Keleti Ujság, 1930. június (13. évfolyam, 121-146. szám)
1930-06-02 / 122. szám
XIII. ÉVF. 122. SZÁM. 13 Tiz milliárd dollár Hennáit követel Amerika Enröpátöl Irta: Törd ay József Robm ttzlet a háború, Írja a világháború előestéjén Normann Angell angol publicista. Amikor nagy feltűnést keltő könyve megjelent, a legtöbben kétkedve csóválták fejüket és jóslatait túlzottaknak találták, az események azonban nemcsak, hogy nem cáfolták meg az Angell sötéten látását, hanem túllicitálták még az irói fantáziát is. Ma, 12 évvel a békekötés után a győztes államok még annyira sem jutottak, hogy az egymás közötti anyagi természetű kötelezettségek teljesítésére nézve konkrét terminusokat tudtak volna megállapítani. Ezen a téren mindössze két határozott megállapodásról tndunk beszámolni: a Young tervezetről, amely leszögezte, hogy Németországnak 1929-től 1987-ig az eddig teljesített fizetéseken kivül 115.447.000.000.— márkát kell a szövetségeseknek lefizetnie, Ismerjük ezenkívül az Amerika és volt európai szövetségesei között létrejött, megállapodásokat, amelyek szerint az Unió fegyverbarátaitól 10.334.331.322 dollárt (1.736.280.000.000 lejt) követel. Ez a hatalmas összeg az egyes államok között a következőképpen oszlik meg: Anglia Franciaország Olaszország Belgium Oroszország Lengyelország Csehszlovákia Jugoszlávia Románia Ausztria 10 kisebb állam 4.277.000.000 3.404.818.945 1.648.034.051 379.087.201 192.601.297 155.930.955 91.969.670 51.758.486 37.922.675 24.055.709 71.152.333 naÖsszesen: 10.334.331.322 A háború pénzügyi részének története nemi gyón ismeretes, ennek eseményeit nem közölték a főhadiszállás jelentései s igy csak utólag állapíthatjuk meg a pénzügyi front hadmozduLatait. Amikor a szerb és belga határon az első puskalövések eldördültek, a háborúban résztvevő országok eladósodása addig nem is sejthető méreteket öltött. A központi hatalmak elsősorban belső kölcsönökből és az egymástól felvett hitelekből teremtették elő a szükséges anyagiakat. Ezeknek rendezését a vesztes háborút követő inflációs felfordulás meglehetősen összekuszálta, bár kétségtelen, hogy előbb utóbb ez a probléma is rendezendő. Megmaradt azonban teljes egészében a győző államok kötelezettsége saját polgáraikkal, európai szövetségeseikkel és Amerikával szemben. A fegyveres békeállapot már a háború kitörése előtt is rengeteg összegeket emésztett fel, ezt az üzemet Franciaország látta el pénzzel, Oroszország és Szerbia már a békében is nagy összegekkel tartoztak a franciáknak. A háborús nagyüzem finanszirozását eleinte Franciaország vállalta, az óriá3 terheket azonban nem bírta sokáig s igy csakhamar Angliának is mélyen bele kellett nyúlnia «sebébe, mert a franciák nemcsak hogy szövetségeseiket nem tudták anyagiakkal támogatni, hanem még saját hadműveleteiket sem bírták alknentálni. Amikor Amerika is. beleavatkozott a háborúba, már Anglia is annyira kimerült, hogy a maga háborúját még el tudta ugyan látni a saját erőforrásaiból, azonban a szövetségeseinek nyújtott segítségét már az amerikaiaktól kellett kölcsön kérnie. Ily módon ez Unió beavatkozásától kezdve a háború financiális részét legnagyobb részben az Uniónak kellett magára vállalnia. Amerika ezt a nagy feladatot a maga érintetlen energiakészletével meg is tudta oldani, azonban a kölcsönök nyitásánál mindig a legnagyobb óvatossággal járt el. Nagy összegeket csak a nagyhatalmaknak bocsátott rendelkezésére, azonkívül pedig kölcsönt csak oly tételek fedezésére adott, amelyek a területein vásárolt anyagok fedezetéül szolgáltak, amivel iparának biztosított hatalmas megrendeléseket. Anglia, amint láttuk, 4277 millió dollárt vett kölcsön Amerikától és 1947 millió fontot hitelezett szövetségeseinek, vagyis követelése csaknem kétszer akkora, mint tartozása. Franciaország tartozik Angliának és Amerikának kerekszámban 6.5 milliárd dollárral, követelései megközelítik tartozásainak összegét, Olaszország tartozása 4 milliárd dollár, követelései ehhez viszonyítva jelentéktelenek. Ha azonban az angol és francia követelésekből levonjuk az Oroszországnak adott hatalmas összegeket, amelyeknek behajthatóságára belátható időn belül nem lehet számítani, a szaldó lényegesen leromlik. A háborúban résztvett kisebb államok természetesen csak adósokként