Keleti Ujság, 1930. június (13. évfolyam, 121-146. szám)

1930-06-14 / 132. szám

XIII. ÉVF. 133. SZÁM.

ass

sát. Argetoianu ugyanis levelet irt Brătianu Vin- tiláhak s ebbeh hangoztatta, hogy föltétlenül az ő véleményén van, ezután azonban audienciát kért a királytól.

A Szent Szinodtis üdvözli a királyt

Csütörtökön délelőtt a király a Szent Szinó- dus küldöttségét fogadta, amelyet Miron volt ré^ genspatriarcha vezetett. A delegáció hódolatát fejezte ki a király előtt trónrálépése alkalmából és dicsőséges uralkodást kívánt számára.

Bihannegye is emlékművet állít azon a helyen, ahol Károly király repülőgépe először ért földet

Nagyváradi tudósítónk jelenti: Bihar megye tanácsának állandó válaszmtánya csütörtökön délelőtt disz- gyülést tartott, amelyen Poppvici Péter prefektus javaslatara elhatározták, hogy lí. Károly király tróúrá- lépóse alkalmával a megyei tanács, az összes megyei közigazgatási szervek és ia községek nevében táviratilag kifejezik hódolatukat. Ezáel egyidejűleg Kolozs megye példáját követve, elhatározták azt is, hogy azt a helyet, ahol Károly király repülőgépe Münchenből jövet először földre szállott kényszerleszállással s ahol a király visszatérésekor először lépett az ország földjére^ diszes emlékoszloppal fogják megjelölni. A hódoló távirat szövege a következő:

Bihar megye tanácsának állandó választmánya mai napon tartott diszközgyülÓS'éii elhatározta, hogy Felséged magas trónjának zsámolya előtt, úgy a saját maga, mint a megyei közigazgatási szervek és közpégdf, a megye összlakossága névében legmélyebb hódolatát nyilvánítja. Bihar megye népét mély örömmel tölti' el, hogy az isteni gondviselés Felségedet állította ítománia élére és büszkeséggel tölti el az a tudat, hogy Felséged Bihar megyében, Kőrüsnév község közelében lépett először román földre. Éppen ezért az állandó választmány elhatározta, hogy azt a helyet, ahol Felséged repülőgépe leszállóit, a jövő nemzedékek számára hazafias érzése szimbólumául emlékművel jelöli meg. Isten áldja meg Felséged küzdelmét a nemzet jóvoltáért és az ország felvirágoztatásától. Éljen II. Károly, m összes románok királya.

E&estltz K!«éa Fiai

buforái'uház,

Cluj, Sir. Regina Maria 3©

I

Királyi dekrétum Románia királynőjévé proklamálta Elina hercegnőt

Ä királyi pár égyíili jelent meg Mária királyné pályaudvari fogadtatásán

Az ünneplő sokaság vlíágerdőbe borította a pályaudvart és izgatott kíváncsiságában áttörte a rendőrkordont

(BUKAREST, június 12.) Ma délután 4 órakor jelent meg Káróly, király prokla- mációja, amely Elena hercegnőt Románia királynéjává proklamálja. Ez a királyi proklamáció természetesen végérvényesen lezárja a királyi pár válása és a válás megszüntetése körül keletkezett homályt s azt jelenti, hogy a válás megsemmisítése befejezett tény- nyé vált.

Elena királyné már ebben a miiiőségben vett részt Mária királyné mai fogadtatásánál a bukaresti pályaudvaron. A királyi pár egymás mellett helyezkedett cl a vonat érkezését várva a térségen, mellettük Mihály vajda, Miklós herceg és a kormány több tagja álltak.

Óriási közönség jelent meg a fogadtatáson, amely különösen a királyi pár együttes megjelenésére volt kiváncsi. Valóságos virágerdő fogadta a királynét bevonulásakor. A közönség virágokkal szórta tele az Htját és Mária királyné meghatva, könnyekkel szemében fogadta a nép hódolátát.

Rendkívül melegen üdvözölték egymást Mária királyné és Károly király. Ebben a pillanatban az izgatottan szorongó tömeg áttörte a kordont és a rendőrségnek csak nagy nehezen sikerült a rendet helyreállítania,

A királyi család bevonulásánál a közönség sorfalat alkotott az uccán és szakadatlan éljen riadalom mellett robogott az autósor a királyi palota felé.

Elesta királyné látogatása a királyi

kastélyban

(Bukarest, junius 12.) Elena királyné szerdán délután megjelent a cotroceni kastélyban.

Ezúttal történt meg először Károly visszatérése óta, hogy Elena átlépte volt férje lakásának küszöbét.

