Keleti Ujság, 1930. június (13. évfolyam, 121-146. szám)
1930-06-23 / 140. szám
Kill. ÉVF. 140. SZÁM. ta Briand Páneurópája — Franciaország védekezése az angol-amerikai szupremácia ellen Angliának azonban teljesen alá kellene rendelnie érdekeit az Unió érdekeinek a gazdasági érdekközösségért — Lehet-e háború Anglia és az Egyesült Államok között Ä legutóbbi napok legfontosabb külpolitikai eseményének Briand emlékiratát kell tekintenünk. Az alakítandó európai államszövetség eszméje Briand emlékiratával egy lépéssel előbbre jutott ugyan, azonban ha figyelembe vesszük azokat a nehézségeket, amelyek az eszmének a valóraválá- fát akadályozzák, magának az államszövetségnek közeli megualósitására vajmi kevés reményünk lehet. Hosszú és tövises utat kellett, a francia külpolitikának. megtennie, amig a Páneurópa tervéig eljutott. A legutóbbi napokig a Quai d'Orsay London és Washington felé kereste a kivezető utat, csak miután ezeknek a törekvéseknek hiábavalóságáról meggyőződött, irányította a figyelmét a kontinens és elsősorban Középeurópa felé. A világháború utáni első években London és Páris között teljes volt a harmónia. Angliát azonban imperialista érdekéi mindinkább az amerikai orientálódás felé taszították. Baldwin még mindenáron a francia szövetség fenntartásán dolgozott, Mac- Donaldot azonban már nem kötötték az érzelmi momentumok és minden megkötöttség nélkül irányította az angol imperium külpolitikáját abba az irányba, a mely végeredményben a londoni leszerelési konferencián az angol-amerikai blokk kialakulásához vezetett. A londoni konferencia egyrészről gátat vetve az egymással rivalizáló nagyhatalmak további tengeri fegyverkezésének, más-' részről pedig nyilvánvalóvá teszi, hogy Angliát ezidőszerinti politikai érdekei az amerikai szövetség kimélyitésére kényszerítik. Franciaország az angolszász szövetségbe nem tudott belekapcsolódni, nem tudta az olasz ellentéteket sem áthidalni, ilymódon a nagyhatalmak között magára maradt, hogy tehát izoltságából kivezető utat találjon, a Páneurópai szövetség megteremtésén fáradozik. Londonnal ezek szerint a háború utáni külpolitika egyik felvonása zárult le, utána uj felvonás következik, amelynek főszereplői Amerika, Anglia, Franciaország és Olaszország, mellékszereplők a világ összes nemzetei, köztük Japánnak jutott a leghosszabb lélekzetü mellékszerep, A legnehezebb szerepet azonban a sors Angliának osztotta ki. Angliának külpolitikáját tökéletesen át kell alakítania. Az anyaország sorsa a legszervesebb Összeköttetésben áll gyarmatainak életével. Eddig, csaknem háromszáz éven keresztül az angolok korlátlan urai voltak a tengereknek, erős flottájuk abszolút védelmet nyújtott a domíniumoknak és a gyarmatoknak. Az utolsó három évtizedben azonban a rivális nemzetek flottáinak rohamos megerősödése, az angolok domináló helyzetének véget vetett. A repülő haderő megszületése a flottanyu j tóttá biztonságot amúgy is sok tekintetben vitássá teszi. Éhez járul, hogy Angliának óriási területeken kell flottaerejét megosztania, nehezíti helyzetét az is, hogy a domíniumok csak addig maradnak az angol imperium biztos bázisai, amig az anyaország megtudja őket védelmezni a külső ellenségek esetleges támadásaitól. Ma már Kanada és az anyaország között vajmi laza a kapcsolat, Ausztráliát komoly veszedelem esetén nagyon nehéz lenne az angol flottának egyedül megvédenie. Anglia pozíciója Egyptomban és Indiában napról-napra kényesebbé válik, a Földközitenger angol bázisai oly területen vannak, amelyet rivális nagyhatalmak erősödő flottái fenyegetnek. Az adott helyzetben Angliának csak az Amerikával való szövetség