Keleti Ujság, 1930. június (13. évfolyam, 121-146. szám)
1930-06-07 / 126. szám
XIII, tVF, m. SZÁM. Küamwmfo Egy újabb rém feltűnése ejtette izgalomba Düsseldorfot Az elfogott rém cinizmusa — Kürten Péter többet vall a kelleténél Apja iszákos, a felesége őrüli (Berlin, junius 5. A Keleti Újság tudósítójától.) Egész Düsseldorf a Kürten Péter letartóztatásának és kihallgatásának hatása alatt áll. A város lakos ságát már is egy újabb rém feltűnése ejtette izgalomba. A rendőrségen egy húszéves varróleány jelentkezett, aki elmondotta, hogy a város határában egy csinos fiatalember állította meg, aki Reuter Róbert név alatt mutatkozott be. Az illető a repülőtérre csalta, ahol azután reátámadt és fojtogatni kezdte. Szerencsére egy parasztgazda hajtott arra a szekerével, amire az illető elmenekült. A rendőrség megállapította, hogy Reuter Róbertét már régóta keresik, mivel kétségtelen, hogy a nyolcéves Adél Gunde gyilkosa. A hitetlen rendőrség A Kürten Péter ügyében egyébként a rendőr ség van a legnehezebb helyzetben, bár végre elhitte, hogy ez a negyvennyolcéves, tizennyolcszor büntetett előéletű fuvaros vallomásával egybehangzóan a düsseldorfi tömeggyilkosnak tekinthető. Eddig ugyanis a rendőrség volt a leghitetlenebb Tamás ebben a véres ügyben. 1929. évi február óta tucatnyi gyilkosság és rablótámadás történt Düsseldorfban. Soha senki, még a szerencsésen megmenekült áldozatok közül se tudott támpontot adni a merénylő személyére nézve. A düsseldorfi rend őrség már ott tartott, ahol nem is tarthat egy rendőrség: bevallotta a tehetetlenségét és berlini bűnügyi személyzet kiküldését tűrte el; ezeknek a berlini kollégáknak a működése elé azonban annyi akadályt gördítettek volt Düsseldorfban, hogy megmérgelődtek és visszautaztak. De a tömeggyil- kos Düsseldorfban maradt. Leveleket irt a rendőrségnek, verset irt az áldozat anyjának. És gyilkolt. A legcsodálatosabb az a dologban, hogy most már sorra jelentkeznek többc-lcevésbé fiatal hölgyek, akik bejelentenek ellenük régebben elkövetett merényleteket és egyértelmüleg a letartóztatott Kürtent ismerik fel a támadójukban. Hogy miért nem szóltak eddig,, holott ezen az alapon a tömeggyilkost talán már hónapokkal előbb rendőrkézre juttathatták volna, az rejtély. Most, hogy a gyilkosságok körül hónapuk óta szövődött titkokról lehullt a lepel, ez az egy titok még az maradhat. A rendőrség napokig gyanakodott a Péter Kürten vallomásával szemben. Nem hitte, hogy most már igazán elfogta az igazi gyilkost. Ez a tar tózkodás nemcsak abban leli a magyarázatát, hogy a sok sikertelenség az igen jól ismert „Minderwertigkeitskomplex“ föllépését idézte elő a düsseldorfi rendőrség tudatalattijában, hanem abban is, hogy már három-négy álgyilkost kellett elbocsátani, aki mind részletes és töredelmes vallomást tett: szánalomraméltó őrjöngök és hasonló fanatikusok jelentkeztek, hogy „megtisztulhassanak“ a rendőrségen. Itt azonban valódi gyilkost kerestek, nem világnézeti zsonglőröket, vagy tipikus vidéki kibicsaklottakat. Harmincnégyszer elitélve Peter Kürten nem tartózik ezek közé. Ő is terhelt azonban. Az apja hires, durva, erőszakos ember volt még öregségében is. Kürten szoknyavadász és italos s amint most bevallja, már harminc év előtt is ölt embert: egy prostituáltat gyilkolt meg. Betöréses