Keleti Ujság, 1930. július (13. évfolyam, 147-165. szám)

1930-07-24 / 159. szám

§ A Il-es hu // rabja A schimbás-pör egyik elítéltje, illet­ve későbbi felmentettje Írja nekünk ezt a hangulatos képet a fogság első napjairól. A kihallgatás négy napig tartott. Négy napi tü­relmetlen várakozás valamire, amire nem voltunk el­készülve. Ártatlanoknak éreztük magunkat — bíztunk a felmentő Ítéletben. Csak valami tudatalatti, sejtelmes érzés figyelmeztetett, hogy ne legyünk túlságosan bi­zakodók. És eljött a nap. Az Ítélet napja. 1930 május liu- szonhatodika. Délutánná újra behívtak. A tárgyalóte­rem zsúfolásig, hering módra telve. A tömeg kiszűrő­dő, távoli zúgása sejteti, hogy a felmentésre hiába várunk. Az izgalmas nyugtalanság hatalmába ejt. Belépünk. Most még szabadok. Leülünk. Várunk. Feszült, elektromos áram kering a vád és a védelem között Minden pillanatban érvszikra pattog közöttük. Hallgatjuk a szócsatát; itt a mii bőrünkről van szó. Váratlan felszólítás; az utolsó szó joga. Nem élünk vele. Nem érezzük magunkat bűnösnek. Ügyvédeink már amúgy is elmondották, ami szükséges. A bíróság visszavonul. Kemény, katonás léptekkel mennek le az emelvényről. Kevéssel az itéletkihirdetés előtt kiküldenck a zsi­bongó teremből. Már esteledik. Az izgalom a tetőfokon. A folyosón várunk. Szurony csillan. Állig fegyverzett katonák jönnek felénk. A katonák sorfala beszorít a folyosó végébe. Belénk nyilai a sejtés: búcsú a szabad­ságtól. Még mindig nem tudjuk, mi lesz a büntetésünk. Reménytelenül nézünk egymásra. A választ mindegyik a másik szeméből igyekszik kiolvasni. És ekkor: kivá­gódik a terem ajtaja . . . kifeketéllik a tömeg a folyo­sóra . . .már koromsötét az este . . . kiáltások . . . számok . . . négy, nyolc, kettő . . . talán hónapnevek. A legjobb akarattal sem értjük. Egyik a másikat kér­dezi. Tanácstalanul nézünk szét. Istenem! Csak nem? És egyszerre megértünk mindent. Schreiber, Baby stb. négy hónap, Bethlen, Fejérváry két -hónap és akkor minden elmosódott előttünk. Négy hónap . . . kettő... Két hónap! Kinn a napsütéses, illatos nyárban úgy elrepül, hogy csak sóhajt az ember utána. De börtön­ben . . . brr . . . egyik nap olyan, mint a másik. Még rágondolni is borzasztó. Meg sem gondolhatjuk talán, mi történik velünk. Éles komandó csattan. Közrefog­nak a szuronyok. Menni kell. A kiváncsi tömegből előcsillan cgy-egy könnyes szem. Anya . . . feleség... kedves... Egy bucsuintés — és eltűnnek. Ártatlanul elitéivel Rabok vagyunk — de benn a szívben szabadok. Kényelmetlen érzés. Mindjárt a; jut eszünkbe: mit gondolnak most az emberek, hiszen úgy visznek, mint egy betörőt. A 83-as kaszárnya udvarán halad át a szomorú me­net. Hátra a sarokba a börtön felé visznek. Kitárul az ajtó. Lehajtott fejünk felemelkedik. Mélyet léleg- zünk. A szabadságtói utoljára, szétnézve búcsúzunk. Aztán döngve becsapódik rpögöttünk a kapu. Börtön­rabok vagyunk. Egyszerű kaszámyaépiilet a börtön. Csak mintha más volna: rácsosak az ablakok. Az irodában bevezetnek a könyvbe. El vagyunk könyvelve. A sors iróniája. Gróf Bethlen Balázs első a sorban. Tompp. hangon diktálja be nevét. És aztán sorban a többi. Rabnál tilos az óra, ékszer és általában minden szükségleti tárgy. Zsebünkből íiz órák, ujjúnkról r. gyűrűk az iroda fiókjába vándorolnak. Különösen a zsebkések után érdeklődnek. Elszedik azokat is. Talán csak nem az öngyilkosságunkra gondolnak? Szokatlanul hosszú, sötét, nyirkos, hátborzongató folyosón vezetnek végig. Az ajtók mind zárva. Csak a suttogó beszéd árulja el, hogy mögöttük foglyok élnek. Fogoly kollegák, ötlik az eszembe. Le vagyok sújtva. De szinte nevetnem kell ezen. Az őrmester kinyit~‘egy ajtót és betessékel — a cellába. Sötét szoba, alig látunk valamit. A szoba sötétbe vesző hátteréből két félmeztelen alak emelkedik