Károllyal magával nem találkozott. Miklós herceggel és Erzsébet volt görög királynéval,

Károly király bugával való hosszabb tanácskozása azonban itt zajlott le.

Károly király egyébként már csak rövid ideig marad a cotroceni kastélyban s néhány héten belül elfoglalja a királyi lakosztályt a Calea Victoriein fekvő palotában.

A királyi palota renoválási munkálatait gyors tempóban folytatják.

Orkán a tengeren

Regény

írta: KERTÉSZ JuZSEF (30)

Bustard apó egy darabig úgy állott, mintha fejbe- ütöttók volna, aztán elengedte a kormányt s két össze- szoritótt öklével megfenyegette az eget.

— Átok, átok, átok! — csikorogta a foga közötti A sísél keresztbe fogta a vitorla nélkül álló hajót. A hullámok derékba kapták s egymást kergetve suhantak reá. Az alsó feldelzet merő tajtékzó tengerré vált. Az emberek balálra váltan menekültek a hátsó, magasabb fedélzetre.

— Mit csináljunk? — kérdezték, kezüket tördelve, Bustard apótól, aki gúnyos, káromkodó mosollyal nézte a csupasz árbocot s a fedélzeten nyargaló tengert.

— Mft csináljunk? — Ha-ha-ha — kacagott gúnyos hahotával. — Imádkozzatok báránykáim, de gyoi- san, míg el nem visz az ördög, — kiáltotta.

Az emberek tágra rémült szemekkel meredtek reá.

— Te bitang, miattad pusztulunk fel — üvöltötte az egyik s öklével a festő álla alá vágott. Az nem érezte az ütést, a szivébe hatalmasabb erővel vágott a megriadt emberek szeméből kiszálló rémület.

— Szent Isten, cshk nincs valami komoly baj? — dadogott tántorogva.

— Nincs semmi, csak nemsokára viszontlátod a képedét, amit elvitt a tenger — kacagott az öreg csúnya, csufondáros nevetéssel.

— Istenem, Istenem! — rimánkodott a festő, kezeit tördelve — hát nincs menekvés... hát csináljatok valamit.

— Mondj el magadban egy csendes Miatyánkot. Az mindig sfegit ilyenkor. Addig legalább hallgatsz...

— Süllyedünk... ordította valaki rémes, sitoltó hangon. Egyik hullám a másikra tört. Az Öreg gerendák eresztékei meglazulták a rettenetes ütések alatt s a meglazult eresztékekén a szétvert tömítéseken keresztül, széles sugarakban ffeszült a viz s hajó belsejébe.

— Pumpálni, pumpálni! — kiáltotta Bustard apó.

Az emberek elrohantak. Belé a szelné, ä vízbe.

Kapaszkodtak, másztak, vonszolták magúkat térdén, négykézláb csúszva, kötelekbe markolva, keresztül az élő, söprő, forrongó fedélzeten, a szennyfes, tajtékos vizen keresztül, mint furcsa tengeri állatok... Hozták

a bosszú nyeleket, a kézi pumpa alkatrészeit.

— Süllyedünk, süllyedünk! gyorsan.... gyorsan... sikoltozta eszelősen az előbbi hang.

Pillanatok alatt összeállították a pumpát. Az emeltyűkbe beledugták a hosszú vasnyeleket, hogy legyen mibe megkapaszkodni, aztán reároliantak, rán- gátták, tépték. A felcsapódó fogantyú lógó embereket rántott fel ä magasba. Zörögve, csapkodva vettek a fel- alájáró tolattyuk s a piiínpá nyitott szája öklfendoZni kezdte a sáros, rozsdás tengervizet..

— Oh, szentsége« Atyám, oh, szentséges Atyáin! — tördelte a kezét a festő.

— Gyere dolgozni! — ordította lihegve az egyik matróz s galléron fagadvá, ődaráhtótta a pumpa mellé. A festő rémült akarással kapaszkodott bele a mozgó vasrudba, mintha az életét fogná s vánnyadt tes'tc hol kinyúlt, hol meggörnyedt, amint a fel-alá csapódó kar mägäsba rántotta, vágy lenyomta a fedélzetre.

— Taktusra, hé, ne rángattasd magádat, vélünk, az apád... orditotta az egyik matróz s térdével belerúgott a hasába.

— Jaj! — rânduit össze a nyomorult ember, de a pumpa karját nem merte elengedni. Az emberek hörögve, lihegve ordítozták a taktust, a vasnyélek ütemesen koccantak. A szél sikongatva rohant, a hullámok harsogva dobbantak. A hajófenéken egyre nőtt a viz s a pumpa száján szörcsögve fortyant ki egy-egy marókra való viz S belevegyült a fedélzetén zugó tengerbe.

