Keleti Ujság, 1930. június (13. évfolyam, 121-146. szám)
1930-06-14 / 132. szám
4 rin. évF'. m, szám. Elkésett látogatás Fráter Lórándnál — Na, ird fel szépen * címemet: Lónyay ucca. Tudod, a Béla lakásában lakom, írd fel a telefonszámo- mat is . . . ügy ni . . . Aztán eljöttök egy estefelé. Elbeszélgetünk, elnétázgatunk . . . Hozhatnál egy kis olvasnivalót is . . . Olyan valamit hozzál, lelkem, ami. bői kizeng az Érmellék muzsikája, mint a Felfelédből, meg ebből a nótából ni . . . Zümmögve, mintha magának dalolna, el is dúdolta: — Régen jártam én ezen a tájon . . . S a nóta nyomán könny szökött szemünkbe, szegény, Psten találkozó érmellékieknck, akik ugv, de úgy odatapadtunk az Érmellékhez, a dús buzavetést ringató feketeföldhöz s a kék ég felé lebegő pacsirta hangjához. — Tudod, ilyenkor én már mindig csak hazagondolok. Hiszen igaz, rügyeznek itt is a fák, de csak máa az, mikor otthon hány barkát a fűzfád A torkom összeszorult. Csak bólingattam. Más . . . Bizony más! — Hanem hallod, most karácsonyba láttam ott. hon egy kis madarat . . . Egy szürke kis madarat . . . Ült az ablakom alatt, egy száraz ágon. Egyszer csak, fiam, elkezd esni a hó. Nagy pelyhekbcn bulit körülöt. te, rá . . . Majdnem eltemette. Akkor Írtam ezt a nótát .. . Hallgasd csak. Tudja az ördög, miért, de úgy belefájult akkor a szivembe . . . Félig elmondta, félig elénekelte az egyszerű kis dalt, ami az én szivembe is belehasitótt. Ezt a dalt majd csak még ezután ismeri meg a® ország, ezután szereti meg a magyarság. Még énekelgetett két-három dalt, újat és régit, ahogyan jött. Utoljára azt, ami igy végződik: — Én Istenem, miért is oly rövid ez az élet! Ránéztem. A fájdalmas hanghoz sehogy sem illet a kicsattanó egészségű arc, a vidám szemekhez a felszökkenő könny. De a fájdalmat már átdalolta az én szivembe is. Nemcsak a nóta fájt — fájt ez a® egész véletlen találkozás. Évek óta nem beszéltem Fráter Ló- ránddal. S most Pest mégis felgyújtotta bennünk a lokálpatriotizmus összeterelő érzésén kívül talán még azt a homályos, távoli rokonságot is, amit le sem tudtam volna hamarosan vezetni. Természetes volt, hogy megörültünk egymásnak. Természetes volt az is, hogy a meghívását még más nevében is elfogadtam. — Elmegyünk, Lóránd bátyám. — Kezet rá! Valamelyik este . . . Nem halogatjátok. — Nem halogatjuk. Mégsem mentünk. Munka torlódott. Sokat irtani, még többet kellett olvasnom. Fáradt voltam. És nagyon sokszor szomorú. Mindennap emlegettük ugyan, hogy holnap már meglátogatjuk — mindennap elmaradt. És nemsokára aztán jött egy olyan nap, mikor döbbenten néztem a fekete betűkre, amelyek gúnyosan kiabálták, hogy elkéstünk! Örökre elkéstünk a megígért látogatással. Önvádat nem éreztem. Nem én voltam oka az ígéret be nem váltásának, hanem az élet, mely némely embertől kétszer annyit követel, mint amennyit tenni bir. De ahogy a vonat virágvasámapján hazafelé robogott velem, mindig arra kellett gondolnám*, hogy néhány héttel ezelőtt a mellettünk futó fehéruton lomha autó vitte haza a daloslelkü énekest. Akkor is zsendült már a fii®. Lebegett az ég felé a pacsirta. Határon innen, határon túl egymásnak adogatták a dalt, mintha a szülőföld stafétái kísérnék utolsó utján a nótakirályt. Az otthoni pihenés a be nem váltott Ígéretemet is megújította. Nagypéntek csendes délutánján megindultunk Érsemjén felé. Gyalog mentünk, mint a zarándokok. Körülöttünk fűből, földből, égből és virágból