szerepelnek a listán. Addig, amig a fegyverek beszéltek, a szövetségközi adósságok rendezéséről kevés szó esett. Majd fizet az ellenség — biztatták önmagukat és egymást a pénzügyminiszterek, a békekötés alkalmával azonban az angolok, akik a leghamarabb eszméltek rá a súlyos helyzetre, már javasolták a szövetségközi adósságok kölcsönös elengedését. A francia közvélemény, egész természetesnek veszi, hogy Amerikának minden követeléséről le kell mondania, hisz felfogása szerint a háborút közös célokért folytatták, ennélfogva méltánytalannak tartja, hogy a nagy vér és anyagi áldozatok után, amelyekből az oroszlánrész kétségtelenül a franciákra jutott, még fizessen is szövetségesének. A jenki azonban nem szentimentális természet. Szerződésekre és jogra hivatkozva prezentálja az esedékes kötelezvényeket és kiegyenlítést követel, sőt 1924-ig még a meglehetősen magas kamatokról sem hajlandó lemondani. Legfennebb annyit tesz meg, hogy minden egyes szerződő féllel külön-külön kiegyezik és méltányos kamattételeket, valamint kedvező fizetési feltételeket állapit meg. Ezek a feltételek nagy eltéréseket mutatnak egymástól. Csak abban egyeznek meg, hogy valamennyi kölcsönösszeg 1987-ig fizetendő. A Baldwin—Mellon-séma a legszigorúbb, az első 10 esztendőben 3, az azután következő 52 évben 3Yz% kamatozással. Eszerint fizet Anglia, Litvánia, Finn és Magyarország. A második csoportba tartozik Francia és Olaszország, Belgium, Jugoszlávia és Itália. E csoportban egyik-másik ország néhányévi kamatmentességet is élvez, a kamatláb Vs%—3%% között mozog. Csehszlovákia és Románia a kamatfizetés alól bizonyos ideig haladékot kapnak, azonban e kamatokat később meg kell fizetniök (Románia 37,922.675 dollárral tartozik az Uniónak). A negyedik csoport feltételei sze- ■ rint 1931-ig nem kell semmit se fizetni, amikor az egész adósság uj kötelezvényekkel cserélendő ki, amely 1987-ig amortizálandó. E feltételek szerint állapodott meg Amerika Lett-, Észt- és Lengyelországgal. A törlesztő tervek alapján Európa 1923-tól 1931-ig átlagosan 250 millió dollár évi amortizációt fizet, amely 1935-ben eléri a 300 milliót és ettől kezdve folyton felfelé menő tendenciával, 1983-ban 422 millióra emelkedik és az utolsó három évben 200 millió körül mozog. Feltűnő az a szigorúság, amellyel Amerika ép a testvérországot, Angliát kezelte. Angliával szemben kétszer oly drágán méri a kamatot, mint Franciaországgal szemben és nyolcszor drágábban, mint Itáliá- val szemben. Anglia 60 éven keresztül akkora összeget fizet, az Uniónak, mint amennyit 1928-ban az ország j közoktatására fordított. Amit pedig Németország fizet a győző antant államoknak, csaknem teljes egésziében Amerikába vándorol. Németország és a győztes európai államok között a hadiadósságok fizetése tekintetében annyiban nincs különbség, hogy mindketten adósok, bár kétségtelen, hogy az antant államok helyzete összehasonlíthatatlanul kedvezőbb, mert amig Németországnak minden szolgáltatást nemzeti jövedelméből kell előteremtenie, addig az antant tagjai Amerikával szemben fennálló tartozásaik fedezetét a német hadisarcban megtalálják. A győző államok ily módon amerikai adósságaikat Németországgal ki tudják ugyan fizettetni, azonban elszenvedett anyagi káraik pótlására már saját energiáikat kénytelenek igénybevenni. Kétségtelen azonban, hogy a német fizetési ráták a legszorosabb összefüggésben állanak az Uniónak fizetendő részletekkel. Más szóval, a hágai egyezmény talán sohase, vagy egészen más körülmények között született volna meg, ha az antant európai részének Amerika nagy érdekeire nem kellett volna tekintettel lennie. A jenkik szigorú üzleti eljárását, amellyel az adott kölcsönöket szövetségeseiken a legrigorózusab- ban igyekszenek felhajtani, ezúttal nem akarjuk kritika tárgyává tenni, az aláirt szerződések végtére is biztosítják ebbeli jogaikat, azonban ez a szigorúság sok oly külpolitikai eseményt determinál, amelyre egyébként nem találnánk kielégitő magyarázatot. És ezek az anyagi természetű kérdések — 60 évről van szó — még sok meglepetést hozhatnak. Egyelőre csak annyi bizonyos, hogy a Németország által fizetendő milliár- dok nem maradnak Európa gránáitszántotta, kiszikkadt földjén, az itteni verejték gyümölcse nem itt lesz ösztönzője uj