lopásokért, rabiátusságokért tizennyolcszor volt büntetve; egyizben hét évi, egy másik esetben hat évi fegy- liázat kapott. Az egyik bünpere alkalmával nem kevesebb, mint 34 ügyben hoztak ellene Ítéletet. Baj van egyébként Kürtennel, aki meglepően rokonszenves arcú, jól megtermett, de nem különösen izmos, vagy erős férfi. Minden hájjal megkent, fegyházban sikos paragrafus-gyikká csiszolódott, teljesen használatlan ember-materia ez az ember, aki cinikus nyugalommal vall be bűntényeket, sajnos, többet, mint amennyit kivannak tőle és unos-untalan zavarba hozza a rendőrséget, amely több ilyen esetről egyáltalán nem is tud. A vele szembesítettek közül sokan nem ismerik föl. Ilyenkor Kürten nem jön zavarba, hanem igen jó memóriával annyi apró részletet elevenít fel a támadásból, hogy az áldozat kénytelen ráismerni benne a támadójára. Az a háztartási alkalmazott, aki a közvetlen oka volt a gyilkos letartóztatásának és akire most ötvenezer márka vérdij néz (mintegy kétmillió lej), mélyen meg van egyébként sértve: a lapok egyike azt irta róla, hogy kissé púpos. Ez a rágalom jobban a szivére ment, mint a merénylet, amelyet elkövettek ellene és amely csak azért nem végződött reá nézve halállal, mert Kürten kérdésére, hogy vissza tudna-e találni a házhoz, a leány az életösztön helyes sugallatában határozott nemmel felelt. Valóban két óra hosszat utaztatta autón a bűnügyi bizottságot, amely már abba is akarta hagyni a nyomozást az erkölcstelen merénylő ellen; sőt egyszer már a házig is eljutottak, de a leány nem emlékezett jól az emeletre és ismét visszafordította a társaságot. A gyilkos felesége is— gyilkos Kürtén elváltán élő feleségén a férfi letartóztatása óta az elmezavar nyomai jelentkeznek. Az asszony egyébként már szintén ölt embert, amiért ötévi fegyházbüntetést szenvedett el és kiáltóan furcsa, hogy a férjét csak azért akarta elhagyni, mert — rájött, hogy ez büntetett előéletű. Arra a kérdésre, hogy tudja-e, mi vár reá, a büntetőtörvénykönyvben igen járatos ember ezt válaszolta: — Tudom, életfogytiglan bedugnak valamelyik elmegyógyintézetbe. KI akarta irtani családfát eg^y munkanélküli, meri a gyerekek kenyeret kértek (Győr, junius 5.) Bagó Sándor 21 éves munka- nélküli csütörtökön reggel késsel mcllbeszurta 18 éves feleségét, majd átvágta az asszony nyakát s ezután maga ellen fordította a gyilkos szerszámot. Öngyilkossági kísérletét azonban egy, az ablak alatt elhaladó zsákhordó megakadályozta. A súlyosan sérült asszonyt a kórházba szállították, ahol azonnal megoperálták és sikerült is az életnek megmenteni. Bagó már hosszú ideje munkanélkül volt, nagy nyomorúságban tengődött, feleségének és gyermekeinek nem tudott kenyeret adni, ezért határozta el, hogy megöli őket. Csütörtökön reggel, amikor a család ismét kenyeret, kért, felragadta az asztalon heverő kést és rárohant az asszonyra, aki a gyermekét tartotta maga elé. Bagó kirántotta a gyermeket az asszony kezéből és a kést az asszony mellébe szúrta. Győrön mozgalmat indítottak a család felsegélyezésére. E'éms elbcitfrozdssal dnpüfeos- Ságot követeti zl két székelj cseléd** “ lednf a gf§rgffalvi erdőben Ax egyik lanyhám feliáaiadi az éíutösztöia és sikerüli megmenekülnie a hajaitól, a másik huüájára oszlásban levő állapotban találtak rá Megdöbbentő falusi tragédia a