműveknél 1% 2.6% Gőzfelhalmozó (u. n. Rüthspeieher) műnél 2.5% 1.2% Gőzerőmünél 3.4% . 3.1% Diesel-erőműnél 3.5% \ 4% Villamos akkumulátormünél 3.3%' 4.5% ahol a százalék mindenkor az erőmütelep építési összegére vonatkozik. A vasutak villamosítása még mai napig is csak csigalassúsággal halad. Ebből a szempontból Svájc első helyen áll modernség dolgában; villamos vasútvonalainak hosszúsága 2633 kilométer, alig valamivel kevesebb, mint Északamerikáéi (3002 kilométer). Harmadik helyen áll meglcpőmód Olaszország- (2405 kilométerrel), mig Németország csak az ötödiken (1557 kilométer). Magyarország megelőzi a maga 66 kilóméterjével Kínát (40 km) és Csehszlovákiát (25 kilométer), mely utóbbi azután be is zárja a sort. Természetesen nagyobb tér jut a német közgazdaság pompásan csoportosított adatai részére. Megtudjuk például, hogy már 1925-ben minden német munkásra (csaknem 11 millió munkást véve alapul) 0.797 kilówatt beszerelt villamos teljesítmény esik s az emberi erőt 0.034 kilowattnak véve (3.5 másodperc-méterkilogrammnak), a villamos, erő-szolgáltatás a munkás munkaerejét 1:23.44 arányban növelte meg, vagyis meg- huszonháromszorozta a munkateljesitményét. Utoljára a német légiforgalom és autóforgalom adatait hagytuk. Eszerint csak Berlin város múlt- évi légi forgalma 42.440 utast és több mint egymillió kg. hasznos terhelést mutat fel, amely forgalmat 21.658 repülőgép bonyolította le. Gépkocsi 609.030 volt 1929-ben Németországban (Északamerikában 28 millió 683.728), amelyek együttesen kereken 12 millió lóerőt jelentenek. Összeállította: Rozsnyai Pál. A pénzügyminiszter njfoél drákéi rendeletet 'adott ki az adózék elSen WWWWWWWS» Mint látható tehát, a csíki panamák mérete világ- viszonylatban annyira parányi, hogy igazán nem érdemes feszegetni. Nem is feszegetik... A növényi kilélekzés páratlan energiamennyiségét szintén kiszámították ráérő emberek. Tehát: a Foki növényzete 13 milliárd tonna szénsavat lehel ki évente, — tízszer annyit, mint a világ 1928-as évi széntermelése volt... Nem is hinné az ember, hogy a nefelejts kék szive mögött gőzgépeket hajtó energiák szunnyadoznak. Persze sok nefelejtsnek kellene együtt lenni ahhoz, hogy például a Rapid- vonatok évi késéseit be lehessen hozni. Egyet a sok közül tűzzön az az ur a gomblyukába, akinek a dolga_ volna, hogy ezeket a késéseket ne felejtse. ^ Égető kérdés (a szó szoros értelmében) a Föld fütőanyagkészleteinek a fogyása. Itt persze lehetetlen rablógazdálkodás folyik. Ahelyett, hogy a gyakorlatilag állandó mennyiségűnek vehető vizierőket állítanák be az egyes országok a termelés szolgálatába, teljes energiával rávetik magukat a fütőanyagtermelésre. Holott megállapítható, hogy a világkészletek hamarosan elfogynak. Csak petróleumból évi húrom százalékot tesz ki a világtermelés úgy, hogy itt egy emberölti múlva már katasztrófa fenyeget. A világkészletet körülbelül hafmilliárd tonnára becsülve, csak Északamerika termelését nézzük, amely 136 millió tonna évente! És az az elv, amelyet ezzel a rablógazdálkodással szemben a termelés csökkentésénél érvényesítenek, csak éppen annyira tiszteletreméltó, mint maga a rablógazdálkodás: ez tudniillik a monopólium elve. Egyes kutak, vidékek, sőt egyes országok termelésének időszakonkénti ^EGÉií§CE2ETT A Schöne Wienerin augusztusi száma, 40 lei beküldése el! nében vidékre is pontosan küldi a Minen ezt a kitűnő és olcsó divatlapot, Ci Kolozsvár, Strada Regina Maria 1 szá (Bukarest, julius 29.) A pénzügyminiszter ugylátszik niesen megelégedve