Keleti Ujság, 1930. június (13. évfolyam, 121-146. szám)
1930-06-07 / 126. szám
Felelős szerkesztő: SZÁSZ ENDREI © © — Bethlen londoni útja. Budapestről jelentik: Bethlen István gróf az angol kormány hivatalos közlése szerint junius 15-én érkezik Londonba és rövid londoni tartózkodása alatt az angol kormány vendége lesz. Az angol kormány a Glaridge-szálló- ban lakosztályt rendelt Bethlen miniszterelnöknek és kíséretének. A miniszterelnököt felesége, Bethlen Margit grófnő is elkíséri londoni útjára. A képviselőház folyosóján sokat beszéltek Bethlen István gróf miniszterelnök londoni útjáról és a várható fejleményekről. Az ellenzéki képviselők véleménye szerint az angol kormány részletes tájékoztatást fog kérni Bethlen István gróftól a keleteurópai politikai és gazdasági viszonyokról. Apponyi Albert gróf úgy nyilatkozott, hogy a miniszterelnök londoni útja komoly eredményeket hozhat. Bever Károly kitért a válasz elől, amikor azt kérdezték a hírlapi rók, igaz-e, hogy Bethlen István gróf londoni, útját a magyar szociáldemokrata párt készítette elő bizalmasan? A politikusok véleménye szerint folytak ilyen előkészítő tanácskozások a magyar szociáldemokrata párt és az angol kormány egyes tagjai között. — A nemzetközi egészségügyi bizottság tanulmányútja. Marosvásárhelyi tudósítónk jelenti: A nemzetközi egészségügyi bizottság, amely mint ismeretes, junius 1-én kezdte meg romániai tanulmányuíját Can tacuzino professzor vezetése alatt, csütörtököli Szoyá- fa fürdőt tekintette meg, majd délután Borszékre ment át. A bizottság további programja: 6-án Piatra Ncajnţ és Jiasi, 7-én Galaţ és Sulina, 9-én, Constanţa, 10.én Bukarest, majd rövid pihenő után Krajova, 15-én Her kulesfürdő, 16-án Zsombolya. — Halálos földgázrobbanás Tordán. Törd áról írják: Tegnapelőtt éjjel 12 óra felé a Zenész ucca 29 ez. alatti házban Tódor József lakásába a tér előtt lévő elrozsdásodott gázvezetékből lassan beszivárgott : ezagositatlan gáz és felrobbant. A robbanás halálra égette Tódor József sógorasszonyát, Farkas Ágnest és a szobájában alvó ötéves kis Tódor Ferencet. Farkas Anna néhány óra múlva meg is halt s a kisfiú állapota is teljesen reménytelen. Az elégett gyermek szülei, akik a szomszéd szobában aludtak, kis pörkölést leszámítva, sértetlenek maradtak. — Letartóztattak egy öt állam által üldözött szélhámost. Debrecenből jelentik: A rendőrség letartóztatta Steiner Emil 23 éves, régóta körözött szélhámost, akit öt európai állam rendőrsége köröz a legkülönbözőbb helyeken elkövetett tettei miatt. Magyarországon legutóbb elhelyező irodát nyitott és ezzel a módszerrel szerzett pénzt a becsapott emberektől. — Jacobson professzor lefényképezi a gondolatokat. Londonból jelentik: Dr. Jacobson a csikágói egyetem tanára kijelentette, hogy két évig tartó kísérletezés után sikerült a gondolatoknak az izom és idegrendszerre gyakorolt visszahatását megmérnie és villamos energiában kiszámítania. Reméli, hogy ily módon nemsokára sikerül a gondolatokat kifejező testi reakciókat lefényképezni. Megállapította, hogy a reakcióknak ellenértéke villamos energiában kifejezve olyan csekély lesz, hogy legalább kétmillió ember, koncentrált egyfázisú gondolkodására volna szükség oly villamosenergia fejlesztéséhez, amely egy gyengébb villamoslámpát meggyujthatna. — Jugoszláviában egy napig tilos volt a harangszó. Belgrádból jelentik: Tegnap délután a Bácskában és a Bánság jugoszláv részén tilos volt a harangozás, még temetés esetén is. A jugoszláv hatóság ilyen módon akarta elejét venni annak, hogy valakinek, ha harangszót hall, eszébe jusson a trianoni békeszerződés évfordulója. — Távolbalátó telefont kaptak az angol irók és színészek. Londonból írják: Angliában most kezdenek divatba jönni a távolbalátó telefonok. A gyár, hogy népszerűsítse az uj találmányt, tcbbwáz készüléket szerelt fel neves irók és színészek lakására. így többek között Shaw és R. C. Sheriff, a „Journeys Eud“ Írója is kaptak egy-egy távolbalátót. Shaw természetesen nagyon örült az uj találmánynak. Kijelentette, hogy élete egyik legnagyobb élménye a távolbalátó telefon, amely egy kis fotocella homályos lemezén