nagyvárosban szedett be egyszerre. Keresgélés után megtalálták egy bozótban a félliteres üveget, melyben néhány csepp volt még a zöldes folyadékból. A nő ridiküljében írásokat találtak, melyből kiderült, hogy Bereczky Lili 19 éves ki- bédi születésű és lakása Jókai ucca 10. szám alatt, van. Â további nyomozás folytán kiderült, hogy Bereczky Lili Jókai ucca 10. szám alatt, mint szolgálóiány volt alkalmazásban. Egy héttel ezelőtt Kis Zsuzsa nevii barátnőjével elhatározták, hogy öngyilkosok lesznek, áldozócsütörtökön délután 4 óra tájban azzal az ürüggyel, hogy kirándulásra mennek, felsétáltuk a Györgyfalvi erdőbe, ahol mindketten öngyilkosságot követtek el. Kis Zsuzsa a méreg okozta első kinok közt az élet felé fordult és kétségbeesetten rohant vissza a városba a mentőállomásra, ahol megmentették az életnek, minthogy azonban cselédkönyve nem volt és a betegse- gélyzőegyletbe sem volt bejelentve, hazaszál- litották Kibédre. Az öngyilkos lánynak beszélő szervei teljesen össze voltak roncsolva és igv világosan meg sem tudta magyarázni, hogy társnőjével mi történt, egyébként azt is hihette, hogy Bereczky Lili is követte a példáját és a kinok között utánavánszorgott a városba. A nyomozással egyidőben érkezett meg Kis Zsuzsi házigazdájának a bejelentése, mely szerint kéri a rendőrség beavatkozását az eltűnt cselédlány hollétének kinyomozása ügyében. Bereczky Lili holmija közt búcsúlevelet is találtak, melyben szüleitől búcsúzik és gyógyíthatatlan betegségére hivatkozva, öngyilkossága legfőbb okául azt hozza fel, hogy „nehéz az élet“. A rendőrség az öngyilkos lány hozzátartozóit értesítette a tragédiáról. (Kolozsvár, junius 5.) Ma délután két feleki parasztember állított be az V. kerületi rendőrségre és elbeszélték, hogy a déli órákban, mikor a Györgyfalvi erdőn mentek keresztül, egy félig oszlásnak indult női holttestre akadtak. A nő, véleményük szerint, csak urinő lehet, mert a ruházata és a mellette levő táska, amennyire még felismerhető, ezt bizonyltja. Vertán rendőrkapitány azonnal érintkezésbe lépett a központi rendőrséggel, ahol Haţieganu rendőrprefektus és Dr^ghiciu, a bűnügyi osztály igazgatója maguk mellé vették Herban rendőrségi fényképészt és azonnal kiszálltak a helyszínre. A Györgyfalvi erdő szélén bozótos irtás közepén egy kis tisztáson feküdt a holttest. Feje a feiismer- hetetlenségig össze volt roncsolva, lábai az utolsó vergődés görcsében meredtek széjjel, kezei ökölbe szorulva fonódtak a gyomortájra, esőiétől és sártól ázott ruházatán még felismerhető volt a tavaszi kosztüm, a selyem fehérnemű és a selyem harisnya. A holttest mellett férfi glaszé kezíyü feküdt az avarban. A hatóságok gyanúja az első percben az volt, hogy kéjgyilkosságról vau sző, a szerencsétlen nőt a gyilkos kirándulásra vitte, a bozótban meggyilkolta s a sietségben a keztyüjét is ottfelejtette. A rendőrségi autót azonnal elküldték dr. Kernbach törvényszéki orvosszakértőért, aki hamarosan megérkezett. A helyszínen megtartott vizsgálat után kiderült, hogy a női holttest már körülbelül egy hete fekszik az erdő szélén és hogy nem gyilkosságról, hanem öngyilkosságról van szó. Különösen bizonyította ezt a szájüregnek, az ajaknak és a nyelőcsőnek roncsoltsága, mely arra a következtetésre vitte a hatósági embereket, hogy a lány kénsavat és marószódát