fel. Tágranyilt, csodálkozó szemmel néznek ráuk. Az őrmester kiadja a parancsot: további rendelkezésig csendben várakozzanak! Kíváncsian nézünk szét. A szoba közepén, hatal­mas prices, 10—12 ember is elfér rajta. Vájjon ittei\ fogjuk tölteni napjainkat? Rettenetes volna. Valaki felnevet. — Ez aztán jó vice. Felrezzenünk, csodálkozva nézünk rá, aztán mi is felnevetünk. Bugyborékolva, szokatlanul, üresen ko lg a nevetésünk. — Csak « kedvemet el ne veszteném! Sokáig nem fog tartani! Felebbezünk! Ismét szabadok leszünk! — baliszik innen is, onnan is a megbátoredott, meghan- gosodott önbiztatás. — Ezt a helyet azonban kifogásoljuk — mond­juk többen is. Erre nem kerül sor. Az ajtóban megjelenik az 1777. 107F. 159. SZÁM. őrmester. Egy magasrangu tiszt kívánságára tágas, emeleti szobát kapunk. Szabadabban lélegziink fel. Rö­vid félóra alatt milyen igénytelenek lettünk! Valóságos luxusnak látjuk ezt a tisztább, nagyobb, világosabb, naoyaőlakos szobát. Sarokszoba a mienk. Három nagy ablak nyílik a falon. Ezt örömmel fedezzük fel, leg­alább a szellőztetés körül nem lesiznek bajok. Gyorsan megszámoljuk az ágyakat. Csak hat van — mi pedig tizenegyen vagyunk. — ZsufoLt ház, tele a szálloda — mondják, — Ret­tenetes, ketten aluszunk egy ágyban! Mindenki gyorsan kiválasztja az ágyát és az ágyas társát. Itt is a rokonszerv érvényesül. Van egy va­laki, akivel senki sem akar egy ágyban feküdni. É- ezért ő megsértődik? Dehogy is. Ö járt a legjobban. Egyedül alszik. Megkíséreljük a szokatlanba beír.rkni. Megpró­báljuk otthonosan érezni magunkat, már amint a hely­zet és a körülmények engedik. Mindegyikünkben van annyi reális érzés, hogy ez sikerül. Senki sem szenti­mentális közülünk, vagy legalább is nem mutatja. A mai fiatalság a háború utáni időkből ismeri az élet keményebb oldalát. Inkább ruganyosabb, inkább fcalp- raesp maeskatermészotüek vagyunk, mint a régiek. Mig ebben a lehetetlenül szokatlan helyzetben is életbátor­ságot és harcikedvet akarunk mutatni. Az első komoly gondolatunk is ez volt: Csak nem csüggedni! Most pe­dig dologra. A szobát hamar rendbehozauk, kiseperjük. Ha job­ban megnézzük, nem is olyan barátságtalan. Csak az ágyak — katonaágyak. Hogy milyenek? — aki aludt már katonaágyban — annak felesleges magyarázni. Aki nem tapasztalta anég ki — annak hiába próbálom meg leírni. Eddig nem volt időnk rágodnolni. De most egy­szerre nagyon éhesek lettünk. De honnan szerezzünk ilyen késő este vacsorát? Korgó gyomrok. Mint a men­tőangyal, katona jön be as ajtón, karján as első ha­zai küldeménnyel. Pillanatok alatt elfogy minden. Ma délben még terített asztalnál ettünk. Most a kezünk­kel. Ugyan ki néz itt az illemre? Későre jár az idő. Óránk nincsen. Lehet éjfél is. A tágvatárt ablak édes levegőt hoz a szobába. A ßza. bad külvilágból . . . Néhányan még tornásznak. Kedvetlenül megy. Abbahagyják. Lefekszünk. Ketten egy ágyba. Nem is hittem volna, hogy liyen keskeny is tud lenni egy ágy. Beszéd ... a szavak lassan elcsitulnak. Végre csend. De csak cseud. Ez még nem jelenti az alvást. Csakha­mar a szoba minden sarkából dühös kifakadások pat­tognak. — Oltsátok el a villanyt, sérti a szememet, neon tudok elaludni — panaszkodik valaki. — Te szamár — kiált rá a válasz —• nem tudod, hogy a tömlőében egész éjjel égve marad a villany —• fölényeskedik a másik. — Melyik fegyházban tapasztaltad? Ütemes lélegzések. Már elaludtak ncliányan. Étí is kezdem érezni az álom közelségét. Lehunyom a sze­mem. Ekkor — egy orditás: — Ni, ni, ni! Ijedten ugrunk fel. Dühösek vagyunk, de kacagni muszáj. Bethlen ágyában térdel, előre szegzett nyak­kal, kidülledt sízemmel néz valamit. Valamit, amit két ujja között szorongat. Mindenki talpraugrik. Párna, st rózsák repül, ke- resztül-kasul. Az ágyakat, darabokra szedjük. Bosszú­vággyal