Az Ördög fogától fél inért földnyire voltak a szél feletti oldalon. Á szél arrafelé verte. A hullámok, rbiíit labdázó óriások kezei, arrafelé dobták.

Büstard apó kacagott, mintha megőrült völná. Szétterpesztett lábakkal állóit a kormánykefék mellett, reákönyökölve a tehetetlen kerék küllőire. Fehér sza- kállát tépte, rángatta a szél.

— Húzzátok fel a vészjelekfeit! — kiáltotta gúnyos hangon, mintha valami jó viccet mondott volna. — Ki lesz az a bolond, aki most utánunk jön? — mormogta ä szakállába.

Két matróz abbahagyta a pumpálást. Belevetettek magukat az alsó fedélzet vizes poklába, keresztül tőitek magúkát és minden pillanatban az életükkel játszva, előhozták á raktárból az életet kérő két ifekfete góiúbö.t. Beákötötték áz árboc csúcsáról lelógó kötélre es fel- ráhtötták a niagásbh. Á két fbketfe gtíhib Őrült gyorsasággal pörgött 'a Szélben, mint a eirküszí göúíb a komédiás talpa alatt. A hullámok reázuhantak, a fedélzetre verték a két embert. Lábbal, foggal kapaszkodva

az árbocra, végre sikéfült fehuzni az egymás alá kötött gömböket a csúcsig és megkötni a felhúzó kötelet.

Az öreg Bustard, mikor a két gömb felkerült az árboc hegyére, kezével keresztet vetett feléje, úgy amiiit a papok szoktak keresztet hányni a levegőbe.

— Na, most már mindent megtettünk, most kezdhetünk újra imádkozni — mormogta magában. — Átkozott gazfickók, járjon az a pumpa. Pumpálva iá imádkozhattok - - üvöltötte az emberek félé. Azok lihegve, hörögve rángatták a hosszú nyelekét. Mindem rántásnál kibuggyant egy tenyérnyi víz a pumpa száján és száz annyi ömlött bo a hajóba kívülről. A tenger elítélte az öreg hajót, mely annyi vihart látott és kegyetlen következetességgel hajította végre az Ítéletét. Bustard apónak igaza volt. Ők megtettek mindent, amit

tehettek. Nem maradt hátra más, mint imádkozni.

*

Dél tölt már, de a tenger sós, szürke pora felkapaszkodott ai égig s eltakarta a nápöt. A roháíló szél szétkente, pozdörjává szedte az alacsony felhőket és lészórta darabjait a tengerre. Egyetlen mérhetetlen, szürke köd volt a világ, átláthatatlan vizjiarSnyok milliárdjaiból összetéve. A roppant üstben forrt, kavargóit, rotyogott a víz s a szürke ködön átviláglottak a part felé rohanó hullámok fehér fejei, de néhány száz méternyire mögöttük a titokzatos, szürke semmi kezdődött, moly eltakarta a tengert, az cşet s elnyelte a két hajót. A Vészmadár és a Delfin meg mindig nem tértek illeg a kikötőbe. A parton izgatott toiheg szoron- gótt. és leste á szürke sehímit. Az embereket kiverte at apró hazákból az aggodalom, ott szorongtak egymáshoz préselve, a parii sziklákon, hajúkat, ruhájukat tépte a szél, sziveiket tépte a kétségbeesés. Mi vhn a szürke fal mögött? Két hajó vergődik kint a szörnyű viharban? Emberszivéktől szakadt emberek, az ő gyermekeik, testvéreik, szeretőik, ott vannak, kint a tengeren, az áthatolhatatlan szürke fal mögött, ahol a halál tómból. Vájjon megjönnek-e? Vájjon átrepcszti-e a rettenetes szürke falat egy vitorla, kibukkan-e a ködből egy hgjö megnőtt homályos tömege? Száz szorongó szív egyetlen szem volt és lurtá helfe magát a szürke semmibe. Kérő, hív'ó, köiiyörgő tekintetek hasitötták a ködöt és neiú látták sbiiiniit § elvesztek á Úi'ély egyforma szürkeségben. Néha a vágyódó, látói akaró szivek reádöbták a kÖdfalhi a bennük élő képet, mint iiiigy homályos árnyékol s ilyeúkor látták a kibontakozó vitorlákat. — Jön, jön — sikoltbtták fel és reámútogattak a sennhira. (Folytatjuk.^