tudja azt a politikai és hatalmi biztonságot nyújtani, amely legégetőbb belső kérdéseinek rendezését lehetővé teszi. Hangsúlyozzuk, az angolszász front ma még csak politikai szövetség, amelyet semminemű gazdasági érdek- közösség nem fűz össze. így e szövetség tartóssága ebben a pillanatban meglehetősen bizonytalannak látszik és csak abban az esetben válhat hosszabb életűvé, ha a politikai szövetséget a gazdasági együttműködés is támogatja, Ennek bekövetkeztére azonban e pillanatban alig-alig lehet számitani. Ahoz, hogy Anglia az Unióval gazdasági érdekeközösségre lépjen, érdekeit teljesen alá kellene rendelnie az Unió érdekeinek. A jenki nem is csinál ebből titkot. Ludwell Denny amerikai zsurnaliszta: „Amerika meghódítja Angliát” cimü könyvében az Unió szövetségéért a következőket kivánja az angoloktól: Angliának teljesen ki kell vonulnia Latinamerikából. Nyugatindiából és Kínából, gazdasági téren el kell ismernie az Unió szupremáciáját a petróleum és gummi termelésben. John Carter: „Conquest” cimü könyvében még tovább megy, egész Amerikán (az angol gyarmatokat is beleértve) kivül Nyugateuró- pát és Nyugatafrikát is az Unió érdekszférája részére követeli. A washingtoni szenátusban oly beszédek hangzanak el, amelyeknek a jenki végtelen kapzsisága és határtalan malomvágya a vezérszólama. Hale és Iwanson szenátorok a nyugatindiai angol flottabázisokat „töviseknek tartják Amerika testében” és követelik ezek mielőbbi eltávolítását. (Ami egyébként Ausztrália átadását vonná rövidesen maga után. Szerk.) Borah, szenátor a tengerek feltétlen szabadságát kivánja, ami Anglia domináló helyzetének utolsó felvonását jelentené. A politikusok és írók megnyilatkozása mellett a gazdasági fronton sincs fegyverszünet, a dollár a legkíméletlenebb harci eszközöli felhasználásától sem riad vissza. A jenki kereskedelmi flotta milliárdos állami szubvencióval szorítja vissza az angol hajózást, a Nikaragua csatorna csak az Unió kereskedelmének biztosit vám- és illetékmentes közlekedést. A gummi és petróleum- háboru áll, az utóbbiban Uncle Samék a bolsevistákkal való szövetséget sem perhorreszkálják, eközben pedig az angol külkereskedelem 1929- ben a mélypontra jutott. Ezeket a ténybeli nehézségeket és ellentéteket nem lehet letagadni, hiába irja a MacDonald—Hoover-féle memorandum: „Mindkét kormány kijelenti, hogy a két ország közti háború nemcsak, hogy elképzelhetet- lén. hanem meg kell szünniök mindazoknak a félreértéseknek, amelyeknek az irigykedés, vagy az egymástól való félelem volt az okozója. Lehet, hogy ez az állapot a szövetség megkötése előtt indokolt volt. a jövőben azonban semmiesetre sem lehet az. Minthogy a két ország közötti háború lehetősége nem forog fenn és szárazföldi, valamint tengeri haderőink között konfliktusok nem keletkezhetnek, ezek a kérdések az eddigieknél egészen más értelmezést nyertek és békés utón való kielégítő megoldásuk lehetővé vált.” A békét és együttműködést jelentő eme hivatalos nyilatkozatra azonban élénken rácáfol a Denny könyvéből vett következő idézet: „Háború Amerika és Anglia között valószínűbb, mint Amerika és valamely más állam között. A jenki-britt rokonság inkább félreértésekre, mint barátságra vezet. A mai világban két oly hatalmas és kapzsi birodalomnak, mint amilyen Anglia és Amerika, nem jut hely ezen a világon, vagy elismerik az angolok Amerika szupremáciáját, vagy véres háborúkkal fogjuk annak elismerését reájuk kényszeríteni.” /Angliának ily körülmények között vagy a gazdasági érdekellentétek kiküszöbölésére kell törekednie, vagy ha ez nem sikerül — ami rövidesen tisztázódik — európai szövetségeseket kell