Keleti Ujság, 1930. július (13. évfolyam, 147-165. szám)
1930-07-03 / 148. szám
2 Till. ÉVT. íiS. SZÁM. Kellemetlen kérdések és lesújtó válaszok  CFR Igazgatóságán, ahol Stan Víánghlní sohasem lehet megtalálni Mereuţa helyettes vezérigazgató pesszimista hovosshőpjla a CFR „reformjáról“ Nem lesz tarifaleszáliifás, további áthelyezések várhatók és nem szűnik meg a tisztviselők ledegradálásának rendszere (Bukarest, julius 1.) Valahányszor Sttan Vidri- ghin vasúti vezérigazgatót kerestük Bukarestben, sohasem sikerült megtalálni. Legtöbbször Temesvárra utasítottak. Szerenesénk volt azonban Constantin Mereuţa val, aki rangban a vezérigazgató után következik s távollétiében helyettesíti is. Mereuţa helyettes vezérigazgató már idős ember. Negyven öve áll a vasút szolgálatában. Arról nevezetes, hogy eddig öt esetben kínálták fel neki a vezér- igazgatói bársonyszéket és az ezzel járó busás fizetést és mindig visszautasította azzal az érvvel, hogy az ő programját egyik kormány sem tenné magáévá, noha meggyőződése szerint csakis azáltal lehetne konszolidálni á vasutat. Degredáció — a végtelenségig Legelőször elmondjuk a vezérigazgató-helyettesnek. hogy a vasúti tisztviselők közt újabban nagy elkeseredés uralkodik, mivel az a Mr kapott lábra, hogy a CFR tovább fogja folytatni a tisztviselők lefokozását. Kérdésünkre gyorsan válaszol, látható idegességgel: — Önök mit választanak, bocsássuk el végleg a tisztviselőket, vagy fokozzuk le őket? Mi az utóbbit választottuk, mert kedvezőbb a tisztviselőknek. Igyekszünk bebizonyítani a vezérigazgató-helyettes urnák, hogyha a CFR takarékoíftodni akar, úgy megvan annak a más módja is. Nem a harminc évi szolgálattal biró s minimális fizetésű kalauzon kell kipróbálni a takarékossági politikát. Természetesen megemlítjük azt is, hogy ott kell a fizetést redukálni, hol nem havi háromezer lej, hanem százezerlejes fizetések szerepelnek. Ezek a szavak láthatólag kellemet]cinül érintik. Azit sem hallgatjuk el, hogy mi célja van annak « sok vasutasiskolának, ahol valósággal gyártják a tisztviselőket, akkor, amikor családos tisztviselők betevő falat nélkül maradnak. Mig viszont a vasúit anyagi kiadásainál, valóságos pénzpazarlás folyik. Állításunk bebizonyitására konkrét eseteket említünk fel, amikor is egy, alig pár méter széles s magas őrház egyszeri kimeszelése kereken háromezer lejbe kerül, noha nem is mlásszel, hanem egyszerű agyaggal mázolják be. Mindezekre azt iái választ kapom, hogy „e kérdéseket tanulmányozni fogom. ’ ’ „Máris sok a kedvezmény!” — Nemrégiben a vezérigazgatóság részéről oly értelmű nyilatkozat hangzott el egy bukaresti lap mun. kiaitársa előtt — folytatjuk — hogy leszállítják a sze- 'miélyszállitási tarifát. — Ki kell jelentenem, hogy a vasút jelenlegi helyzete nem engedi meg a személyszállítási tarifa leszállítását. Egyébként is elég sok kedvezményben részesítettük az ntasokat. — De, vetjük közbe, hogyha olyan drága a vasúton való utazás, legalább kedvező utazási viszonyok volnának. Egyébként az nţ vasúti menetrend olyan posta- közlekedést idézett elő', hogy közel áU a mult század első felének postanivójához. A személyi közlekedés problémáján azzal tette túl magát az utas, hogy rövi- debb távolságokon autóbuszt vesz igénybe. A győztes autóbusz — A vezérigazgatóság komolyan foglalkozik azzal a tervvel, hogy felvegye az autóbuszokkal a versenyt, azonban ez olyan nagy probléma, hogy nem lehet csak úgy, máról-holnapra megoldani — hangzik a vâksş. Itt újra közbevetjük, hogy ezelőtt egy pár évvel is ilyen irányú kijelentés-t tettek s azóta ez üggyel kapcsolatban semmi intézkedés sem történt. Ez o kérdés is láthatólag nőin a legjobb benyomást kelti a ismételten azt a választ kapjuk, várjunk türelemmel, amig az ügyet tanulmányozzák. A nyugdíjasok kálváriája A Keleti Újság munkatársa