a Parsifalban megérzett nagypénteki varázs zengett. Boldog nyugalom, béke, a bünbánat harmattá vált telke . . . A temetőben nem találtuk meg Lóránd bátyám sírját. A Szunyogh-család kriptáján sem jeleztek uj betűk uj lakótársat. Valahogy meg is nyugtatott, hogy nem ide került, a süppedt sírok közé, vagy uj hantok katonás sorába. Indultunk a falu felé. Kőfalak őrizgették a sok régi kúriát. Rügyező orgonabokrok álldogáltak a kocsiutak mellett. Itt mindenütt otthon volt Fráter Lóránd, nemcsak mint jó barát, de mint rokon is. A szülőház keritéséhez értünk. Erről a házról futott szét ez országban a nóta: — A mi házunk régimódi, kicsiny a portája. Mosolyognom kell. Pesti viszonyokhoz mérten ez a „kicsiny porta” óriási. Az egyik kőlábban márványtábla jelzi: Itt született Kazinczy Ferenc. A Fráter Lóránd ajándéka ez, mint ahogyan ő emeltette a gondozott park közepén álló finom elgou- dolásu mellszobrot is a nagy nyelvújítónak. Ez még az országos turnék kezdetén történt. Igazán első gondja volt megörökíteni a kis falu nagy szülöttjének emlékét. Érsemjén régi udvarházaiból még teljes erővel buzog az igazi magyar urak életének levegője. Pedig ez a falu is csendes már. A kertben elbújó házak lakói a valóság helyett a múltba menekültek. Sokan a falu elején domborodó halmok alá .... Ez a gondolat térit vissza eredeti célunkhoz. Hol van hát a Fráter Lóránd sirja 7 Egy parasztember köszön tisztcsségtudóan. ügy, ahogy csak ősi családokkal bíró falvak lakói tudnak köszönni. Tőle kérdezzük meg, merre menjünk. Fel sem teszi a kalapját, mig magyaráz: — Tessenek csak egyenesen kimenni. A falu végén ott van egy nagy zöld búzatábla. Arinak a közepén áll a sir. Meg lehet azt ismerni, mert nincs több körülötte. Meg rajta az a rengeteg koszorú ... Az elébb ment erre a nagyságos asszony is. A nagyságos asszony . . . Hitvesi hűség, örökös szeretet, férfienergia, ernycdetlen munkásság . . . Róla beszélgetve élünk a zöld vetésig. Kutatva, nézünk széjjel. Meglep, hogy annyira előttünk áll a sir. De érthető, hogy nem láttuk előre. A vetés közepén egyedül magaslik a gigászi halom. Családi sirbolt ez, de teljesen he van boritva földdel. Hanem a föld nem látszik. Eltakarják az ország kegyeletének idáig eljutott jelei. Még egészen ép a tömérdek koszorú. Babér és pálma, cser és tölgylomb borítja a rögöt. A virágok ugyan elszáradtak, de helyettük az Érmellék tavasza virult ki a sírról. Szerető kéz barka ágakat, virágzó galyakat, kerti és mezei virágokat tűzdelt a koszorúk közé. ügy lehet érezni, hogy évszakok változásával mindig változnak majd ezek a virágok. Aki ezeket ilyen szeretettel elrendezte, napról- napra, évről-évre változatlan gyengédséggel pótolgatja őket. Felírás nincs a síron. Semmi, csak a mindig megújuló szeretet jelek. Körülötte zöldéi a buja vetes. belébe bond az alkonyati ég, mintha le akarná zárni a sir körül az Érmcllék világát, hogy a poéta el ne hagyja többet. A hazatalálás valósága e® a környezet. Egv nyugtalan lélek igaz mogpihenésc. Méltó a magyar nóta örök szerelmeséhez, vándordalnokához. Hallgatunk. A nap lefelé tart a szines felhők között. Nagy, .arany orcája szeretettel néz vissza, mielőtt végképpen elmei;«!. Á távolban békák halk muzsikája | w Aspirin felülmúl« hatatlan. Hideg ital forró napokon gyakran okoz fogfájást. Vegyen ilyenkor, mint máskor is, Aspirin« tablettát. ölül az elérkezett tavasznak. Egy bölömbika mélabns hangja bug