kezdeményezéseknek, hanem átvándorol az Óceánon túlra, hogy a csillagos lobogó további diadalmas előretörését segítse. Erdély már nem imponál a (Bukarest:, május 31.) Hét-nyolc évvel ezelőtt, mikor a nagy idegenbe-merészkedés mondhatni első úttörői lépték át a Kárpátokat, hogy a régi királyságban nézzenek megélhetés után, valósággal öröm volt kimondani: — Erdélyi vagyok. A regáti ember, a bukaresti is, a megkülönböztetett tisztelet.egy nemével fogadta ezt az egyszerű kinyilatkoztatást; úgy nézett a begyeken túlról jött idegenre, mint aki szebb, boldogabb tájakról vetődött közéjük. Sok vendéglátó jóindulattal Ó3 őszinteséggel mondta akkoriban a regáti ember: — Erdélyt... Szép országrész és rendes emberek lakják. De volt, aki keményebb szavakkal fejezte ki magát, összehasonlításokat tett, amelyekben kiemeltók az erdélyi kulturális viszonyokat, a közélet rendjét, a polgári munkásságot és becsületérzést. S egy évtized se telt belé: mennyire megváltozott a helyzet. Egészen röviden szólva: Erdély egy kicsit elvesztette a becsületét. A bukaresti nagyvállalatok például igy jellemzik az átalakulást: — Nagy kiábrándulás ért bennünket. Óriási lendülettel vetettük rá magunkat Erdélyre, erre a nagy felvevő képességűnek gondolt szűz területre és a legnagyobb bizodalómmal dobtuk ki oda áruinkat. És az eredmény: bizony szomorú. Nap-nap után kényszeregyezség, csőd, szóval veszteség. Igaz, hogy az erdélyiek azzal védekeznek, hogy a szörnyű adóteher megbénítja gazdasági életüket, hogy Bukarest elvonja tőlük a forgalmat, de mi csak azt látjuk, hogy Erdély fizető ereje nagyon leromlott. Nagyon rontja az erdélyiek ázsióját az az invázió is, amely Erdély gazdasági leromlásának következményeként Bukarest felé gravitál. Ma feltűnően nagy azoknak a Bukarestbe költözött volt erdélyiek száma, akik otthon nem tudván exisztenciájukat biztosítani, a nagy város rengetegében, a kiterjedt munka és vállalkozás lehetőségei között akarnak maguknak uj megélhetést biztosítani. És bizony, e kísérletezők egy része — a kétségbeeséstől űzetve — nem mindig a legszigorúbb morális elvek bázisára épiti uj vállalkozását. Hiszen veszteni valója már úgy sincs és ,,aki mer. az nyer“ gondolja magában. Mondanunk sem kell, hogy e kísérletek 99 százaléka nem kerüli el jól megérdemelt sorsát, azonban a kárvallott nem sokat filozofál, hanem egész Erdélyre szórja szitkait. A politika is sokat ártott. A regáti ember nem tudja megbocsátani az erdélyinek, hogy kezébe kapta a gyeplőt, hogy elfoglalt egy csomó közhivatalt és a maga neveltségének .megfelelően, néha szöges ellentétbe helyezkedve a regáti néplélekkel, rendelkezik, diktál, uralkodik. A háttérbe szorultak keserűsége uton- utfélen gyilkos kritikában nyilvánul meg, amely szívesen általánosít és festi be' az egész országrészt azzal a színnel, amelyet eredetileg csak néhány portré számára kevert. Régi, eddig jelentőség hiányában fel nem tárt, lappangó verdiktek kapnak erőre, robbannak ki, öntik el a köztudatoit és ez a politikai szemszögből való Ítélkezés semmivel sem vigasztalóbb, mint a gazdasági érdekek szemüvegén át néző ember szigora bírálata : — Úgy jöttek ide az erdélyiek, — mondja ez a keserű hang, — mint akik az európai kultúra és a közéleti tisztaság fáklyáit! hozzák magukkal. És mi történt? Az erdélyi román politikai élet hozzánk került reprezentánsainak kulturértéke nem haladja meg egy jobb vidéki ügyvéd átlagos színvonalát!, ennél pedig mi itt különbet termelünk. Nem szállónk vitába ezzel a bukaresti kifakadás- sal, amely végső kizengésében ridegen általánosít — csupán mint tényt kivárjuk leszögezni... Annál is in-" kább, mert reánk, magyarokra, akiket Bukarest is csak háttérbe szőrit, mindez nem vonatkozik. Mindent összevéve: egyáltalában nem imponálunk többé a Regátnak. És amig Erdély kizsákmányolt, minden óleltnedvétöl megfosztott tartomány marad, amelynek talaja a már felépitett gazdasági, erkölcsi és kulturális értékeket sem birja meg, nem is várható, hogy nemes tradícióihoz méltó föllendüléssel újra visszaszerezze a hegyeken át rátekintő regáti embernek beléje vetett hitét. (j. b.) Jégverés, tűzkár, betörés és baleset ellen előnyösen biztosit a MINERVA BIZTOSÍTÓ Rt- Kolozsvár, Calea Regele Ferdinand (v. Ferencz József- ut) 37. Telefon 12-57.