felemlítette, hogy a nyugdijasok milyen nehezen szerezhetik meg a kedvezményes jegyet. Szinte annyit költenek el a kámetek megszerzésével, mint amennyi maga a kedvezmény. A kolozsvári üzletvezetődéig hiába állítja ki az igazolványokat a legrövidebb időn belül, mégis Bukarestbe kell küldeni, csupán egy egyszerű beiktatásért. Mereuţa helyettes-vezérigazgató maga is elismerte, hogy ez a rendszer nem a legkedvezőbb a nyugdíjasokra nézve s megígérte, hogy intézkedni fog ez ügyben, vagyis ezután az üzletvezetőségeknek nem kell Bukarestbe küldeniük az igazolványokat. Még egy kellemetlen kérdés Végül a tisztviselői áthelyezéseket tesszük szóvá. Olyan eseteket említünk fel, amikor családos tisztviselőket egy év leforgása alatt ö1-hatszor helyeztek át, minden különösebb indok nélkül. Az áthelyezett tisztviselőket rendszerint az ország másik sarkába küldik. Nem lenne-e jobb — fejezzük be kérdéseinket, hogyha vasúti kocsikban laknának a tisztviselők, mert ez esetben nem okozna gondot az átköltözködés. — A tisztviselői áthelyezések a vezérigazgatóság szuverén joga, — mondja Mereuţa s az áthelyezések szolgálati érdekből történnek ... A baj azonban ott van, hogy a „jogokat, kötelezettségeket és érdekeket” legtöbb esdtben tévesen értelmezik. D. B. Stalin igoíc áfás beszédben a lesszörnsöségesebb radibóíízojEisí hirdette a moszkvai ommuQista pártkongresszuson (Moszkva, julius 1.) Most folyik a moszkvai pártkongresszus, amelynek legkiemelkedőbb eseménye Stalinnak jelentése a párt legutóbbi két és félévi munkájának eredményéről. Stalin beszámolója nyolc teljes óráig tartott. A gazdasági helyzet ismertetésével kezdte, azután megrajzolta a nemzetközi helyzetet. Stalinnak nagy sikere volt és a siker azt bizonyltja, hogy az általa megkezdett radikális kurzus továbbra is megmarad és még kiélesedettebb formában a politikának vezető irányzata lesz. Stalin maga is konstatálta, hogy semminemű beavatkozás nem akadályozhatja meg a kommunista párt zavartalan uralmát: A tizenhatodik* pártkongresszus az első zárt ellenzék nélküli kongresszus. A legélesebben kell küzdeni a trotz- kij izmus és az opportunista, a jobboldali ellenzékieskedés ellen. Orkán a tengeren Reg érni Írfa: KERTÉSZ JÓZSEF (44) Giacccmiü apó szólalt meg a kormánynál: — Úgy látszik, mégis táncolunk Boldogasszonykor. A hang felriasztotta őket és visszahozta a földre. Egybeforrt ajkaik elengedték egymást. Mária, boldog szégyenkezéssel hajtotta fejét a férfi széles mellére. Picró emberré olvadt szivéből a megtalált élet hálás öröme, mint hatalmas, ujjongó robbanás tört ki. Átkarolta a leányt, felemelte a földről, a magasba kapta1 és felmutatta, mint valami csodálni való, gyönyörű ajándékot. — Nézzétek emberek !• Ezt adta nekem a vihar . . . Most volt az eljegyzésünk és Boldogasszonyra meghívlak- mindnyájatokat a lakodalmunkra — kiáltotta boldog, büszke ordítással. Martin felugrott a kabin bejáró dobjára. Összevert véres arca ragyogott. A kezeit a magasba kapta, hogy még nagyobbnak látsszon. — Emberek! Három hurráht Máriára! — üvöltötte hadonászva. A három örömteli, ujjongó orditás felharsant. — Emberek, három hurráht Pieróra — üvöltött« ítovább Martin. A boldog, hálás, életüket köszönő emberek 't’orká ból mint egymásután elsütött üdvözlőágyuk robbanás: tört ki hatalmas, minden más hangot elsöprő harsogás sál a három hurráh. Ez a három kiáltás a csordulásig telt emberszivek kiáltása volt. Pieró boldogon, mosolyogva állott, karjában mé; mindig magasra tartva a hozzásimuló leányt. Mo6t le tette maga mellé s balkarjával á szivéhez ölelte, a jobbját pedig felnyujtotta és megrázta a feje fölött. — Emberek! Most pedig három hurráht a viharra! — kiáltotta. Az emberek jókedvű, vidám kacagással, harsogó hurráival éltették a vihart, mely ott száguldott mögöttük. melynek haláloa szoritásu, vizes markával