Keleti Ujság, 1930. július (13. évfolyam, 147-165. szám)

1930-07-19 / 155. szám

XIU. WVF' 155. SZÁM. 9 —• Gramofon-lemos, mint bizonyító erejű okirat. Londonból jelentik: Egy biigminghami gyár telefonon felhívta az ausztráliai Melbur egyik gyárát és üzleti szerződést kötött vele. A beszélgetések ellenőrzésére mindkét részről lemezt vettek fel, amelyet kölesönösen ellenőriztek. Az angol sajtónak egyöntetű álláspontja, hogy ez a kísérlet azért jelentős, mert a jogfejlődésben uj utat eredményez, amennyiben a jövőben az ilyen le­mezfelvételek törvényes jogerővel biró szerződések és bizonyitó erejű okmányok lesznek. — Párizsban nagy nyomorban meghalt a cár egy­kori szárnysegéde. Párizsból jelentik: Brummer orosz altábornagy egy itteni kórházban nagy nyomorban meghalt. Az elhunyt a cár szárnysegéde volt és Orosz­ország életében egy időben jelentős szerepet játszott. * A vizelet az egészség tükre. Minden egészséges embernél a vizelet világossárga, terjesen tiszta és átlátszó, lerakódás nélkül. Azonban, hogyha a vizelet zavaros, hogyha homokszerü lerakódások vannak, hogyha vö­röses szinti, úgy ez azt jelenti, hogy igen sok hugysavat tartalmaz: akkor sürgősen küzde- nünk kell a fenyegető véredény betegség el­len. Urodonál kúrát kell csinálni, hogy fel­oldjuk a szervezetben magában ezt a hugysa­vat, hogy kimossuk a veséket és hogy elejét vegyük a fájdalmas tüneteknek a heveny, vagy üdült reumának, köszvénynek, isiász­nak, kolikának, idegfájásnak, epekőnek. — A budapesti tábla jóváhagyta Vay Kázmér és társai fogv&tartását. Budapestről jelentik: A tábla mai ülésén jóváhagyta Vay Kázinérnak és társainak letar­tóztatását. A tábla a letartóztatást azzal indokolja, hogy tartani lehet a letartóztatottak szökésétől. * A jó nyári cipő könnyű, szellős, ruga­nyos és simulékony legyen! Ügyeljünk a „Dorco“ védjegyre! — Orvosi hir. Zsigmond ortopéd szakor­vos rendeléseit újra megkezdte. Str. Juliu Maniu No. 26. — Alpesi ibolya a Bükkben. Azoknak a havasi dísznövényeknek sorában, amelyekhez a gyopár és a sziklarózsa tartoznak, előkelő helyet foglal el a kék Cyclamen, melyet alpesi ibolyának is neveznek, ameny- nyiben lelőhelyei első sorban az Alpokban ismeretesek. Állítólag Magyarország dunántúli részében is előfor­dul, de nálunk Erdélyben az előfordulását a botániku- sok is csak szórványosnak jelzik. Vasárnap Merza Gyu­la, a Bükkerdő egyik legszorgalmasabb látogatója, a Házsongárdi tetőről a Biikkfelé vezető ut mentén fek­vő egyik réten mintegy 50—60 szál vadontenyésző pom­pás virágú Cyelament talált félszázados turistáskodásá- nak és virágkedvelésének a méltó jutalmául. Ilyen nö­vényt Kolozsvár környékén még senki som talált, már pedig annak megjelenése a város határán, Kolozsvár klimatikus jellegét bizonyítja, a Bükkerdőnek pedig havasalji jelleget kölcsönöz. C 9 Dr. Moldovan Valér tartományi igazgató látogatása a nagybányai müvésztelepen Nagybányai tudósítónk jelenti: Megírta annak ide­jén a Keleti Újság, hogy dr. Moldovan Valér, erdélyi tartományi igazgató még kulturminiszteri államtitkár