az országot pusztító drákói adófelhajtási módszerrel és újabb rendeletet adott ki. E rendeletben az adószedőket ismét figyelmezteti,. hogy akik nem lépnek fel kegyetlen erélyesség- gel az adózókkal szemben, azokat rendelkezési állományba fogja helyezni. Egy másik rendeletében a szeszgyáraknak meghagyja, hogy adóhátralékaikat hiánytalanul fizessék be. A miniszter ugylátszik nem tanult az eddigi tapasztalataiból, mert minél kíméletlenebb rendeleteket ad ki, annál kevesebb a ténylegesen befolyó adó összege, ami természetes is, hiszen ha megölik az adófizetőket, akkor nem tudnak fizetni. A szerb—magyar határon jugoszláv határőrök agyonlőttek egy magyar embert, bárom társát pedig* elhurcolták (Kelébia, julius 29.) Jelentettük már, hogy a ju- goszláv-magyar határ menten letelepített komitác-sik betörtek magyar területre és néhány héttel ezelőtt betörésük kapcsán a belügyminisztérium uradalmából elhajtottak négy ökröt. Ezek a határsértések azóta is szinte naponta meg- ! ismétlődnek és velük szemben tehetetlenek g magyar határőrök, mert a jugoszláv határon tízszeres az őrségek száma. Újabban azonban olyan eset történt, amely példa nélkül áll és amelynek egy magyar ember élete esett áldozatul. Hétfőn estefelé a csikériai határ közelében négy magyar ember, akiket a községbeliek nem ismertek, kisétáltak a trianoni határra és ott cigarettázva sétálgattak és beszélgettek. Mit sem sejtettek, mert hiszen a határon innen voltak, tehát magyar területen, amikor több puskalövés dördült el. A sétálók hirtelen megálltak és figyelték, milyen irányból érkeztek a lövések és akkor észrevették, hogy négy szerb határőr áll velük szemben, vádhoz emelt fegyverrel. Mielőtt még menekülhettek volna, a négy fegyver újra eldördült és a sétálók egyike összeesett. Az elesett ember több sebből vérzett, majd felállt és elvánszorgott az egyik fához és azt átölelte. A szer- bek abbahagyták a tüzelést, átlépték a magyar határt és a puskái az oitiyaradl három emberre szegezve, kényszerűénél: őket, hogy velük szerb területre menjenek át. A három embert át is vitték magukkal a határon, majd előbbi helyükre siettek vissza és figyelték, mi fog történni az agyonlőtt ember körül. Kis idő múlva odaérkeztek a. magyar határőrök is és több szemlélő, de a szerbek, sürii tüzeléssel tartottuk távol mindenkit áldozatuktól. Az esti sötétség beálltával azután a jugoszláv határőrök átlopóztak a határon és az általuk agyonlőtt ember holttestét átvonszolták szerb területre. A magyar határőrség vészéről tárgyalások indultak meg a szerbekkel, részben azért, hogy az agyonlőtt ember kilétét megtudják, részben, hogy a halálos incidenst hivatalos útra tereljék. Jellemző és érdekes, hogy a szerb határőrség, egy szót sem akart tudni semmiről sem és mindent letagadott, jóllehet az agyonlőtt hullát legalább húsz ember látta, köztük a magyar határőrség is és hallották a sűrű puskaropogást is. Magyar részről kétségtelen megállapítást nyert az, hogy a három embert áthurcolták a határon, hogy tanuk sem legyenek az agyonlövésre, a holttestet pedig szerb területen minden hivatalos aktus nélkül egyszerűen elásták. A szerbeknek, mint a határon mondják, ez egyáltalában nem az első ilyen esetük. A megdöbbentő gyilkosság miatt kimondhatatlan az izgalom a határmenti magyar lakosság között. vakolati és üveggyártási célokra, eszfaltposácsát burkolásra és szigetelésre csak vagontételben szabit Bitumen Román Astiaitvál/iia; Rt, felvilágosítást nyújt. Mérne’h Ákos oki. építészmérnök Tárgu Wures, Str. Pr. Carol 7.