valahonnan. Méltóságos szárnyalással evez át egy gólya a fészek felé. S a vetésből, közvetlenül a sir közelében, felröppen egy kis szurka madár. Parányi torkából felharsan az Istendicsérő zsolozsma. Utána nézünk. Erejét nem vesztve zeng tovább az ének, de a madárka már csak parányi pont az ég színes buráján . . . Most bclcfuródik egy rózsaszínű felhőbe. Elvesz mögötte ... De a dala még most is erős, áhitsvtos zsoltár. Vagy talán altatódal az Érmellék dalosának? Szabó Mária. Miliiárdokat költött f ranciaország as Olaszország elleni fegyverkezésre (Pávis, junius 12.) A kamara pénzügyi bizottságában a hadügyi bizottság több tagja azt követelte Reynaud pénzügyminisztertől, Hogy a Cheron volt pénzügyminiszter által kreált 18 milliárdnyi tartalékalapot bocsássa a nemzetvédelmi programm megvalósításához rendelkezésre. A miniszter ekkor általános meglepetésre kijelentette, hogy a távozó Cheron annak idején tévesen informálta a közvéleményt s nem takarított meg 18, hanem csak 13 milliárdos Ebből az összegből a Tardieu-kormány hét milliárdot elköltött, úgyhogy most csak 6 milliárd áll mindössze rendelkezésre. A bizottság egyik tagja követelte a hét milliárd hovaforditásáról az elszámolást, Reynaud csak annyit közölt, hogy az utóbbi négy hónapban sok hadianyagot vásárolt a kormány és az olasz határ mentén levő erődökre is elköltötték egy mil- liárdot. Elhatározta a bizottság, hogy az elköltött tartalék ügyében pontos elszámolást kívánnak a kormánytól. Amerika legnagyobb eseménye a Sharkey és Schmeling közti boxmérkőzés Másfélmillió dollár bevételre számítanak — Eddig hatszáz külföldi újságíró érkezett a mecssre (Newyork, junius 12.) A Schmeling és Sharkey közti boxmeccs mondhatni a legnagyobb eseménye egész Amerikának. Eddig százezer jegyet adtak el egymillió dolár értékben, de mintegy másfélmillió dollár bevételre számítanak. A bevétel negyven százalékát jótékony célra fordítják. A meccsre eddig hatszáz külföldi újságíró érkezett. A vonatok óránként ontják az érdeklődő embertömegeket. Nagy fogadásokat kötnek a boxviadal eredményére, az eddigi fogadások 8:5 arányban Sharkey javára, a világbajnok győzelmét jósolják és azt hiszik, hogy egyik legnagyobb teljesítményét fogja produkálni a mérkőzésen. Schmeling egyébként papírforma szerint sokaknak favoritja, de a német bajnok nincs a legjobb kondicióban. A reggeli lapok nagy cikkekben foglalkoznak a mérkőzéssel és megállapítják, hogy a több mint hetvenezer főnyi közönségnek elsőrangú sporteseményben lesz része. Sharkey a mai mérkőzést élete legfontosabb küzdelmének tartja. Schmeling tartózkodott a küzdelem kimenetelének jóslásától s csak azt a reményét juttatta kifejezésre, hogy nem-amerikai származása ellenére, remélhetőleg egyenlő esélyekkel indul a küzdelembe. Newyorkba vonatok és gépkocsik százai hozzák a vidéki érdeklődőket. A csikágói expressz Newyorkba érkezésénél letartóztatták Capone bandájának kilenc állig felfegyverzett emberét, akik szintén a bormérkőzésré érkeztek. lA gonosztevők podgyászának átvizsgálásakor hatvanezer dollárt találtak. A mérkőzés amerikai időszámítás szerint este 10 órakor, középeurópai idő szerint pedig hajnali 3 órakor kezdődik. Az egész mérkőzés lefolyását rádió fogja közvetiteni az egész világnak. Vas- és rézbutorok, mosdók, sodronybetétek nagy választékban kaphatók. FLEISCHER Testvérek vas- és rézbutorgyárában Arad Str. loan Ruesu Sirianu No. 15. (Aulich Lajos ucca)