korában a nagybányai festőakadémia részére ötvenezer lej évi szubvenciót utalt ki, inkább mint gyorssegélyt. A nagybányai festőtársaságnak a tavasszal megtar­tott kolozsvári kollektiv kiállítása után megígérte a nagybányai festőknek a tartományi igazgató, hogy mi­helyt alkalma lesz, meglátogatja a festőtelepet, melyről már nagyon sok dicséretet hallott. Kijelentette, hogy személyesen szeretne meggyőződni a festőiskola hiányai­ról, hogy azok pótlásáról gondoskodni tudjon. A tarto­mányi igazgató Ígéretét be is váltotta, mert legutóbbi határszéli látogatásai során, ahol az uj közigazgatási törvény gyakorlati alkalmazását vizsgálta felül, átrán- dult Nagybányára is leánya és fia társaságában. Brebán Sándor képviselő, a nagybányai interimár- lúzottság elnöke kíséretében meglátogatták a festőisko­lát és a telepet, ahol Mikola András, a nagybányai fes­tők társaságának elnöke üdvözölte a tartományi igaz­gatót és kíséretét. A tartományi igazgató behatóan érdeklődött az iskola ügyei felől, megtekintette a telepet és nagy ér­deklődéssel szemlélgette a növendékek munkáit is. Jelenleg a rendes növendékeken kivül a bukaresti, ko­lozsvári és jasii szépművészeti főiskolák ösztöndíjas hallgatói közül többen Nagybányán tartózkodnak és nyári gyakorlati tanulmányaikat végzik. A tartományi igazgató megelégedésének adott ki­fejezést a nagybányai festők magas nivóju művészi teljesítményeiért és nagy érdeklődéssel tekintette meg a mesterek munkáit. (*) Nagy Ede Ady-dalai. Majdnem egy tucatnyi Ady-dallal lépett a közönség elé Nagy Ede, aki maga sem állítja, hogy különösebb zenei felkészültséggel fogott volna hozzá a nagy magyar költő verseinek megzenésitó- séhez, de a talentumot és az őszinte érzést még sem lehet elvitatni tőle. Az Ady-dalok zeneköltője egyéb­ként is igénytelen ember, aki hóna alá veszi szerzemé­nyeit és maga keresi fel a közönséget. A csinos és vaskos kottafüzet ára mindössze 60 lej ée aki megveszi, nemcsak egy tehetséges ember anyagi lehetőségeit segíti elő, hanem sok gyönyörűsége lesz Nagy Ede Ady-dalai- ban. A MAGYAR SZÍNHÁZ IRODÁJÁNAK HÍREI Hétfőn este: Húzd rá cigány, mozihelyárakkal. Az évad legnagyobb operette sikere kétségkívül a Húzd rá cigány volt. Hétfőn este nagyon olcsó, mozi- hclyárakkal, a főszerepekben: Kondor Ibolyával, Be- tegh Bébivel, Kőszeghv Margittal, Solthy Györgygyel, Ihász Aladárral, Tompa Bélával, Leövey Leóval és Selmeczyvcl adják a Húzd rá cigányt. Mozi-helyárak: Legdrágább jegy ára 50 lej. Jegyeket tanácsos előre váltani. Ma is, holnap is, holnapután is: Alvinci huszárok. Tomboló sikere volt tegnap este az Alvinci huszárok­nak. A közönség elragadtatással tapsolt, ujrázott. Min­den számot orkánszerü tapsokkal ismótcltetett meg. Az Alvinci huszárok diadalmasan futott be Kolozsvárott is. Ma is, holnap (szombaton) is, vasárnap is az Al­vinci huszárokat adják. Olcsó, mozi hely árak: 5 sze­mélyes páholy ára 250 lej. Zsöllye 100, 90, 80 lej. Tám­lásszék 65, 50, 40 lej, erkélyülés 40, 30 és 25 lej. Fehérfosak niádén arcot vonzóvá és széppé tesznek, gyakran