szereznie. A dollár kíméletet nem ismerő előretörése máris a legélesebb ellentéteket váltotta ki az amerikai latin-államokban. A most életbeléptetett amerikai vámtarifa (amely mindenkitől vámkedvezményeket követel, de adni senkinek sem akar) osztatlan ellenszenvvel találkozik mindenütt. Mac- Donaldnak számolnia kell a franciák növekvő hadi erejével is, különösen a francia légi flotta túlsúlyával, amelyhez ha a francia diplomácia ügyességét és a francia tőke világpolitikai befolyását is hozzászámítjuk, talán arra következtethetünk, hogy az angol külpolitikának most elváló utjai e kitérőn keresztül előbb-utóbb ismét csak Páris felé vezetnek. A Quai d’Orsayt a londoni események nem érték váratlanul. Briand a korábbi események után nem ringatózhatott különösebb illúziókban. Amikor Franciaország Amerikának a Versailles! békekötés eredményeinek biztosítására ajánlatot tett és szövetségi szerződést kínált fel. amelyet Kellogg egy ügyes fordulattal az egész világra kiterjesztett. Briand kellőképp láthatta, hogy erről az oldalról nem sok várnivalója lehet. Ekkor született meg a francia külpolitika uj devizája: Páneurópa. Az ebben az irányban haladó francia törekvéseknek már van is némi alapvetésük, ilyennek tekinthetjük a francia haderő fejlesztését, a kisantanttal kötött szövetségi szerződéseket és a francia tőke erősödő befolyását. A háború előtt a franciák 42.5 milliárd frankot adtak kölcsön a külföldnek, amely összegből Oroszország 12 mil- Iiárddal részesedett. Igaz ugyan, hogy ez utóbbi egyelőre elveszettnek tekinthető, azonban a franciák takarékoskodó szellemét ez a veszteség nem tudta megbénitani. Ma franciaország ismét óriási tőkéket tezaurál, amelyek elhelyezkedést keresnek. Minthogy pedig a francia tőke már békében is elsősorban politikai célok szolgálatában állott, a leszegényedett, tőke nélküli Középcurópában a franknak ma is mérhetetlen befolyása van. A kis- antant az angol-szász blokk megszületése után kölcsönt csak Parisban kaphat, de kölcsönt ad Franciaország a törököknek és bolgároknak is, hogy az olasz befolyást pénzügyi téren gyengítse. Az angol tőkével pedig általánosságban is felvette a harcot, ezidőszerint arra törekszik, hogy az angol kereskedelmet a hosszabb lejáratú kölcsönök mellett rövidlejáratu kereskedelmi hitelek nyújtásával is gyengítse. A francia külpolitika London után ezek szerint az európai kontinens — első sorban a kisan- tant — államait igyekszik maga köré gyűjteni, e törekvésének intenzitása az angolszász front eseményeitől függ. Ha ki tud egyezni Londonnal, a páneurópai szövetséget szívesen csinálja meg Anglia bevonásával, ha azonban London magatartása visszautasító lenne, a szövetség összekovácsolásán dolgozik ellene is. A győző államok közti szövetségi kapcsok meglazulása következtében megerősödött Itália pozíciója, mert ezidőszerint Angliától álláspontjának támogatását remélheti. De erősebbek lettek a német és orosz hadállások is. mert az ellenük irányuló közös front meggyengült. Japánt az angolszász blokk szintén érdekkörébe akarta vonni, e törekvését azonban a francia diplomáciának Londonban sikerült megakadályozni. A leszerelési konferencia után a békekötés óta érvényesült külpolitikai irányelvek teljes megváltozása következett be. Az addig egységes front két részre bomlott, de mindkét front egész sereg ellenmondást rejt magában, ezeknek az cllenmon- dásoknak feszitő ereje szab irányt a közeljövő politikai eseményeinek. Torday József MORARU VILLA GOVORA FÜRDŐBEN, gyönyörű fekvés, minden szobában folyóvíz, szobák nagyon olcsó áron koraru mia Ä kémia legújabb vívmánya szerint fest, tisztit. CZINK, CLUJ.