megmutatja a drót másik végén álló személyt. Shaw csak azért aggódik, hogy fel ne találják valahogy a távolbalátó ujságirőt, aki akkor is beleskeló'dhet a zárt ajtók mögé, amikor senki sem készül rá. A készülék ajándéknak még csak megjárja, de ha venni kell, ak kor méregdrága. Egyelőre tehát: luxuscikk, akár az első automobilok. — Tizenhat leleplezett kommunista sejt és más letartóztatás Besszarábiában. Bukarestből jelentik: Kisenevből érkező hírek szerint Besszarábiában, mintegy hat megyében sikerült a Maimuca sziguranca vezérfelügyelő vezetése alatt működő ankétnak leleplezni a kommunista sejtek szervezetét. Mintegy tizenhat kémkedési központot derítettek fel s körülbelül 100 letartóztatást eszközöltek. A nyomozást megnehezíti, hogy a kommunista sejtek tagjai alig ismerik egymást. A sziguranca mintegy hatvan olyan lakást fedezett fel, ahol a Dnyeszter orosz partjáról átjött ágensek találkoztak és laktak. Ezek a kém- találkozó helyek rendesen mint gyümölcs-, vagy vegyeskereskedések szerepeltek. A napokban sikerült letartóztatni az orosz kém- szervezet egyik hírhedt kurírját, aki a bessz- arábiai sejtek számára hozott rendszeresen instrukciókat. — Védelmi kiskáté háború esetére. Dr. Popa Ádám .kolozsvári prefektus 604—1930 számú rondele- lében az összes községi elöljáróságokat utasítja, hogy •a minisztertanács .rendelet« alapján készüljenek az eljövendő háboiyra védelmi szempontból. A védekezés módjait a következő pontokban foglalta össze: 1. Riadó. 2. A lámpák kioltása. 3. A polgári lakosság és •az értékes anyagok biztos helyre juttatása. 4. A repülőmegfigyelők megtévesztése. 5. Egészségügyi szolgálat. 6. Tűzoltóság. 7. Rendőrség. 8. Térszolgálat. A civil lakosság gáz ma szkot kell használjon abban az időben és minden községben gránátbiztos fedezékeket kell építeni és a szaniíéceket előre meg kell szervezni. Szép a program, de a polgár jogosan teszi fel a kérdést: miből? — A kolozsvári szőnyegkiállitás első napja. Tegnap nyílt meg a vármegyeház kiállító termében a felsőmarosmonti szőnyeg- szövőt elep kiállítása. Hatalmas érdeklődés nyilvánult meg a kiállítással szemben és már az első nap jelentős anyagi sikert eredményezett. A közönség, dacára a nehéz gazdasági viszonyoknak, számos vásárlással honorálta azt a művészi teljesítményt, amit Bedőházy Katinka iparmiivésznő, a szőnyegek tervezője végzett. A kiállítás ismertetésére, inég visz- szatérünk. — Donald Benjamin zsidó tudós bibliaértelmezését magáévá tetté a vatikáni bibliajaviltó bizottság. Budapestről jelentik: A vatikáni bibliajavitó bizottság Donald Benjámin budapesti zsidó bibliatudós több javaslatát elfogadta egyes ó szövetségi bibliai helyes értelmezésére vonatkozólag. A 74 éves Donald, akinek bibliaértelmezéseihez a vatikáni bizottság levélben gratulált, elmondotta, hogy fiatalkora óta tanulmányozza a biblia nyelvét. — A petrozsényi munkáskivándorlóknak nincsen pénzük útlevélre. Dévai tudósitónk jelenti: Megírta a Keleti Újság, hogy a zsilvölgyi, illetve franciaországi kivándorlási bizottság kiszállt a Zsilvölgyébe s az orvosi vizsgálat után megállapította a kivándorlók számát. Az elutazáshoz azonban útlevélre van szükség s mivel a munkásság kijelentette, hogy útlevélre egyáltalán nincsen pénze, a bizottság a prefektushoz fordult s arra kérte, hogy az útlevél bélyegdiját, ami mintegy 600 lejt tesz ki, engedje el. A prefektus visz- szairt a bizottságnak, hogy ő az illetéket nőm engedheti el, azonban forduljanak a miniszterhez, akinek hatáskörében áll az engedély megadása. Most kíváncsian várják a döntést ebben az ügyben. kolozsvári Takarékpénztár t és Mteíisank Rt. | CLUJ, PIAŢA UNIRII (MÁTYÁS KIR.-TÉR) 7 sz j Fiókjai: Dés, Dicsőszéni mórion, Gyulafehérvár | Marosvásárhely, Nagyvárad, Temesváron. cafái tökéi !43 millió lel Aífiliált intézetei: Tordaaranyosvármegyei Takarékpénztár Rt. Tordán, AlsófehérvAr megyei Gazdasági Bank és Takarékpénztár Rt. Nagy- enyed, Udvarhelymegyei Takarékpénztár Rt. Székelyudvarbelyen és Sz.