már a pompásan üdítő Ctilorodoat« fogpaszta egyszeri használata után. A fogak rövid használat után gyönyörű elefántcsont- lényben ragyognak, különösen ha a tisztitásbo* a külön erre a célra készített fogazatna aörtéifi Chlorodont-fogkeíét használjuk. A fogak közé szorult rothadó étel maradékok, melyek a kellemetlen szájszagot okozzák, eszel a fogkefével alaposan eltávolít!)a! ók. Kísérelje meg egy tubus fogkrémmel. Chloro* doni-fogpaszta, -fogkefe és -szájvíz mindenütt kapható. Csak kék-fehér-zöki winü csomagé fásban „Chlorodoni“ felirattal valódi. Szombaton éjjel fél tizenkét órakor 'Jjeli előadás: Egy színésznő szerelmei. A közönség *z utóbbi időben nagyon megszerette a szombaton tartett éjjeli film- előadásokat. Holnap (szombat lévén), ismét lesz ilyen éjjeli előadás, amely azonban nem 11 órakor, hanem fél órával későbben, tehát fél 12 órakor kezdődik. Az utóbbi évek legnagyobb sikerű filmujdonságát, Egy színésznő szerlemei-t fogják vetíteni, Pola Negri és Lukács Pállal a főszerepekben. Ezen éjjeli előadásra szombaton már délelőtt is lehet jegyet váltani, s így elkerülhető az a nagy tolongás, amely az éjjeli előadá­sok előtt a pénztár előtt szokott lenni. Nagyon olcsó helyárak. HAJRÁ, UTÁNA (a „Szökik a vöm” uj változa­ta). Holnaptól kezdve ismét szenzációs filmmüsorral szolgál a Magyar Szinház mozija, hasonló a Hadzsi Murat-hoz, amilyen nem volt azóta Kolozsvárott. Az európai hangos filmek nagy' attrakcióját, a Hajrá, utána cimü brilliáns vígjátékot mutatják be. „Szökik a vőm”-nek uj, nem beszélő, de zenélő, éneklő, hangos változata ez a 15 felvonásos újdonság, amelynek fősze­repeit Dina Grállá, Harry Halm és Szőke Szakáll ját­szók. A Hajrá, utána rendezője Richard Eichberg, ugyanaz, aki a „Zwei Herzen in % takt”-al tette ne­vét világhírűvé. A MAG SZÍNHÁZ HETI MŰSORA Csütörtököl . pénteken, szombaton és vasárnap este 9 órakor, a nyári pótidény előadásai: Alvinci huszá­rok, operette újdonság. A MAGYAR SZÍNHÁZ MOZI MŰSORA Csütörtökön és pénteken 3, 5 és 7 órakor: Egy színész­nő szerelmei. (Főszerepekben: Pola Negri és Lu­kács Pál.) Helyárak: 10 és 20 lej. Szombaton 3, 5 és 7 órakor: Az idei évad legszenzáció­sabb hanogsfilmje: Hajrá, utána! (Zenélő, éneklő, de nem beszélő film, 15 felvonásban), a főszerepek ben: Dina Grállá, Harry Halm, Szökő Szakáll. Helyárak: 20 és 10 lej. Szombaton éjjel 11 órakor Kolozsvárott utoljára: Egy színésznő szerelmei. Pola Negri, Lukács Pál. Olcsó Csak rövid ideig összes fióküzleteinkben, mélyen leszállított árak. Tekintse meg kirakatainkat! II Első Nagyszebeni f II Cipőgyár M, T. I •» <§ 1 i $i '■miuwiiimr. i mnnnu.Hwi.'wwnww—a—'«■ar-r-j-< J A z uj kényszer- j I egyezségi törvény j 1 pontos magyar fordítása kapható Dr. Man- ] I del fordító irodájában, Cluj-Kolozsvár, Str. 1 I Memorandului 12 szám. — Ára 301— Lei. 1 Megjelent AZ módosított szövegű román és magyar együttes kiadása Dr. Mihefffy és Dr. Mande! ügyvédek szerkesztésében. ÁRA Megrendelhető Lapkiadó Részvénytársaságnál Cluj-Kolozsvár, Piaţa Unirii 4.

Next

/
Thumbnails
Contents