vadásszuk a vérszomjas bestiákat. Rövid tiz perc alatt valóságos gombostüretiizött zoológiái mú­zeum gyűlt össze. Három óra is lehet már. Aa eredményes vadászat után a fáradságtól végre elalszunk. Voilá: az első börtönéjszaka. Leonhardt Ödön. Nagybányán sn@g©katíály©*ták a választás megtartását H Siormáhygsárt EcrSétássé resssyS allotted s hirtelen elhalasztották az uj választást (Nagybánya, julius 22.) Annakidején részletesen Imegírta a „Keleti Újság”, hogy a nemzeti-parasztpárt egyik dissxidens csoportja, dr. Bohaţiel János polgár^ mesterjelölt vezetésével, megfellebbezte a nagybányai községi választást több formai okok felhozásával, mert a nemzeti-pamsztpárt polgármesterjelöltje nem tudott az uj tanácsba bejutni, A fellebbezés több fórumot üicg- járt, inig végre a saatmármegvei prefectura 10187/930. számú rendeletével, julius 17-re uj választást tűzött ki. Az uj választásra már meg is történtek az előkészü­letek. A kisebbségi pártok törekvése oda irányult, hogy a kormánypárttal semleges lista összeállítására meg­egyezést tudjanak összehozni, nehogy több lista esetén újabb választási izgalmaknak tegyék ki a lakosságot. A kisebbségi pártok ez önzetlen igyekezete ezúttal sem sikerült, mert a kormánypárt erősen túlzott, igényeket támasztott, s alig akart komoly tárgyalásokba bocsát­kozni a kisebbségi pártok képviselőivel. Azonban a nemzeti-parasztpárt veresége igy biztosra volt vehető, mert a vármegyei prefektura 158/930. számú távirati rendeletével bizonytalan időre elhalasztotta a válasz­tásokat. Ennek folytán a régi interimar bizottság ma­rad továbbra is a helyén, habár törvénytelenül, mert az alkotmány idevonatkozó paragrafusa világosan ki­mondja, hogy az uj választások a megsemmisítés napjától számított egy hónap leforgása alatt minden körülmények között újra megejtendők. Jól értesült hivatalos körökből vesszük azt a hirt, hogy a választás elhalasztását azzal fogják megindo­telep férfi-lakosságának egy része erdei munkán van és igy sokan akadályozva vannak választójoguk gyakorlá­sában. A valóságban pedig ezzel a hirtelen elhalasztás­sal a nemzeti-parasztpártot a csúfos bukótól mentet­ték meg — egyelőre. Máskülönben is a nagybányai interimár bizottság működése azért is törvénytelen, mert mint rendezett tanácsú városnak öt tagból álló interimár bizottság­hoz van joga, mig a valóságban csak három tagból álló bizottság kormányoz a város felett s ennek a kiegészí­tését állandóan halogatják. így minden ténykedése tör­vényellenes. A minden komoly indok nélküli cs törvénytelen el­halasztás érthető módon nagy megütközést okozott a lakosság körében és most népgyülés keretében szándé­koznak demonstrálni a törvénytelenség ellen. A mun­kásság a király elé járul memorandummal a válasz­tások törvénytelen megakadályozása miatt. L z ujj kényszer­egyezségi törvény pontos magyar fordítása kapható Dr. Man- del fordító irodájában, Cluj-Kolozsvár, Str. Memorandului 12 szám. — Ára 30'— Lei. Vidékre portóval 40- ~ Lei. Zürich Valutapiac 1930. Julius 22. Kolozsvár wnt *■ 0 íuric h Boriin Bukarest iBut'apist Bécs Prága j London nyitás zárlat «tó Zürich Ncwyork London Paris Milánó Prága Budapest Belgrad Bukarest Bées Berlin 514425 25037« 20247s 269450 152550 90225 91250 306 7271 12287 51435 2503 202475 269450 152550 90215 91250 306 7268 1227« t 8136 41855 2037 1647 2193 12412 7338 249 5913 3270 16810 81737 661 883 5 2943 299 2377 4017 1108875 57030 27757a 224450 29S8 169125 101225 33925 8060 1362875 13755 70760 344325 2784 37065 2098 12409 125550 4207a 16902 655725 33725 1S4155 132775 17672 59135 598475 20065 476725 805725 25031 48659 12364 9287 16402 2775 818 3442 20371 3275 16850 819 666 886 5 2955 2382 4025 Száz lej árfolyama: Zürichben 306 Londonban ■ívmm. —Mg.Jp lU-L'lli Budapesten 3397*

Next

/
Thumbnails
Contents