-Kereszturon, Szász- j régenvidéki Takarék és Hitel Rt. Sziszrégen- \ ben és Népbank Rt. Bánff.yhunyadon, Szamos- j újvári Hitelbank Rt. Szamosujváron! Be&éfeket elfogad? Minden toanksíegyíeteft lageSö» nyasebbesa véges. EngedéSye» < zett dşvizahaly. Áruraktára a vasút mellett. XIII. ÉVF. 126. SZÁM. — Sztrájkba léptek a resicai vasöntöde munkásai. ! Tudósítónk jelenti: A resicai vasöntöde munkásai minthogy a gyárigazgatóság általános fizetésredukciót akart behozni, szerdán délután 2 órakor sztrájkba léptek. A munkaügyi minisztérium Cigreann Livin kormánybiztost és Botez Jon munkaügyi vezérfeiügyelőt küldte Resclára, hogy a békéltető tárgyalásokat ve- zessék. — Tűz a rádióban. Prágából jelentik: A prágai Stúdió tegnap „Szinházégés“ címmel közvetített műsort s bár a bemondó bejelentette a közönségnek, hogy fiktiv szinházégés- ről van szó, a tűzzel járó vészkiáltásokat és zajt oly megtéveszthetően közvetítették, hogy a hallgatóság elfelejtkezve a bemondó szavairól .tüzőrséget mozgósított. Nemcsak Prágából, de Csehszlovákia különböző pontjáról is érkezett tűzoltóság a prágai stúdióba. j EJutorsz atoméban bevezetett elsőrangú utazót keresünk. Felveszünk továbbá rajzolásban gyakorlott elárusítót, Ajánlatok Székely & Réti Erdélyrészi Bútorgyár Rt.-hoz, Târgu-Mureş küldendők. — Egy derék kolozsvári detektív hirtelen halála. Meghalt egy kolozsvári detektív és ezt a hirt'sokan olvassák sajnálkozó részvéttel. Mert a detektív, Iconar Simon egészen kivételes szimpátiának örvendett, ami ennél a kasztnál meglehetősen ritka dolog. Tconárt, mint szigurancadetektivet sem övezte félelmetes hírnév, amely pedig tiz év alatt szinte hozzánőtt ehhez a foglalkozáshoz, amit olyanoknak köszönhet, akik szinte büszkélkedtek ezzel a kétes dicsőséggel. Iconar csak detektív volt, ambíciója a nyomozás, bűnügyek kivizsgálása volt. Tegnap még látszólag a legjobb egészségben végezte kötelességét, este bement a Newyork-kávéházba, ahol hirtelen rosszul lett és eszméletlen állapotban szállították kórházba. Már nem lehetett segíteni rajta: a 40 év körüli embert súlyos vesebaja miatt beállott szélütés ölte meg. ; Ma ni nes pânza, akkor /s vásárolhat 28 Leli, vagy 3 havi részletfizetésre konfekció és textil árut, selymet, szöveteket olcsón a Rottenberg Márton cégnél P. Carolina 5. — Ezer font sterling egy Írónő leveléért. Londonból jelentik: Nagy szerencse érte a minap egy Span- tonné nevű kenti öregasszonyt. Nagy szegénységében el akart adni egy régi szekrényt és amikor kirakta belőle a fiókjában őrzött régi leveleket, ezek között ráakadt nagynéniének, Jane Austen-nek, a hires angol regényirónőnek három és fél oldalas levelére, melyet egy családi ünnepség alkalmával kapott tőle. Megmutatta a levelet a papjának, aki erre azt tanácsolta neki, hogy küldje el valamelyik londoni kéziratkereskedőnek eladás végett. Az öregasszony megfogadta a tanácsot és a Sotheby-cég legutóbbi aukcióján 1000 font sterlinget adott a levélért Gabriel Wels newyorki ritkaságkereskedő. — A csikágói alvilág banditáitól jövedelemadót követelnek. Csikágóból jelentik: A csikágói hatóságok most uj taktikát kezdtek a csikágói alvilág hírhedt banditáival szemben. Miután a napról-napra szaporodó rengeteg bűncselekményt nem lehet rájuk bizonyítani, a hatóságok most úgy próbálják ártalmatlanná tenni őket, hogy adóeltitkolás miatt indítanak eljárást ellenük. Az alvilág valamennyi ismertebb vezéréről köztudomású, hogy a leguribb életmódot folytatja, amivel szemben tény, hogy a banditák nem fizetnek adót. A hatóságok ezt a körülményt most arra használják ki, hogy vagyonhalmo- zás és adóeltitkolás miatt sorra biróság elé állítják őket. Az első ilyen pör vádlottja Ralph Capone ismert bandavezér volt, A1 Capone, a hírhedt „Szeplős arc“ öccse. A törvényszék adóeltitkolás miatt tízévi börtönre és 8500 dollár pénzbírságra ítélte. A börtön- büntetés kitöltését egyelőre még nem kellett megkezdenie s harmincezer dollár óvadék ellenében szabadlábra helyezték azzal a figyelmeztetéssel, hogy .azonnal becsukják, ha a legkisebb gyanú is merül fel ellene, hogy résztvett valamilyen újabb bűn- cselekményben. Ralph Capone felebbezett az Ítélet »ellen és kijelentette, hogy szükség esetén egészen a washingtoni legfelsőbb szövetségi törvényszékig viszi a dolgot.