az előbb még élet-halálharcot vívtak. Alig hogy elzugott fiz utolsó hurráh, az egyik matróz hátrafelé mutatott: —- Nézzétek! — kiáltotta. A távolban a fehéren zajló hullámok között a Delfin féloldalra dűlt, fekete kieste látszott. A csupasz árbocok, ráfeküdtek a vizare, mint lehullott, megbénult óriáskarok. Minden szem arrafelé fordult. Bustard apó felugrott és néhány lépéssel a hajókorláthoz tántorodott. Az árbocok hirtelen felemelkedtek a vízből. Felnyúltak még egyszer a magasba, mintha segítségért kapaszkodnának. Aztán eltűntek a kavargó, pezsgő örvények között . . . örökre. Bustard apó öreg feje ráhullott a nedves korlátra s szeméből niegerdtek a könnyek. A Vészmadáron az emberek elgondolkozó, magukat látó szemekkel, szótlanul bámultak a fehér, örvénylő foltra, mely az elsüllyedt hajó fölött támadt és csendesen keresztet vetettek Magúkra. Csak Mária és Pieró nem láttak semmit. Ültek egymáshoz simulva Giaccomin apó lábainál, a koi- nánypad rácsán. Egymás kezét tartották s egymás szemében nézték önmagukat. A világ nem fért hozzájuk. Magukban voltak ismét, egyedül a mindenslégben. A Vészmadár pedig haladt előre. A fehér sírhelyet, melyet a tenger emelt az elsüllyedt hajó teste fölé, szétboronálták a végtelen vizmezőn tovarobanó hullámok. A végtelen viz egyetlen hatalmas, jeltelen Stalin programjának legfontosabb pontja a Lenin által megvalósított néppolitikától való eltérés, az orosz közélet teljes frontján, a kapitalista elem megmaradt töredékeinek végleges kiirtása, a tömeg kollektivizálás a gazdasági életben és a nagy parasztság végleges likvidációja. Stalin megjegyzi, hogy az erőltetett szocialista átcsoportosítás jelentékeny nehézségeket von maga után, de rendületlenül bizik tervei megvalósításában. Stalin azzal vigasztalta a szovjet lakosságát, hogy a nem-szocialista államoknak sem megy jobban, sőt rosszabbul. Az orosz nehézségek egy jobb jövő kiépítését célozzák. Végül Stalin az imperialista és kapitalista államoknak Oroszország ellen való hadikészülődéséről beszélt, de kijelentette, bogy „széteső állapotban“ a kapitalista államok nem merik a háború rizikóját magukra vállalni. egésszé folyt össze a száguldó hajó mögött, minit a* eltemetett, elfelejtett mult az előrehanó élet mögött. A közeledő hajó előtt a halás-zfalu keskeny öble lassan szétnyílt, mint ölelésre táruló karok. A partot ellepték a szeretteikre váró emberszivek. A hajón levők nedves szemébe belelobogtak az integető fehér kendők, melyek életet, szeretetet Ígértek. Csak Bustard apó nem látott semmit, ő még egyre arra a távoli pontra nézett, ahol elveszett számára az egész világ. Csak Mária és Pieró nem láttak semmit, ők még mindig egymás szemébe néztek, mert ottan megtalálták az egész világot. A vitorlákban hangosan dohogott a sebesség szive. A Vészmadár röpült. Az integető feliér kendők megnőttek. A niagy, barna tömegből drága, jólismert arcok váltak ki. A tenger porverte távolságon, keresztül meleg, lélő színeket szórtak egymás felé az ujjongó, üdvözlő ajkak. A kiáltások *nánt előredobdtt kezek cirógattak bele az emberszviekbe s mint előreküldött ölelések kapaszkodtak egybe a hangok, melyek a szárazföldről jöttek, Azokkal, amelyeket a tenger vitt a parton állók felé. A Vészmadáron minden ember a hajó előrészén szorongott. Kendőkelt) lobogtattak a part felé, ujjongó kiáltásokat küldtek a megismert kedves felé. A szél szárnyán drága nevek repültek: — Marietta . . . Gin a . . . Anyám! . . . Százpólusu, roppant mágnes bűzte', ölelte magához a hajón levők szivét, amelynek minden pólusában emberszivek dobogtak. Anyák szive, apák, testvérek, feleségek, kedvesek szivei. Az emberek dtt álltak egy csomóba összesodorva, mint megragadott barna vaspor, a hajó legelején, hogy közelebb legyenek a millió szdvből álló óriási mágneshez: a Földhöz. (Vége következik.)
